Övön aluli ütés: Alternatív iskolák és az igazságosság

Ha azt kérdeznéd tőlem, mi a társadalmi-, politikai párbeszéd minimum feltétele, akkor a legelső az lenne, hogy elsősorban a másik állításaival, ha erre nem ad lehetőséget a viselkedésével foglalkozzunk. A személyével legfeljebb akkor, ha ezekből vagyunk kénytelenek következtetést levonni, és a másik oldal nem kényeztet el minket érvekkel, tényekkel, véleményekkel amikre válaszolhatnánk, és így a válasz már csak a viselkedésükből levonható következtetésekről szól, és arról a tényről, hogy az ő emberi méltóságuk sem fontosabb, vagy egyenlőbb a miénknél.

Ebből ered, hogy van amikor el kell ismerni azokat a felvetéseket is, amiket éppen Gyurcsány Ferenc mond, mondott ki, és nem lehet még a leghirdhedtebb beszédét sem csak fehérnek vagy csak feketének látni. Gyurcsány Ferencnek sok dologban igaza volt, de pár dologban tévedett is. 

Igaza volt, hogy amikor az iskolarendszer felerősíti a társadalmi különbségeket, és még szegregál is valamilyen módon annál nincs nagyobb igazságtalanság. De nem volt igaza akkor, amikor egy költői kérdésben azt a véleményét fejezte ki, hogy ezen és még sok más dolgon a FIDESZ nem fog változtatni. Lehet, hogy éppen azért, mert ezek a problémák akkor és ott elhangzottak? Lehet, hogy Orbán Viktor éppen Gyurcsány kottájából játszik?

Éppen így igaza volt Ferencnek abban is, hogy az önvizsgálat fontosságát elvárta a reformhoz. És igaza volt akkor is, amikor azt mondta, hogy amennyiben a semmittevés marad, ő feláll. Milyen kár, hogy ez mégsem így történt, hanem ragaszkodott a székéhez addig, amíg fel nem állították. Azt amit ő megígért sok tekintetben itt Demeter Márta tartotta be. Márta hibázott, és akkor nem tartott önvizsgálatot. Nem tudjuk, ez mennyiben volt a tanácsadói érdeme, mennyire a baloldali politikai közegé, de jelenleg ott tart az ország, ahol. 

A probléma az, hogy a szegregáció és az iskolák közötti különbségek által fenntartott privilégiumok sokak szerint addig és csakis addig jelentettek bajt, amíg a kérdés valamikor vidéken volt. Amikor az egyenlősdi azokat a nagyvárosi elit iskolákat is érintette, ahova ők járatták a gyerekeiket, akkor már a korábbi lépések is komoly problémát jelentenek. El a kezekkel a privilégiumainktól, iskoláinktól, stb. 

Az, hogy a falusi iskola és a belvárosi waldorf közötti különbség mennyire teremtené újra, növelné a különbségeket? Le van szarva. Az a mi privilégiumunk. Van amikor az általában felháborító privilégium úgy látszik mégis jó. De vannak ám felháborító esetek. Mondjak egy példát?

Patriarchátus van kérem szépen. A férfiak olyan privilégiumai, mint az egyetemes emberi jogok, megakadályozzák azt az ötletet, hogy azonos munkáért egy nő ne kereshessen kevesebbet, mint egy férfi. Tök jól lehet igazságtalanságot kiáltva érzelmekre hatni. De jöjjön az olyan férfiprivilégium, és partiarchátusból eredő társadalmi konstrukció, mint az igazság, a matematika.

A fenti törvény, általánosságban, azt jelentené, hogy a szolgálati idő, végzettség, nyelvtudás figyelembe vételével legkevesebbet kereső adott beosztású nő és a hasonló dolgok figyelembevételével legtöbbet kereső férfi között lenne a döntés: A nő nem kereshet kevesebbet, de többet igen. Most nézzük csak meg a legrosszabbnál kicsit jobb nő, és a legjobbnál csak kicsit rosszabb férfi esetét... Lőn csoda, amilyen formában kérik a megoldást, az igazságtalan.

A nők alacsonyabb nyugdíjkorhatára azt jelenti, hogy arányaiban kevesebbet töltenek a sok szolgálati év miatt megemelt bérű helyzetben, és arányaiban többet kezdők. Ha a feltételek egyenlőek, az elvégzett munkát, a tartós alkalmazással szerzett jogokat egyenlően bírálnánk el, akkor ez bérkülönbséget jelentene. De ők hamarabb mennek nyugdíjba, tovább maradnak nyugdíjasok, így az életükben elvégzett kevesebb fizető munka után összességében, a szerzett nyugdíjjogosultságot is figyelve, várhatóan többet keresnek. 

Jól sejtjük: A szolgálati éveket ignorálva végzett mérés a kedvezőbb nyugdíjkorhatár kivételével egyenlőbb felvételeket a nők kárára igazságtalannak fogja mutatni. A lényeg az, hogy a legtöbb nagyvállalatnál lévő bértábla a nemet nem, a szolgálati éveket viszont figyelembe veszi. De a női és a férfi átlagbér között, ha nem egyetlen beosztást nézünk, van még pár különbség. Az egyik az, hogy az alacsonyabb nyugdíjkorhatár azt is jelenti, hogy aki nyugdíjba megy, már nem kap előlépétetést. Átlagbéren is meglátszik ez, vezetői pozíciókon is.

Értjük azt, hogy a diszkriminatív előnyt (alacsonyabb nyugdíjkorhatár) további diszkriminatív előnyökkel kompenzálni egyesek szerint egyenjogúság lenne. A remek iskoláikra büszke progresszív, baloldali szavazó úgy látszik az alternatív oktatásban nem tanulta meg, hogy az egyenlőség nem egyenlőbbség.

Ha a fenti szempontokat el is felejtjük, ignoráljuk az okokat, a vélt igazságtalanságot valós igazságtalanságnak fogadjuk el, beszélünk a privilégiumokról, akkor is azt látjuk, hogy ezek a különbségek kisebbek, mint a regionális különbségek. A különbségeket fenntartó speciális "elit" oktatás kínáló nagyvárosi jó környékek s az ott megszerezhető ismeretek nem sok szépet ígérnek. A drága környék elit, sokszor alternatív iskolái a tudás mellett kapcsolati tőkét is kínálnak, és a privilégiumok fokozását is elhozzák.

Ez a különbség sokkal nagyobb tud lenni, mint amiről a patriarchátus kapcsán papolnak. De a hasonló földrajzi különbségek akár sok más hasonló baloldal által vizsgált különbségnél is durvább. Ugyanakkor akinek a hátránya regionális hátrány, ilyen szegregációból eredő hátrány az nem kap segítséget, mert az ő méltósága, esélyei, egyenlősége nem fontos. Az "egyenlőségről" papoló baloldal belőlük csinál az utcán fetrengő drogoshoz képest is sokadrangú embert, sokadrangú állampolgárt, ami sokszor megalázó ennek a körnek.

A hasonló szektás dogmák következményei között sokminden eszembe juthat. A német helyzettől kezdve a central parki ötök ügyéig piszok sok dolog kezdődik úgy, hogy valaki számára az is méltánytalanság, ha csak egyenlő lehet, egyenlőbb nem, ha ő és a gyeremeke nem kerül a törvény fölé, nem tud más kárára szabadon kiteljesedni. Sok alternatív iskola pont ezt a kiteljesedést is kínálja, ennek minden előnyével, hátrányával együtt. És sokaknak ebből az egyenlőtlenségből, a sokszor más kárára való kiteljesedésből van joggal elegük.

Ők választják meg azokat akik a szegregáció, az egyenlőtlenség, stb. kapcsán akkor is cselekszenek, ha az egyenlőtlenség meglévő haszonélvezőinek ez nem tetszik. És sokszor az ideológiailag szelektált, politizáló, a tudományos semlegességet évtizedekkel előbb a gender studies és megannyi más áltudományos maszlag oltárán feladó "értelmiségi" körök is ezek között a haszonélvezők között van. 

Millió és egy esetben hallottam azt, hogy az ilyen igazságtalanság nem demokrácia, és ezt nem is lehet demokratikusan lebontani. De a hasonló privilégiumok lebontása, az ehhez szükséges sokszor antidemokratikus intézkedések a demokrácia feltételeit jelentik. Nos rengeteg FIDESZ szavazó pont ezzel tudja indokolni a NER létjogosultságát, a tényt, hogy miért lehet ezt kisebbik rosszként támogatni. 

A FIDESZ-t akár még Gyurcsány is verni tudná, ha a politikája okosabb lenne. Ha a reformba valóban beleférne az önvizsgálat. Ha ez után a minden áron ellentmondás, diktatúra kiáltás, stb. helyett ott tartanánk, hogy a korrupció, a túlzások, a rossz megoldások kapcsán sok építő és tartalmi kritika jelenne meg Orbán ellen, és elmondaná, hogy Orbán pont az Balatonőszödön elmondott beszéd programját valósítja meg, de lehetne ezt jobban is. Hogy a kormányzást akkor belülről bénító, őt is megbuktatú, a semmittevésért és sok másért felelős ellenségek részben azok, akikről a FIDESZ is beszél.

Természetesen nem jelenti azt, hogy ebben a kérdésben feltétlenül igaza van azoknak akik az alternatív iskolák, az oktatásban megjelenő privilégiumok ellen beszélnek. Hiszen gyakorlatban az szinte kizárt, hogy a legrosszabb pedagógust hozzuk fel a legjobb szintjére, a legrosszabb osztályközösség se lehúzza a tanulót, hanem a legjobb szintjén motiválja, stb. amikor az egyenlősdire törekszünk, akkor többet rontunk a felső szinteken, mint amit javítani tudunk az alsó szinteken. Privilégiumokat kiáltva tönkretenni azok esélyeit is akiknek jó esélyeik voltak nem tűnik fairnek. 

Csakhogy a történet nem csak a privilégiumokról szól. A törvény egyenlő védelme, az egyenlő méltóság nem feltétlenül jelent egyenlő iskolákat. Sajnos sok tekintetben a világ igazságtalan. Nem születtem rocksztárnak, és nincs is erre esélyem. Az ilyen tények kapcsán nem azon kell harcolni, hogy legyek én is rocksztár, én még nem voltam minisszterlnök, legyek én is két óráig az kvóta alapján. A világ sosem lesz teljesen igazságos. Már a genetika sem az. De az, hogy ki kap rákot a passzív dohányzás miatt az sem lesz igazságos.

A törvény egyenlő védelme, egyenlő méltóság, a diszkrimináció tilalma fontos. És ebbe a képbe belefér felőlem a magániskola is. Igaza van abban Gyurcsány Ferencnek, hogy az oktatásban meglévő egyenlőtlenség a saját kormányzása esetén is a legnagyobb igazságtalanságok egyike volt, és ez termeli újra a privilégiumokat. De nem kell, és nem is feltétlenül szabad minden ilyen igazságtalanságot bármiáron megjavítani. Esélt kell adni a boldogságra, előrelépésre, egyenlő méltóságra azoknak is akik ebből kimaradnak. A buta vidéki fideszes bunkókat emlegető baloldali trollok ezt szokták elfelejteni. 

Nem szabad azt mondani, hogy az elit iskolában tanuló tehetséges gyerek sem tanulhat túl sokat matematikából, fizikából, hogy az ország legrosszabb iskolájából jövő, a családja által sem segített gyerekkel egyenlő esélye legyen az egyetemen. De mindkettő egyenlő méltóságára oda kell figyelni, és meg kell tenni ami tőlünk tellik, hogy mindkettőnek meglegyen a lehetősége a legtöbbet, legjobbat kihozni a helyzetéből.

És az oktatásban való egyenlőtlenség mértéke nem lehet olyan, hogy a gyerekek nem tudnak szükség esetén (egy iskola bezárása, költözés, tanárral való konfliktus) ne tudjanak reálisan egy másik iskolába átmenni. A TASZ szerint ez az elvárás ellehetetleníti az alternatív iskoláká létét. Ugyanakkor ugyanakkor az átjárhatósághoz szükséges tanyanyagot is lehet modernebb módszerekkel átadni, több játékkal, csoportmunkával, jobban kitöltve az iskolában eltölthető időt. Ki lehet ezt egészíteni sok más olyan projekttel ami hozzáadott értéket ad. Sokféle módszer lehet, aminél megmarad az átjárhatóság. 

Mondjuk azt, hogy azokat az alternatív iskolákat lehetetleníti el, ahol a gyerek csapdába kerülne, ahonnan nem tudna hova átmenni baj esetén, ahol a gyereket ott tartó megoldást választották a gyerek ilyen helyzetekre is kiterjedő biztonsága helyett. Ha az iskola azt mondja ő többet, jobbat akar adni, az a különbségeket fokozó privilégium, ami nem alapvető, ellenben az átjárhatóság jelentette biztonság alapvető. A "szerintem legyen más, mert..." alapon gondolkodva erőltetve akár magántanulóságot, akár alternatív iskolát kockázatos. 

Viszont a gyermeknek egyformán joga van a testi-, szellemi- és erkölcsi fejlődéshez. Az "én jobban tudom, mint a szakértők és a gyógyitó ima, a reiki, a biolekvár jobb védelem a járványok ellen, mint a védőoltás, ami pedig szerintem káros" jellegű oltásellenes iránynak szerencsére nem adunk teret. Az iskolában a gyerek nem csak a tantárgyakat tanulja meg, de belekerül egy olyan közösségbe, ahol sokan nem fognak vele egyetérteni, ahol lesz konfliktus, ahol ezt civilizáltan kell kezelni. Épp így itt megtanulja, hogy anyuci és apuci bármennyire is szereti a tetteinek következményei lehetnek. A barátságosabb suli sem mindig jó. 

Ezeket akkor kell megtanulnia, amikor még fogékony erre. És ebben a kérdésben fontos a szakértő véleménye. Nem egy nyomás alatt lévő ismerősé, hanem akár több szakértőé. Sok mindent nem lehet megúszni, és a szülői szabadság nem terjed ki a gyermek veszélyeztetésre. A gyerek jövője szempontkából fontos az, ha az adott iskola nem működőképes, ha költözni kell, ha bármi is közbejön, akkor tudjon iskolát váltani és erre lehetőséget adó iskolába járjon. Ezek a szülő- és a tanár szabadságánál is fontosabbak. 

A TASZ blogján a magántanulósághoz vezető komplex problémarendszerrel kapcsolatban megjelent egy egyszerűnek szánt megoldás: "Ezeket a problémákat mind lehetne kezelni, megfelelő oktatáspolitikával, megfizetett pedagógusokkal, felkészült intézményrendszerrel." Ebben nem hiszek. Nem hiszek, mert csodát álmodni lehet, csak erre a pénzt megteremteni nem. Mert sajnos amikor sok helyen, sok helyre kell költeni, hónapról, hónapra, akkor az sokkal drágább lehet, mint a legrosszabb, lopással fűszerezett presztízsberuházás.

De nem lehet azt megoldani, hogy mindenhova egyforma tanár jusson, aki elégedetlen a helyi tanárokkal, mert gyengébbek, ne akarjon valamit tenni. Azt pedig, hogy az a gyerek aki azt szokta meg, hogy a nyugdíjas szomszédot ordítja le anyuci, mert a tündéri kisfiának nem szerzett márkás csokit halloweenre és ez a gyereknek törést jelentő kudarc, az iskolában hirtelen más gyerekekkel is találkozik és nem kap meg mindenkitől, mindent, de lesz negatív visszajelzés is, és ez a gyereknek trauma, egy olyan probléma amit sem pénzzel, sem intézményrendszerrel nem lehet megelőzni.

A legyen akkor magántanuló a gyerek c. irány erre nem megoldás. És a teljesen inkompatibilis iskola sem.