A vízilabdás "srácok" ügyében, a kislány igenis áldozat

Könnyű úgy tálalni a kérdést, hogy itt vagy a 2 vízilabdás az áldozat vagy a kislány, ez a dilemma azonban azon nyilvánvaló oknál fogva hamis, hogy lehet egyszerre áldozat mindkét oldal. És nem csak arról van szó, ha a két sportoló elkövetett valamit, őket akkor is megilleti az ártatlanság vélelme, az ő emberi jogaik, emberi méltóságuk sérül és az ezt önkényesen megsértőkre haragudnunk illik, a két megvádolt sportoló felé viszont természetes az empátia akkor, ha nem vagyunk pszichopaták. 

A családon belüli erőszak egyik fontos formája az elhanyagolás. Ez pedig nem csak az oltásellenes vagy a gyermeküket éheztető szülők bűne, hanem sok más esetben lehet alapja ennek a vádnak. A gyermek testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyeztető magatartást a törvény büntetni rendeli. A helyzetet két résztvevősre egyszerűsítő hamis kép könnyen mutat rá, a lány korábban lopott, korábban is vádolt mást  hamisan, a környezete így ismeri. S arra is rámutattak egy csapatsport edzésein, ahol a gyerek nem marad egyedül az edzővel, az időrend felborulását az egyedül maradó és egy esetleges bántalmazás miatt megváltozott gyerek kapcsán sokan érzékelnék a bajt. 

Nem tűnik hitelesnek a vád, és a rendőrség részben az elmúlt idő, részben ezek miatt a különbségek miatt is kezeli máshogy, mint egy az országból könnyen meglépő migráns elleni forrónyomos nyomozást. Antoni Rita a témában megnyilatkozott, és nem akarta sem a különbséget megérteni, sem mást. És erre jó oka volt. Ugyanis ez a történet, ha korrektül vizsgáljuk meg, nem megerősíti, hanem gyengíti az ő narratíváját és mindazokét akik az Isztambuli Egyezmény elfogadása mellett érvelnek.

Ugyanis a nyilvánosságot először nem a kislány kereste meg. Ha a nyilvánosságból akár neki, akár a megvádoltaknak baja lesz, akkor az elsősorban a nyilvánossághoz forduló fél felelőssége. Elmondhat az is, hogy ebben a kérdésben az ő képviseletére hivatott ügyvédnek fel kellett ismernie, hogy a nyilvánosság oda vezet, hogy a kislányt a környezete még jobban megbélyegezze, így az ügyfelének árt. Ő, mint ügyvéd viszont egy nagy nyilvánosság előtt zajló ügyben a figyelem középpontjába kerül, ebből ő is, adott politikai nyerészkedők is profitálni próbálnak. 

A kislány a most szerzett eset hírneve miatt a következő iskolában is megbélyegzettként indulhat, így a normális érzelmi- és erkölcsi fejlődése veszélyben van. A szülő hozta meg a döntést az ügyvéd felé, az ügyvéd pedig rábeszélte és segíti ebben a cselekményében. És nem mellesleg a vízilabdások jogait is a nyilvános hadjárat sérti. De a történetnek sajnos nincs itt vége, hiszen az egyre rosszabb helyzethez a sajtó képviselői, és a történetet politikai érdekből habosítók cselekvése is hozzájárultak. Az utóbbiak között ott van Antoni Rita is.

Valójában ez a kislány a családon belüli erőszak áldozata és az esete különösen durva, brutális és rámutat arra, hogy a kislány nem kapta meg az őt megillető segítséget. Könnyű helyzetben vagyok: A kislány erkölcsi fejlődését vizsgálva minden korábbi ügy kapcsán ki lehet mondani, valami nem volt egészen rendben a kislány erkölcsi fejlődésével, és a nevelésére kötelezettek számára kötelező lett volna az erkölcsi fejlődés megfelelő feltételeit biztosítani. Azok meg, mint az eredmény mutatja, nem voltak meg.

Az Isztambuli Egyezmény kapcsán el szoktam mondani, hogy mivel nemi alapon újszülöttet is bűnösnek tekint sérti az ártatlanság vélelmét, a diszkrimináció tilalmát, a törvény egyenlő védelméhez való jogot, a tisztességes eljáráshoz való jogot. És könnyű azt hinni, hogy amikor erre panaszkodunk, csak arról beszélünk, hogy fiúk és később férfiak jogait sérti. Valójában az ilyen előítéletességnek van egy másik vonzata: A társadalom elkezdi azt feltételezni Y eredendően bűnös, X-ban viszont nincs meg az, ami Y-t bűnössé teszi. 

Ha a családon belüli erőszakot, beleértve az elhanyagolás jellegű formáit az előítéletesség miatt a férfiakkal azonosítjuk, akkor az a gyerek sokkal nehezebben fog segítséget kapni, aki ellen egy nő, az elvált anyja követ el ilyesmit. És még nehezebben kap segítséget, ha sokan úgy gondolják az anya viselkedése természetes, ő csak a boldogságot keresi, és az a narratíva kerül a középpontba, hogy sok ilyen egyéni cél üldözése a progresszív és helyes irány. Felelősséget vállalni a családalapításkor hozott döntés miatt egyre kevésbé szempont. 

Ez a gyerek, ez a kislány nem kapta és talán ma sem kapja meg a törvény egyenlő védelmét, mert az ő esete nem illik bele egy diszkriminatív izmus narratívájába. 

A mostani és a korábbi bűnei miatt könnyű elítélni és megítélni, csakhogy valójában a gyermekvédelmi rendszer csődje, hogy ez megtörténhetett. Az első korábbi hamis vád, a lopás és számos más dolog egy jellemző mintát mutat: Az elhanyagolt, veszélyeztetett gyerek mindent megtesz azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Anyuci inkább a pasijával foglalkozik, inkább nagy tervei vannak, stb. a gyerek pedig igyekszik bajba keveredni, mert lehet, hogy az eredmény neki is fáj, de akkor legalább rá figyelnek.

Ha pedig a megfelelő vádak korábban elérték a figyelmét, akkor a módszer ismétlése valószínű. És természetes, hogy nem az edzőjét fogja megvádolni, ahhoz esetleg kötődik is, hanem olyat, akivel a találkozás életszerűtlen. Hiszen, ha megbüntetik, akkor legalább figyelnek rá, biztonságban érzi magát. Mivel felmerül benne, hogy ő nem is érdemelte meg a figyelmet, a figyelemért, szeretetért folyó önbántalmazó harcban pont a büntetés kivívása a visszatérő cél. 

A kislány 13 éves. Sok dologban a büntethetőséget már elérte, másban közelíti. Ha a fenti trend marad és továbbra is cél a büntetés, ezért az iskolában is rosszabbul teljesít, az egész élete tönkremehet. A rendszer pedig nem tesz semmit. Nem vizsgálja meg azt, hogy esetleg az apjánál jobb helye lenne-e, hogy van-e a családban aki tudna és akarna róla gondoskodni, mert megvan egy előítélet, egy sztereotípia, ami miatt akkor is sokszor az anyánál köt ki a gyerek, ha elhanyagolja, közben fegyvernek használja és ez a gyermek fejlődését veszélyezteti. 

A családon belüli erőszak elleni küzdelem alapköve az, hogy minden áldozat védelmet érdemel. Ebben sem az áldozat neme, sem az elkövető neme alapján nem szabad különbséget tenni és azonos mértékű problémát okozó elkövetési módok között lehetőleg az elkövetési módok között sem. Az Isztambuli Egyezmény azt eredményezné, hogy ennek a lánynak a jövőjét, életét kevésbé védjük meg, mint egy másik ugyanilyen lányét, mert az ő problémája nem illik a feminista narratívába. 

Csakhogy a családon belüli erőszak elleni küzdelem patthelyzetbe jutott, ugyanis az Isztambuli Egyezmény hívei elutasítanak minden más alternatívát ami kerülné a diszkriminációt. Azaz, ha ezt a lányt is megvédenénk egy egységes rendszerrel ami mindenkit véd, és minden bűnöst büntet, nekik nem jó, akkor inkább a megvert, megerőszakolt áldozat se kapjon védelmet. 

Elmondhatjuk: Az öngyilkosságok számában a férfiak vezetnek. Többek között azért, mert sem családon belüli erőszak, sem párkapcsolati erőszak esetén nem nagyon van hova fordulniuk. Az Isztambuli Egyezmény kapcsán lehetne mondani, hogy a diszkrimináció növelésére való törekvés egy egyezményt, egy ideológiát a tömeggyilkos szélsőségek klubjába emelni és ezen az alapon az egyezmény bármelyik hangos támogatóját elítélni és megítélni. Ez az állítás valóban igaz lenne, jogos kritika az egyezménnyel szemben, viszont könnyen elterelné a figyelmet olyan női áldozatokról, akik szintén nem kapnak segítséget, mert nem illenek bele a narratívába.

Ilyen például akár az azonos nemű párok esetében megjelenő párkapcsolati erőszak. Vagy lánygyermek és az anya kapcsolatában beálló számos probléma. A politika és az áltudományok világa által megteremtett narratívákhoz igazodó igazságszolgáltatás mérhetetlenül igazságtalan a narratíván kívül rekedő áldozatokkal szemben. 

A gyerek pedig a korábbi ügyeiben sem kapott érdemi segítséget, de szinte borítékolható, hogy a segítség nagyobb része most is elmarad. Ugyanis amikor egy gyerek azzal akarja önmagának ártva is felhívni magára a figyelmet, hogy elkövet valamit, sokkal könnyebb a felelősségre vonásán gondolkodni, mint a jogos népharagot ignorálva segíteni neki. A jogállamiság csorbája az is, hogy itt az ő jogai nem érvényesülnek, a rendszer vak.

De a jogállamiság még súlyosabb csorbája az, ha sokan nem mernek kiállni a jogaikért, mások jogaiért nincs aki kiálljon. A kislány megkapja az egyre több jelzőt, mert ha már problémás, akkor mindennel meg lehet dobálni. Pedig a tette csak segélykiáltás. És ha a szülő és az ügyvéd helyesen cselekszik, akkor ennyi is maradt volna. Aki miatt baj van, az az üggyel a médiában haknizó, saját hírnevét építő ügyvéd. És bizony ezzel a lánynak, az ügyfelének, védencének komolyan ártott. És mindkét fél nyilvános meghurcolását ő érte el, ő provokálta ki.

Valószínű, hogy ezért soha nem fogják felelősségre vonni. Pedig úgy gondolom a fenti helyzet súlyossága kellő alap lenne arra is, hogy az esetleges büntetőjogi felelősségre vonása során kimondják, véglegesen méltatlanná vált a jogi pályára. Feltehetően az ügyvédi tanács nélkül (amivel az ügyvéd a saját nevét futtatja meg a médiában, az ő praxisa épül) az anya ennek a mostani súlyos veszélynek nem tette volna ki a gyermekét.

Abban, hogy az ilyen nyilvános sárdobálás a gyereknek káros, és hogy ilyenre az anya sem kérhetné az ügyvédet mert ez árt a gyermekének elég széles szakmai konszenzus mutat. Ezt az ügyvéd meg sem tehetné az anya kérésére sem, ha a gyermeket képviseli. Így a gyermeket most veszélyeztető helyzet megteremtésében az ügyvédnek akár az ötletet adó személyként, akár a megvalósítás elősegítőjeként felelőssége lehet. 

Jogállam-e az az állam, ami az önálló érdekérvényesítésre képtelen gyereket ilyen helyzetben annak ellenére sem próbálja meg hatékonyan megvédeni, hogy a gyermek vonatkozó jogaival és az eset várható következményeivel mindenki tisztában van?

A kislány tisztességes eljáráshoz való joga sérül-e, ha egyetlen percre sem merül fel az, hogyha itt nem lenne szó híres emberekről, az ügyvéd nem tudna karriert építeni, szóba sem kerülne a nyilvánosság? Hogy ez mennyire bélyegzi meg a gyereket? 

Ha csak ennyiről lenne szó, feleennyire sem lennék felháborodva. De az ügyvéd elég sokféle filmhez, azokon belüli dolgokhoz hasonlította a történetet, ügyes retorikai húzásokkal felépítve a képet, hogy ez különösen perverz történet amit a lány elmesélt, s persze kellően részletgazdag is, hogy ez kiderüljön. Ha a vád valótlan, akkor persze az is rajta marad a lányon, hogy ő valami különösen perverz, gusztustalan dolgot talált ki. 

S mivel az ő ügyvédje, az ő nevében cselekedve tette ki, a ráragadt kép hatása, akár beszélnek róla, akár csak oka van ezt sejteni felér majd számára egy különösen durva és tartós szexuális zaklatással. Azt gondolom, hogy a hasonló minősítés ezért is veszélyes, és azt gondolom egy kiszolgáltatott helyzetben lévő, figyelemért sok balhét bevállaló kiszolgáltatott lányt ilyen helyzetbe hozni, a lányt a szexualitásán keresztül tartósan megalázó, az emberi méltóságát sértő helyzetbe hozni és ebből ügyvédként hírnevet szerezve profitálni minden józan mérce szerint vállalhatatlan tett.

Azt, hogy itt a lány ebbe befolyás nélkül, szabad akaratától, felelősen nem tud beleegyezni az ügyvéd is tudta, és azt is, hogy az alapügy kimenetelétől függően milyen súlyos zaklatásnak teszi ki az ügyfelét szintén tudnia kellett, ezt elfogadta, és ehhez vezető tettei kapcsán a lány immár súlyos szexuális természetű abúzus áldozata is. S aki ebben az ügyben az elkövető ügyvéd mellé beáll, akár újságíróként, akár feminista aktivistaként, akár ilyen szerzők cikkét megjelenő szerkesztőként, az a saját pecsenyéjét sütögetve részese lesz ennek a súlyos bűnnek. 

A különösen perverz történetről szóló hangulatkeltő jelzők mögött viszont valószínűleg nem egy ilyen értelemben beteg, perverz leányzó különösen durva fantáziája van, hanem a lány csak ma kiskamasz. Készségszinten használja az Internetet, és ha megtanulta, hogy a figyelemhez bajt kellett csinálnia korábban, és a hasonló vád működött, akkor olvasni, keresni tudó értelmes lányként valószínűleg megkereste a megfelelő forrásokat.

És remélem a többségünknek nincs tapasztalata olyan felnőtt filmekkel amikhez a gyermekek elleni szexuális abúzus hasonlítható. Egy gyerek és egy felnőtt pornós sok tekintetben kezdeményező viselkedése között érthető okból hatalmas különbség van. A filmekhez hasonlító szöveg sajnos sokféle értelmezés kapcsán megjegyezném, hogy a lány ügyvédjének nagyon különleges filmélményei, tapasztalatai lehetnek. Mert számos felnőtt film beleegyező, sokszor kezdeményező felnőtt nőket ábrázol. Bizonyára vannak a dologban nem kezdeményező, áldozattá váló gyerekeket bemutató illegális alkotások, de az ilyenek birtoklása, alapos megvizsgálása bűncselekmény.

Azt gondolom, ha valaki a gyerekek elleni szexuális abúzus eseményeit, forgatókönyvét a filmélményeihez tudja hasonlítani ott valami nagyon nem stimmel. Hogy ennek hányféle és milyen okai lehetnek, azt inkább nem elemezném, és mindenki fantáziájára bízom.