... mert választani kell

Pártekéző: Lett a 4K!-nak programja

2014/03/01. - írta: Válasszunk

Tudják mit szoktak elmondani a Jobbikról, az LMPről, a 4K!ról, meg még ki tudja hány másik pártról? Hogy ők még nem kormányoztak, nem kerültek szemben kormányon a saját hazugságaikkal. Emberek: Ez csak egy választás kérdése. Megválasztjuk őket, és a kampány során elhangzó megkérdőjelezhető dolgokról máris kormányon kezdhetnek magyarázkodni, megszülethet az ő öszödi beszédük, és jöhet utána egy újabb adag összecsapás. Hajrá! Persze mondhatjuk azt, hogy ezek a pártok szimpatikusak és kicsik, emberiek. Ha másért nem, hát ezért érdemes kiemelni őket. Csak az a baj, hogy ez a méret sok mindennel jár. Az egyik, hogy ők aztán olyan fontosak, hogy nem kell nekik a velük foglalkozó emberekkel kommunikálniuk. Nincs rá idejük. Kivéve, ha a szóvivőjük melleiről van szó. Az ugyanis majdnem akkora fontosságú téma, mint a DKnál Fletó szakácskönyve.

El nem tudom képzelni, hogy honnan lenne nekik idejük ezek után képviselőként, miniszterként, stb. De valahogy eszembe jut az, hogy ez azért a többieknek megy. Igaz, van amelyik elhúzódó hivatali ügyei okán csak este 9 után ér rá. Őszintén szólva nem tudom, hogy mit gondoljak. Ha valakit megválasztunk, akkor hamar eljut oda, hogy felkészülten kell részt vennie az országgyűlés munkájában. Kellenek törvényjavaslatok. Ha valaki akár csak koalícióra kényszerülve kormány közelébe kerül, akkor aznap kell rendeletet alkotnia. Ehhez tanácsadók, szakértők, komoly stáb kell. Aminek már a kampány előtt is rendelkezésre kell állnia. A kampányban ez az apparátus már nem felkészül, hanem éppen ideiglenes feladatként kommunikál. Az a feladata, hogy elérhető legyen, és megszerezze a társadalmi felhatalmazást a programhoz.

Van egy olyan érzésem, hogy a 4K!val kevesebbet foglalkoznak a blogok, a választók, a média, stb. mint mondjuk bármelyik parlamenti párttal, az önállóan teljesen súlytalan KDNPt is beleértve. Vagy az LMP-t. De ahhoz, hogy pártként működjenek, meglegyen a háttér minden képviselőjelölt mögött nekik sem kellett kisebb apparátus. Kénytelen vagyok azt gondolni, hogy ezt a párt alapítást ők nem igazán gondolták komolyan. Akkor meg mi a fennért kellene velük foglalkozni? 

Könyörgöm: ha én képviselő akarnék lenni, akkor az előtte való 1-2 évben sokmindenről lemondanék, mert nem arról szól a politika, hogy pár kezdeti támogatóval kibekkeljük a nagy állami lóvééig, utána majdcsak lesz valahogy. Hanem bele kell tenni annyit, hogy legyen egy iroda, és ha napi 15 trackbackra, interjú kérésre, stb. kell válaszolni akkor is ül bent 3 ember. Valakinek a nappalijában is lehet, olcsón dolgozó emberekkel. Nem kerül annyiba, mint egy jobb bringa, vagy egy nagyobb lapostévé.

Srácok, 4 éve Seres Mária is beruházott valahogy a spam címlistába. Igaz, hogy ennek kapcsán felmerül, hogy személyes adattal is visszaélhetett, jogszerűtlen volt a spam, stb. elítélendő amit tett, de legalább erre összekaparta a pénzt. És ha valaki ellent mondott, kerített időt némi személyeskedésre. De ennél még a bevallottan viccpártként működő Kétfarkú Kutya Párt is többet fektetett a projektbe, és igyekezett komolyabb lenni. 

Oké, rendben van. Ez ilyen TESCO Gazdaságos megoldás. Ti nem nagyon raktok bele pénzt, de legalább akkor sem válaszoltok, ha valaki piszkálja azt, hogy ki és miért fuvaroz titeket... esetleg közpénzen és törvényt sértve. De nem ez a baj srácok. A baj ott van, hogy egy postotok címében idézetként jelent meg a következő: "A 4K!-NAK NINCS MÁS PROGRAMJA, CSAK A FŰ LEGALIZÁLÁSA", majd a tartalom a következő: "100 oldalas választási programunk 14. oldalán valóban erről van szó. A többi 99 oldal teljesen másról szól. Kattintsd ide és nézd végig."

Kedves 4K! tagok és szimpatizánsok... A baj az az, hogy előtte a szöveg az volt, hogy majd 8.-án lesz program. Majd a frissen lett program kapcsán hozzátok ezt. Mintha addig nem lett volna jogos a kritika, és akik ezt kérték számon hülyeséget beszéltek volna. Megkérdezem: Egy ilyen inkorrekt húzás után mégis miért adjon a 4K!nak bárki is pozitív publicitást? Miért is írjon alá nektek akivel szemben ilyen inkorrekt módon viselkedtek? Mert az ilyen mértékű arroganciát a FIDESZ sem engedi meg magának. Ez pedig nagy szó, mert arroganciáért nekik sem kell a szomszédba menniük.

Ennek ellenére eljutottunk oda, hogy a programot megnéztem. Csakhogy vannak benne érdekes állítások. Például:

"Megkezdjük a járműpark lecserélését.
A járműállományt a Combino villamosok és az Alstom metrókocsik kivételével le kell cserélni. A kötöttpályás vonalak korszerűsítéséhez, felújításához a pótlás megszervezése szükséges. Jelenleg a BKV-nak nincs elegendő megfelelő minőségű autóbusza a felújítás idejére leálló villamos vagy metróvonalak helyettesítésére. Ezért az új autóbuszok beszerzését kiemelten kell kezelni."

Gondolom a Citaro-kkal kezdenék. Vagy említsek pár másik nem cserélendő példát? És mielőtt jön az "ez nem fontos részlet mindenki tudja mire gondolunk," rögtön megjegyzem: Kivéve a 4K!-t magát talán. Ugyanis, ha nem tudják melyik típusokat kell, melyeket nem kell cserélni pontosan, akkor a darabszámokkal, ütemezéssel, költségekkel sem lehetnek tisztában, sőt valószínűleg nincs olyan szakpolitikus, tanácsadó, stb. a környezetükben aki tisztában lenne. Hogy lesz ebből felelőtlen ígérgetés helyett megvalósítható program? Persze az ügyre van egy "B" magyarázat, de erről majd később.

Visszahívhatóvá tesszük az országgyűlést.
Kétszázezer állampolgár kezdeményezésére népszavazást kell tartani az országgyűlés feloszlatásáról. Az országgyűlés feloszlatásáról szóló népszavazás érvényességi küszöbe 50%, vagyis magasabb, mint a többi népszavazás esetén. Ha a népszavazás az országgyűlés feloszlatásáról dönt, előrehozott országgyűlési választásokat kell tartani. Az országgyűlés feloszlatásáról egy ciklusban csak egyszer lehet népszavazást tartani.

Oké, megcsinálják. 2018ban a FIDESZ nyer. Aznap letesz 200.000 aláírást valami "nevincs szélsőjobboldali tömörülés" az ő megbízásukra. Jön a népszavazás. Kidobtunk egy csomó pénzt, nem történik semmi. De az intézkedés értelmét veszti. De szinte bárki gondolhatja úgy a ciklus elején, hogy egy intézkedés felháborító. Meglépik a népszavazást, elbuknak, oda az egész. Kidobtunk egy csomó pénzt. A visszahívhatóságnak megint nem sok értelme lenne ilyenkor. Ellenben a népszerűtlen, de szükséges intézkedéseket nem lehetne úgy meglépni a ciklus elején, hogy ne legyen durva politika ára, mert a ciklus végére látja a választó a hasznát... Azaz kényszerűen maradna a populizmus. 

De az erkölcsi bizonyítvány közzététele is érdekes kérdés. 

Az alkotmányozás után új, tisztességes választásokat tartunk.
A demokratikus, köztársasági alkotmányozás befejezése után új országgyűlési és önkormányzati választásokat kell tartani az új választási törvény szerint.

Az alap értékrendjük erre az alkotmányozásra épül. Tudom, magam is leírtam, hogy nem kell többet belelátni az ígéretekbe azok szövegénél, de megkérdezem: Előrehozott választásról van szó? Vagy majd 4, esetleg az új törvény miatt több év múlva? Mert a programban lévő pontok mennyisége sok törvény megalkotását igényli, ehhez idő kell. Ugye ezzel számol mindenki, még a 4K! is? A többség el tudja képzelni, hogy mennyi idő lenne mondjuk a vasúti pályák mindegyikét felülvizsgálni, hogy a 100km/h meglegyen. Vagy elég lesz 10 évente választani?

De másik részeket is nézhetünk.

Büntető törvénykönyvbe foglaljuk a feketefoglalkoztatást.
A három csapáshoz hasonló szabályozást dolgozunk ki:

Első lebukáskor a munkáltató figyelmeztetést kap, de a lebukás után fokozott ellenőrzésre kell számítania 5 éven keresztül.
Második lebukáskor már bíróságra kerül az ügy, a munkáltatói jogok gyakorlójára és a fizetést feketén átadóra vonatkozó legmagasabb kiszabható büntetés 2 év felfüggesztett börtönbüntetés.
Harmadik alkalommal a büntetés letöltendő börtönbüntetésre változik.
Kiterjesztjük a büntetést azokra is, akik feketén fogadják el a fizetést. Részükre a legalacsonyabb büntetés 500 ezer forint, a legmagasabb 1 millió forint, amit az adóhatóság hajthat be. A NAV és a rendőrség együttműködésében gazdasági nyomozó alosztályt hozunk létre, amelynek dolga a feketefoglalkoztatás felderítése.

Namost tegyük fel a kérdést, kinek kell lebukna 3 alkalommal? Ha a cégnek: Akkor a munkáltatói jogokat gyakorló HRes miért kap azért szigorúbb büntetést, mert az elődjének elődje már kétszer megbukott a tudta nélkül? Ez nem éppen jogállami megoldás. Ha személyében, akkor a második lebukás után leváltható, azaz a 3.-at sosem éri el, és minden megy a régiben. A cégnek meg olcsó. Megjegyzem, nem sok olyan bűncselekmény van amiért csak felfüggesztett börtönbüntetés adható. Ráadásul, ha lenne aki átgondolja mit akar a 4K! a büntető törvénykönyvvel az nem fixen börtönbüntetést mondana, hanem szabadságvesztést. 

Beszéljünk a nyugdíjplafon ötletéről? Mert nem csak arról van szó, hogy sokak szerzett jogait sérti, amiért mondjuk mérnökök, orvosok, sok szakember egy életen át dolgozott. Hanem arról is van szó, hogy egy ilyen húzás után ki lehet mondani: Egyetlen magyar embernek sem lehet olyan jövőképe, hogy ő a munkája eredményeként a nyugdíjából valóban jól éljen, élvezze a munkája gyümölcsét. Ha sikert akarsz elérni, sokat akarsz adózni menj külföldre. 

Nem egy-két fejezetben derül ki a totális átgondolatlanság, hanem szinte mindben. Ez az a kategória, ami ugyan terjedelemre impozáns, de pár óra összedobni. Egy iromány, ami ahhoz is kevés, hogy a vitaanyag vázlatának lehessen nevezni, nemhogy egy magát komolynak tartó politikai erő programjának. De mint mondtam van "B" magyarázat.

A mainstream médiának nem célja, nem feladata az, hogy a százszámra termelődő értelmetlen törpepártok minden bohóckodásáról beszámoljon. Nem célja az, hogy ingyen hirdetéssel segítsen minden próbálkozót millióhoz. Ezzel a programmal, felkészültséggel, hozzáállással választást nyerni, értelmes célokat elérni nem nagyon lehet. Sőt. Ha meglesz az aláírás, az is csak a kampányra jutó pénz elköltésére lesz jó, ami ki tudja hova kerül. Erről az ingyen pénzről sok helyen írtak, ez nem kis üzlet. 

A fű jó téma volt, pláne a rossz érvekkel, csúsztatásokkal. Mert beszélnek róla, ellene, de a füvest nem az érvek fogják érdekelni, hanem az, hogy van "füvespárt". Ha a jobbos média letámadja őket, ha kimegy pár kopasz elrendezni a kitelepülést, hamar híre van, és a rendőri biztosítás mellett veszély sincs. Ha híre van, megvan az aláírás, megvan a zsebpénz. Ha viszont a nem megy? Megosztó program pár marhasággal, pár bunkó húzás, a beígért tábladobálás, az annak környékén való magyarázat és pár más hasonló húzás behozhatja a pénzt.

Valódi, komoly pártként nevetséges lenne. De a mostani rendszer kiparodizáló és kihasznál "hackként"? Hát, a médiát is sikerül meghackelni, és nem sok támogató aláírás kell hozzá, hogy pár a tehetségüket fejenként pár adóforinttal jutalmazzuk. És ha belegondolunk, ez szerintem nem nagyon kerülne többe, mint mondjuk 25-30 forint. És egy "tábladobáló" politikusból akár még keresett celebritás is lehet. 

Címkék: 4K! Pártekéző
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr805837751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:33:04

Nem lennék túlzottan meglepve,...ha a Fidesz pénzelné fu alatt ezeket IS !

Minél tobb ilyen pocsnyi pártocska indul a bal-lib oldalon,..annál nagyobb a Fidesz esélye !

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:34:04

Fekete munka.

Ha eredményt akarunk, akkor

1 Szigorú ellenőrzés

2 Átlátható ésszerű szabályok (adó-járulék-egyéb)

3 Kevesebb bürokrácia

4 Büntetni kell a munkavállalót is! Nagyon keményen. NE legyen érdekelt a fekete munkában.

5 A munkáltató esetében fekete munkánál az ügyvezető kapjon minden esetben letöltendőt, és soha többet ne lehessen sem vezető, sem többségi tulajdonosa cégnek.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:35:24

Ami a "programjukat " illeti :

Érettségivel bárki fél nap alatt megír egy ilyet...

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:39:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Büntetni kell a munkavállalót is! Nagyon keményen. NE legyen érdekelt a fekete munkában.2

A munkavállaló NEM ÉRDEKELT feketemunkában , mert legtobbszor nem fizetnek semmiféle járulékot , így még nyugdíja se lesz szerencsétlennek,...nem beszélve arról hogy nincs lehetosége válogatni , vagy elhelyezkedik feketén,..vagy éhenhal !
Minden esetben a munkaadó diktálja a feltételeket !
Sokan nem is tudják , hogy "feketén" dolgoznak !

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:40:38

Feketemunka ?
A legtobb ÁLLAMI VÁLLALATNÁL is van !!!

jet set 2014.03.02. 10:41:32

Egy sörözés alatt írkáltak össze mindenfélét. Ennyi szakmaiság van benne.
Amúgy jöhet az lmp ekézés is, az ő programjuk is kb. ennyire szakmai.

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 10:43:06

" De ennél még a bevallottan viccpártként működő Kétfarkú Kutya Párt is többet fektetett a projektbe, és igyekezett komolyabb lenni. 2

Tudatosan indulnak, vagy nem,...de minden ilyen minipárt noveli Orvbán esélyét !
Ezért engedtessék meg , hogy a Fideszt lássam mogottuk !!!!!!!!!

1001nappal 2014.03.02. 10:47:32

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Hülyeségeket nem csak pártprogramban lehet leírni.
Például a rettentően átgondolt 5. pontod a maradék jogállamiságot építené le. De gyűlölködésre, megosztásra tényleg alkalmasak az ilyen elmebeteg ötletek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:52:12

@1001nappal:

Minden cégnél az ügyvezető felelős. MINDENÉRT!

Tehát ha valahol fekete munka van, akkor az kétféleképpen lehetséges:
- Az ügyvezető tudtával. És mivel ő a felelős vezetője egy vállalkozásnak, ezért ha nem is elrendeli, csak beleegyezik a fekete munkába, már bűnös.
- Amennyiben a fekete munka az ügyvezető tudta nélkül valósul meg, úgy eleve valaki sikkasztásért megy a sittre. Ha az üv tisztességes, és megtudja, hogy egy csoportvezető feketén dolgoztat az egyik telephelyen, egyből kirúghatja a csoportvezetőt.

Ne haragudj, de én ebben nem látom a megosztást.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 10:55:21

@dr kíváncsivagyok:

Ez igaz, ugyanakkor amikor a munkáltató azt mondja, hogy tudok fizetni X Ft-ot, de ha nem jelentelek be, akkor X+30%-ot, sokan inkább X+30%-ot választanak.

Jelenleg ha egy munkavállalót fekete munkán kapnak, nem történik vele kvázi semmi. Ha a munkavállaló IS borzasztó nagyot kockáztatna, akkor a munkáltatók kénytelenek lennének ha nem is tisztességes pénzt adni, de legalább mindenkit bejelentve foglalkoztatni.

czjanos 2014.03.02. 10:59:02

Jól emlékszem, amikor Istvánffy először beszélt nagy tömeg előtt, az Erzsébet hídnál, hogy világossá tette: a 4K a baloldalt támogatja, az Orbán rezsim ellenében. Úgy látszik, most megfordult a szélirány. Keletről fúj.

1001nappal 2014.03.02. 11:03:45

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ezt a hülyeséget honnan vetted?
Ha egy bolti eladó megüt egy vevőt, azért az ügyvezető felelős? Vicces kedved van, vagy nem gondoltad át, mit írrsz le?
Sokan, akik még nem láttak vállalkozást közelről, úgy értik azt, hogy a könyvelés korrektségéért az ügyvezető felel, hogy mindenért az ügyvezető felel. De ez hatalmas tévedés. Ha le van papírozva a feketemunka, onnantól a bizonyíthatóság 0. Mindössze annyi változás lenne egy ilyen törvény bevezetése után, hogy széjjeldelegálnák a felelősségi köröket, és soha nem az ügyvezető kezéből kapná az alkalmazott a feketepénzt.
A feketemunka visszaszorításához normális gazdaságpolitika kellene, nem elmebeteg ötletek. Ezt a kriminológusok már évtizedek óta tudják, csakhát a sok bölcs politikus, értelmiségi, blogger, stb. ritkán olvas kriminológiát.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 11:41:04

@1001nappal:

Az üv átruházhatja a felelődsséget, például a könyvelés esetében köthet szerződést külsőssel. A végső felelősség azonban még ilyenkor is az üv-t terheli.

Aztán érdekelne még, hogyan lehet lepapirozni a fekete munkát.

. Egyébként én ezeket is írtam:
1 Szigorú ellenőrzés
2 Átlátható ésszerű szabályok (adó-járulék-egyéb)
3 Kevesebb bürokrácia

Valamiért mégis az 5-re haraptál.

sanyix 2014.03.02. 11:48:23

@dr kíváncsivagyok: sőt anélkül is, lásd a "nagy" pártok programjait ami ezekből válogat:
-zorbán
-gyurcsány
-nyugdíjemelés
-kánaán lesz ha minket választotok
-jujj diktatúra
-jujj komcsik
-jujj nácik

1001nappal 2014.03.02. 12:11:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
A többi pontra azért nem reagáltam, mert azok nem sértik a jogállamiságot.
A végső felelősség csak a könyvvitel esetében terheli az ügyvezetőt, valamint a cége szerződéseiért van felelőssége, és még néhány anyagi jellegű felelősség tartozik ebbe a körbe. A feketepénzekért azonban csak akkor felelős, ha van rá személyére vonatkozó bizonyíték. Ameddig a felelősség csak anyagi, addig nincs a hatóság részéről személyre lobontott bizonyítási kényszer. Büntetőjogi felelősség esetén van. A kreatív egykori apeh-osok ezért találták ki a hűtlen kezelést, mint univerzális büntetőjogi fenyegetést, de azért a bíróságok nem túlságosan vevők az ilyesfajta kreatív jogértelmezésekre.
A feketepénzeknek a tökéletes papírozás a lényege. Úgy kell létrejönnie, hogy papíron minden rendben legyen. Akkor pedig hol látja a hatóság, hogy valójában ki mennyit keres? Értelmetlen, ostoba jogszabályokkal csak terrorizálni lehet a vállalkozásokat. A feketemunka-szabályok ilyenek lennének, akár te írod le ezeket, akár a 4K!
Egy vállalkozás pénzügyi viszonyait a piac határozza meg, nem a jogszabályok. Ha túl nagy az adóteher, teret nyer a feketegazdaság.

kvadrillio 2014.03.02. 12:13:08

“Korrupció Boszniában: fizess, vagy kirúgunk”

28/02 12:36 CET
smaller_text larger_text

Maffia-privatizáció, elképesztő korrupció és lappangó etnikai ellentétek: Bosznia-Hercegovina évtizedek óta puskaporos hordó. Lesz-e robbanás, vagy sikerül túllépni a gondokon? Helyszíni riport.

Tűz nyomai látszanak a regionális önkormányzat épületén Tuzlában. A betört ablakok alatt tüntető menet vonul el – és ez már nem az első. A középosztály együtt tüntet a baloldali diákokkal és az állástalan kétkezi munkásokkal. A munkanélküliség, korrupció és politikai tehetetlenség miatt már négy regionális kormányfő lemondott a tízből. A tüntetés vezetőjétől, Damirtól azt kérdeztük, hogy mi a baj Bosznia-Hercegovinában?

- A korrupt privatizáció… hogy a pártok befolyást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra, a rendőrségre, megfélemlítik az embereket, és az a legrosszabb, hogy mindeközben ők lopnak és egyre gazdagabbak lesznek – válaszolta Damir Arszenijevics.

Munkát csak kenőpénzért

Február elején kormányzati épületeket gyújtottak fel Szarajevóban, Zenicában és Tuzlában. A háború vége, ezerkilencszázkilencvenöt óta nem voltak ilyen jelenetek az országban. A népfelháborodás nyomán tíz regionális kormányfőből négy lemondott.

A tuzlai régióban százezren keresnek munkát – miközben összesen nyolcvanezren dolgoznak. Boszniában kevesebb mint négymillió ember él. Attól függően, hogy melyik statisztikában hiszünk, az emberek huszonöttől negyvenöt százaléka szerződés nélkül dolgozik. A politikai és a társadalmi életet teljesen átszövi a fekete- és a szürkegazdaság sajátos viszonyrendszere.

Aldin Sziranovics menedékjogot kér, mert megfenyegették. Ő indította el a tüntetéseket, amikor tőle és a feleségétől is kenőpénzt kértek. Az állástalan informatikus a nyilvánossághoz fordult.

- A regionális kormány szociális minisztere azt mondja a feleségemnek: ha az egészségügyben akar dolgozni, akkor huszonötezer boszniai márkát – nagyjából tizenháromezer eurót – kell fizetni az adott intézmény igazgatójának – mesélte Aldin Sziranovics. – Én a Telekom Boszniánál kaptam állást, szabályszerű versenyvizsga után. Három hónap után azt mondta a főnököm: mivel nem fizettél huszonötezer márkát, hogy itt dolgozhass, kirúgunk, és az unokatestvéremet vesszük fel a helyedre. """""

FEKETE-SZÜRKE MUNKA.......NÁLUNK UGYAN EZ VAN !...

dr kíváncsivagyok 2014.03.02. 12:19:46

@sanyix:
"sőt anélkül is, lásd a "nagy" pártok programjait ami ezekből válogat:
-zorbán
-gyurcsány
-nyugdíjemelés
-kánaán lesz ha minket választotok
-jujj diktatúra
-jujj komcsik
-jujj nácik "

Nem értek az ilyen "magasroptu" gondolatokhoz,...csak azt tudom , hogy Orvbán megbukott morálisan és gazdaságilag is.
Mennie kell !
Hajrá Osszefogás !

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 12:23:31

@dr kíváncsivagyok: Az a baj, hogy nem nagyon találunk olyat aki még ne bukott volna meg...

sanyix 2014.03.02. 12:25:38

@dr kíváncsivagyok: ahogy az összefosás is megbukott, mindenben amiben lehet. Halniuk kéne.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 12:26:15

@1001nappal: Az adóterhekkel kapcsolatban van egy kisebb gond, amit a valasszunk.blog.hu/2014/03/01/giga_beruhazas címen lévő postunkban elolvashatsz. Érdekes része az az adóterhes kérdésnek. És tervben van egy folytatás is.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.03.02. 12:27:14

@1001nappal:

Egy munkaszerződés, amely valótlan adatokat tartalmaz (Havi X + /és ez már nincs leírva/ Y zsebbe szerződésekre gondolok) az nem a cégnek az egyik szerződése?

Hidd el: Egy cégnél az üv-t BÁRMIÉRT elő lehet venni.

1001nappal 2014.03.02. 12:33:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
A munkaszerződés valós adatokat tartalmaz. Valaki azonban kijátszotta a szerződést, feketemunka esetén. Hogy kicsoda, azt senki sem tudja. Személyes büntetőjogi felelősségnél bizonyítási teher van. Céges felelősségnél csak a feketepénz kifizetésének tényét kell bizonyítani. Jó ügyvéd esetén ég és föld a kettő.
Ezzel a mindenért felelősségre lehet vonni az ügyvezetőt szöveggel csak a naív zöldfülűeket lehet ijesztgetni. A valóságban még a hűtlen kezelés sem szokott megállni, ha egy túlbuzgó adóellenőr büntetőügyig viszi az ellenőrzést.

1001nappal 2014.03.02. 12:42:42

@Válasszunk:
Minden értelmes ember tudja, hogy az eu-s pénzek valós szaldója negatív. Nem a pénzekért kell eu-tagnak lenni, hanem a piac miatt. Ha egy ország képtelen ezen a piacon érvényesülni, vagy az örökös gazdasági lecsúszás a sorsa, vagy a kilépés.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 12:46:56

@1001nappal: A valós szaldó csak az EU összességére nézve negatív, van tőke áramlás. És van az a politika ami ezzel az egyenleggel játszani akar. Sőt: Van olyan is ami felméri nem mindegy "mennyire negatív", vagy "mennyire nem az" és az adórendszerrel akar trükközni. Ráadásul az összesített szaldó (amiben EU felé is fizetünk) és a projekt szintjén való szaldó (ami hat az össz kifizetésre) sem azonos. Ettől még él az, hogy a lehető legtöbb pénzt tudjuk lehívni...

Rengeteg olyan beruházás van ahol az adóterhek magasabbak, mint a magyar állam által kifizetett összeg.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 12:50:49

@1001nappal: Amúgy apróság: Ahogy korábbi postban már arra is kitértem, hogyan levelezik a kérdező állampolgárokkal egyik vagy másik párt, hogyan lehet kommunikáció... Ki tartja a saját pártjának kormányzását pocséknak, de a legkisebb rossznak... Úgy itt sem csak a beruházásoknál kiszámolható egyenleg alapján látom ezt.

1001nappal 2014.03.02. 13:00:02

@Válasszunk:
Magyarország esetén a szaldó erősen negatív. Nem az a lényeg, hogy az állam mennyit nyer, hanem az, hogy mekkora piacrombolás árán nyeri. A piacrombolás, piacvesztés évi több száz milliárddal nagyobb, mint az eu-s pénzek nettó nyeresége. El van rontva a fejlesztés szerkezete. És az új periódusban még jobban el lesz rontva. A fideszes gazdaságpolitikusoknak lövésük sincs arról, hogyan működik a magyar nemzetgazdaság. Szakmai konferenciákon annyi ostobaságot még a kádárizmus alatt sem hordtak össze, mint a jelenlegi kurzus alatt. Startup-pénzek viszatérítendő támogatásként, gazdaságfejlesztés a jelenlegi belpiacok szétverése árán, presztizsberuházások, gigaberuházások külföldi építőanyagból és fővállalkozókkal, jó gyakorlatokért utaztatás teljesen más viszonyok közé, stb. Soroljam?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 13:06:40

@1001nappal: A piacvesztés, a gazdaságpolitika mellékhatásai, sok más apróság mind, mind külön post témája. Nem a 4K! kapcsán kell megtenni. De sok postnál (Gigaberuházásosnál, stadionosnál, devizahitelesnél, stb) megteheted.

Egy szándékot felismerni, és elismerni (jónak tartani) nem azonos. Sok helyen, akár az adóztatásnál, akár máshol a felismerésről van szó.

1001nappal 2014.03.02. 13:12:58

@Válasszunk:
Te hoztad be ide a témát, én csak reagáltam rá. Nehogy már az adóterrort az EU átverésével indokolja a hatalom. Jó szöveg a szabadságharc, csak sehova nem vezet.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 13:15:25

@1001nappal: Adtam is hozzá linket, hogy az ott téma. Ott is át lehet beszélni. Amúgy az a baj, hogy alacsony adókkal, és a költségek gyors leszorításával senki sem kampányol. A 4K! is durván magas adókat ír pár helyen...

Szúnyog 2014.03.02. 13:17:21

A 4K programja fölnyalni a kampánypénzt. Röhejes libsi-bolsi, drogos banda.

1001nappal 2014.03.02. 13:33:25

@Válasszunk:
Az "alacsony adók" sehova nem vezetnek. A jelenlegi helyzetből a gazdaságfejlesztés az egyetlen valódi kiút. De az szembemegy a jelenlegi kurzus gazdaságpolitikájával, a szocik pedig jó szokásuk szerint már előre elköltötték a gazdasági növekedés hozadékát.
Az "adócsökkentést" csak 20-25% gdp-reálnövekedés után van értelme erőltetni. Addig többet árt, mint használ. Vagyis csoda esetén is még 4-5 év az "adócsökkentés". (Amikor "alacsony adókról", "adócsökkentésről" ír valaki, akkor feltételezem, hogy valójában a közteher-mérték csökkentéséről ír.)

1001nappal 2014.03.02. 13:38:30

@dr kíváncsivagyok:
Az ilyen videókkal az a baj, hogy rengeteg idő, amíg az ember végignézi. Ezért nem is fogom. Ha valakinek nem fontos annyira a mondanivalója, hogy leírja, arra nem érdemes időt pazarolni. Ne az én időmet rabolja azzal, hogy nem tekinthetem át, érdemes-e a megnézésére, elolvasára.

SAndris 2014.03.02. 14:35:46

Tudom, hogy ez egy blogbejegyzés, és nem esszé, de rendkívüli igénytelenséggel van megírva. Ha már a fő tárgy (amennyire értem) az, hogy a 4K! programjába nem fektettek elég munkát, akkor a szerzőnek magának sokkal gondosabban kellett volna írnia.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 14:46:43

@1001nappal: Amit mondasz azt vitatom. Ugyanis amit jeleztem, az adócsökkentésnek elsősorban kiadás oldalon való megszorítással együtt van értelme, és számos eddig elpazarolt összegnél működik a befektetés.

Kiadás oldalon elsősorban az állam által felvásárolt cégekre elmenő pénzt fognám meg. Állami szektorban távmunkával üzemanyag szükségletet.

Ha reálértéken csökken a kiadás, és nem a hazai hozzáadott értéket (hazai gazdaságot) kezdjük el nem finanszírozni, hanem a pazarlást, akkor azt a pénzt nem kell adóban beszedni és javul a versenyképesség.

Innen pedig egy nagy adócsökkentés helyett, ahogy a forrást a növekvő versenyképesség miatt a gazdasági növekedés kitermeli több lépcsőben valósítanám meg.

Ráadásul az első körben az adócsökkentést mondjuk olyan mikrovállalkozások kapcsán vezetném be, amik mondjuk egy adsense-ből élő blog, egy DeviantArtos, vagy Shutterstockos kép árusítás, stb. amiket érdemes lenne így kezelni. Mert egy ilyen esetre adott drasztikus kedvezmény (adott határig 0%) sokakat motiválhatnak a hasonló vállalkozások elindítására.

@SAndris: Minden témába csak annyit szabad fektetni post kapcsán, amennyit megérdemel. Munkában, időben, bármiben. A 4K! eddig is ezen felül kapott figyelmet, és a post pont erre világít rá. A fontosságukkal, komolyságukkal arányos az "A 4K! egy rossz vicc" lenne.

SAndris 2014.03.02. 17:32:05

Értem, tehát ez az egész téma nem igazán fontos, csak egy összecsapott posztot ér meg. Valamiért azt gondoltam, érdekel, amiről írsz, de akkor nyilván nem ez a helyezet.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.02. 17:45:05

@SAndris: Nézd sok olyan kérdés van ami érdekel, a 4K! viszont elérte azt, hogy ne érdekeljen.

Magad is mondtad: Post és nem esszé. Egy post általában eleve kötetlenebb sok szempontból. Ha megnézed akkor a post megfogalmazza azt, miért lenne elvárható a teljesíthető program (mert ellenkező esetben rögtön jöhetne az öszödi beszéd), mi kell hozzá (a politizálást komolyan gondoló apparátus), mit kapunk ezzel szemben (random példák szintjén, nincs értelme pontról pontra) és a konklúzió: Ez csak a kampánytámogatás lenyúlására jó.

SAndris 2014.03.02. 21:01:41

@Válasszunk: Hm, így összefoglalva már jobban érthető, köszönöm.
süti beállítások módosítása