... mert választani kell

Az Uber nem megosztás alapú...

2016/01/22. - írta: Válasszunk

Az Uber nem oszt meg semmit, hanem utast közvetít olyan emberhez, aki profit reményében az utas által megválasztott két pont között személyszállítást vállal. Ez utóbbi kapcsán nem az történik, hogy több ember megosztja az utazás költségeit. Sem a sofőr nem arra menne, amerre mi akarunk, se más utas nem nagyon ül be mellénk. Az így működő szolgáltatást pedig Taxinak hívják. És ahogy sok taxisofőr is vállalkozó, saját eszközzel úgy az Uber sem más ebből a szempontból. Ha az Uber versenyelőnye nem a törvényi előírások tisztességtelen kijátszásából eredne, hanem a tisztességes piaci versenyhez tartozó módon hatékonyabb működésből, akkor nyilván a szabályokat betartva Magyarország piacvezető szolgáltatójává válnának. 

Ha viszont az Uber nem akarja a szabályokat betartani, mert a szabályok betartása ellehetetlenítené a működését, akkor az derül ki, hogy egyenlő feltételek mellett nem tartanák önmagukat versenyképesnek. Ez esetben pedig szó sem lehet a hatékonyságot növelő technikai innovációról az Uber jelenlegi sikerei mögött. És hamar meg lehet látni, hogy az Uber körül akadnak jelentős problémák. Például az, hogy a piacnak, az üzleti modellből eredően, egy részét nem képes lefedni. 

Ugye senkit nem lep meg, ha azt mondom: A fájós lábú nagymama nem Uberrel megy ki a temetőbe, de orvoshoz sem így jut el, mert nincs netes fizetésre képes bankkártyája. Az okostelefon egyszerű, egyértelmű követelmény, "mindenkinek van" szinte... Bár láttam már olyat, ahol a gyári appok mellett nem nagyon volt hely. De olyat is ahol a store-vel volt gond. Ezek magától értetődőnek tűnnek. A net elérés is magától értetődőnek tűnik. Nekünk magyaroknak, ha arról van szó, hogy Magyarországon lehet-e Uber az juthat eszünkbe, hogy a többségnek van elég mobilnete hozzá. De az EUn kívülről jött turista esetleg horror árú mobilnettel nincs jó helyzetben.

De természetesen eszembe jut sok olyan család is, ahol időnként szükség lehet Taxira, mert máshogy nem megoldható helyzet merül fel. Megfelelő bankkártya pedig mégsem lehet. Hiszen a lakás az eszközkezelőé, bankszámla nincs, és hiába lenne a jövedelem nem letiltott részéből készpénz, hiába lenne a taxi a legolcsóbb megoldás: ha az Uber kiszorítaná a taxit ők is megoldhatatlan helyzetben lennének. Ez pedig nemzeti szinten komoly baj. A Taxi ezért része a közösségi közlekedésnek, ezért része a város által nyújtott infrastruktúrának. 

Ha az Uber törvényesen működne, akkor nyilván ők is használhatnák a buszsávot, így a taxi gyorsaságát nem említem előnynek. Így elsőre úgy tűnik, hogyha nem a fenti belépési korlátokat nézzük, hanem a preferenciákat, hát akkor az Uber nyerne minden esetben. Másodjára már vannak kétségeim ezzel kapcsolatban. Mert nem egyszer fordul elő olyan, hogy több ember dobja össze a költségeket. Akár ismeretlenek is. Mert valami baj van a tömegközlekedéssel. Az Uber fő reakciója a megnövekedett igények miatti áremelés, de ha megfelelne a hatósági árnak, akkor ez sem lenne. De a költségmegosztás nehezebb, mint készpénzfizetésnél. A sharing economy értéke pedig a költségek és eszközök több felhasználó / fogyasztó közötti hatékony és kényelmes megosztása lenne. A sharing economyra való mutogatás tehát nettó hazugság az Uber részéről.

Lehet beszélni arról milyen adatot hol akarunk kivel megosztani, ez preferencia kérdése, és az is kérdés, hogy milyen kockázatot lát valaki az appban, a telefonon keresztül való fizetésben. De ez csak hab a tortán. Az Uber nem mindenki számára ideális / jó. Ahhoz elég, hogy a taxikat a tisztességtelen versenyelőnyt is kihasználva "tönkretegye", ahhoz viszont finoman szólva is kevés, hogy kiváltsa a taxit. Márpedig aki eddig nem volt jogosult betegszállításra, tömegközlekedéssel nem jut el orvoshoz, az Uber-t nem tudja igénybe venni, azt meg kell oldani. Ha a Taxit, mint a közösségi közlekedési infrastruktúra részét kiütjük, akkor ezt a funkciót pótolni kell. Ha nem tudjuk szolgáltatókkal pótolni, akkor közpénzből kell pótolni. Na ez az ami abszolút nem hiányzik. 

A kiszámítható hatósági ár például erről szól, de hatósági áras termékek esetében is van tisztességes piaci verseny. Sőt, ahol nem a hatóság, hanem más külső tényező határoz meg fix árat, ott is létezik piaci verseny. Ha csak az Uber által meghatározott "egységár" kötött, akkor is versenyez sok partner: a sofőrök értékelése is bejátszik, de az a szempont is, hogy ki és milyen autóval szolgáltat. Azzal, hogy egy helyen fix ár van a verseny nem árverseny lesz, hanem a szolgáltatás minőségében kell versenyezni. Hatékony szervezéssel ez jobb lesz, de sok kiszolgáltatott utas számára döntő szempont lehet a kiszámíthatóság. 

Az Uber nem csak ezt az elképzelést bontotta le, de például szilveszterkor lényegesen drágább volt, mint a Taxi. Képzeljük el azt a helyzetet amikor a szilveszter helyett BKV sztrájk vagy más esemény miatt lesz durva tömegigény taxira, stb. Ha ebben az esetben a "jövőnek" kikiáltott Uber az egyetlen alternatíva akkor az könnyen drága lehet, és sokkal nehezebb "összefogni és elosztani a költségeket". És igen, ha már jelzem azt, hogy sok esetben a Taxi a közösségi közlekedés része és 3-4 utassal nem is feltétlenül a legdrágább része.

A közösségi közlekedés kapcsán viszont az utasok felé máshol sincs árverseny. De a világon mindenhol versenyeznek a cégek a megrendelő szervezetek felé... A taxi kapcsán a helyzet kicsit bonyolultabb. Itt a taxitársaság versenyez akkor amikor taxisokat vagy éppen utasokat szeretne megszerezni magának. Ez utóbbi kapcsán: Ha hatékonyabban működik, a jobb taxisokkal jobb szolgáltatást nyújthat, nekik több pénzt kínálva. Ebből persze több mehet el versenyképes járműre, a jobbak maradnak benn a szakmában, ők fizetnek a véges számú engedélyért. Verseny, piaci verseny tehát van. Az Vágó István primitívsége, hogy itt a piaci verseny megkerülését látja és az adócsalás mellé teszi le a voksát. Ugyanis aki nem csak akkor művelt, ha a súgógép kiírja neki a választ, az hamar észre tudja venni, hogy a piaci versenynek ilyen formája is elterjedt a világban.

Persze nem mindenkitől várható el, hogy a verseny sok formáját felismerje, hogy ilyen szempontból súgógép nélkül is legalább minimálisan tájékozott, értelmes ember legyen. De egy hasonló közszereplő közéleti szereplő megszólalásainak súlya van. Ezzel a felelősséggel pedig elvárható, vagy vagy tudja, vagy nézzen utána, vagy ha nem ér annyit, hogy megalapozott véleményt állítson, hát ne szólaljon meg. A verseny sok formáját nem véletlenül említem. Ugyanis, ha az Uber kapcsán eddig sok kérdésben megkérdőjeleztem az őszinteségüket, hatékonyságukat, akkor joggal merül fel a kérdést: Hol látunk az Uber kapcsán tisztességesebb piaci versenyt? Ott, hogy ugyanazt a sofőrt akarja az Uber Uber sofőrnek, akit a taxitársaság taxisofőrnek. Mindkét esetben akár vállalkozóként, saját autóval, stb. 

Csakhogy a taxisok nem véletlen, hogy tiltakoznak az Uber ellen, és nem örülnek annak, hogy a hatékonyabb szervezéssel, az új feltételek szerint ők is profitálnak a több utasból, kevesebb nehézségből beállva Uber sofőrnek. Mert a fenti problémák kapcsán bizony az Uber elég ahhoz, hogy sok utast elvéve a taxisok megélhetését fenyegesse, de nem elég sem a taxi kiváltásához, sem ahhoz, hogy a taxisnak jobb alternatívát nyújtson. Azaz még törvényeket kijátszva sem feltétlenül tud versenyképes lenni. Ha valóban az innováció miatti jelentős hatékonyságnövekedésről lenne szó, hát nem ez lenne a helyzet. 

Ha a törvényeket be kellene tartani, és ő is csak taxisoknak szervezhetne fuvart? A fenti problémák mentén, a tisztességes piaci versenyben az Uber gyengének, versenyképtelennek, sok szempontból nem jó szolgáltatásnak bizonyulna. Annak ellenére, hogy a legtöbb taxi szerzésre való App, ha önmagát a programot nézzük gyengébb nála. Ha az Uber software cég, és a fuvarszervezésben gyengébb is, akkor még mindig közvetíthetne utas és taxitársaság között. Lőn csoda, ha az App jó, akkor ennek a költségét kitermelni igyekvő taxisok is versenyben lennének. Vagy éppen egy software cég eladhat egy White Label appot. Azaz a technikai fejlődés, a software cégként való működés a legkeményebb tiltás esetén sem kerülne veszélybe. Csak azon kevesebb lenne a haszon. 

Nem kis meglepetésemre a Kettős Mérce is foglalkozott a kérdés adóelkerülés részével. De alapvetően egy lényeges szempont kimaradt. Szerintem egy hiteles baloldali értékrend számára az is fontos, hogy a "kicsi" a Taxis, stb. megélhetése szempontjából legyen kiszámítható gazdasági környezet, az ő megélhetésüket se fenyegessék törvénysértő előnyökkel működő vállalkozások. 

Voltak akik nagyon nem akarták érteni miért írtam azt, hogy ha az ellenzék sért / sértene is törvényt, akkor is igaz, hogy a törvény betartatása az állam kötelező feladata. Ha ennek területén az állam és annak felelős vezetői mulasztanak, akkor ez a mulasztás felelőssé teszi őket a kialakuló helyzet kérdésében. Akkor is, ha az Uber sért törvényt, akkor is, ha a Telekom és akkor is, ha a baloldali ellenzék vagy a Jobbik valamely része akkor is, és ha valamely újságíró, akkor is. Hiszen a törvény betartatása az állam feladata, és adott ki az aki névvel, az államot működtető kormány arcaként ezt a felelősséget vállalva lett "első számú felelős vezető".

Nem másra kell mutogatni, hanem az államapparátustól és a kormánytól elvárni a törvény betartatását. Betartását és betartatását. 

És, ha nem tűnt volna fel, akkor a dolognak van két másik vonzata is. Az egyik viszonylag egyszerű: Hasonlót elég sok piacon el lehet játszani. Amíg az újságíró sem ír helyesen, ő sem fogalmaz mindig jól, ő sem néz mindennek utána, addig lehetne mondjuk portált is üzemeltetni olyan helyről, ahol pereskedni is nehéz. Csupa blogger, újságírást tanító egyetemista számára. És közben az összes szabály betartása miatt feljelentgetni a hagyományos portálokat. A szabályok kijátszásával, adóelkerüléssel, a szakma szabályait nem feltétlenül betartó olcsó amatőrökkel a web 2.0 nevében leváltani a web 1.0-t. Mondjuk sok helyről tartalmat gyűjtő app megosztozhat a bevételen a szerzőkkel. A látványosan egyenlőtlen feltételek az Indexnek sem tetszenének.

A másik szempont az, hogy az Uber ellehetetlenítése nem is lenne nehéz. Csak éppen a bírságolás, kemény fellépés mellett egy nagyon egyszerű alternatívát kellene adni. De ez egy következő post témája. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr358300780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.23. 08:45:53

Az Uber természetesen NEM közösségi platform, ez csak reklám. De ezt mindenki tudja.

midnight coder 2016.01.23. 12:42:59

Ha ez mind igaz, akkor a taxisoknak nem kell tartaniuk az übertől. Viszont nagyon nem árt, ha a taxisok kapnak némi konkurenciát. Egy csomó hülyeséget viszont meg lehetne szüntetni, Pl. évenkénti műszakit, PÁV-ot, külön taxis jogsit, és a tarifát is csak felfefelé korlátoznám - de ezt megtenném az überrel is. A sárga színt is opcionálissá tenném - ha a taxisok szeretnének ilyet mintegy védjegyként, akkor ok.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.23. 12:51:19

+1

Nagyon szépen összefoglalta a szerző.

Nekem mint mindig, most is az a véleményem, hogy egy sűrűn lakott térségben, mint Budapest és a vonzáskörzete az utazás 99,99%-át meg kellene tudni oldani tömegközlekedéssel. Ha kell mikrobuszokkal, de a legjobb a TÉNYLEG megosztott fuvar.

A jövőben a különböző appok pedig akár a kisebb települések, lakóparkok, alvófalvacskák tömegközlekedését is optimalizálhatnák. Az sem az ördögtől való, hogy a gyerekeket iskolabuszok szállítsák az iskolába olyan helyeken, ahol nincs rendszeres és gyakori tömegközlekedés.

Ha kialakulnának erre épülő helyi társaságok akkor általában véve élhetőbbé válna az ország. A nagy árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értéket monopolhelyzettel, vagy nehéz helyzetben, döntés- és fogyasztáskényszerben lévő fogyasztót kihasználó megoldások egyértelműen regresszívek és károsak.

Ahogy gusztustalan lenne az is, hogy a szomjhalál szélén álló vevőnek milliókért adná el a palack ásványvizet a boltos, mert ekkor a vásárló fogyasztásának marginális értéke a saját életének értékével egyenlő; ugyanúgy az is gusztustalan, hogy az egekbe emelik a taxitarifákat szilveszterkor vagy hasonló alkalmakkor.

Ezt persze jogosan megteheti egy magánvállalkozás. Ez a kapzsiság az ő részükről érthető. De ez nem érdeke a közösségnek. A közösség érdeke a rendelkezésre állás, az odaadó ellátás, a fejlesztés, az ügyfélközpontúság. Ezért is fontos, hogy az überhez hasonló hiénákat vagy nagyon szoros láncon tartsa vagy egy emberközpontúbb megoldással kiszorítsa.

BéLóg 2016.01.23. 13:39:53

Nekem is nagyon tetszett ez az alapos elemzés és azt mondanám, egyet is értek vele. Megoldást persze én sem tudok, de hát arra vannak az okosabbak, hogy ezt szépen kiókumlálják.
Ahhoz pedig az ilyen jó vitaanyagok és munkák esszenciálisak.
Örülök hogy elolvashattam!

Exploiter 2016.01.23. 13:42:28

Azt írod, hogy nem minden területet tud lefedni. Akkor viszont miért szűnne meg a taxi, mint olyan?
Inkább csak a taxisok száma csökkenne, de az elő van írva, hogy egy országban x embernek kell taxizásból élnie?

taffer 2016.01.23. 13:56:32

"Ha az Uber versenyelőnye nem a törvényi előírások tisztességtelen kijátszásából eredne"

Ez az "előny" kicsit csúsztatás, a fix árak miatt taxizással még mindig jobban lehet keresni: index.hu/gazdasag/2016/01/21/mennyit_keresnek_taxisok_uberesek/

A hőbörgés valójában amiatt volt, hogy a taxisok bizonyos időszakokban már elkezdték megérezni a kiesést az olcsó (és szolgáltatásban sok szempontból jobb) konkurencia miatt. Csak persze ezt így nem mondhatták, ezért jöttek a saját túlzónak vélt szabályozásukkal meg az adózással. Mely utóbbi még jogos is lehet, de a valós problémájuk attól még továbbra is fenn fog állni, még ha minden Uberes ki is váltja a vállalkozói igazolványt, és befizeti azt az 50 ezret. Kérdés, akkor milyen alapon követelik majd megint a betiltást.

Úgyhogy ez leginkább a szabad piaci verseny küzdelme a kartelezés ellen. És még csak nem is tudom borítékolni, ki fog nyerni.

cardiobascuralis 2016.01.23. 14:45:59

Egyrészt bármennyire szereted is, de a taxi kisbetű, mert köznév.

Másrészt ha már adócsalás, akkor a taxisokhoz képest az uberesek tehetségtelen ipari tanulók sem lehetnek, a taxisok ugyanis a bevételüknek max. a negyede után adóznak, és a bevételük éves szinten több mint tízmilliós (napi 40 ezer Ft szar bevételnek számít, valami taxis nyilatkozta a sztrájk alatt), ehhez képest a többségük katázik, ami ugye max. 6 millióig van, és a kiadások nem írhatók le.

Egy olyan rendszer kellene a taxikba is, mint az Uber, ahol az utas nem a taxisnak fizet, hanem a központi cégnek, és az adóhatóság minden fillér pénzmozgást követhet. Valamint olyan, hogy értékelni lehessen a sofőröket, és akit sokan negatívra értékelnek, azt kirúgnák. Valamint olyan, hogy mutassa, merre lett volna a legrövidebb útvonal, és ha nem arra vitt a taxis, akkor az ő pénzéből levonva visszatérítik az utasnak. Ez egyben az óraléptető "kütyü" használatát is kizárná. Magyarán kizárni az átverés minimális lehetőségét is, hogy a külföldit ne 20 ezerért vigyék be a reptérről a belvárosba. Valamint hogy mutassa az app, hogy épp hol jár az érted küldött taxi.
Persze ha ezeket bevezetnék, a taxisok kezdenének megint sztrájkba, mert a jelenlegi évi fejenként több millió forintos adócsalás lehetőségétől megfosztanák őket.

Ami az uberesek adócsalását illeti: a nevük mind fent van az Uberen, a NAV meg láthatja a pénzmozgásokat, mert az Uber mindent átutalással fizet, számlára. Elég könnyen megfogható, aki csalni akar.
(Viszont ha mondjuk az uberező autós katás, és keres a főállásában 4 milliót évente, akkor nem csal adót, ha mondjuk évi 2 milliót még Uberrel keres, mert ugyanúgy 50 rugót kell betölteni az államkaSZába, mint ha csak a 4 milliót keresné meg, ugyanis a kata havi 50 rugó akkor is, ha egy fillért sem keresel egész évben, mintha 6 milliót keresel - az a határ, afölött 40% az adó.)
Viszont az Uber mindenkinek ad nyugtát. A taxisok nem nagyon, ha meg áfás számlát kérsz, fel vannak háborodva.

"Bár láttam már olyat, ahol a gyári appok mellett nem nagyon volt hely."
Ne bassz, egy olcsóbb 16 GB-os SDHC kb. 3000 Ft (a márkásak 4000 Ft körül), és egyszerűen csak át kell másolni a rendszert egyik kártyáról a másikra, beteszed a telóba, és már működik is.

"az EUn kívülről jött turista esetleg horror árú mobilnettel nincs jó helyzetben"
Te most tényleg röhögtetni akarsz?
Bemegy egy Voda/T-lófasz/Telenor boltba, és vesz egy kártyát meg 1 GB netet, 5000 Ft-ból megvan (kb. 17 euró, nem egészen 20 dollár stb.), ez mondjuk egy turistaút árához képest elenyésző, saját országában egy vacsora jóval többe kerül.

"például szilveszterkor lényegesen drágább volt, mint a Taxi"

Igen, viszont ezt ELŐRE jelezték is.

A taxisok csak magukat okolhatják, ők kérték a mostani szabályozást, hogy nagyobbat kaszálhassanak (mert akkoriban voltak a mostani ár feléért dolgozó cégek is - és megéltek). Most a fagyi visszanyalt.
Egyáltalán nem tudom sajnálni őket, pofátlan csaló mind, egytől egyig.

"Amíg az újságíró sem ír helyesen" - bár nem vagy újságíró, csak blogger, de rád is nagyon igaz. Nem tudsz helyesen írni.

@midnight coder:
Nem PÁV, PAV (PályaAlkamassági Vizsgálat).
És nem hülyeség, sőt, a mostaninál jóval szigorúbb kellene, pszichológiai alkalmassági teszttel, hogy az agresszív tahókat kiszűrje a sofőrök közül, mert most rengeteg ilyen van.
Valamint a rendőröknek sem kellene félrenézniük a taxisok szabálytalanságainál (már 3-4 másodperce piros lámpán átsuhanás, irányjelző nem használata, szabálytalan sávváltások, erőszakos tolakodás, elsőbbség meg nem adása, olykor egyirányú utcába szemből behajtás stb.), hanem sokkal keményebben büntetni őket, mint az átlag vezetőt, mert ő hivatásos, neki még jobban kellene tudnia a szabályokat.
A taxisvizsga a GPS-készülékek birtokában tényleg fölösleges, még az eggyel ezelőtti átkosban a másodállásban taxizó kollégáimnak tudniuk kellett Budapest térképét fejből, mondjuk hogy hol van a Vörösfény vagy a Lobogó utca.

sterimar 2016.01.23. 15:26:05

Igen, rögtön az elején egyet kell értenem. Az Uber nem más mint egy taxiszolgáltatás. Különbség a hagyományos taxihoz képest, hogy a diszpécserközpont nem Magyarországon van, hanem valahol máshol. Egyelőre az Uber versenyelőnye zömmel a taxizásra vonatkozó szabályok be nem tartásából ered.

midnight coder 2016.01.23. 16:21:49

@cardiobascuralis: Most vert szarrá pár pályaalkalmas taxis egy überes sofőrt. Ezek után persze tiszta életbiztosítás taxival utazni is, elvégre ott aztán nincsenek agresszív tahók...

BéLóg 2016.01.23. 23:33:20

Linkeljünk egy kicsit keresztbe:
kocka.blog.hu/2016/01/23/ubervagyok_most_akkor_mi_van#comment-form

Egyébként én Moszkvában láttam azt az integetős módszert, amely már tényleg shared economy. Ott kiáll a bárki az útra, integet, aki megáll, megáll. Megegyeznek az árban, aztán mennek.

Arra gondoltam, bizonyos szakaszokon mehetne egy olyan szolgáltatás, hogy a villamosmegállóban beül hozzám akit felveszek, az átad nekem egy villamosjegyet (!), én meg elviszem. Például az Ükllői úton, a Hungárián, akárhol.
A villamosjegyet felhasználhatom vagy VISSZAVÁLTHATOM a BKV-nél, akik:
1. 350 helyett 250-ért (mondjuk) veszik vissza.
2. Befizetnek helyettem 50 Ft adót, ötvenet meg zsebreraknak.

Na ez lehetne egy igazi shared economy, nem? Aztán
1. A BKV se járna rosszul.
2. A kocsiban többen ülnének.
3. A sofőr is jól jár.
4. Az utas szintén.
Na hülye ötlet? (Megvalósítás esetén %-ot kérnék...)

cardiobascuralis 2016.01.23. 23:39:19

@midnight coder:

Hol mondtam én az ellenkezőjét?
Elolvasnád FIGYELEMESEN (azaz minden szót, sorban egymás után), amit írtam?
Köszi.

Felhívnám a figyelmed erre:
"sőt, a mostaninál jóval szigorúbb kellene, pszichológiai alkalmassági teszttel, hogy az agresszív tahókat kiszűrje a sofőrök közül, mert most rengeteg ilyen van"
Ugye, mivel az ubereseknek most NINCS ilyen, elég egyértelmű, hogy kikre vonatkozik a mondat.

@BéLóg:
"Na hülye ötlet?"
Az. Nem véletlenül nem kezdte még el senki.

GG81 2016.01.23. 23:57:04

@cardiobascuralis: ezt az adó dolgot gondoljuk át még egyszer!
aki valahol alkalmazott mondjuk, személyi jövedelem adót fizet. és mivel szeret autózni, szeretne vele pénzt keresni akkor uberezik... amihez viszont fuvarosként egyéni vállalkozóként fog adózni. 1 személy, 2 foglalkoztatási forma, különböző adózási kötelezettség.
tehát, ha kifizeti a havi katát, meg az uberezésre jutó autófenntartási költségeket, akkor, hogy tiszta bevétele legyen ebből is... havonta mennyi fuvart kell vállalnia?

cardiobascuralis 2016.01.24. 00:19:33

@GG81:
Nem azt mondtam, hogy mindenképp megéri (én biztosan nem csinálnám, pedig elég jól ismerem a várost GPS nélkül is, vezetni is egész jól tudok, autóm is van, ráadásul még katás is vagyok, és nem érem el a 6 milliót, legalábbis eddig még egy évben sem sikerült, amióta kata van, mégsem), csak egy példát hoztam, amikor nem kell pluszban adóznia, mert amúgy is adózik annyit, amennyit akkor adózna, ha többet keresne.

cardiobascuralis 2016.01.24. 00:20:12

@GG81:
Ja, és még PAV-vizsgám is van. :-)

GG81 2016.01.24. 17:22:44

@cardiobascuralis: beláthatjuk, hogy nem ez az általános. csak látja a plusz pénzt/az autó havi törlesztőjét és csinálja feketén a többség, akik akár az Il Ferro-ban is hittek anno... :-D

Örülök, hogy a PÁV-ot is felhoztad, mert az sem igazán lenne hirtelen mindenkinek. nem is a képességek hiánya miatt elsősorban, de anyagi okokból... ugyanis erről kevesebb szó esik, hisz nem csak a taxi autónak kell sűrűbben vizsgáznia, hanem a PÁV-os sofőr is sokkal gyakrabban jár a háziorvoshoz jattolni a jogsija hosszabbításáért. ez pedig mind-mind rontja a megtérülést.
süti beállítások módosítása