30 éve már javában folyt a rendszeváltás. És nem lehet a mai helyzetet anélkül értelmezni, hogy erről beszélnénk. Nehezen lett volna rendszerváltás, ha nem látják sokan, hogy a párton belülről is kritizálják a pártot, és ezt meg lehet tenni. És persze egy darabig természetes volt az, hogy mindenki le tudott ülni akár a Nemzeti Kerekasztalhoz. Természetes volt, hogy a pártokon belüli viták egy része is kijutott a nyilvánosság elé. Eljött a rendszerváltás.

Az MSZP pedig gyűlölt utódpárt helyett rendszerváltó párt lehetett. És ebben már akkor is benne volt Szanyi úr, ha ezt sokan az újabb generációból elfelejtik. Az első szabad választás után hamar láttuk, hogy akiket addig szeretett az ellenzéki sajtó hirtelen ellenségek lettek. Másnak drukkolt az adott újságíró, ő másik táborban van. Így esett a legendás eset, hogy a Kónya család társasházi lakása helyett a Korda villát sikerült lefényképeznie olyannak, aki mindkét családdal kapcsolatba állt.

Nem politikai ellenfél már? Jöhet újra a barátság. 

Csakhogy itt a másik jogait nem sikerült figyelembe venni és elindult a szekértáborokról szóló politika. Az Antall kormány példásan reagált, nem nagyon ütött vissza. A Boross kormány sem. De amikor az adott harcot kezdeményező oldalról az SZDSZ és a FIDESZ egymásnak ellenfele, ellensége lett akkor az új harc úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött.

Ebben a szekértábor politikában a nyilvános kritikát támadásnak értelmezték egyre többen, és jön minden kritikára a válasz: A másik biztos az ellenfél ügynöke, mehet ellene a személyeskedés, biztos lefizették, korrupt, stb. Ezért különösen furcsa az, amikor valaki belülről szólal meg: A mezei fröcsögő aki úgy gondolja, neki kell szolgálni a pártot amire szavaz nem tudja, hogy éppen kinek az anyját kellene szidnia. 

Könnyű leírni azt, hogy valakiben csalódtunk. Könnyű, de bárki megkérdőjelezi, hogy valóban tiszteltük-e, kedveltük-e korábban azt az embert akiről a post szól. Vagy a kellemes csalódás kapcsán arról lehet beszélni, hogy a tisztelet bármikor meglehetett.

Hiszen az aki a FIDESZ-t tartja kisebb rossznak, hogyan is dícsérhetné ma Szanyi Tibort? Hát így, ahogy ebben a postban látod. És nem is kis dícséretről lesz szó, hanem a hazai politika legnagyobb problémájára nyújtott adekvát válaszról, és arról, hogy sok más politikusról miért lehetett pozitív véleményem mindennek ellenére. 

Szanyi Tibor merte kritizálni a saját pártját, alapvetően a saját politikai oldalát is. Nyilvánosan, nem zárt ajtók mögött egyezkedve. Aki nyilvánosan meri kritizálni a pártját, vagy akár politikus-társát, az messze nem csak annyit tesz, hogy a kritizált politika népszerűségét csökkenti, hanem békejobbot képes nyújtani azoknak, akiknek a pártja, a politikai oldala ártott. Ez a fajta viselkedés tette lehetővé a békés hazai rendszerváltást, és tette a kommunista bűnökért felelőss állampárt közvetlen utódjából, örököséből rendszerváltó párttá az MSZP-t.

Szanyi Tibor viszont ezzel a magatartással együtt az MSZP egyik ikonikus vezetője. Aki ott volt akkor, amikor ezt a kádári konszolidáció lehetővé tette, amikor az MSZP utódpárt helyett jelentős részben rendszerváltó párt lett, és itt van ma is velünk. Nem tett mást a nyilvános kritikával ma sem, mint akkor: Demokrataként, tisztességes politikusként viselkedett.

Hasonló lépést, viszakozást, stb. a FIDESZtől is ritkán látunk. De eszünkbe juthat a netadó, és ott Deutsch Tamás ügye. Eszünkbe kell jutni, hogy az oktatás kapcsán sokan okkal sírják vissza Pokorni urat, aki véleménye nem volt mindig pozitív sok utódról. Sokan nosztalgiával gondolnak egy-egy FIDESZes gazdaságpolitikusra akkor is, ha a mai irányt esetleg kritizálják. 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter esetében is tudunk olyan helyzetekről (pl. akár dr. Kónya Imre könyvéből) ahol ellent mert mondani a pártjának, és lett olyan is, ahol elérte a visszakozást. Lőn csoda, az ilyen módon saját oldalával szemben is valamennyire kritikus, értékeket képviselni próbáló politikusokat akkor is tisztelem, ha amennyire Churchill is megértette a Sztálinnal való együttműködés fontosságát, annyira az általam tisztelt politikus is kénytelen együtt dolgozni korrupt gazemberekkel, veszélyes alakokkal. 

Lehet, hogy Szanyi Tiborral nem mindenben értenénk egyet, de az ő mintája egy olyan minta, ami fontos. Ha más is követné ezt a mintát, sok más is merne kritikus lenni. Miattuk nem annyira veszélyes a véleménybuborék, a visszhangkamra, az ő erkölcsi elvárásaik teremthetnek meg egy olyan mércét, amihez legalább alkalmazkodni kell.

Ha ilyen emberek, ilyen arcok nélkül zár össze egy-egy párt az veszélyes: Mert akinek ártottak annak nem tudnak békejobbot nyújtani, abból csak a konfliktus eldurvulása következett a történelemben mindig. Tulajdonképpen a NER politikájában is megjelenik ez a rendkívül veszélyes elem. Ezen pár belső kritikus tud enyhíteni, valamint az, hogy az, hogy az ő múltjuk rövidebb, és így könnyű azt mondani, hogy ők csak visszaütöttek, arányos és szükséges választ adnak a másik oldal jogsértéseire, és valahogy így lehet egyensúly.

Csakhogy amennyire a mai ellenzék mögötti ideológiától pofonokat kapónak fájnak ezek a bűnök, annyira a FIDESZ visszaütése is fájni kell azoknak, akiket éppen most soroznak. A fájdalmuk, ütések miatti felháborodásuk emberileg érthető, még akkor is, ha az onnan jövő több, rosszabb visszaélés miatt nem ők a kisebb rossz. Őket a véleménybuborék, a visszhangkamra teszi rosszá. De sajnos az igazság az, hogy az egymást emberő tisztelek vitájától eljutottunk az emberi méltóságot sértő beszólásokig és mindkét oldalon megjelenő veszélyes radikalizálódásig.

És ezért fontosak azok a politikusok, akik mernek nyilvánosan szólni, mertnek felállni, mernek egy erkölcsi mércét felállítani, és mernek azok mellé állni akiket a pártjuk elárult, elhagyott. És azzal, hogy Szanyi Tibor nem a színfalak mögött beszél, hanem nyilvánosan, egészen biztos ebbe a sorba állt. Sok mindenről győzhette meg a párton belüli közvélemény, de most a nyilvános párbeszéd mellett tette le a voksát, ezek a kialakult nézetek is változhatnak. Minden olyan lépés, amikor valaki egy oldal nagyjai között kritikát fogalmaz meg, és a szakértábor elv helyett az érdemi vita felé lép, egy lépés lehet egy jobb demokrácia felé.

Az emberi jogok, az emberi politika, a demokrácia legfontosabb alapköve az a pont, amikor valaki nem szekértáborban, egységes arcban gondolkodik, hanem szükség szerint nyilvánosan is képes vitatkozni a saját oldalával, nyiltan képes kritizálni a pártot amit amúgy támogat. 

A párton belüli nyilvánosságon belül ugyanis sok ellenérv nem hangozna el. Nem kerülnek elő a jobb megoldások, alternatívák. Így nehéz elkerülni azt, hogy jó cél érdekében olyan rossz politikát hirdessenek meg, ami után az ellenfelük lesz a kisebbik rossz, és a várható összezárás és a "visszaütések" viszont tartósan elidegenítik a potenciális szavazót. 

Szanyi Tibor viszont nem csak most játszik demokratát, de hosszabb időn át látjuk, hogy ez nem idegen tőle, és a pártja és a párt körüli holdudvar minden bűne és hibája ellenére hiteles baloldali politikát próbál támogatni. És teljesen mindegy, hogy milyen oldalon állunk erre szükség van.