... mert választani kell

Mennyibe kerül egy Stadion?

2014/03/19. - írta: Válasszunk

Repkednek össze-vissza a milliárdok és akad, aki az indexen teszi fel a kérdést: miért nem költik azt inkább az egészségügyre? Hát mondjuk azért, mert nem lehet. Meg igazából a költségvetésnek nem is annyiba kerül a stadion buli, mint amennyi az árcédulán szerepel. Mert, ha az árcédulán X forint szerepel, de abból Y forint visszajön adóbevétel formájában, akkor az ugye a költségvetés egyenlegét mégsem X, hanem csak X-Y forinttal rontja. Rontaná! Hiszen még ez sem pontos, hiszen a durva adóterhek mellett fontos az, ha ezt "turisztikai" vagy "településfejlesztési" vagy más célra költhető támogatásból fizetik részben. Azaz mondjuk Z forintot nem is mi adunk, hanem más. Ekkor már csak X-Y-Z forint rontja a költségvetés egyenlegét. 

Tudják mi a következő lépés? Mondjuk az, hogy az ott lévő melós vagy stadiont épít (és így a nettó bérét mi adjuk) vagy közmunkás... A közmunka mellé járó kedvezmények, szervezés, adminisztráció költsége is van. Azaz, ha Pista bá nem betonoz azzal nem az ő nettó bérét spórolja meg az állam. Hanem a közmunka (vagy segélyezés) költségeivel kevesebbet. És ebben a buliban jelentős részben ez a melós a drága. Meg az alap építőanyag. A szép olasz csempe, német lámpa csak aprópénz. És valami jár azért az EUs támogatásért. De lépjünk egy kicsit tovább. Mert a történet nem itt áll meg.

Pista bá ugyanis megtanulta, nincs segély, nem jó neki a közmunka, jobban teszi, ha elmegy dolgozni. Ha pedig egyszer megszokta, hogy messzire is el kék menni stadiont építeni, akkor legközelebb nem csak 80kmre jár el betonozni, hanem a 20 km ingázás a csirkefeldolgozóba is magától értetődő lesz. Ha pedig ez megtörténik, akkor mérséklődik a strukturális munkanélküliség. Ez pedig a költségvetésnek is jó hosszútávon, a gazdaságnak is, és annak is aki tényleg akar dolgozni. Amit ezen nyer a költségvetés az is javítja az egyensúlyt. 

Azaz a Stadion furcsa módon könnyen lehet, hogy nem pénzbe kerül, hanem pénzt hoz a költségvetésnek összességében. Akkor most kérdezzem meg, az elvonást is miért nem rakják az egészségügyre? Ráadásul a legtöbb panaszkodó nem is szó szoros értelmében az egészségügyi ellátásra panaszkodik. Mert az tiszta sor, hogy az orvosi kezelés jár neki. De volt valahol szó a törvényben a napi 3 étkezésről? Fűtésről? Takarításról, váltott ágyneműről, mindennapi segítségről a kényelme érdekében? Mert én nem olvastam.

Való igaz: Az orvostól is elvárható, hogy tisztelje az emberi méltósághoz való jogot. A normális bánásmód. De az is igaz, hogy azért a kényelemért, ami sok magyar választópolgárnak nem természetes, mert nem jut, nem várhatjuk el az orvosi ellátáson felül, ingyenes ajándékként az egészségügytől. Aki pedig azt mondja, sem a fűtésért, sem az áramért, sem a kajáért, sem a tisztaságért, WC papírért, stb. nem akar fizetni, az ne számítson többre, mintha ugyanúgy nem fizetne ezekért a hétköznapokban. Valamit kap, mert a kórházi kezeléshez valami elhelyezés kell, de nem jut több. Nem fizetsz a vállalható szobáért, a fedélért a fejed felett? Akkor örülhetsz a lepukkant helynek is. 

A tanulság pedig az, hogy aki nem paraszolvenciában bízik, nem az orvost fizeti le, hanem kifizeti a kényelmi szolgáltatások, a plusz odafigyelés árát, ami már az orvosi ellátáson túlmutat, az a folyosó túlsó felén általában azt az ellátást is kapja. 

És komoly baj az, aki mindvégig azt tapasztalta, hogy minden fizetség nélkül is mindent megkap, a végén azért sír, mert az ingyenes ellátásnál nem jut annyi plusz segítség, nem kedves a takarítónő, neki is kéne ügyelnie a tisztaságra (miért, otthon nem), és nincs minden megoldva korlátlanul? Mert igen, a másik ágynak, a plusz mosásnak is van költsége. Az állam pedig akkor gondos gazda, ha az egészségügy költségvetéséből csak az orvosi ellátáshoz szükséges dolgokat fizeti. De minden mást, ahogy egészségesen is, úgy betegen a kórházban is igénybe vehetünk. 

Ha a hálapénz és a panaszkodás helyett ez lenne az általános dolog, akkor a volumenhatékonyság, a növekvő általános szolgáltatási színvonal, az ahhoz választott alkalmazottak miatt természetes lenne olcsón jót kapni. Aki viszont ezt ellehetetleníti az utána ne panaszkodjon. Ha csak azt várod el ami jár, és ami nem jár de törvényesen megvehető azt vagy kifizeted, vagy lemondasz róla, akkor kevésbé fog katasztrofálisnak tűnni az egészségügy. 

Mert párba állítani a stadiont és a kórházban lévő kényelmi szempontokat nem csak demagógia, hanem súlyos csúsztatás is.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr65869972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása