Ez most már (polgár)háború?

Valahol meg kell húzni a határvonalat a tüntetés és a polgárháború között. És fel kell fogni azt, hogy a polgárháborúban az egyik oldal harcosain nincs egyenruha. A civilek, a polgári lakosság, a katonai célpontok fogalma átértékelődik. És igen: A polgárháború velejárója, hogy mindkét fél lő. Aki úgy akar harcolni, hogy csak ő ölhet, rá ne támadjanak, az végtelenül gyáva ember. Szerencsére a határ a tüntetés és a polgárháború között nem közvetlen. Van ott még négy kategória ami közte van. 

Hiszen a tüntetés kapcsán látunk például transzparenseket. Az emberek véleményt nyilvánítanak, ezt arccal is vállalják. Nem jellemző viszont sem a rohamsisak, sem a pajzs. A tüntetővel szemben erőszakot alkalmazni tilos, hiszen ő csak a gyülekezési jogával él, véleményt nyilvánít. Az Ukrajnában folyó eseményekre nem illik ez a jelző. Ugyanis ami ott folyik az a világ egyik országában sem lenne jogszerű.

Az első köztes helyzet amikor a tüntetés már túllép a gyülekezési jog határain, már jogot sért, másoknak kárt okoz, ezért fel kell oszlatni. Ekkor már tömegoszlató fegyvereket be lehet vetni. Méghozzá mindenkivel szemben aki nem hallgat a rendőrségre. 

A következő helyzet az amikor már nem egyszerűen túllépik a gyülekezési jogot, hanem a csoport egy része bűncselekményeket követ el. Fosztogat, gyújtogat, rongál, követ dobálva emberi életet veszélyeztet. Ebben az esetben az ebben résztvevőket bizony a jog szerint meg kell állítani mások védelmében. Az arányos eszközök pedig esetenként akár durvák is lehetnek. De ez is egyszerű rendőrségi ügy. Itt a tüntetés és a bűncselekmény egyszerre van jelent.

A harmadik helyzet az, amikor már nem látunk transzparenst, szónokot, vélemény nyilvánítást. Marad viszont a rongálás, gyújtogatás, dobálás, stb. Amire senkinek sincs joga, és bárki is csinálja ezt, el kell fogadja, hogy ezt a törvény büntetni rendeli, és ez ellen a rendőrség már köteles az indokolt mértékű erőszakot alkalmazni. Nem is tiltakozhat az indokolt és szükséges mértékű erőszak ellen. Ellenben a rendőrség még mérlegelheti azt, hogy mi a kisebbik rossz. Ha ugyanis keményen lépnek fel az újabb erőszakot szülhet, nem biztos, hogy azzal védik meg a társadalom érdekeit. Itt még elsősorban a közvetlen veszélyek elhárítása, az elkövetők azonosítása a cél.De az arányos fellépésbe, a többiek megvédésébe már sok erőszak belefér. Ekkor zavargásokról lehet beszélni. 

Ahol már nem csak a pillanatnyi dühről, tombolásról van szó, hanem az erőszakot tudatosan alkalmazzák politikai célok eléréséhez, és nem érdekli őket a másik oldal, annak választói, ezek jogos érdeke. Itt a félelem, az erőszak a politikai célok tudatosan kiválasztott eszköze. Ezt hívják terrorizmusnak. Itt már lehet lőni, de jobb esetben még mindig a bíróságoké a főszerepe. Ez a negyedik kategória. 

Ha ez nyílt többoldalú fegyveres konfliktusba torkollik az a polgárháború. Ott már aki harcol, az legyen szíves elfogadni, hogy ő ott harcoló fél. Azaz rá is lőhetnek. Sőt bombázhatják is, mert onnan katonai célpont. Ha hazamegy harcoló félként, akkor a saját lakása is katonai célpont. 

Az utóbbi 3 kategória között valóban elmosódottak lehetnek a határok. De aki pajzzsal, felfegyverkezve megy harcolni, az nem várhatja el, hogy ő szabadon és büntetlenül támadhasson bárkit. Lesz aki visszaüt. És lesz, hogy az lesz az erősebb. És ha a nagy harcos mások életét, testi épségét tudatosan veszélyezteti és ezért arányos eszközökkel meg kell állítani, abba sajnos akár a rendőrségi mesterlövész is belefér. 

Nem a mostani kemény fellépés az Ukrán kormány bűne, hanem az a politika ami elvezetett ezekhez a zavargásokhoz. A saját politikai érdek erővel való érvényesítése, és számos más apróság. Egy politikus dönthet úgy, hogy neki a másik oldal ugyan ellenfele, de vannak közös célok. Dönthet úgy, hogy tárgyal. És dönthet úgy, hogy megkérdőjelezhető törvényességű húzásokkal megpróbálja a másik oldalt ellehetetleníteni, ezzel erőszakot alkalmaz, és kockáztatja, hogy a másik oldal is erővel lép majd fel. 

Mert amikor Ukrajnában számos kétséges dolog történt, ő is pontosan tudta: Ha az országban megszünteti a jogállamiságot, a törvényességet, akkor a törvényesség őt sem védi meg. Akár a lincselő tömegtől, vagy az EUs szankcióktól sem. 

Ebben a kérdésben a túszok, a kövek és molotov koktélok útjába kerülő civilek, a zavargások egyéb potenciális civil áldozatai és a zavargásokban önként harcba vonulók konfliktusába érthető, hogy miért avatkozik be keményen a rendőrség. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy az Orbánra, Bajnaira dühös csürhe által elhajigált kövek, molotov koktélok útjában az én lakásom, üzletem, családom, életem legyen mert rosszkor voltam rossz helyen. Még ennyire sem szeretném, hogy ilyen helyzetben a rendőrség pedig leszarja az életemet, jogaimat, mondván "adjunk teret a tiltakozásnak". Elvárom, hogy az arányos védelem kapcsán, ha az én életem veszélybe legyen, akkor a támadót akár annak az élete árán is állítsák meg. És úgy gondolom, hogy ez a világ bármely országában így helyes. Aki ölni kész, legyen halni kész is, és nem kell ilyenkor sajnálni. 

A baj csak az, hogy az egész helyzet felelősei, az ukrán politikai elit meghatározó tagjai egyszerre vannak távol az utcakövektől és a rendőrségi mesterlövészek golyóitól. Ahogy a megvédendő civil ártatlan, de veszélyben van, úgy a politikus bűnös, de mégis biztonságban. És ez a szomorú és igazságtalan a történetben. Nem az, hogy aki ölni is kész (kővel, molotov koktéllal), akár ártatlant is, és ezért halni is kész azt lábon lövik. Az sem, ha máshol találják el. Hanem, hogy látva azt, hogy hova vezet a gyűlölet és az erőszak politikája mégsem változik semmi. Nem előzzük meg a következő vérengzést.

Mert bár a tiltakozók erőszak hullámát hagyni sem lehet (abból ártatlanok halnának meg) őket erővel megállítani, sem jó, így jó megoldás a mostani helyzetre nem nagyon van. Nem nagyon van, hiszen egy választás sem változtatna semmin, és az együttműködésre, párbeszédre nincs igazi esély. De a következő hasonló helyzet megelőzéséért tehetnénk valamit. Például mondhatnánk nemet a gyűlöletre, a negatív kampányra, és dönthetnénk úgy, hogy ezentúl csak olyan politikussal állunk szóba aki nem ellenségképet épít, hanem eltérő utakról, versenytársakkról beszél, de a közös célért a másik oldal sok tagjával is együttműködne. Aki az embereket nem politikai oldal, hanem egyéni becsület alapján ítéli meg.

Aki a becstelen politikust a saját oldaláról is kiközösíti, a becsületessel pedig kész együtt dolgozni, akkor is, ha a a rivális pártból érkezik.