A Helsinki Bizottság szerint semmi. Csak éppen a Helsinki Bizottság véleményét tolmácsoló Zádori Zsolt ebben a kérdésbe biztosan hazudik, és csak a saját prekoncepcióját alkalmazza. Egyszerűen azért, mert amennyiben semmi esélye nem lenne a menedékkérőnek, akkor jelenleg is, és évről-évre amúgy is az derülne ki, hogy senki kérelmét nem bírálják el pozitívan. Márpedig ezzel az a gond, hogy vannak pozitívan elbírált példák. Ez pedig nem vélemény kérdése, hanem alapvető tények kérdése. És az a kevés is számít. Ugyanis fel lehet mérni, mi a különbség azok viselkedése között akik megkapják a védelmet, és azok között akik nem.

Ha ez a különbségtétel véletlenszerű, szimpátián alapul, vagy diszkriminatív, akkor érhetné kritika az államot. Ha viszont, ha a szelekció alapja olyan feltételek teljesítése, amiket egy menedékkérőnek elvben is teljesítenie kellene és ezek a feltételek mind a már itt lévők, mind a többi menedékkérő biztonságát szolgálják, akkor az elutasításuk szükséges. És ezt nem lehet azzal elintézni, hogy az a kevés pozitív döntés nem számít, mert nem számottevő. Ugyanis, ha a feltételeknek következetesen meg lehet felelni, az érkezők többsége következetesen nem felel meg ezeknek a feltételeknek, akkor felmerülhet az a megoldás is, hogy a menedékkérők változtatnak a hozzáállásukon. 

Jelen esetben nem szírekről, nem az ottani háborús menekültekről van szó, hanem bangladesiekről. Akik útjába nem csak a megszokott útvonal országai estek, hanem például India is, de mondjuk Oroszország is jóval közelebb lett volna. 

A kormányzat meglehetősen szigorú politikát követ menekültügyben, abból kiindulva, hogy sok mérlegelést, a befogadó ország érdekeit figyelmen kívül hagyó szabályozás egy utolsó utáni lehetőség végszükség esetére. A menedékkérő valóban nem egy jobb életet kér Európában, hanem csak menedéket, amíg arra szüksége van. Hogyan lehet felismerni a valódi menekültet? A kormány véleménye szerint egyszerűen: Mivel átmeneti biztonságot keres, akár rossz körülmények között, mert ezt ő is vállalja, a befogadó is vállalja a végszükség miatt, az valóban az első biztonságos helyet keresi, és ott rögtön együttműködik. 

Az ilyen helyzetben lévők befogadása minden országban természetes kell, hogy legyen. Viszont az ő biztonságuk egy szent cél, amit nem veszélyeztetünk ok nélkül, más bevándorlók befogadásával sem. Jól látható, hogy a mostani menedékkérők többsége ennek a szigorú intézkedésnek nem felel meg. És nem azon múlik ez, hogy Szerbia vagy Görögország biztonságos ország-e. Azon múlik, hogy ezek az emberek nem egy közeli biztonságos menedéket keresnek, a legkevesebb veszéllyel, ha nem is élnek jól, hanem konkrét jólléti államokba akarnak bevándorolni. 

A céljuk amiért jönnek nem az, hogy ne legyenek életveszélyben, még csak nem is az, hogy eltávolodjanak egy országtól, hanem az, hogy konkrét országba vándorolhassanak be. És ennek kapcsán nem a nyugati világ egységes értékeit keresik, akkor sokkal több célország lenne, hanem elsősorban a segélyezés, az ott elérhető bérek, a gazdasági lehetőségek alapján van szelekció. Ezt a választás pedig gazdasági érdek és nem végszükség motiválja.

Elhisszük, hogy rossz a török menekülttábor. Csak éppen rosszak az életkörülmények a miskolci számozott utcákban, számos szegény faluban, barlanglakásban is. Európa nem tudja biztosítani a világ minden emberének a nyugat-európai életszínvonalat. Az erre váró volt szocialista blokk lakosságának legnagyobb csalódása, leginkább meghatározó élménye, tapasztalata ez. De ugye az Eurozóna válsága is arról szól, hogy az EU nem tud mindenkit megfelelő szintre felhozni. A hasonló életet váró EUs állampolgárok sem kapják ezt meg.

Félreértés ne essék: A legtöbb hasonló ember az útja valamely szakaszán valóban az életét mentve menekült és azon a ponton az életét kellett mentenie. De utána felismerte, hogy bárhol is telepedne le, akár idővel haza is térne, az új életét a semmiből kellene felépítenie. Ahogy a hazája megosztott, ott "több lenne az ellenség, mint a barát," oda se kötődne. Ha pedig sehova sem kötődik, akkor mát a lehető legjobb sorsot szeretné magának és a családjának. Mindannyian így cselekednénk hasonló helyzetben. 

Csakhogy innen van egy kemény választási lehetőség. 3 féle választással:

1. Felfogom, hogy sajnos nincs jogom szabadon választani, hogy hol szeretnék élni, ezért közeli biztonságos helyet keresek, rendezem a papírjaimat és elmegyek olyan helyre letelepedni, ahol ebben a helyzetben rögtön, legálisan letelepedhetek. 
2. Felfogom, hogy ugyan nincs jogom szabadon választani, de jogom van kampányolni azért, hogy a nehézségek, rossz körülmények között vegyen át más ország, vegyenek részt a megsegítésemben. A kampánnyal együtt minden legális migrációs csatornát ami elérhető számomra kipróbálok. És így jutok el a lehető legjobb helyre.
3. Úgy döntök, hogy bár nincs jogom megválasztani azt, hogy hol éljek, "ha nem fogadnak be minket, akkor a velünk hurcolt gyerekek is megdöglenek" alapon nyomást gyakorol, hogy a jog által biztosítotthoz képest tisztességtelen előnyöket követel. Amiért más állja a számlát.

Nem küldheted vissza a törvénysértőt, mert sokan fognak meghalni, te meg belebuksz, szóval add csak ide a német jólétet, ezt vagy azt az előjogot. Ez a fajta fenyegetés nem sokban különbözik attól, hogy "vezess be X törvényt a kedvünkért, vagy sokak lelke szárad majd a lelkeden, ha felrobbantunk pár tömött vonatot". Ugyanúgy más élete is tét, a saját élet is, és jogtalan előnyt ilyen fenyegetéssel akar elérni az illető. Az a rendszer ahol a hasonló fenyegetések a törvény és a konszenzus feletti önkény eszközeként befolyásolják az életünket rossz rendszer. Az ezt az utat járó emberek pedig ezen cselekményük okán terroristák.

És ha megtanulják, hogy törvénytelen eszközökkel, ki lehet harcolni tisztességtelen előnyöket, akkor lehet, hogy a 95%-uk azt mondja, hogy "ennél tovább nem megyek, mert idegent fenyegetni már számomra túl nagy bűn", de az ártatlanokat addig is fenyegető bűnöző, stb. (és ez minden népben van) nem ezt fogja mondani. Az ilyen útnak teret engedni, akár 1 ember befogadásáig is, legitimálja ezt az utat, és veszélyes mind az EUs polgárokra, mind a menekültekre. 

Ha az első úton kerül valaki hozzánk, és valóban veszélyben volt, befogadjuk. Ha a második úton kerül hozzánk, nem menekült, de igyekszünk olyan politikát folytatni, hogy amíg a bevándorlásra lehet közös érdek, befogadhassuk (pl. letelepedési államkötvény), a harmadik útnak viszont nem is szabad teret engednünk. 

És aki azt mondaná, hogy ezzel kihúznánk magunkat az emberi kötelességünk alól, annak szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a szomszédunkból is jöhetnek háborús menekültek. Mert Ukrajna érintett. Előtte Jugoszlávia szétesése kapcsán jöhettek. De politikai menekültek egy időben jöttek Romániából is. Őket is befogadtuk. És bár szeretnék bízni benne, hogy a következő generációk életében nem kell a környékről érkező menekültekkel foglalkozni, a menekültekből és a schengeni övezet és az EU lakói lesznek akkor is, ha mondjuk Spanyolország EUn kívüli területein lépnek be az EU-ba. 

Míg a Helsinki Bizottság azt hazudja a menedékkérőnek nincs esélye, addig azt látom, hogy akinek indokolt, annak adunk menedékjogot. Sokszor még másnak is. Mert tudjuk azt, hogy "egy bolond százat csinál" alapon a magyar is belemegy hülyeségbe, és akkor utólag szabályozunk (visszamenőlegesen), sok dologban próbálunk segíteni, mert az ember sebezhető. Az országok, bankok, cégek pedig fel kell, hogy készüljenek ennek a költségére. Csak éppen ez a helyzet kockázatos, drága, stb. így csak a legjobban együttműködő kevesekkel teszünk "kivételt". De megismerhető az, mint kell tenni az ilyen kivételezett helyzethez. 

A Helsinki Bizottság az adott menedékkérő esetében kísérletezett. Megszületett az elutasító döntés. De további komolyabb harc, vita, stb. helyett elismerték a döntést és továbbálltak. Ezt a kormány úgy értelmezi ahogy, ez maximum vélemény. A Helsinki Bizottság meg máshogy. De ők ugye tények terén is biztosan hazudtak.