Azt hittem van amit ma már nem kell elmondani. Sok esetben hallom, hogy az antifeminista embert kioktatják, hogy ő azért nevezi magát antifeministának, mert nem tudja miről is szól a feminizmus. Ha viszont feministának nevezné magát, akkor rögtön jönnek a jelzővel az egyéb elvárások mit kellene mondania, amivel nem ért egyet. Amivel nem ért egyet, mert a harmadik generációs feminiszták számos lózungja nettó marhaság. Van egy nagyon fontos szó, ami az egyenjogúság egyik alapköve. Ez a szó az esélyegyenlőség. 

"Egyenlőek vagyunk, így a korrektség jegyében mindenki másszon fel a fára" kapják a feladatot az állatkert állatai. Vajon miért nyer a csimpánz és miért nem nyer a hal? A "mi mindenfajta tehetséget keresünk" alapon kínált tehetségkutatóban miért nem lehet látni tehetséges szakácsot, tehetséges ifjú vállalkozót, tehetséges kutatóst, matematikust? Azért, mert a tehetséges ifjú matematikus az egyenleteivel nem túl képernyőképes. 

Szerinted mi történne, ha minden sportágban hirtelen azonos feltételek mellett egymással versenyeznének a nők és a férfiak? Elárulom, rengeteg sportban csak férfiak állnának a dobogón. Ugye kezdjük érteni, hogy mi a baj? A nő és a férfi ezeken a területeken, ha egyenlő pályát kap, nem egyenlő esélyekkel indul. Azaz máris választhatunk az egyenlő pálya egyenlő versenyfeltételek és az egyenlő esélyek között. Az előbbi sokak számára törvényszerű lemaradást hoz, és ez a törvényszerű lemaradás kiszolgáltatottabbá is teszi őket anyagilag, érzelmileg, így az egyenjogúság akadálya lesz.

Az egyenlő, de nem egyforma elv elfogadásával teremtett valódi esélyegyenlőség ettől lényegesen eltérő eredményre, a társadalmi különbségek csökkentésére vezet. Márpedig ezen az úton elindulva, könnyen látható, hogy legalább három különböző irányban sejthetjük az egyenlőséget, egyenjogúságot, és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését.

• Radikális egyenlőségi mozgalmak, amik bizony a női előjogok törlését (alacsonyabb nyugdíjkorhatár, nők fokozottabb védelme, egyenlő kötelező szerepvállalás a honvédelemben) és a férfijogok hatékonyabb érvényesítését is követelik. Elsősorban azért, mert csak így lenne valóban egyenlő fél férfi és nő. A pozitív diszkrimináció ugyanis visszaüt.
• Olyan mozgalmak amik az egyenjogúságot úgy értelmezik, hogy ők bizony kicsit egyenlőbbek. Ezzel együtt jár, hogy minden problémáért a férfi a hibás. Azért is, hogy ahhoz, hogy neked nyugdíjad legyen, kellenek majd akkori járulékfizető, és se a férfi, se az állam nem tud szülni. Ronda, patriarchális elnyomók az okai mindennek.
• A törvény előtti egyenlőség, az esélyegyenlőség alapvető emberi jog. Mindenkinek joga van olyan pályán versenyezni, ahol tisztességes eséllyel indul, tisztességes eredményért pedig tisztességes eljárásra számíthat. Ebbe pedig, pont az itt fontos egyenlő elbánás miatt nem fér bele az előítéletes bűnbakkeresés.

A feminizmus korábbi generáció alatt sokszor a három elképzelés egy irányba mutatott. Ma ott tartunk, hogy a három irány szétvált egymástól, sőt sok esetben ellenkező irányban képzelik el az egyes megoldások kezelését. Részben ideológiai okokból, részben az eltérő célok miatt is. 

Gondoljunk csak bele a nyugdíjkorhatár kérdésébe. Az első csoport véleménye szerint ezt a kedvezményt meg kell szüntetni. A második csoport úgy akar egyenlő és egyenlőbb lenni, hogy ezt érintetlenül hagyja, ellenben a káros mellékhatásaiért a patriarchális társadalomra és elsősorban a férfiakra mutogat, és a hátrányos mellékhatást újabb diszkriminatív eszközökkel akarja mérsékelni. A harmadik csoport szerint viszont a hasonló kedvezményekről társadalmi párbeszéd útján lehet dönteni... De az előnyei mellett a hátrányokkal, kötelezettségekkel is jár, no és persze azzal, hogy az egyes ehhez szükséges részfeladatokat valakinek meg is kell valósítani.

Attól, hogy mondjuk valaki a gyereke előtt hisztizik, hogy ő mennyire kikéri ezt magának, a felosztó-kirovó rendszerben kell járulékfizető, akkor értéket termelő generáció is a nyugdíjhoz. Van ilyen. Ezt pedig, cseppet sem meglepő módon nem a férfiak fogják szülni. Ez bizony a nőkre fog maradni, még akkor is, ha 2 milliárd feminista tüntet, mert ez mennyivel nehezebb, mint a férfiaknak gyereket csinálni. A felneveléséhez pedig erősen ajánlott egy család nevű valami. Már csak gazdasági szempontokból is.

Ha valakinek mindez vállalhatatlan, akkor vállalhatatlan számára a társadalmi vita, a vélemények ütköztetése, ez az egész demokrácia nevű valami. És vállalhatatlan számára az, hogy az egyenjogúságba olyan valódi egyenlőség kell, ahol a halat nem fára mászni, futóversenyre, stb küldjük. 

Jelen társadalmunknak nem az a baja, hogy nem mindenki ugyanazon a futóversenyen indul. Hanem az, hogy egy "csak a pénz számít, mindenki ezért van versenyben" világkép nevében sokan nem a tehetségüknek, igényeiknek, egyéni céljaiknak megfelelő versenyen indulnak, nem a nekik megfelelő pályán versenyeznek. A hagyományos munkahelyek, munkaszervezés nem valami elnyomó okból alakultak ki így. Hanem azért, mert akkor és ott többnyire a férfiak voltak a fő keresők, nagyon sok nő otthon maradt.

Meg mondjuk nem is volt távmunka. Nem volt meg hozzá a technológia. A női egyenjogúság egyik fontos lépése, az anyagi önállóság felé vezető út egyik úttörője volt a kánkán. A táncos lányok a korabeli erkölcsi normák ellenére pénzkereső munkát folytattak, sőt sokszor fő keresők lehettek a családban. Az anyagi önállóság fontos része volt az egyenjogúság elérésének. És igen, ez is sokkolta annyira társadalmat, mint a látvány.

Ma erre sok érzékeny feminista dühödten azt mondja, tárgyiasítja a nőket. Szerintem viszont az adott táncosnők önrendelkezési jogába is belefér, és azon sem picsogunk, hogy Richard Gere szerepe valamelyik romantikus filmben tárgyiasítaná a férfiakat. Viszont sok hasonló pálya fontos lehetőség a nőknek, és az ilyen lehetőségeket lezáró, minden nemi szerepet szexizmusnak bélyegző feministák tévúton járnak. Ellenben ők sokak életébe pofáznak bele közvetlenül, és nem csak egy hit szerinti, másokra nem kötelező mintákról beszélnek. Tegyük fel gyorsan a kérdést, hogy jelenleg mennyire független egy nő? Mennyire független egy férfi?

És tegyük fel a még fontosabb kérdést: Lehet-e ezen esetleg tisztességes módon javítani? A nők kevesebbet keresnek, többet költenének, kevésbé függetlenek, önállóak. Első látásra, ha valakit már a nyugdíj kapcsán plusz pénzhez juttatunk, igazságtalan lenne a piaci értékén felül bérezni, ehhez más által megtermelt piaci értékből átcsoportosítani a pénzt... És diszkriminációhoz vezetne gazdasági kényszerből. Mert a "jár, de nem jut" helyzetben objektív oka lenne annak, hogy a "bérigényét sajnos nem tudjuk kigazdálkodni, nem vesszük fel" alapon a nőt el kellene küldeni, a férfi viszont akár felvehető lenne.

Könnyen felmerül az, hogy "akkor mit lehet tenni"? A kézenfekvő megoldás, hogy a "halat nem futóversenyen kell indítani" alapon kellenek olyan életpálya modellek, amik a nők számára is biztosítják a lehetőséget arra, hogy egyenlő értéket teremtve, egyenlő kockázat és költségek mellett a tisztességes bérük is egyforma legyen. Ehhez sokat segítene a távmunka terjedése is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem minden hölgy akar női pályára lépni, és joga is van ahhoz, hogy teljesen más irányban keresse e boldogságot. Csak ez esetben ennek az árát a piaci bérekben várható különbség formájában megfizetné, és így az éppen kitűzött célhoz az ő esetükben nem lennénk közelebb. 

Mi marad? Kérem szépen egy nagyon egyszerű lehetőség: A cégek társadalmi felelősségvállalásra, ezzel kapcsolatos tevékenységre szánt pénzből, a normál piaci bér mellett (aminek értéke indokolható, hogy miért annyi) bérkiegészítést, valamint szükség esetén (pl. bántalmazó kapcsolatból menekülő fél részére) segélyt nyújtani. Valamint lehetővé tenni, hogy az adott munkahelyen lévő férfi dolgozók a bérük 1 kis részét fel is ajánlják "szolidaritási és esélyegyenlőségi" célokra, és ezt a cég, az ott lévő érdekképviselet, az általuk létrehozott alapítvány a megfelelő helyre eljuttassa.

Tudom, de mi van azokkal a lányokkal akik nem szeretnének sem női pályára lépni, sem olyan helyzetbe kerülni, hogy tudniuk kell róla: Itt őket bizony támogatják. A mások által megtermelt javak egy része jut nekik. Miért ne legyen joguk nekik "minderről ne tudni és csak eltenni a pénzt" és panaszkodni, hogy ők még nem eléggé egyenlőbbek. Nem eléggé egyenlőbbek, mert... Számukra akad számos olyan helyzet, ahol eleve jelentős a fluktuáció, vagy bármely más ok miatt a bérezésben nem jelennek meg a kockázatok kapcsán beárazott különbségek. 

Ugyanakkor nem tudok elmenni egy fontosabb szempont mellett sem: A bér különbséget sokan úgy értelmezik, úgy érzik, hogy őket, az ő munkájukat kevésbé értékeli egy adott cég, adott főnök, őket effektíve "lenézik" csak azért, mert nők. És ezt a vélt vagy valós sértést a társadalom elfogadja, így ők saját magukat sok szempontból súlytalannak érzik. Ugye érezzük, hogy ez miért nem jó így? És tegyük hozzá azt is, hogy ugyanitt kevés a női felsővezető.

Sokan azt mondják a Telekom milyen jó, hogy ott a középvezetők között van sok nő. De az mindenhol van. Az üvegplafonról panaszkodó lányok sem egy csoportvezetői állásról, egy projekt vezetéséről panaszkodnak, hogy abból kevés lenne. Hanem azokról a felsővezetői állásokról, amiket többnyire nem fiatalon töltenek be az emberek, és nyugdíjig maradnak. Ahol egy vezetőváltás drága. És bizony az eltérő nyugdíjkorhatár miatt erre nem jutna elég idő, hogy megtérüljön. Az üvegplafont, a nemek közötti átlagbér különbségét pedig így is meg lehet teremteni. 

A nők eltérő gazdasági eredménye és sok általuk várt plusz költség csökkenti az önállóságukat. Nem véletlen az, hogy még mindig többször fordul elő, hogy a férfi nem akar családot alapítani, mintsem, hogy a nő legyen elutasító. És itt nem azon múlik a helyzet, hogy a nő mennyit akar keresni. Sokkal inkább 3 okon. Az egyik, hogy a családalapítás után a férfi lesz kiszolgáltatott. Jogi értelemben is, hiszen a válások kimenetelét ismerjük. De társadalmi értelemben is, hiszen őt bántalmazhatják, de ha ő akár vissza is szól, az nők elleni erőszak. 

És bocs a hímsoviniszta dumáért: De egyetlen femcsinek sincs joga más életébe beledumálva megállapítani mi és kinek legyen a feladata, mi és hogy "igazságos". Ez két felnőtt ember döntése lenne. A probléma csak ott kezdődik, hogy sokan látnak egy mintát: A nő azt is hozzá teszi: A férfi majd megváltozik, majd így-úgy elérem, hogy többet segítsen. És közben azért kicsit el is engedi magát. Többet akar kapni a kapcsolatban, mint eredetileg volt, és kevesebbet akar beletenni. A nyomásgyakorlás eszközei pedig könnyen vezetnek bántalmazó kapcsolathoz. 

Nem véletlen az, hogy számos független statisztika szerint a nők több családon belüli erőszakot kezdeményeznek. És én inkább hiszek amerikai hatóságoknak, mint az olyan Nane jellegű szervezeteknek, akik deklaráltan nem akarnak foglalkozni a férfiak elleni erőszak kérdésével, ezért a férfiak nem is fordulnak hozzájuk, így ők eleve egy szűrt, torz képet látnak. Ha egy bántalmazó kapcsolat eldurvul, és nem lép a képbe a fenti törvényes és társadalmi diszkrimináció, akkor az erősebb, eredetileg anyagilag függetlenebb, a jövőjét önállóan megvalósítani képes fél kerül felülre.

Márpedig amikor a korábban közösen összehozott, elfogadott helyzetet az egyik fél fel akarja rúgni, kevesebbet betéve és többet kivéve, akkor abban a másik fél ritkán lesz feltétlen partner. Ha a sikertelenséget ilyen helyzetben valaki igazságtalan, gaz támadásnak éli meg, pedig ott ő nem fair, akkor ő a vélt, a másik fél a valós sérelmeket fogja gyűjteni. Már csak a nyomásgyakorlás nem feltétlenül fair módjai (érzelmi zsarolás, szex zsarolásra való használata, stb.) miatt is sor kerül az utóbbira. Egy darabig megy a megbocsájtás, majd törlesztés lesz. A vélt sérelmek mellett immár valódiak is lesznek a korábbi nyomásgyakorló oldalon. És itt már nem akar kiszállni egy olyan kapcsolatból, amibe addig túl sokat fektetett, a másik fél pedig immár csak a feszültség levezetéséhez való céltáblát látja.

A társadalom? Na az meg pont úgy kezeli ilyen esetben ezt, mint a feministák a férjgyilkos feleséget. "Biztosan megérdemelte az áldozat". A gond az, hogy ritkán az áldozat érdemli meg. Mert őt kérem szépen megvezették. Megvezették, és ez az a családmodell, ami elég taszító ahhoz, hogy nehéz legyen megfogni a férfiakat. 

Azaz amikor egy lány már rég romantikázna, családot is alapítana, nem tud. A szüleitől való függetlenséghez egy nem rászabott munkaerőpiacon kell versenyezni. Ahol, ha nem találja meg a számára meglévő, személyre szabott kis piaci rést, akkor kicsit olyan a helyzet, mintha a halat fára mászni küldenénk. Márpedig lehet valaki akkor is nő és egyenjogú, ha őszinte, amit az elején megadott megadja, és nem utólag talál ki a másiknak sem egyoldalú elvárásokat. Sőt, még akkor is nő és egyenjogú, ha a magzat élethez való jogát előrébb helyezné, mint a saját önrendelkezését. Soroljam? 

Ez az amit oly sok modern feminista csoport nem akar elfogadni. És ezért lett a modern feminizmus vállalhatatlan, míg az eredeti célok, az önállóság, függetlenség, egyenjogúság vonzó volt és feltétlen támogatásra érdemes. 

A problémák felszámolása legalább részben kormányzati feladat. És amíg ez nem történik meg, addig hiába piszkálja Kövér László azt a lányt aki maga is nagyon akarna gyereket, egyszerűen a fenti családmodell képe, az ide vezető társadalmi problémák, stb. miatt nem talál társat. Akarna gyereket, többet is... Aztán úgy öregszik meg, hogy nem lesz neki. Először is, ezen kellene változtatni. Ehhez viszont az egyenjogúság és egyenlő pálya kérdését, nem a "mindenki ugyanazon a futóversenyen indul, a gepárd is, a hal is" alapon kellene kezelni. Kevésbé uniformizáló, az egyéni értékekre többet adó, rugalmasabb társadalom kellene. 

A fő probléma a liberalizmus halála: Ma már a liberalizmus nevében is kapunk senki által meg nem választott megmondóemberektől kötelező gondolatokat, és eljutottunk oda, hogy más véleményt megfogalmazni, másként gondolkodni is megtorláshoz vezető bűn lett. Ha a feminizmus az egyenlőbbség helyett az egyenlőséghez térne vissza, és a nők előnyös oldalának kidomborítására is adna lehetőséget, ezzel több nő termelne több értéket, a liberalizmus pedig tisztelné a véleményszabadságot, a vallásszabadságot, az jobb lenne. Ha az erőszakos egyén zsarnokságát ugyanúgy elítélné mint az államét ezért a biztonságot is elfogadná célnak, a törvényességet, a hisztivel elért törvénytelen szankciók helyett a jogállamiságot keresné... Még jobb.

A liberalizmus válságára a liberálisoknak kellene választ találni. Mert, ha nem teszik, jön az orbanizáció. A modern feminizmus válságára a feministáknak kellene választ találni. Mert, ha nem teszik, akkor a problémákra csak Kövér László bunkósága lesz a válasz. A népességfogyás problémájára a kormánynak is kellene választ találni. De meg kéne hozzá találni a probléma forrását és így azt célzó értelmes válaszra lenne szükség. Enélkül ugyanis nem fog menni.