Katona meg a pap oda megy ahol kap. A régi mondás a szexre vonatkozott, de a politikára is alkalmazható bizonyos szemszögből. Egy új politikai formáció onnan tud híveket, támogatókat gyűjteni, ahol vannak el nem kötelezett választókat talál. Olyanokat akiket meg tud szólítani, akikért nem versenyeznek sokszor annyi eszközzel a nagyok. Akiket a többi pár valamiért vállalhatatlannak tart. A politikai szélsőségek is ilyenek. Ez a választás azonban nem feltétlenül jelent preferenciát, nagyon sok esetben kényszert jelent. Ugyanakkor az adott párt gyűjtőpárttá alakulása során a "vállalhatatlan" emberek, és az ő megnyerésükre tett ígéretek komoly akadályt jelenthetnek. Még akkor is, ha ezekből nem szabad az összes tagra, politikusra, támogatóra általánosítani.
Egyszerűen azért, mert egyik politikus és párt sem fogja csak úgy szembeköpni a saját korábbi politikáját, szavazótáborának kemény magját. Miért is tenné? Az a megfogalmazás, hogy a Jobbik politikusai, a szavazóbázis hangadói között számos olyan akad aki szélsőjobboldali nézeteket vall, korrektebb megfogalmazás, mint az egész párt neonácinak minősítése. Csakhogy a "zsidózó szavazóit kiszolgáló képviselő" és az aki önerőből zsidózik egyformán alkalmas egy veszélyes neonáci politika megvalósítására. Így a Jobbik szándéka, hogy önmagát elfogadható, szalonképes tömegpártként pozicionálja komoly nehézségekbe ütközik. És ez a finom és diplomatikus megfogalmazás. A kevésbé diplomatikus megfogalmazások sorában ott van a régi mondás: Aki a korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Miről is van szó? Például: "egy ócska, atlantista, cionista lerakatként működne, mint ahogyan ezt most teszi" mondta Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője az Ukrajnában zajló események kapcsán. Persze szerinte a helyzetet ki kellett volna használni a magyarság érdekeinek képviseletére is. Tudják mi a dologban a legszomorúbb? Hogy az ilyesmi nem csak a Jobbik híveiben merült fel ez a lehetőség.
Három kérdésem is van: Kivel kellett volna tárgyalni? Mert valahogy nem láttam az Ukrán fél részéről senkit, akinek felhatalmazása lett volna, hogy valakinek engedményt tegyen. De ha ár tárgyalunk melyik oldalt kellett volna támogatni? Mert a forradalmárok között vannak azok a szélsőségesek is akik kapcsán azóta etnikai tisztogatásoktól is félhetünk. Ennyit a lehetőségről. Mit adtunk volna cserébe? Mert ugye ingyen senki sem tenne kedvezményeket, és nem tudtunk volna nemzetközi koalíción belül igényeket benyújtani... És végül: Az ukrán helyzet még mindig bizonytalan, és jó esély van rá, hogy egy darabig marad is Mi értelme lett volna az ottani magyarságból célpontot csinálni?
Megjegyezném, hogy a magyar külpolitika óvatossága pont, hogy önálló volt, hiszen az az EU és az USA jelentős része keményebb diplomáciai lépéseket foganatosított. Ez az óvatosság viszont pont a határon túli magyarok érdeke volt. Mint a menekültek befogadásának ígérete is. A Jobbikos politikus zsidózásának tehát nem sok értelme volt, azt leszámítva, hogy pár szélsőséges szavazót kiszolgált. No és a szélsőségeket elutasító többséggel megértette: A Jobbik még mindig nem szalonképes Európában.
Pedig 2014 inden eddiginél jobb esélyeket hozott a Jobbiknak. A tömegbázissal rendelkező ellenzéki pártok közül nekik például van értékelhető programjuk. És ha már az említett jelöltjüknek tanári diplomája van, megjegyzem sokminden értékelhető. Az is aminek az értékelésére leginkább az elégtelen érdemjegy a megfelelő. És igen, az oktatáspolitikának hála, ezzel is lehet valaki a legjobb az osztályában. Viszont ismerjük a helyzetet 50%-ig egyes.
Ha a Jobbik munkahelyteremtő elképzelései kapcsán előkerül a bányászat és a mezőgazdaság is az élelmiszeripar mellett akkor hamar feltehetjük a kérdést: Honnan szerzünk több földet? Vagy csak 1 ember munkáját végzi majd 3 és a kapun belüli munkanélküliséghez térünk vissza? Ez esetben ugye az exportról kellene lemondani. A bányászat kapcsán: Jelenleg nem gazdaságos a bányászat. Később viszont ezek az erőforrások sokkal többet érhetnek, és a bányászatuk is olcsóbbá válhat. Helyes most mindezt a vagyont elkótyavetyélni? És ki akar piszok rosszul élő szénbányász lenni?
De látom ám, hogy a börtönök önfenntartóvá vállnak. Azt elfogadom, hogy az elítélt fizesse ki az ellátást, a tévé díját, az áramot, a fűtést, a vizet, stb. amit használ és ehhez kell a börtön munka vagy a kintről behozott pénz. Kint sincsenek ingyen ezek a dolgok. Csak van egy pár gond. Börtönt építeni, fenntartani, a biztonságot fejleszteni, az őrségnek fizetést adni nagyon nem olcsó. Ennyi pénzt reálisan börtönmunkából nem nagyon lehet előteremteni. A sátortábor jellegű börtön pedig nem csak a klíma, az EU tiltakozása miatt nem működne. Ahol a gyorshajtás, a hangos veszekedés megyei börtönt érhet, ott az érintettek megtörésére jó. De sok bűnöző őrzésére, féken tartására könnyen alkalmatlanná válhat.
Természetesen lehetne a BV-t gazdaságosabbá tenni. Akkor, ha a büntetés végrehajtás eszköztárát a jelenleginél differenciáltabbá tennénk. Mondjuk GPS alapú követéssel az adott elkövető csak adott útvonalon mozog, a nyomkövető árát viseli, a napirendjét ellenőrizhetik szint kötelező oktatással, kevés szabadidővel, közérdekű munkával, sok esetben elég lenne a fogház kiváltására, csak éppen a Jobbik univerzális szigora ezzel ellentétes irányú folyamatot jelent.
Vannak kényes témák. Amikhez a Jobbik hozzá mer nyúlni. Van amivel mi is foglalkoztunk. Ilyen például a bűnüldözés során az etnikai szempontok kérdése. Csakhogy míg a Jobbik Csendőrséget emleget... Szép és populista ígéret, de ha nem kap más jogokat, mint a rendőrség semmit sem ér, csak hatásköri kérdésekkel védi a bűnözést. Ha más jogokat kap, akkor meg miért nem a rendőrség kapja ezeket a jogokat? És milyen jogokat? A Jobbik ígérete egy blöff. Ráadásul a helyzet javítására lenne működő megoldás: Az adott kultúrát ismerő rendőrök alkalmazás, a büntetőjogi mediáció okosabb használata. Csak egyik sem alkalmas a szélsőjobboldal kiszolgálására.
Így pedig akár a program létének értékét nézzük, akár azt mondjuk jó az, hogy beszélnek a társadalom jelentős részét foglalkoztató problémák egy részéről, bizony azt kell látnunk, hogy a javaslatok egy része veszélyes, de hasznosnak nem mondható, egyes politikusaik, a retorika viszont káros és vállalhatatlan. Így pedig lehet beszélni az élmezőnybe tartozó teljesítményről, a plusz pontokról, ha az összeredmény még mindig egyes.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.