... mert választani kell

BKK: Amit lehet elszúrtak

2015/11/16. - írta: Válasszunk

Vannak olyan hibák, amikre nem nagyon lehet elfogadható magyarázatot adni. A BKK pedig sorra követi el az ilyen hibákat. Ezek a hibák azért durva hibák, mert könnyű lenne őket javítani. És ezen hibák hatása könnyen össze tud adódni. Ezekből nyújtanék át egy csokorra valót. Látszólag távoli dolgok is összefüggenek, és arra mutatnak rá, hogy Tarlós emberei a BKKnál képesek szinte bármit elrontani. Nem kicsit, nagyon. 

Fontos, bár mellékes részlet a bérlethamisítással meggyanúsított nő esete. Nem ez az első hasonló eset, de sokszor nehéz lenne az ártatlanul megvádolt embernek bizonyítani, mert nem mindenki kér ÁFÁs számlát. Kitalálták hát, legyen QR kód a jegyen, bérleten. Lehessen követni mikor, hol adták el. És az érvényességi időt, igazolvány számot is a BKK nyomtatja rá, azzal a rendszerrel ahol ez a követés is van. Innen el lehetne dönteni azonnal, hogy hamis-e egy bérlet, érvényes-e, ki-é. Sok fejlesztés elkészült. Utána szépen Vitézy emberei helyére Tarlós emberei ültek, és nincs megfelelő ellenőrzés. Van helyette hamis vád. Ami bűncselekmény. De a QR kódos projekt mást is ígért. 

Ha kihasználnák a lehetőségeket, a QR kód miatt lenne online és mobilról vehető jegy is, de akár valamennyire optimális díjcsomagok is. Ez mindenhol növeli a bevételt. De itt nem kellett. Ellenben, ha lenne mobilról vehető jegy nem kéne Széll Kálmán téren több automatát kell kipróbálni a sikeres vásárláshoz, nem lenne lenyúlás. Van amelyik kiírja, hogy nem tud pénzt visszaadni. Van amelyik a 1120 Ft-nyi visszajárót egyetlen 1000 forintosban adja vissza, az apró benn marad. A hasonló kisebb hibák miatt könnyű lemaradni egy-egy buszról. Normális követési időnél ez nem gond, és ezen az úton van 6-7 perces követési idő is meghirdetve, meg még pár másik járat, ami ugyanarra megy, és képes lenne ezt kiváltani. Ugye? 

Hogy melyik vonalról is van szó? A Széll Kálmán tér felújítása során a hétvégén nem állt meg a téren a metró. Az ember hétvégi programot olykor egy héttel is előre tervez, nem ártott volna az, ha az utastájékoztatás időben érkezik, hogy más menetidővel számolva tervezzük össze a programot. De "ráérünk arra még" alapon a tájékoztatás sokszor az utolsó, vagy utolsó-utáni pillanatban történik meg. Ha pedig nem tudjuk, hogy emiatt hosszabb idő kell két program között, akkor az "indulj annyival előbb" helyzet már nehezen megvalósítható. És igen, így már nem jó, ha egy automata nyűgje miatt elmegy a busz az ember orra előtt. És ezt előzné meg a mobiljegy. 

De könyörgöm: A metrópótló egy megállónyi rövid kis útjára 4 perces menetidőt adtak meg, de egyetlen rövid szakaszon képes volt ehhez képest 10 perc késést is összeszedni. Ha viszont hosszabb a menetidő, de nincs több busz, hát ritkább a követés. Azaz az utastájékoztatás nem csak késői, de a nap jelentős részében durván félrevezető is volt, az M2 pótló járat pedig nem volt igazán használható. A pótlásba bevont 22-es járat család buszai kapcsán a plusz szakaszon összeszedett jelentős késés (mindkét irányban) több más járat menetrendjét is borította. Olyanokét is amik eleve csak fél óránként járnának.

A helyzetet forgalomirányítással lehetett volna kezelni. De ugye a lámpával védett gyalogátkelőhely is hiányzott, rendőri forgalomirányítás sem volt. Az építőmunkást pedig a KRESZ nem igazán tekinti relevánsnak az elsőbbség kérdésében, pláne nem akkor, ha még nem is szabályos jelzésekkel dolgozik. Azaz hiányzott a forgalom irányítás ami a buszokra, villamosokra tekintettel megoldotta volna, hogy a metró pótlás se omoljon össze, de a 4-es, 6-os se szenvedjen a sok beragadó autós miatt (nyilván, autósok egy részét eleve el kellett volna terelni), de a gyalogosok útvonala sem volt korrekt módon biztosítva.

Bár hivatalosan az érintett szakaszon a metrópótlón kívül több más járat is használható, a gond elsősorban az, hogy mondjuk az Örs Vezér terétől elindulva a Déli Pályaudvaron átszállva és úgy megérkezve a Széll Kálmán térre, nem csak átszálltunk volna, hanem visszafelé is utaztunk volna, így ezt egy jeggyel nem szabályos megoldani. Pedig lényegesen gyorsabb lett volna, mint a hivatalos pótlóbusz. De éppen így a Blaha Lujza téren átszállva villamossal eljutni a térig is gyorsabb lett volna, mint időnként a 4 perces úton fél óra késést összeszedő buszon szenvedni. 

Azaz a késői tájékoztatásnak hála az utazási időhöz tervezett tartalékból megy le az, hogy át kell szállni a pótlás miatt és bármerre is menne az lassabb. A hétvégi program megtervezése (hét eleje) és a programok tervezett ideje között annyit változott a helyzet, hogy a metróba így is úgy is le kell jutni. Csak az első megállónyi távolságot 1 perc helyett több mint 20 perc alatt lehetett megtenni. Az automaták feltöltésének hiányosságai miatt pedig még a buszra várva is eltelt némi plusz idő. 

A visszaút során az is kiderült, hogy a pótlóbusz másik végállomásának helyét is jelző térképes utastájékoztatás elmaradt, de a helyszínen sem volt olyan BKK-s aki segített volna. A leszállóhely is tartalmazott ugyan itt indul jellegű táblát, de onnan tovább ment a felszállóhely felé.

De beszéljünk egy kicsit a gátlástalan bliccelés egy érdekes formájáról. Tudom, hogy "minden bliccelő tolvaj", csak ezzel van egy apró gond kedves BKK-sok. A késés és az átszálláskor a busz keresése, várakozás (mert a felboruló menetrend miatt ez is játszott), stb kapcsán a 30 percig érvényes metró szakaszjegyből akár 2 is lejárhatott a 3 megálló távolságon belül. De a nagyobb késések idején 1 szinte biztosan lejárt. Miért? Mert ti szúrtátok amit lehet.

Na vajon mit érdemel az a "szemét tolvaj bliccelő" akinek így járt le a jegye, mert ti nem voltatok képesek a helyzetet tisztességesen megoldani? De átszállójegyesek is ki tudtak csúszni, stb. Vajon az átszállás után egy másik járaton mennyire fogadta volna el bármely ellenőr azt, hogy ezért nem fért bele az előírt időbe? 

Segítek nem lett volna olyan nehéz. A forgalomirányítás például segített volna. A másik kerülő út engedélyezése segített volna. Az autóforgalom elterelése, hogy a két forgalmas vonalnak (körúti villamos, M2) a formát biztosítsák segített volna. 

És igen, ha érdeklődsz BKKstól, hogy miért nincs forgalomirányítás, akkor nem jó azt hallani a BKKstól, hogy "Mert Tarlós megmondta, nem érdekli hány ember lesz rosszul a buszokon, nem lehet az autóforgalmat pluszban korlátozni, erre neki sok barátja jár." Ha ugyanis igaz az, hogy Tarlós ezt mondta, az vállalhatatlan. Ha viszont nem igaz, csak sokak szemében lett egy bejáratott szöveg a Tarlósozás, ahogy korábban Aba Botondot, vagy mást szidtak, és ezt a BKK elszúrta, az meg azt jelentené, nincs meg a kontroll, ennyi hiba után sincs felelős, és lehet felfelé mutogatni, a főpolgármesteri hivatal hagyni szokta az ilyeneket. 

Amikor azt mondtam, szerintem az utóbbi a valószínűbb, rögtön volt olyan aki közölte: "Hülye vagy, Tarlós ilyen, ezért nem fért össze Vitézy-vel", és sorra hozta a példát, dugódíj, buszsáv, stb. ügyben ahol hosszabb távon tömegközlekedésnek jó megoldást Tarlós megfúrta. Nem hiszem, hogy az autózást el kellene lehetetleníteni a városban. De azt igen, hogy amíg parkolásnál, dugóknál, stb. egyaránt az a baj, hogy túl sok az autó a városban, addig az autóforgalmat mérsékelni kell, és ehhez a városban való autózás indokolt mértékű háttérbe szorítása, akadályozása is belefér. 

Tarlós amikor a dugódíjat is kiheréli és nem csak egy BKK bérletbe olvasztja bele azzal jelezte, nem józan, a város valamennyi lakóját szolgáló kompromisszumot keres, mert szerinte csak autósok vannak. Hát Pista egy a baj. Viktor szeretne családokat, gyerekeket látni, és bizony az első autó előtt sokan tömegközlekednek. És az idősek is ezt teszik, akikből sok a pártodra szavazott. 

Ha pedig a dugódíj az BKK napijegy / heti / havi / éves bérlet is lenne egyben, akkor azt hiszem sok autós számára sem jelentene akkora kérdést, hogy amikor söröznek, akkor nem tudnak hirtelen jegyet vadászni. Mert a "busszal akartam hazamenni, de nem volt jegy" sem jó válasz az ittas vezetésre. És többek között ez az a helyzet ami kapcsán visszakanyarodok az elejére: Az útvonalra vagy időszakra megvett, server oldalról ellenőrizhető (névre szóló) QR kódos jegy pont arra megoldás, hogy a kocsma előtt biztosan jegyet tudjon venni a hazafelé igyekvő. 

És tudod kedves Tarlós István, amikor autósokról beszélsz, nem árt tudnod, sok helyzetben ők is gyalogosok. És nem csak az autójukig terjedő távon: nincsenek mindenkinek kapcsolatai, hogy elsikálják az ittas vezetést. Létszám miatt sem sofőr szolgálat, sem taxi nem ideális. Így pedig oly sok ember aki amúgy autós, az olyan családi programokra ahol 1-2 sör is legurul, a gyerekeit, stb. kísérve mehet BKK járataival. Nagy baj az, ha egy főpolgármester, a közlekedéssel foglalkozó emberei olyan embereket látnak maguk előtt (talán magukból is kiindulva) akik seggéhez a pár korsó sör után is oda van ragadva az autó. 

És tudod az, hogy ilyenkor hétvégén, a hasonló helyzetben milyen BKK-t látnak maguk előtt dönti el, hogy mennyire lesz élhető a város. Lehet-e majd sétálni vagy autózni, vagy megfulladunk a dugóban. Ezért kellene az, hogy a BKK élén tömegközlekedéshez értő szakember üljön, és ne az legyen a fontos, hogy te kivel akarsz együtt dolgozni, miben akarsz az autósnak kedvezni, stb. Ezért kéne megoldani becsülettel a metrópótlást. Ezért nem kiherélni kell a dugódíjat, hanem a tömegközlekedés használatára jogosító jeggyel, bérlettel összekötni. Ezért kéne a régóta ígért mobil jegy. Mert tudod, aki ma minden nap rá van szorulva az autóra, az is örülne, ha kapna egy versenyképes alternatívát. Mind maga, mind pedig a családja számára, mert rájuk is tud gondolni. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr348080666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kardiobaszkuláris 2015.11.16. 12:06:34

"Vannak olyan hibák, amikre nem nagyon lehet elfogadható magyarázatot adni."

Igen, jól látod.
Ilyen például az, hogy mi a faszért akarsz te írni, amikor sem a helyesírást, sem a magyar nyelvet nem ismered tisztességes szinten.

norbert79 2015.11.16. 12:11:06

@kardiobaszkuláris: Látom neked az az össz-vissz 16 hozzászólás hatalmas kihívás lehetett, ha az elmúlt két év alatt ennyit fostál össze... :-)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.16. 12:46:35

@norbert79: Nézd, vannak olyan emberek akiknek, ha a kedvelt politikusait szidod a reakciója, a "dejamásikoldalis" szintjén mozog. Vannak akik azt mondják, "minek akar a másik írni".

Tudod nem az a baj, hogy a 16 hozzászólása mennyi... Még az sem, hogy milyen. A "ha nem tetszik miért olvasod" beszólás is távol álljon tőlem, mert tudnék rá jó okot is. Például információért, látásmódért, mert valaki valóban sok mindent akarna mérlegelni. Na nem ő... Valaki. Úgy általában vannak ilyenek. De aki idáig eljut és felismeri sokszor kap így is olyan dolgokat amiket megéri megismerni, akkor azt is felfogná miért éri meg megírni. Nem feltétlenül kell, hogy az én véleményem tetsszen, velem értsen egyet, itt találjon értéket. De azt azért felismerheti, hogy erről szól az egész blog műfaj.

De nem, neki ez nem volt meg. Ez magas. Biztos a világban nincs egyetlen egy olyan tökéletes nyelvész sem, aki ilyen bonyolult gondolatot át tudjon adni, és ezért a világ igénytelensége miatt nem sikerült megértenie. Nem fogom ezért bántani. Nem kezdek ez alapján szövegértésről kérdezni. Pedig adott a magas labda.

Csak egyetlen dolgot kérdezek meg: Ha valaki ennyire csak a helysírás alapján ítél, akkor hogy a fenébe jön látogatóként olyan portálról, ahol a profi újságírók, korrektorok és szerkesztők ellenére a címekben is rendszeresen vannak durva hibák. Szerinte akinél ilyen előforduljon ne foglalkozzon írással. De ő mégis rendszeresen nézi ezt a portált, friss címlapos dolgokra kattint. Ha valaki nyelvi igényességet keresi, ez nem tűnik a legbölcsebb taktikának.

Nem baj. Másban sem tűnik sokkal bölcsebbnek, vagy tájékozottabbnak. De legalább rutinból be tud szólni, azzal kompenzál, és otthon is azt tanulta, hogy majd ettől lesz nagykisfiú / nagykislány. Ha pedig már nagyon nagy lesz, talán még a Való Világban is szerepelhet. Na az TV... Igényes. Mert a műsor javarészében nincsenek helyesírási hibák.

PonDrow 2015.11.16. 14:20:22

... Az M4 végállomás, Őrmező buszpályaudvar: a közvilágítás CSAK ott nincs, ahol emberek várnak/közlekednek. Körbe az üres építési terület/parkolók szépen ki vannak világítva. Minden nap.

Labasmaz 2015.11.16. 15:10:52

Könyörgök. Nem ikes.

Ezt meg oszd el a megfelelő helyekre a szövegbe: ,,,,,,,,,,,,,,, (Ha nem elég, tudsz magadnak még csinálni.)

A többiben eléggé igaza van a szerzőnek. Egy ismerős inkább gyalog ment le a Moszkva térről a Batyira a HÉV-hez, mert reménytelennek látta a pótlóbuszhelyzetet.

Csak hát ugye nem csak az számít, hogy mit mond az ember, hanem az is, hogy hogyan.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.16. 16:25:50

@Labasmaz: Az igék ragozása kapcsán sokszor arra hagyatkozom, mit húz alá mit nem. Picit úgy állok hozzá, hogy a blog elvben közelebb állna az élő beszédhez, mint sok más írott műfajhoz. Sok olyan van ami bár szabályzat szerint helytelen, a köznyelv szóban így vagy úgy használja, és blogon ez belefér. Ha nem húzza alá pirossal akkor már boldog vagyok, a nagy újságírónál ennyivel jobb. Erre nem figyelek.

Ha megnézed, sok más szerzővel szemben aki soha nem tesz veszőt, azért itt messze nem ez a helyzet. Visszaolvasva sok helyen valóban lehetne például a pont helyett is vessző... De alapvetően pont azért, hogy ne legyen túl sok tagmondatból álló fél oldalas szép összetett mondat, igyekeztem inkább a szép sok ponttal megbarátkozni. Ami önálló állításként megállja a helyét az önálló mondat, még akkor is, ha szívem szerint inkább folytatnám. De igen, sok helyen ez lehet zavaró.

Ha ezek zavarnak, abban amit az ember szabadidejében, hétvégi programok, munka, stb. között akkor ír amikor tud, akár hullafáradtan is, miközben hivatásos újságírók cikkeiben sokszor minden mondatban van durvább hiba, azt még nem is tekinteném rossz aránynak.

De az a baj, hogy szerintem több hiba van benne, ami egyszerűen időből, helyzetből fáradtságból adódóan.

The Brave Inkrabbit 2015.11.16. 18:21:36

Jesszus szép ecsém... ilyen szörnyű helyesírással mi a bánatért erőlteted az írást????
Ember! Nem tudsz írni, nem tudsz fogalmazni!

Mielőtt beszólnál (mint norbert79-nek): nem, nem olvastam el, mert egyszerűen lehetetlen (respect all the alsós magyartanárok! :) ). Azt hittem érdekes, de nem tudsz fogalmazni...

Ja, és nem is fogom elolvasni...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.16. 20:57:37

@The Brave Inkrabbit: Nézd nem is kell elolvasnod. Tudod van egy apró gond. Ezt elmondtam a másik kedves delikvensnek is. Ez a "vadász, vadász, te szopni jársz ide probléma". Amikor valaki egy olyan portálról ahol a profi újságíró cikkében már a cím is tele van hibával érkezik... Majd közli, hogy amit elég sok más megértett azt nem tudta olvasni mert a helyesírás...

Nos azzal ugye érted mi a baj. Sőt az is, hogy "nem olvastam, de tudom milyen". És azzal is, hogy ez a stílus akkor kerül elő furcsa nickekről amikor a máskor így vagy úgy megvédett kedvenceket máshogy nem lehet védeni csak beszólogatással.

Nyilván az értelmi képességeidből erre tellett.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.16. 21:08:03

@The Brave Inkrabbit: Ja és öreg, nem az a baj, hogy most nekem beszóltál, ez nem baj. Nincs sok súlya a dolognak. De ugye elmondtam mi a baj. A honnan jössz, hol vagy naponta, és ez milyen viselkedést jelent.

A "vadász-vadász, te szopni jársz ide" helyzet más okból is gond. Méghozzá amennyire te megkérdezed, hogy aki (szerinted) nem tud írni az minek ír. Én viszont visszakérdezek: Aki nem tud viselkedni minek megy közösségbe? Hiszen aki ott tart, hála az otthonról hozott neveltetésnek, hogy egy olyan oldalról ahol a profinál is van helyesírási hiba megy szépen az amatőröket szidni, mert a beszólogatáson kívül mást nem tud, arra joggal lehet azt mondani, hogy csak egy kötekedő antiszociális fasz.

De tudod vadász-vadász ez még nem lenne elég. A baj az az, hogy van egy egyszerű helyzet. Az okos tudja: Nem lesz mindenki mindenben jó. A profi portál kapcsán van szerkesztőség akitől jól megírt, jól szerkesztett írást vár. És van a blog. Ahol tudod azt, hogy a másik nem profi író. De lehet, hogy azért emelték ki, mert más el tudta olvasni, és amit leírt jogos, értékes. Ő is tett bele munkát, de mivel nem profi író, lehet hogy neked olvasónak is kell.

Te ebben a helyzetben azt mondod nem olvastad el, de nem is érted a helyzetet te csak egy beszólogató agresszív hülye vagy, aki nem tudja megállni, hogy ne mutassa meg a világnak, hogy a kedves szülei ilyen fajta hülyét neveltek.

Nem véletlen az, hogy a hozzád hasonló nyelvtan nácit még a legprofibb újságíró és a nyelvészek is a legundorítóbb, legbunkóbb trollok közé sorolja. Gratulálok a bérelt helyedhez. A családod igazán büszke lehet rá(d).

klj_54 · http://csutak.fw.hu 2015.11.16. 21:29:57

@Válasszunk: Annak örülök, hogy a grammatikába tudtak csak belekötni, a mondanivalóba nem :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.17. 10:23:54

@klj_54: Belekötni mindenbe lehet :) De sok esetben a kötekedőről azt lehet mondani, hogy maga választja azt, hogy hülye legyen.

Eleinte úgy gondoltam az ilyen belekötéseknek van alapja. Kell rájuk hallgatni. Utána kaptam pár fontos tanácsot.

Az egyik az egy viszonylag egyszerű kérdés. Sokszor fontos tájékozódni. Igen, akár arról is mit ír egy blogger hitelek kockázatairól, mit ír sok olyan dologról ami téged is érinthet. Innen alapvetően 3 hozzáállás van.

1. Tájékozódsz, mert minden információ érték, az is ami olyantól jön aki rosszul ír.
2. Nem tájékozódsz, mert te csak azt olvasod amit könnyű olvasni, szórakoztat, neked találták ki a bulvársajtót. Az se érdekel, ha emiatt később a családod az utcára kerül.
3. Te a 2. csoport hozzáállásán felül még veszed is a bátorságot arra, hogy megmond az illetőnek minek ír blogot, az se kapjon információt aki amúgy meg akarná ismerni az infót. A saját családoddal együtt dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Az első csoportnak írom a blogot, vagy a harmadiknak?

A második kérdés az, hogy "Ha zavarja a rossz helyesírás, akkor mit keres az indexen, miért onnan jön?"

A harmadikat egy újságíró mondta. Lehet sok hibád, lehet rosszul fogalmazni. De az értelmes ember ettől megérti, és az értelmes gondolatokat keresi. A funkcionális analfabéta hülyének pedig senki nem tud elég jól írni.

klj_54 · http://csutak.fw.hu 2015.11.17. 20:40:59

@Válasszunk:
Nos kaptam egy hülyétől (tőled, hogy te is megérts!) egy kritikát :(
Én melletted írtam, mert csak a szövegedbe voltak képesek belekötni!
Sajnálom, hogy dislexiás vagy, vannak igen jó pedagógusok akik ezen segítenek!
Tehát barátom most bizony ott fent saját magadról állítottad ki a bizonyítványt :(

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.18. 09:17:36

@klj_54: Diszlexiás itt te lehetsz :) Nem te kaptál kritikát, hanem amit észrevettél velük kapcsolatban arról mondtam el, szerintem miért ilyenek. Szóval nem nyert. Tudod az ember alapvetően 3 okból ír másnak.

1. Mert nem ért egyet.
2. Mert kiegészítené a leírtakat (de amúgy egyetért)
3. Mert szimplán egyet ért, és helyesel.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.11.18. 09:22:14

@klj_54: És hogy értsd azt is miért kellett kiegészítenem téged: Mert belekötni tényleg mindenbe bele lehet, ha nem érdekli őket, hogy amit leírnak igaz-e korrekt-e igazuk lesz-e, csak az, hogy valakibe belekössenek. A 3 hozzáállásból ha megnézed mindegyik E/3 :) Mert ezek mind előtted álló lehetőségek, amik közül te választhatsz. Ők is választhatnak, de az ő választásuk a szemünkben adott, csak náluk lehetőség. :)

szekertabor · provo.blog.hu 2015.12.02. 11:35:08

Amíg az egybites ellenőrök vízjelet és hologramot keresgélnek a bérletszelvényen, simán kihúzhattuk volna a hagyományos automatákkal, és előre nyomtatott jegyekkel és bérletekkel. Azokról legalább nem tűnt el a rányomtatott érvényességi idő, mint a tündérek aranya.

provo.blog.hu/2015/11/16/a_bkk_feneke_alatt
süti beállítások módosítása