... mert választani kell

Régi adósságok 1 - Költségtérítés

2014/01/24. - írta: Válasszunk

Egyszer megígértem, hogy ezt a kérdést majd nyilvánosan előveszem. Pár fórumon meg is említettem, de akkor nem mélységében. Aztán lement a 2010es választás, majd az önkormányzati változata is. És szépen csendben eltelt "a zelmúltnégyév" is. A napokban előkerült egy ATVs videó, benne Seres Mária, aki mint kiderült választási szövetséget indít. Azt is tudjuk, hogy az országos lista nagy üzlet, ezzel nincs semmi gond, az Index is megírta. Igazuk volt. Így pedig ideje elővenni az akkori témát. Ha pedig az érintett jelölt tudta, hogy ez nyilvánosan megy tovább akkor, nem árt meg a nyilvánosság sem.

Létezik egy egyszerű véleményem. Ha valaki az előtt tisztességtelen, pazarló, vagy hülye, hogy megválasztottuk volna, akkor az az esetleges megválasztása után sem lesz másmilyen ember. Seres Mária tevékenységét a 2009es évben tervezett népszavazási kezdeményezése alapján lehet értékelni. Pontosan tudom, hogy létezik egy olyan dolog amit karaktergyilkosságnak szoktak említeni. Az, ha valakiről olyasmit kezdenek el terjeszteni, amit a potenciális választói elfogadhatatlannak tartanának. A baj csak az, hogy olykor ez nem a tálaláson, hanem a tényeken múlik. Megkerülhetetlen téma, hogy egy lista állításával százmilliós nagyságrendű pénzt lehet felvenni elszámolási kötelezettség nélkül is. Seres Mária pedig pont most készül listát állítani. Az a Seres Mária aki korábban a költségtérítés kapcsán ragaszkodott az elszámoltathatósághoz.

Ugye tudjuk azt, hogy sok esélye nincs? De ezt a pénzt érdemi elszámolás nélkül elköltheti. Tudom: Korábban is lehetett volna beszélni a pártfinanszírozás, az 1% kérdéséről. De a mostani ügyben okunk van felismerni: Nem sok szavazatra számíthat. A pénz elszámolás nélkül elköltésére viszont igen. Csakhogy a korábbi népszavazási kezdeményezése sem volt tiszta ügy. Két dologgal húzta ki nála a gyufát. Az első a spam volt. Ami  ugye törvénytelen. A másik pedig egy apróság: Akik aláírást gyűjtöttek számára, amikor kérdeztem petíciót említettek (jeleztem, hogy népszavazást nem támogatnék), majd az íven mégiscsak népszavazásról volt szó. A két dolog között viszont van egy pár milliárdos különbség.

Hajlamos lennék azt mondani: Az aktivisták hibájáért nem ő felel. De a spam-ért sem? És a spam számonkérése után írt személyeskedő válaszáért? Persze azt is lehet mondani, az az ügy zseniális kampányfogás volt. Ugyanis bárhol van olyan aki a képviselők miatt hőbörög, aláír vagy még gyűjt is pár aláírást. Ez ingyen van. Ha pedig pár milliárdért tartunk egy ügydöntő népszavazást az valakit egyik napról a másikra ismerté tehet valakit a politikában, a kapott publicitás pedig elegendő volt a pártfinanszírozás megszerzéséhez. A gond csak a spam. Ha valaki ott törvényt sért, és utána hőbörög, hogy számon kérik ezt rajta, akkor aznap hiteltelenné válik minden olyan törekvése ami a számon-kérhetőségről szól. Ha pedig ezek hiteltelenné vállnak, akkor felmerül a kérdés mégis mit nyer vele. És megvan a válasz is.

Mari, nem kellett volna spammelni. Vagy akkor legalább a spam és a törvénytelen adatkezelés miatt elnézést kérhettél volna, mert ez így gáz. Nem kicsi, hanem nagy. 

De van egy apró gond. Az akkori népszavazási kezdeményezésnek nem csak ennyi volt a baja. Tegyük fel a választók elmentek volna, és legalább egy eredményt kapunk azért a pár milliárd forintért amit elköltünk. Ez sem biztos, lehetett volna csak simán kidobott pénz is. És tegyük fel, az igenek győznek. Azt is tegyük fel, hogy a képviselők nem azzal reagálnak elsőre, hogy csak átnevezik a költségtérítést és minden megy tovább. Tudják mi történt volna?

Elárulom. Teljesen jogosan mondta volna sok képviselő azt, hogy az eddigi átalány az átlagról szólt, aki többet költött az sem kapott többet, aki kevesebbet az is ennyit kapott. Ha van elszámolás akkor mindenki kapja meg a valós költségeket, akkor is, ha ezek többe kerülnek mint az eddigi átalány költség térítés. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy a politikusok nem a költségtérítésből élnek.

És nem csak azt mondom, hogy van még egyéb díjazásuk is képviselőként. De lehet még érdekeltségük cégekben, akad egyéb olyan jövedelmük ami nem a politikából származik. És persze aki szerint a képviselők tisztességtelenek, az könnyen hozzáteszi a mutyit, a korrupciót, és hamar rájön itt a költségtérítés aprópénz az egész jövedelmükhöz képest. Azaz a költségtérítés csepp a tengerben, és mint ilyenről hamar tudnak szerezni számlát. Többről is. 

Nem olcsó a benzin, a lízingelt és rendszeresen szervizelt autó meg pláne. Vegyen ki valaki egy lakást, majd fizessen meg egy céget a "háztartás fenntartásáért, üzemeltetésért", hiszen szegény ember nem otthon van. Itt is kell takarítani, vacsit főzni, megtölteni a kamrát. Persze a bárpultot is, hogy lehessen a politikai alkukra koccintani. Hamar meglenne a költségtérítésről a számla. Azt mondjuk ezt eddig számla nélkül csinálta és ezen buktuk az adót? Közel sem biztos! Egyszerűen azért, mert ilyesmit olyan helyről éri meg igénybe venni ahol alapból adnak számlát. De játszunk el a gondolattal: Eddig spórolt és eltette a költségtérítést. Mit nyerünk azon, ha hirtelen elkölti? Illetve: Ha az eddig korlátozó tényező átalány helyett most elkölti a többszörösét, a munkába járásra használt autóra?

Csak azért kérdezem, mert sok esetben már középvezetői szinttől is járt vállalati kocsi. Egy országgyűlési képviselő biztos megérdemel annyit amennyi mondjuk egy Brokernetnél volt akkor a középszint. Ezt könnyű lett volna igazolni. Csakhogy a költségtérítés többszöröse. Az átalány költségtérítés egyfajta plafon is. Tudjuk, hogy a többszörösét lehetne elkölteni. Ha a képviselő spórol ő is nyer. Mi is nyerünk. Ugyanis nem kell a többszörösét kifizetni költségekre, és nem kell az ellenőrzésért, adminisztrációért fizetnünk. 

A pazarlást emlegető politikus népszavazási kezdeményezése viszont pazarlás lett volna. Mert amint látható sok megtakarítást nem hozott volna, de pénzbe azt kerül. És nem mondom azt, hogy a politikusok mondhatták volna azt, hogy mivel a plusz adminisztráció akadályt jelent, legyen költségtérítés helyett bér. Pont annyi nettó, amennyi a költségtérítés volt. Akkor sem kellene elszámolni. 

Tudják miért nem adóköteles a nyugdíj? Nem kiváltságról van szó. Hanem bruttósítani, adóbevallást feldolgozni, stb. felesleges költség és pazarlás. Van egy csomó olyan állami juttatás amit adunk, és nem kérünk elszámolást. Azért nem kérünk elszámolást, mert úgy drágább lenne. Mellesleg nem feltétlenül jó. 

De játszunk el a gondolattal: A költségtérítést meg akarjuk változtatni. Van erre más eszköz is, mint a drága ügydöntő népszavazás. És nem csak az említett petícióról beszélek. Hanem például a választáson is kereshetünk olyan jelölteket akik ezt a zászlajukra tűzik. Az sem kerül milliárdokba. Ugye értjük miért fontos ez. És igen: Tudom a FIDESZ ezt meg is lépte. Meg is lépte, és a következő ciklustól lakást, üzemanyagkártyát kapnak a képviselők. És legfeljebb megszavaznak maguknak valami hazai verdát Kecskemét környékéről. 

De nézzük tovább a kérdést. Mert oké. Spammel. Oké, személyes adatokkal ennek kapcsán vissza is élt. Oké, pár dologban hazudott. Oké az ötlete drága és káros lett volna. Ezek csak apróságok. A fő gond az, hogy itt is a meglévő oldal elleni ellenségeskedésre, gyűlöletre építve szerzett volna támogatást, értékelhető program nélkül. Azaz semmivel sem jobb, mint a legtöbb képviselő. És pontosan tudnia kellett, hogy ezzel bizony bele került volna a tutiba, nem véletlenül nem akarta azt elrontani.

Könnyű volt mocskolódni a vetélytársak ellen. Könnyű volt azt mondani: dobjunk ki számolatlanul közpénzt, hogy kiderüljön, a képviselő is 100-at ad-e a sofőrnek a jegyvásárlás helyett, hogy ő is pont olyan-e mint a választói, hogy utána azok pellengérre állítsák. Csakhogy egy baj van. Az Internet nem felejt. És aki egyszer spammer volt, és tisztességtelen arról bármelyik választásra készül is, ezt újra és újra el lehet mondani. Főleg akkor, ha már abban az időszakban sem viselte el azt, hogy őt is számon kérhetik. Főleg akkor, ha ettől teljesen hiteltelenné válik.

ByeBye Seres Mária. Ön a demokrácia csődje. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr45779097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása