... mert választani kell

Szerbia biztonságos ország?

2015/09/18. - írta: Válasszunk

Az, hogy a menekültügyi rendszer látványosan csődöt mond és alapvető kérdésekben sincs egyetértés, és nem csak Magyarország álláspontja lóg ki a sorból mutat rá, hogy alapvető problémák vannak a menekültügyi rendszerrel. Kezdjük a biztonságos ország definíciójával: A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint Szerbia nem biztonságos, de Görögország sem. És több nemzetközi szervezet is ezt mondja. Nézzük meg az érveiket.

"A szerb menekültügyi rendszer nem képes ellátást biztosítani a menekülőknek, nincs megfelelő infrastruktúrája elszállásolásra sem, a menedékeljárások alacsony színvonalúak és nagyon lassúak. Az elismerések száma töredéke a menekülők számának, évente pár fő. Megbízható jelentések súlyos, embercsempészettel is összefüggő korrupcióról és menekülők elleni bűncselekményekről számolnak be. Ezért a menekülők, menedékkérők szabadsága és jogai sérülnek Szerbiában – ez pedig egyszerű ténykérdés és független attól, hogy a Kormány milyen rendeletet hoz." 

Illetve: "a görög  menekültügyi rendszer pedig évek óta összeomlott, amit a kormány is pontosan tud."

Azaz, ha egy ország pusztán szegénysége, gazdasági helyzete miatt nem képes megfelelő ellátást, szállást biztosítani a tömegeknek, máris sérül a biztonság. Ráadásul van egy nagyobb baj is: Való igaz, a mélyszegénység, a létbiztonság hiánya, a kiszolgáltatottság az emberi méltóságot sértheti. Ezért jár a TV az elítéltnek, ezért várjuk el azt, hogy a menekült kapjon ezt-azt.

Az ország véleménye viszont az, hogy a menekült státusz sem pozitív, sem pedig negatív diszkriminációt nem jelenthet, így nem jár senkinek sem több ellátás alanyi jogon, mint az ország legszegényebb településein, a legszegényebb embernek (aki szintén nem kap többet alanyi jogon). 

Magyarország álláspontja pedig éppen azért indokolható, mert sem az eljárások sebességében, sem az ellátás minőségében sem lennénk képes jobbat nyújtani, és kétségeink vannak a felől, hogy ezek az emberek valóban menekültek-e, ha már Törökországot is azért hagyják el, mert ott nem jár jobb ellátás, mint egy észak-magyarországi faluban. Ez nem az élet védelmének, hanem jólléti, megélhetési, gazdasági döntésnek tűnik.

Azaz a menekült akit Magyarország küld vissza Szerbiába, Görögországba, nem kerül rosszabb helyzetbe. Az embertelen bűnöket elkövető embercsempészek viszont a világ minden országában előfordulnak. A bántalmazások jelentős része a tömeges vándorlás során történő jogsértések, az ezekre épülő konfliktusok következménye, nem az adott ország biztonságos vagy nem biztonságos voltának jellemzője.

Ugyanis aki azt állítja, hogy ez nem reakció, hanem az ország és az ott lévő lakosság általános viselkedését minősíti az prejudikál. Nem tudjuk mi lenne a helyzet együttműködő menekültek esetén. És nem hiszek abban, hogy lenne egy "felsőbbrendű liberálnyugati faj" élén a nagy vezér Merkellel, és lennének eredendően bűnös népek (pl. szlávok) akikről feltételezni kell, hogy maguktól bűnöket követnénk el. Az ilyen gondolkodásmódot ugyanis nácizmusnak hívnák.

Ráadásul Rendőrök és migránsok közötti erőszakos konfliktus Franciaországban, Németországban, Dániában is előfordult. És a kérdés, hogy ezek az országok minden menekülőnek tudnak-e megfelelő ellátást biztosítani is megválaszolható: Jelenleg ott is összeomlott a menekültügyi rendszer, és még nem is jönnek milliók a török menekülttáborokból.

Az elhangzó kritériumok a biztonságos országok kapcsán biztosan fenntarthatatlan, megvalósíthatatlan követelményeket mutatnak fel, és ezért rossz jogértelmezés következményei. A másik jogértelmezés szerint viszont Szerbia nem a fenti érvek mentén nem volt biztonságos. Hanem azért, mert az előző menekülthullám forrása részben egy szerb-albán konfliktus, és a hozzá tartozó vallási konfliktusok, amiben Szerbia nehezen lehetett volna egy semleges, biztonságos, harmadik ország. 

De onnan, hogy ez a konfliktus lezárult, az innen érkezők nem kapnak menedékjogot az EUn belül sehol, nem látni ilyen helyzetet a fenti helyzet megváltozott. Éppen arra reagálva, hogy Németország nem ad menedékjogot az albánoknak. Azaz a nemzetközi trend is a kormány döntésével egybehangzó.

És statisztikai alapon Szerbiában sincs sok menekült életveszélyben, a Szerb hatóságok abban érdekeltek,hogy aki nem kér menedéket hamar átvezessék az országon. Mivel nincs tömeges menedék kérelem, és mivel sok más szomszéduk megfelel ennek a képnek, és a menedékkérő már Törökországban sem volt igazán veszélyben. A probléma az, hogy Schengen és Dublin miatt fel kell tartóztatni őket, a tömeg kezelhetetlen, és minden hasonló szűk keresztmetszet problémát okoz. 

És nem a határ védelmét kellene feladni, hanem ezeknek az embereknek vízumot adni bármely külképviseleten. Akár Törökországból, Görögországból, Macedóniából, Szerbiából vízummal mehessen tovább a bevándorló, ha van aki befogadja. Az illegális vándorlást nehezíteni (kerítés, határok fegyveres védelme, szigorúbb büntetések), a papírok birtokában együttműködő félként való továbbvándorlást pedig könnyíteni kellene. 

Sőt, akár a meglévő menekülttáborokban, Törökország és Libanon területén kellhetne képviseletet nyitni, részben azért, hogy a különböző befogadóországokba menekült családtagok esetében a családegyesítést, a kapcsolattartást segítse, részben azért, hogy az EUba való továbbvándorlás kapcsán szükséges ügyintézést ott lehessen elkezdeni. 

Ha holnap az EU nem azt mondaná, hogy kvótákkal átdobja a menekülteket egy olyan országba, ahol a menekültügyi rendszer összeomlott, nincs az ellátásukra pénz, "embertelen körülmények" közé is kerülhetnek ezért, hanem azt mondaná a továbbvándorló menekülteknek állítsunk ki új fajta okmányokat amiket az EUn belül mindenki elfogad és kérjük a többi tranzit országot is, hogy fogadja el az útra, akkor ugyanezek az emberek konfliktus nélkül jönnének.

A szűk keresztmetszetek jelentős része megszűnne, és megszűnne az a helyzet ami Ausztriában is, Magyarországon is, Szerbiában is a fő probléma forrása. 

Nem hiszem, hogy bármely EU tagország tiltakozna, ha Németország, Svédország új speciális okmány elfogadását kérné, és a migránsok az célország által kiállított "bevándorlási vízummal" utaznának. Az egyértelműen biztonságos megoldás bármikor bevezethető, akik viszont ez ügyben léphetnének nem lépnek. A kérdés az, hogy miért? 

Ja és egy apróság: Szerbia könnyen enged át bárkit, mert őt nem köti sem Dublin III, sem a Schengeni határok védelme, azaz ahova mi visszaküldjük őket egy olyan országokból álló régió, ahol jelenleg szervezetten igyekeznek a menekülteket átjuttatni a túlsó határra, nincs konfliktus sem regisztráció, sem más EUs egyezmények miatt. Azaz ott könnyebben boldogulnak, mint akár nálunk... Akár a hamar Röszkéhez hasonló képet felvevő osztrák határmenti befogadóállomáson. 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr207796246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.18. 09:42:25

A megoldás: tegyük Mo-ot nem biztonságos állammá.

valaki2011 2015.09.18. 16:01:33

Azért nem biztonságos, mert nem ad havi 1.000 eurót, mint a németek?
Minden ország maga határozza meg, hogy melyik országot tekinti biztonságosnak.
Állítólag azért menekülnek, mert az életük veszélyben van. Törökországban és attól kezdve már nem tör senki az életükre, tehát a vándorút 5-6 országa biztonságos ország.
Rendezzen be egy menekült tábort a Helsinki Bizottság és mutassa meg, hogy hogyan bánnak a migránsokkal egy biztonságos országban. Vagy ő is üzemeltesse azzal a nemzetközi céggel, amellyel már oly sok nyugati ország.
És a Helsinki Bizottság mit tett a vándorokért azon kívül, hogy egyfolytában azt ismételgeti, hogy senki sem bánik jól a migránsokkal.

Jemann 2015.09.18. 16:02:03

Néha nem ártana, ha a Magyar Helsinki Bizottság tagjai néha gondolkodnának is. Ki a fene ez a Bizottság, hogy ők állapítsák meg melyik a biztonságos ország és melyik nem. Valaki magyarázza már meg, hogy mi a célja ennek a szervezetnek - mert hogy nem párt - , hogy mindenben ellenkezik, olyanban is amiben nincs semmi kompetenciája. Mi a büdös francból élnek ezek az emberek.

odamondó 2015.09.18. 17:11:05

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: a bejegyzés logikáját követve bizony Mo. sem biztonságos ország, mert a magyar fiatalok is fejvesztve menkülnek...

átlátó 2015.09.18. 23:23:06

Az Eu-ba kívánnak belépni, tehát egészen biztosan nem biztonságos ország.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.09.20. 18:20:44

@valaki2011: Elég sokat foglalkoznak velük, jogi segítségtől kezdve, idegen nyelvű tájékoztatással is, és nem csak a mostani magyar menekült hullámmal. Hidd el nekem, kompetensek. Csak a biztonságos országgal szembeni elvárásaik egy megvalósíthatatlan utópiát jelentenek.

valaki2011 2015.09.21. 00:32:59

A biztonságos ország miért lenne utópia? Jó pár országban él milliárdnyi ember. Ők nem biztonságos országokban élnek? Persze, sajnálok egy országot, mert valaha igen nehéz évei voltak, vagy rá akarok verni valakire egy csomó migráns, mert nem úgy beszél, ahogy én akarom?
Egy szóval sem mondtam, hogy a Helsinki Bizottság nem kompetens. De ebben a menekült áradatban nemcsak beszélni kell és jogi segítséget, idegen nyelvű tájékoztatást adni. Ha valamiben nagyon hisznek, azt bizonyítsák be gyakorlatban is. Sokszor az az ember érzése, hogy idegenek sokkal fontosabbak nekik, mint a honfitársaik. Akik közül néhány millióban sokkal rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a vándorlók. Nekik miért nem adnak élelmet, ruhákat?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.09.21. 05:12:58

@valaki2011: Olvasd el az ő általuk említett szempontok mik. Azoknak egyetlen ország sem felel meg. Nem is lehetséges nekik megfelelni.
süti beállítások módosítása