... mert választani kell

A kormány megbukott, de még nem tud róla

2014/12/11. - írta: Válasszunk

A bukás nem az amikor a miniszterelnök nem miniszterelnök, a kormánytag nem kormánytag többé. A bukás akkor jön el, amikor egy kormány elveszti annak az esélyét, hogy a terveit, elképzelését megvalósítsa. Az agónia hetekig, hónapokig, akár évekig is elhúzódhat, akár kormányzati ciklusokon át is ívelhet, ám a kényszerpálya pont azt jelenti: Aki tegnap döntött, az ma már csak aláír. Esetleg harcol, lázad, tiltakozik, a megnyert választásokra mutat. És keresi a határokat, amikor valamit megtehet igyekszik látványosan demonstrálni a hatalmát. Csak éppen egyetlen gond van: ha valóban dönteni akarna, valóban bele akarna szólni a dolgokba, pillanatok alatt lenne aki jelzi hol a határ.

És innen a választási lehetőség az, hogy a címet is elveszti a politikus, esetleg büntetőügyben is támadják, vagy csak a valós hatalom javáról mond le. És bár azt hiheti van belőle kiút, van egy apróság amit nem árt tudni. A kiút felé törvényszerűen megjelenik a határvonal. Megjelenik az az apró piros vonalacska amit, ha átlép, hát azonnal jönne a megtorlás. Nem csak a hatalom veszik el ilyenkor, mint egy bukott választás után, hanem a visszaszerzés lehetősége is. Ehhez alapvetően 3 dologra van szükség a támadónak.

  1. Az adott ember számára kínos információkra. Amik akár illegális forrásból is származhatnak. Ezzel pedig megannyi ország és szervezet rendelkezik. Hogy illegális úton szerezték? Hackeltek, lehallgattak? Ez igen keveset okoz.
  2. Az, hogy az adott ember korlátozottan legyen csak szavahihető. Azaz sebezhető legyen bármely váddal szemben. Igen, itt a FIDESZ számos vezetője is sebezhetőbbé vállt. 
  3. És olyan felület ahol megjelenhetnek a vádak és nem lóg ki a lóláb. Ha kevés a független híroldal, sokszor kénytelen új alakulni, akkor viszonylag olcsón és könnyen lehet felületet kreálni. 

Az országot bénító félpályás lezárások és sok más hasonló húzás nem igényel sok embert, és erre könnyű motiválni az embereket. És az Internetadó, a kitiltási ügy, az áfacsalások, a vasárnapi zárva tartás, a kötelező drogtesztes ötlet, stb. sokakat zavar. Az utóbbi pedig többnyire nem elsősorban a drog fogyasztókat, hanem azokat akik úgy látják a teszt nekik is kellemetlenséget jelent, és őket mint ártatlan embereket is vegzálják. Megannyi esetben van egy saját tapasztalatuk, és a kormány ezzel sokszor ellentétes állítása. 

Aki gyereke a tankönyv ügyben még kénytelen várni, de a kormánytól sikertörténetet hall, az akkor sem fog hinni a kormány sikertörténetében, ha akár a vasárnapi nyitva tartással, vagy mondjuk a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatban beszél valami vélt sikerről, míg a fél világ támadja. Egy idő után pedig egyre több ilyen eset lesz, és egyre közelebb lesz ahhoz, hogy magától is kimenjen tiltakozni, egyre könnyebb lesz megoldani azt, hogy sokan vegyenek részt egy esetleges tiltakozó akcióban.

De mennyire nehéz valakit lehallgatni? Sokan úgy gondolják, hogy a kulcs a kémprogramok és az okostelefonok világában van. Nos tudomásom szerint nem csak ez a lehetőség létezik. Ugyanis hála annak, hogy a 3D nyomtatás már rég csak nem egyszerű műanyag tárgyakról szól, hanem fémporból lézer segítségével akár "aranyóra" is nyomtatható könnyű megannyi okos poloskát elrejteni. Ami általában csak felvesz, így a rádiójeleket kereső poloskafigyelő nem veszi észre. De megfelelő módon akár GSM akár WiFI technológiával képes a felvett adatokat továbbítani. Megannyi apróság ami elrejthető egy tetszőleges tárgyban.

Létezik más is. Könnyű házilag elektronikus eszközöket tervezni. Erre találták ki mondjuk a Raspberry Pi-t. Ezeken belül is el lehet helyezni egy poloskát. Vagy egy ilyen eszköz akár az irodán belüli (amúgy jelszóvédett) WiFi adatforgalmát is lehallgathatja, Amíg nem ad csak figyel, addig bemérni is nehéz. És csak a kereskedelmi forgalomban is elérhető eszközökről, elterjedt ismert megoldásokról beszéltem. A nagy hatótávolságú mikrofont és sok más analóg trükköt is figyelmen kívül hagyva. 

És bármennyire azt lehet mondani a lehallgatás illegális... De sok esetben egy ismeretlen hacker, ismeretlen informátor bűne. Ezzel szemben más súlyosabb dolgot lehet ráverni ismert politikusokra. A hackert akár el is ítélhetik. Ha letölti a büntetést ugyanúgy tudja folytatni, akár előre is lép. De valószínűleg sosem találják meg. A célpont politikus, üzleti kör esélyei közel sem ilyen jók.

Egy hacker tette illegális. De ha mondjuk az USA azt mondja, ő úgy értesült róla, hogy az FBI elfogott egy hackert akinek a rendszerét törvényesen átkutatták. De az oroszok is foghatnak hackert. Egy újságíró hivatkozhat akár számára ismeretlen informátorokra. A kormány kockázata sokkal kevésbé hárítható át.

A fenti három feltétel közül a kompromittáló információ akár sokszor hamisítható is. A kormány szavahihetőségét érintő változások, a médiapiac változásai pedig messziről is jól látható változást jelentenek. 

76 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr676974039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2014.12.11. 14:34:29

Elment a józan eszetek?
A jobbik karjaiba lökni az országot, az jobb lesz?

Mindfield 2014.12.11. 14:38:31

"A kormány megbukott, de még nem tud róla"

És még vagy 30 évig nem is fog.

Fekete Mamba 2014.12.11. 14:40:46

Az ember akkor hal meg, amikor megszületik. Persze akár évtizedekig is elodázza, de mi okosok persze tudjuk, hogy mi vár rá. Kb. ennyire értelmes ez a poszt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.11. 14:53:33

@Mindfield: Lehee, hogy a pszichiátriai kezelés segít a tudomásul vételben. Ne légy ilyen pesszimista.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.11. 14:54:33

@Sexual Harassment Panda: Eljutottunk oda, hogy a fidesz a jobbik szoknyája mögé bújik? Ezt a kommentet már túl sokszor láttam az elmúlt 1-2 napban. Ez lett a "mondás"?

Túrós (törölt) 2014.12.11. 16:16:48

El jutottunk oda hogy lassan kész lesz a káosz. A Jóisten sem rakja majd rendbe ezt a lefelé ívelő szarspriált, aki jobb világ akar menjen külföldre.

Blogger Géza 2014.12.11. 16:19:33

Nyugodjál meg, ez a kormány meg fogja valósítani az elképzeléseit.

stoppos76 2014.12.11. 16:32:49

@Blogger Géza: Mivel ninsc elképzelésük, ja. Azt meg fogják valósítani.

mrbateman 2014.12.11. 16:42:47

@Blogger Géza: Ez a kormány oda jutott, mint a jó öreg gyurcsány. Csinálhat lassan bármit az emberek röhögni fognak rajta és a haláltusáját akarják látni. Az V. kerületen túl pedig, ahol végre kellene hajtani a víziókat a régi megbízható emberek szépen elszabotálják a parancsot.

Ha valami jót akar megvalósítani - ez az elmúlt 5 év alapján a szerencsés véletlen kategóriája - arra sem lesz már ereje.

Nagy lehetőség volt a 2/3-ad, agyon is fogja nyomni a romja a pártot. Evvan, elbasztátok, pedig csinálhatták volna jól is! Sajnos!

KUHULIN 2014.12.11. 17:04:48

Gyurcsány akkor bukott meg, amikor pár meg nem nevezett gazdasági (fő)szereplő elküldte neki a selyemzsinórt. Még el is panaszolta, annó.

Tudományos libsizmus 2014.12.11. 17:26:16

Azt hiszitek, a Fidesz után ti jöttök?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.11. 17:26:36

@Blogger Géza: @stoppos76:

Már hogy ne lenne elképzelésük. Dübörög a pénzszivattyú. Vevődnek a gyerekeknek a luxuskérók, kivénhedt boltosoknak a luxuskocsik, rolexek. Ez az elképzelés, és gézának igaza van, valósul is meg. Szemmel látható. Már csak az nem világos, hogy géza ennek miért örül, és a kommunikáció szerint miért libsibolsi hazaáruló, aki nem?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.11. 17:27:53

@Tudományos libsizmus: Ki a ti? Pl én? Én nem akarok jönni, úgyhogy remélem nem. Én csak annyit akarok, hogy az ország vezetésére ne korrupt és lopós melósaim legyenek.

Szúnyog 2014.12.11. 18:08:01

Kevesebbet fogtok hisztizni a bukott, de még sokáig regnáló kormány alatt?

Blogger Géza 2014.12.11. 18:08:02

@mrbateman: A 2/3 nagy lehetőség volt, amellyel élt is a Fidesz, megvan az új alaptörvény, választójogi reform és más alkotmányerejű változtatások. Ezt biza baloldal baszta el, amelyik tartósan képtelen elérni az egyharmadot, így végképp a perifériára szorult. Evvan.

Blogger Géza 2014.12.11. 18:10:17

@Simlicske: Engem rohadtul nem érdekel, kinek milyen órája van. Nincs benne az 1000 legfontosabb dologban. Kókának is volt drága órája, de nem ez volt vele a baj. A lényeg, hogy gazdaságilag helyes pályára került az ország.

DR. Smit Pal 2014.12.11. 18:25:32

"A kormány megbukott, de még nem tud róla"

Szanalmas mszp-s rinyalas.
Ha most lenne egy ujabb valasztas, a fidesz azt is siman nyerne ketharmaddal.
Mert az emberek egyet ertenek a fidesszel, szeretik Orban Viktort, es az orszag ketharmada 6.6 millio ember tovabbra is a fideszre szavazna.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 18:28:58

@Blogger Géza: Nem hiszek a gazdaságilag helyes pályára kerülésről alkotott mesében. És nem csak azért, mert a befektetői, hitelminősítői konszenzus is nagyon más véleményt fogalmaz meg. Hanem azért is, mert a problémákat látom magam körül.

Ilyen problémák között pedig ott van a vasárnapi zárva tartás borítékolható hatása... De sok más is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 18:31:11

@DR. Smit Pal: Egyetlen választáson nem volt olyan, hogy 6.6 millió ember szavazott volna a FIDESZre... Sőt az elmúlt választáson többen szavaztak más pártokra (összesen), mint a FIDESZre. Így a választáson (ahol számít) az össz támogatottságuk nem érte el a valóban választók 50%-át.

Ehhez tedd hozzá az azóta csökkenő népszerűséget. És tedd hozzá a postban említett választástól függetlenül a kormányzásra való képességet fenyegető tényezőket.

Emmett Brown 2014.12.11. 18:36:55

@Blogger Géza: ezek nem fontos dolgok.

ami viszont lényeges: Mi a gazdasági modell? mert nekem úgy tűnik hogy semmi koncepció nincsen, csak annyi, hogy random szektoroktól random mértékű összegeket beszednek, aztán majd csak lesz valahogy. Miközben keresztbetesznek a bankoknak, a kereskedelemnek meg a távközlésnek, ami 3 igencsak jelentős szektor minden gazdaságban.

Az órával meg az új-zélandi koncerttel egyetértek, az lenne a szégyen, ha a második legnagyobb település több ciklus óta regnáló polgija, meg a kormány de facto második embere ezeket ne engedhetné meg magának.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 18:47:18

@Emmett Brown: Nem feltétlenül érezném szégyennek, ha nem lenne rá pénzük. Bár a versenyszférában elérhetővel versenyképes bért igyekeznék kínálni nekik is... Ebből pedig vehetne ilyet is, de költhetné befektetésekre, stb. is. Ha viszont gyanús mértékben, a legális jövedelmen felülinek tűnő gazdagodás úgy jön össze, hogy közben szórják is a pénzt... Nos az gyanús.

Emmett Brown 2014.12.11. 18:52:28

@Válasszunk: hány Rolex jön ki a stadionokból? :)

kuki123 2014.12.11. 19:44:24

@Sexual Harassment Panda:
Miért?
Az mszp jobb?

Egyébként nézd meg Ózdot...máris találtak egy 50 milliós sikkasztást
a 2/3-ados fidesz befucsolt,

Már megérte rájuk szavazni.
Ha csak a korrupciót megszünteti meg, és nem csinál semmit már jobban jártunk mint bármelyik párttal a 25 év alatt

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.11. 20:03:28

@Sexual Harassment Panda: "Elment a józan eszetek? A jobbik karjaiba lökni az országot, az jobb lesz?"

Én ballib vagyok, de felesleges ezzel riogatnod. 2010, talán 2006 óta tolja az országot a jobbik felé a fidesz.

Amikor csúsztatásokkal és árokásással, démonizálással amortizálta a baloldalt, és a baloldalnak felrótt bűnöket maga nagyságrendekkel túlszárnyalta, miközben a nyugati normákat támadta, EU-ellenes szabadságharcot vívott, a demokráciát kigúnyolva kijátszotta minden normát felrúgva... tökéletesen előkészítette a terepet a jobbiknak.

2010 óta tisztában van minden baloldali a radikalizmus veszélyeivel. Én nem attól tartok, hogy marhavagon, meg gestapo, ahogyan szokás riogatni a jobbikkal, hanem attól félek, hogy tényleg olyan dilettánsok, amilyennek látszanak. Ha falusi lennék, biztos örülnék egy jobbikos polgármesternek. Városiként sem zavarna, ha ők igazgatnák a lakhelyemet. De kormányzati szerepben elszabadult hajóágyúk lennének. Kábé akkora a tehetségük hozzá, mint egy kohásznak.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.11. 20:12:05

@kuki123: "Már megérte rájuk szavazni.
Ha csak a korrupciót megszünteti meg, és nem csinál semmit már jobban jártunk mint bármelyik párttal a 25 év alatt"

Egyrészt nem fogják megszűntetni a korrupciót, mert a széljobb pártok a világon a legkorruptabbak hatalmon.

Mert törvényszerűen azok. Azzal indítanak, hogy nemzet így, nemzet úgy, és ennek következménye, hogy kiszemezik az igaz hazafiakat, jó helyen lesz a gazdasági hatalom, és már be is indul az erkölcsös, hazafias mutyi.

A fidesz is ezt az utat járta be centrális erőtér létrehozása címén.

Másrészt a jobbik totál dilettáns gazdaságilag. Még közgazdaság fogalmait sem értik. A sáp leszedése sokkal kisebb károkat okoz, mint a dilettantizmus.

martineden 2014.12.11. 20:16:40

@Blogger Géza:,, Nyugodjál meg, ez a kormány meg fogja valósítani az elképzeléseit."...Persze mert az volt az elkepzeles,hogy 100 milliardokat lopnak de olyan jol teljesitettek,hogy 1000 milliardok lettek belole .

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.12.11. 20:17:53

@Emmett Brown: "Miért?
Az mszp jobb?"

Határozottan jobb a baloldal. Kevesebbet loptak, és a fidesz konjunktúrális környezetben is csak helyben topog.

Nézd meg a külpiaci kamatkockázatunkat, illetve a devizaárfolyamokat. Egy korrekt gazdaságpolitika mellett alacsonyabb kamatot és jobb árfolyamot kellene törlesztenie az adósoknak.

Már rég konszolidálódnia kellett volna a devizahitel-válságnak. A jelenlegi kormány bűne, hogy szopnak az adósok, szopnak a bankok, és szopik az egész ország. Mert unortodoxolnak a Matolcsyval.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 20:23:43

@Emmett Brown: A stadion kérdés összetettebb téma, ne itt beszéljük meg.

Blogger Géza 2014.12.11. 20:49:09

@Emmett Brown: Koncepció: termelő szektorok (főleg a feldolgozóipar) preferálása exporttöbblet elérésére, exporthoz hozzá nem járuló szektorok különadóztatása a lakosság és exportszektor alacsony adóztatásának elérése érdekében, hazai tulajdonú kkv-k támogatása.

Eredmények: dinamikusan növekvő ipari termelés, dinamikusan növekvő export, magas külkermérleg-többlet, csökkenő eladósodás, csökkenő munkanélküliség, dinamikus foglalkoztatottság-növekedés a feldolgozóiparban, magas beruházási ráta a feldolgozóiparban.

Prézli Péter (törölt) 2014.12.11. 20:53:23

kissé zagyva az egész, plusz érdektelen

Blogger Géza 2014.12.11. 21:02:58

@Válasszunk: Hitelminősítési konszenzus? Na, olyan biztosan nincs, a 3 "nagy" (múltban nagyokat bukó) nyugati intézet sem ugyanarra a kategóriába sorol be minket, miközben a kínai, japán vezető minősítők végig befektetésre ajánlottként soroltak be minket. És mi is a fő bajuk? Hogy magas a (főleg külföld felé fennálló) adósságunk, és ezért nagy a "sérülékenység". Remek, és azt ki növelte meg? Az MSZP-SZDSZ 2002 és 2010 közepe között, azóta csökken. Csak ugye szokás szerint fáziskésésben voltak...

Befektetői konszenzus? Azt hogyan mérjük, a folyamatosan Magyarországra áramló működő tőkével? A rekord alacsony államkötvénykamatokkal? Vagy a Bloomberg véleményével?

"Hosszú összeállítást közölt a Bloomberg hírügynökség az Orbán kormányzat sikeréről, a magyar államkötvények 2010 óta bekövetkezett árfolyamának emelkedése a hírügynökség szerint egyedülállónak tekinthető."

www.napi.hu/tozsdek-piacok/elkepeszto_orban_sikerrol_ir_a_bloomberg.589135.html

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:03:44

@Blogger Géza: Apró problémák ezzel a koncepcióval: Éppen a friss adótörvények kapcsán látunk termelő szektort érintő különadóra is példát.

A tőkeáramlás szempontjából fontos idegenforgalmat hátrányosan érintő intézkedések tömege... Igen, a vasárnapi zárva tartás is ilyen. Ne feledjük, hogy sok esetben a turista aki a hazavitt szuvenír kapcsán járul hozzá az exporthoz, egy hétvégi itt tartózkodásából 50%nyi lehetőséget vesz ki a vasárnap. Ráadásul feltehetően inkább az itt tartózkodás vége felé venne szuvenírt...

Felmerül a szellemi javak exportja is. Igen, a magyar fejlesztésű, de nemzetközi piacra szánt appok. Nos itt a távközlés és az informatika szívatása megbosszulja magát. Pedig ez azért érdekes, mert számos egyetemista az egyetem mellett is bele kezdhet ilyesmibe. Ha pedig ebből megél, akkor nem vándorolna ki. Azaz a magas hozzáadott értékű munkára is lenne munkaerő.

A külkermérleg többletet fékezi persze az is, hogy sokaknak nincs pénze, de ezt nem érzem eredménynek. A foglalkoztatás növekedéshez pedig többnyire nem a feldolgozó ipar járul hozzá, hanem a közmunka program.

Mellesleg a dinamikusan növekvő ipari termelésünk nem csak a régiótól marad el, hanem a felvevőpiacokon lévő keresletnövekedés üteméből is, azaz piacot vesztünk. Részben a megítélésünk miatt, részben azért, mert sok dolgot rosszul csinálunk, versenyképtelenebbé vállunk. Így ez a növekedés kétes értékű siker.

A fentiek kapcsán viszont sok hazai tulajdonú KKV aki kereskedőket, szolgáltatókat, idegenforgalmat is kiszolgálta szenved, a csőd szélére került.

Ugyanakkor, pontosan értjük, hogy jobb lenne, ha sok cég (pl. médiavállalat) itt adózná azt a keveset amit adózik, ezzel szemben ment pl. a médiatörvény.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:07:23

@Blogger Géza: Az az államadósság érdemben nem csökkent azóta, hanem nőtt.

Ugyanis az, hogy valamit nm adósságként tartunk nyilván, hanem mondjuk később nyugdíj fizetési kötelezettségként, attól még ki kell fizetni. Ezzel a belföldi államadósságot részben ilyen bujtatott adósságra cseréltük, részben pedig ezzel párhuzamosan külföld felé való eladósodásra.

A befektetők véleményét pedig sokkal jobban képviseli, részsikerek mellett is, a tény, hogy a környező országokhoz képest leszakadunk...

Blogger Géza 2014.12.11. 21:12:24

@Válasszunk: Nagyon helyes, nehogy már a cigarettagyártás legyen a preferált.

És szerinted valaki a TESCO-ban vesz szuvenírt???

Az egykulcsos adó pont az informatikusok és hasonlók itt tartásában segít, semmilyen szivatásról nem tudok.

A feldolgozóiparban 100 ezer fő feletti a létszámnövekedls, ennek semmi köze a közmunkaprogramhoz.

Blogger Géza 2014.12.11. 21:14:28

@Válasszunk: A GDP-hez viszonyított eladósodás érdemben csökkent. A 2010 közepi 85%ról elérhető közelségbe került a 76% körüli érték, egyesek (pl kormány) szerint 2015 végére, mások (pl EU) 2016 végére meglesz. Ilyen érdemi csökkenés ritka Európában.

Blogger Géza 2014.12.11. 21:16:20

@Válasszunk: Már mikor szakadtunk le? Valóban, Szlovákia 2002 és 2010 között lehagyott minket egy főre eső GDP-ben. De most a magyar növekedés gyorsabb a szlováknál. ÉS általában is, a 2013-14es magyar számok sokkal kedvezőbbek a cseh, szlovén, horvát stb értékeknél.

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.11. 21:17:35

"A kormány megbukott, de még nem tud róla."

Mondja a bukott baloldal.

Ti már csak tudjátok, hiszen 2010 április óta mindig minden választást elbuktok :D

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:18:48

@Blogger Géza: Ezek szerint jobb az ha a cigarettát importálunk, mintha exportálnánk? Ugye érted miért nem stimmel az érvelésed.

A vasárnapi zárvatartás nem csak a TESCOt érinti, hanem mondjuk a Váci Utca boltjait is, ennek kapcsán látványosan mellébeszélsz.

Az egykulcsos adó semmit sem segít ebben, sőt. Ugyanis ezzel együtt is magas az adóteher, viszont cserében a belföldi piac vásárló ereje, ami az induláskor fontos, is a béka segge alá került.

Ellenben sem IT sem más területen nem igaz, hogy egy egyetemista által indított mikrovállalkozás tulajdonosa képes lenne az 1 kulcsos adóból profitálni. Ellenben az új adórendszer lényegesen rosszabb a számára, mint mondjuk az EVA volt.

Ráadásul 6 éves kortól kezdve minden ember tud két dolgot. Sokkal többet számít az, hogy mennyi pénzed marad, mint az, hogy mennyi adót fizetsz.

A 100.000 fő feletti létszámnövekedés kapcsán: Lehet találni önkényesen válogatva ilyen alapot. De ugye mint jeleztem, a világgazdaság is változik. Válságban csökken a munkaerő igény, ha a gazdasági növekedés jelentős akkor nő.

Ennek a ciklusnnak a két hasonló pontját kell megnézni. Nem azt, hogy amikor a felvevő piacon csúcsra jár a fogyasztás, akkor több ember kell, mint a mélyponton. Ebben az összevetésben viszont már közel sem rózsás a helyzet.

Blogger Géza 2014.12.11. 21:18:49

@Válasszunk: Semelyik állam nem növeli meg az adósságmutatóját holmi jövőbeni nyugdíjkifizetésekkel, ugyanis annak a jövőbeni bevételek az alapjai. Ez értelmetlen, akkor ennyi erővel meg jövőbeni bevételekkel csökkenteni kéne.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:22:55

@Blogger Géza: Nem ritka, és mint mondtam, nem is minden csökkenés valós csökkenés. A leszakadás pedig nem csak az általad említett időszakra jellemző. Ráadásul fenntartható valós növekedés kellene...

@poIyvinyI: Egyfelől nem érzem azt sikernek a FIDESZ részéről, hogy a szavazatok kevesebb mint felét szerezték meg... Ha te ezt érzed komoly támogatottságnak a te bajod. Másfelől viszont a postban amint látod nem erről van szó. Aki pedig offol, mellébeszél, valótlan dolgokat (pl. ki melyik oldalhoz tartozik) pofázva személyeskedik... Nos azt nincs okom túl sokra tartani.

De megkérdezem azt, hogy a baloldal elbukta-e a legutóbbi időközi választást? A FIDESZ megnyerte-e Ózdot?

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.11. 21:25:18

@Sexual Harassment Panda:

"A jobbik karjaiba lökni az országot, az jobb lesz?W

Hogyhogy a Jobbik karjába?

Gyurcsány lesz a miniszterelnök, és külföldi állampolgárokkal alakít kormányt.

A Titkosszolgálat központjára meg kitűzik az USA zászlóját.

Pontosan úgy, mint Ukrajnában van.

Blogger Géza 2014.12.11. 21:26:00

@Válasszunk: Miért, mennyi cigarettát exportálunk? És ezek után miért is ne tudnánk?

Hát én nem nagyon hiszek az egyetemisták egyfős mikrovállalkozásaiban mint a magyar gazdaság és export számára mértékadó erőben, ezek inkább bújtatott munkaviszonyok voltak.

Ha valaki szuvenírt akar venni , meg fogja oldani, ne aggódj, ezer kisbolt lesz nyitva még vasárnap is.

"Sokkal többet számít az, hogy mennyi pénzed marad, mint az, hogy mennyi adót fizetsz. " Ez igaz, és a növekvő foglalkoztatottság, az 1-2 éve dinamikusan növekvő reálbérek és a, lakosság pénzügyi pozíciójának látványos javulása is bíztaó ez ügyben.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:26:11

@Blogger Géza: Az összes adósság visszafizetésének a jövőbeni befizetések, jövedelmek az alapjai, így amit mondasz különbség képen az valótlan... És olyan módon, hogy arról neked is tudnod kellett.

Sokszor mondtam: Durva hangnemet elfogadom a blogon, de amilyen az adjonisten olyan lesz a fogadjisten alapon. De a mellébeszélést, hazugságot, offolást, stb. az érdemi vitát ellehetetlenítő dolgokat nem.

Az adósságmutató megnövelése / nem növelése viszont nem kérdés. A kérdés az, hogy ha hosszabb távon sokkal többet kell így fizetni, és eltüntettünk sok megtakarítást és adósságot az gazdasági eredmény-e?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:30:32

@Blogger Géza: Amit mondasz abból ismét több dolog nem korrekt.

Egyfelől, ha egy szektort adóztatsz annak csökken a versenyképessége. És ne feledd, a cigaretta kapcsán a magán import / export a kérdés. A magyar megy Szlovákiába / Ausztriába, vagy ők jönnek ide? Azaz a határ menti régiókban az árkülönbséggel elérhető magánimport / export a kérdés.

Az ezer kisbolt sem igaz. Ugyanis alkalmazottra szinte mindenhol szükség van.

Nem hiszel a mikrovállalkozásokban? Azt kell mondjam, akkor komoly gondok vannak feléd. Ugyanis ez azt jelenti, nem látod mondjuk az okostelefonos marketeket. Nem láto mondjuk azt, hogy részben belföldi piacon így meg a blog... De így élnek mások a streamingből, stb.

Ha valaki nem akar hinni abban amit minden nap lát és tapasztal, hanem helyette politikai lózungokban hisz és elszakad a realitástól az nagyon komoly probléma.

poIyvinyI · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.11. 21:30:59

@Válasszunk:

"De megkérdezem azt, hogy a baloldal elbukta-e a legutóbbi időközi választást? A FIDESZ megnyerte-e Ózdot?"

Kit érdekel?

Az időközin szockót váltott szockó politikus. Ózdon meg miért kellett volna nyerni a Fidesznek? Mindenki tudta, hogy a Jobbik feljövőben van, szerintem a Fideszben még ennél is nagyobb számú jobbikos polgira számítottak.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 21:33:37

@poIyvinyI: Te azt állítottad mindent elbukott. Kiderült, amit állítottál mint "végső érv" az valótlan. Méghozzá általad ismert módon valótlan. Kit érdekel, hogy csak hazudsz és fröcsögsz?

Tényleg... kit érdekel? Kész vagyok elfogadni a mellébeszélésed, fröcsögésed kapcsán a "kit érdekel?" álláspontot. Csak, ha ott nem tartalmat, hanem senkit sem érdeklő szemetet látok, akkor célszerű azzal nem foglalkozni, annak helyet nem biztosítani. Remélem ezt megérted.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.12.11. 22:03:14

@Blogger Géza:

1.: Kókának volt "rendes" munkája előtte. Lázár csak Rapcsák táskacipelője volt, elvileg csak közpénzből kapott fizetést, amióta dolgozik. Abból nem jön ki a vagyona. Persze ez csak szócséplés, te is tudod, én is tudom, hogy korruptak ezek mind.

2.: Nem, nagyon nem jó irányba tart a gazdaság, meg úgy általában az ország. Értem, hogy téged megfizetnek, hogy ezt szajkózd de akkor sem. És ezt egyre többen érzik / étik. Már a "való világ" népe is.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 22:04:44

@Blogger Géza: Hogy értsd a problémámat. Megannyi egyetemistának van hobbija. Van aki ír, és írhatna angolul is akár. Van aki a gép előtt ül folyton, programozást tanul. Gyakorol. A gyakorlásából lehetne App is.

Ilyen diákokból sok van. Minden olyan akit meg lehet győzni, hogy a könyve angolul is érdekes lehet, ebook vagy print on demand piacon, minden olyan aki mobil appot árul, stb. iskola vagy munka mellett apró pénzt behozva befolyásolja a külker mérleget.

Ha mondjuk minden 20. állampolgár, azaz mindössze 50.000 ember, éves szinten 6* kapna kb 100 dollárt (aprópénz) ilyen tevékenységből... Az 10.000.000 dollár. Apró pénz amikor sok dologban euro milliárdokról beszélünk. De ez is pénz, és ez is kiváltaná jópár darab Suzuki exportját.

És lehet, hogy az első évben ennyit hoz egy ilyen mikrovállalkozás... De a második évben, a harmadik, vagy az ötödik évben már többet hoz. Nem leszel belőle azonnal gazdag. De hoz annyit, hogy az egyetemet frissen elvégzett gyerek abból itthon is megél, nem biztos, hogy azonnal kimegy "mosogatni". És van benne növekedési potenciál.

Rengeteg egyetemen kötelezővé tenném az ilyen aprópénzt hozó projekteket, de adózás szintjén annyira egyszerűsíteném, hogy mindenki bele merjen vágni.

A FIDESZ alapvetően jó irányt talált ki, de rosszul valósítja meg. Ha ők maguk is úgy látják, rosszak, de a legkisebb rosszak és az egyedüli vállalhatóak, akkor fel kell tenni két kérdést: Hogyan lehetnének jók? És ha eljátsszák ezt az esélyt, és romlik a helyzetük ki másból lehet még jó?

EZ a két kérdés dönti el azt, hogy a FIDESZ milyen helyzetben van.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 22:12:05

@poIyvinyI: Az eddig 1 napos kitiltásodat a másodnicked 1 hetes kitiltása követte. A következő húzásod kapcsán 1 hónapos kitiltás jön.

Ad 1: Az offtopic nem ellenvélemény.

Ad 2: Nem egy dologban hazudtál.

Ad 3: Ezzel fröcsögtél.

Mint mondtam a 3. kategóriával nincs gond. Egyfelől azért, mert lehet rá hasonló stílusban válaszolni, amit meg is értesz, mert a hozzád hasonló bunkókat sem rekesztjük ki csak ennyiért a közéletből. Másfelől pedig azért, mert a neveltetésedről, hogy ilyen lettél nem te tehetsz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 22:34:04

@Blogger Géza: És még egy apró kiegészítés. Amint látod nem a FIDESZ céljait, programját vitatom. Hanem a megvalósítás módját, amiről maguk is sokszor a rossz, de legkisebb rossz jelzőt mondják, és ebben őszinték. Ugyanakkor azt kérem számon, hogy mit tesznek azért, hogy jók lehessenek idővel?

Vannak olyan FIDESZes politikusok akik párton vagy az azt alapító szűk baráti körön belül megfogalmaznak markáns ellenvéleményt. Pokorni is ilyen. De Simicska úr is ide sorolható. De ugye a twitter ördöge is... Látjuk a problémákat.

Te is elnézel a felett, hogy sok egyetemista programozgat, és szívesen teszik fel a programot a store-ba, csak az adótól félnek... A FIDESZ politikája sem látja meg ezt.

Te is azt hiszed sok informatikus jól él. Ő meg azt látja, hogy az ügyfélkör aminek ügyviteli rendszereket fejleszt is egyre nehezebben él meg. És ha partnerként elemzi a törzsvásárlók viselkedésére vonatkozó adatokat, stb. akkor látja honnan, kik, stb. költenek kevesebbet. Látja azt, hogy az ő adójuk változása, hogy hat az informatikus jövedelmére akár 2 céggel arrébb.

A FIDESZ politikája kapcsán az a baj, hogy mivel sok ilyet nem vett észre, sok részletet sem az internetadó, sem most az útdíj kapcsán nem látnak, stb. hibáznak. Ezért nem érték el azt a szintet, azt a pályát ami a cél. Így a kezdeti áldozatok sem térültek meg.

Kialakult egy olyan politikai légkör ami nem véleményről és ellenvéleményről szól, hanem lojális emberről és ellenségről. Ahol nem nagyon akarnak ellent mondani, rossz hírt közölni, így kiestek azok a folyamatok amik a terveket korrigálták. Így a jó alapvető cél és a rosszabb megvalósítás közötti távolság nő. És sokan párton belül is úgy érzik, ha nincs beleszólás, akkor hát nem ilyen lovat akartak.

Ez áll a hitelesség vesztés mögött. Belülről is azt látják nem igazságról, érvről, gondolatról, hanem csak viszonyokról szól az amit mondanak, így nincs miért hinni benne.

jet set 2014.12.11. 22:34:15

A fidesz kormány már 4,5 éve folyamatosan megbukik. De valóban senkinek sem tűnt fel még.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.11. 22:37:27

@jet set: Nem hiszem. Hosszú időn át elfogadhatóan teljesítettek, és ugyan szűkült a mozgásterük, de nem volt baj. Tudták kb. milyen döntésnek mennyi népszerűség az ára, beosztották, eltervezték ez elég volt ahhoz, hogy a célokat megvalósítsák nagyobb gond nélkül, olyan nagyon nem lepte meg őket semmi, mindenre volt jó válaszuk, a közbeszéd úgy alakult ahogy akarták, és ehhez lehetett kellő támogatást szerezni.

Most ez alapvetően megváltozott.

tcom 2014.12.11. 23:31:29

@Blogger Géza:
Én olyan statisztikákat láttam, ahol az látszott, hogy soha ennyi cég nem szűnt meg, mint az elmúlt években. Én a kkv között mozgok. A terheik növekedéséről beszélnek. Pár alkalmazottat foglalkoztatók nagyon panaszkodnak.
Mi is az aktuális GDP/államadósság arány. Én 80% körül tudok. Nem említed a magnyugdíjpénzt. Az adósság folyamatosan növelszik nominálisan.

Veled ellentétben inkább a gondok látszanak az elemzőknél. Kifulladóban az autópari növekedés. Nincs nagyon több random kivethető adó. Lásd már a beveztő utakra gondolnak. Az internetadó megbukott. Az EU-s pénzek sem növekednek. A multik elzavarásával csökkennek a munkahelyek, csökken a beruházás. A stadion építések, majd a fenntartás nem jelent nagy bevételt. A Paks 2 is elkezdi apasztani a kasszát. És beszélhetünk a további elvándorlásról.

Ha olyan reményteli lenne az Orbán galeri munkássága, akkor nem növekedne az országot elhagyók tábora.

Az

2014.12.11. 23:49:41

@Blogger Géza: Gejza, te gyengeelméjű! Épp most jött ki a jövőkép a gazdasági minisztériumból. Vazze, növekvő munkanélküliségi rátával!!!!

2014.12.11. 23:56:02

@Blogger Géza: Az NGM szerint a 2013-as 10,2% 2014-re 13%-ra nő! Ez aztán a munkanélküliség javuás! Unortodox, igaz. De mint tudjuk, a negatív növekedés is növekedés!

Mailaci 2014.12.12. 00:13:49

"A bukás akkor jön el, amikor egy kormány elveszti annak az esélyét, hogy a terveit, elképzelését megvalósítsa."

-Ennek a kormánynak egyetlen célja maga a hatalom. Soha nem is voltak átgondolt terveik az országgal kapcsolatban. Ötletelés zajlik lassan már 5 éve, s mindössze két szempont vezérli őket: a népszerűség -ezáltal a hatalom megtartása, és a lenyúlási lehetőségek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 00:34:32

@tcom: Említed a bevezető utak kérdését, de szerintem rossz kontextusban, ugyanis az nem valószínű, hogy a bevételnövelés céljából történik, az csak a valószínű hatások között lesz. Persze lesz ebből bevételt csökkentő tényező is. Ha megnézed a friss postot a témában fogod látni, hogy még milyen kérdéseket vet fel...

@Mailaci: Ha ez lenne a célja, akkor a hatalmat nem váltaná stadionokra... Vagy éppen olyan oktatáspolitikára ami nem segít nekik. Mert az, hogy valaki 12 év múlva *esetleg* választani fog és esetleg hat rá valami nevelés, stb. nem jó érv. Ugyanis 12 év távlatában sok más dönti el a hatalmat.

Vajon az oktatásba való sokszor zavaró beleszólás önmagáért, a hatalom ellátásáért létező kormánynál hogyan lehetne?

Blogger Géza 2014.12.12. 04:28:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem tudom, te hol élsz, de Magyarországon kb 7%os most a munkanélküliség, és folyamatosan csökken.

Blogger Géza 2014.12.12. 04:31:48

@tcom: A valóság az, hogy egyre több a munkahely (a versenyszférában is), és növekednek a beruházások. Ettől függetlenül persze Magyarországon mindig mindenki panaszkodik, ez nemzeti sajátosság.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 06:51:20

@Blogger Géza: Ő forrásként az NGM-et jelölte meg, kérlek, ha van más forrásod jelöld meg. És döntsük el, hogy ezt közmunka programban résztvevőkkel, vagy azok nélkül értjük.

Ám úgy gondolom, hogy a kormány eredeti célja a következő volt: A lehető legtöbb embert bevonni a munkaerőpiacra úgy, hogy ők valódi gazdasági hasznot termelő munkát végezve értéket teremtsenek, és ne csak eltartottak legyenek.

Ehhez a célhoz az egyik kalapban vannak a munkanélküliek, a gazdaságilag inaktív munkaképes korúak (függetlenül attól, hogy munkanélküliek-e), és a közmunkások, KIVÉVE ha van legalább 1 órányi jövedelmet termelő munkájuk (munkanélküliség mellett alkalmi munka, munkanélküliség mellett reklám bevételért blogolás, kézműves vásárra sütés, stb).

A másik oldalon pedig azok, akik legalább havi 1 órán át valódi, piaci alapon működő, értéket termelő munkát végeznek és ez alapján adóalapjuk keletkezik. Függetlenül attól, hogy ez elér-e olyan jövedelmet ami már kizárja őket a segélyekből.

Ilyen pl. aki reklámot tesz a blogjára és azzal keres egy kis pénzt. Aki androidra fejlesztett appot, stb. is. Sőt a heti egyszer sütit áruló néni, az alkalmi munkás napszámos is dolgozik.

Az a cél, hogy az előbbi csoport aránya csökkenjen, az utóbbié növekedjen. Méghozzá a felvevőpiacok átlagos növekedésénél, illetve a szomszédokénál nagyobb ütemben. Azaz ne csak a világgazdaságból profitáljunk, hanem a kormány is tegyen valamit a sikerért amivel elért valami kis pluszt.

Ezt a mércét használva te látsz látványos sikert?

2014.12.12. 08:26:49

@Blogger Géza: Nos, lehet, hogy az NGM hazudik....Nem tudom, te hol élsz, de ezek az adatok a héten jöttek ki.
Munkanélküliségi ráta (LFS)
2013: 10.02
2014: 13
2015: 12,8
2016: 12,7
2017: 12,7
2018: 12,6
Munkanélküliek száma a nemzetgazdaságban:
2013: 448.9
2014: 581.5
2015: 582.4
2016: 583.1
2017: 583.6
2018: 584.1

Nem látom azt a kurva nagy csökkenést.

De érdekesen alakul a forint/euro árfolyam is a tervek szerint:

2014: 310.3
312.5
317.0
322.8
327.0

Hát ezt tervezi az NGM.
És végül, hogy örülj vazzeg:
REÁL GDP növekedés:

2013: 1.2%
2014: 3.3
2015 1.8
2016 1.2
2017 1.4
2018 1.4

Jól látható, hogy az EU pénzek csökkenésével csaknem stagnál a GDP.
Gratulálok! Gyönyörű! És ez az NGM terve, tehát az optimista változat!

Gejza, már megint égsz!

2014.12.12. 08:28:58

@Blogger Géza: Gejza, ÉN a tényeket sorolom. Te álomvilágban élsz, a Magyar Nemzet nem a valóság, hidd el! Rohad a narancs!

2014.12.12. 08:39:05

@Blogger Géza: A súlyosan nélkülők aránya ugyanis Magyarországon meredeken nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, legutóbb már 26,8 százalék volt. Az uniós átlag 9,6 százalék, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék.

Hasonló elmondható az egy főre jutó, az EU-ban a vásárlóerőparitáson mért GDP-ről is, amely Magyarországon jó ideje nem tud kiszakadni a 65–66 százalékos szintről, miközben például a velünk együtt csatlakozott lengyeleknél a mutató 2011–2013 között 65 százalékról 73-ra emlekedett."

Gejza, te hol élsz?????

Blogger Géza 2014.12.12. 09:14:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: És ez hogyan cáfolná a csökkenő munkanélküliséget? Sehogy.

2014.12.12. 10:08:27

@Blogger Géza: Igazad van, a 10,2-ről 13,0 %-ra való munkanélküliségi ráta növekedés az csökkenés!!!!
Hülye vagy, de legalább nem tagadod.

Blogger Géza 2014.12.12. 10:14:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: Munkanélküliség 2010 eleje: 12%
Munkanélküliség most: 7%.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 10:18:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: Viszont a te adataidra is kérnék forrást.

Ugyanakkor meg szeretném jegyezni, hogy 4 kategória van.

1.> Kereső (nem munkanélküli)
2.> Közmunkás
3.> Munkanélküli
4.> Passzív (se állása nincs, se nem regisztrált munkanélküli, mert nem is keres állást, nem vállalja a feltételeket)

A kormány programja ezen a skálán mindenkit felfelé terelne. Ha sokkal több kereső, valamivel több közmunkás, valamivel több munkanélküli, de sokkal kevesebb passzív ember lenne az pl. siker lenne. Illetve az is, ha a tömeges hazatelepülés hozna egy átmeneti növekedést a munkanélküliek számában...

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 10:38:52

@Blogger Géza: Tőled is kértem ám forrást. Például azért, mert gyanús nekem az a 7%os adat, ami a nyári idénymunkák idején volt, összehasonlítva egy kevésbé aktív hónapból származó adattal. Főleg azért, mert ahhoz, hogy valaki kereső legyen 1 órányi kereső tevékenység is elég.

Tegyük hozzá azt is, hogy ugye a közmunka is torzítja. De lőn csoda, a kérés ellenére sem került elő forrás.

Tudod mire vagyok kíváncsi? Nézzük meg a munkaképes korú lakosságon belül a gazdaságilag aktívak arányát (62.9%, ha jól tudom), majd mivel ebben benne van a közmunka, a munkanélküli, ez még mindig nem kereső. Őket is el kell tartania azoknak akik a versenyszférában dolgoznak. De azokat is akik az államigazgatás kapcsán nem szolgáltatnak semmit az eltartóik felé, vagy akik kapun belüli munkanélküliként henyélnek.

Őket tartja el a versenyszféra és a közszféra tisztességes része...

Baromira kíváncsi vagyok, hogy az eltartók és az eltartottak aránya milyen és hogyan változik az aktív korú lakosság körében. És mikor érünk el egy tisztességes arányt.

Blogger Géza 2014.12.12. 12:48:13

@Válasszunk: Nézd, ha azt sem tudod, hogy mekkora Magyarországon ma a munkanélküliség, akkor inkább ne írogass semmit gazdasági témákban, valamihez csak értesz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 13:54:52

@Blogger Géza: Ide figyelj Géza, igen csak furcsa az, hogy forrást nem adsz meg, míg van a te állításodnak ellentmondó forrás, és az adatod "véletlenül" egy Augusztus - Október adatnak felel meg amiben az aratás, szüret és más a legnagyobb tömeget jelentő idénymunkák vannak benne.

Azaz a mostani személyeskedő mocskolódó állításoddal szemben én például tudom azt, hogy a 7% az melyik időszak 7.1%-os KSH adata. És azt, hogy ezek mellett például a foglalkoztatás típusa szerint mennyi az idénymunkára való alkalmi foglalkoztatás olyanoknál akik nem rendelkeznek állandó munkával...

Azaz az NGMes célok és a KSHs statisztika közötti definíciós különbségről tudok, mint a gazdaságilag aktívak arányát is jeleztem a munkaképes korú lakosság körében.

Igen... Az is KSH. Igen, az állás keresők a definíció szerint abban benne vannak. Csak az a baj öreg, hogy a nagy pofád ellenére, te ezt nem tudtad.

A lózungokat fújod, beszólogatsz mert otthon ezt tanultad...Eddig udvariasan kértem tőled a forrást. Nem azért, mert nekem nincs forrásom. Hanem mert több ellentmondó, részben hasonló forrás kapcsán tudom, hogy a kulturált érvelés és vita alapja a közös forrás.

Az a gyanúm, hogy valóban téli adattal hasonlítod össze a mezőgazdasági idénymunkák idejét, a forrásod azt sem tudod hol van, mellébeszélsz és eszed ágában sincs a forrást megadni. Mert a korrekt vita helyett az inkorrektségben, a rombolásban vagy érdekelt. Azaz eléggé becstelen és tisztességtelen módon viselkedsz.

Mivel nem egy helyen és nem először csinálod ezt, kénytelen lennék konstatálni, hogy becstelen ember vagy... Ami nem kis részben neveltetés és családi háttér kérdése. Szóval mielőtt ez alapján a neveltetésedről kezdünk el vitatkozni, még egyszer szólok: Forrás. Nevezd meg.

Nevezd meg, de attól, hogy akinek nincs munkahelye most közmunkásnak hívjuk nem javult érdemben a gazdaság a foglalkoztatás szempontjából, szóval légyszíves a közmunkások és az alkalmi idénymunkák nélküli, valós eredményt jelentő adatról beszélj. Hiszen eredmény csak így lenne.

Lőn csoda, a számok így már nagyon mások. Ha pedig jelezzük, hogy nem mindegy az sem, hogy a munkanélküliből passzív lesz, vagy kereső... Nos akkor rögtön visszavonulót fújsz. Azaz baromira nem tudod, hogy a FIDESZ korábbi teljes foglalkoztatást említő ígérete a gazdaságilag aktívak arányát nevezte meg célnak. Vagy azt is tudod, hogy 70% feletti cél értékről beszélt, mitől a 63% alatti érték baromira messze van....

Blogger Géza 2014.12.12. 13:58:04

@Válasszunk: Ha tudtad, hogy tényleg 7% most a munkanélküliség, akkor meg minek akartál forrást? Szórakozzál magaddal, pá.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.12.12. 14:08:40

@Blogger Géza: Például azért, mert állításoddal szemben nem most annyi, hanem az idénymunkák idején VOLT annyi.

Például azért, mert mint jeleztem a KSH és az NGM tervei más definíciót használ, és van ezen felül több más definíció, kutatás és más hasonló nagyságrendű adat. Márpedig vitát csak azonos adatból lehet folytatni.

Te viszont nem voltál hajlandó megadni a forrást. Persze, ha megadod, akkor azonnal kiderült volna, hogy az aratást, szüretet és más idénymunkák idejét akartad összehasonlítani a holtszezonnal, azaz trükköztél.

Ismét mondom: Amit csináltál becstelen. Amit azóta állítasz hamis. ÉS a mindenki által elfogadható azonos forrás + azonos definíció kötelező.

A vitapartnered az NGMre hivatkozott, ergo az ő állításai kapcsán gondoskodott az ellenőrizhetőségről, a definíció megismeréséről, az azonosíthatóságról (A több kb azonos adat között nem tudna változtatni) a korrektség alapjairól. Te viszont ezt szándékosan nem tetted, és az ismételt felszólítás ellenére sem teszed meg.

Pedig a definíciós különbségekre, a szezonális hatásokra, stb. is felhívtam a figyelmedet. Azaz tudod pontosan miért kell a forrás, de mellébeszélsz, fröcsögsz, hazudozol.

Mint mondtam, az ilyesfajta viselkedés amit előadsz neveltetés kérdése. Nyilván te sem választottad meg sem apádat, sem anyádat, így a neveltetésed sem a te hibád, de ha nem teszed meg ezt a minimális lépést sem a korrekt vita érdekében, akkor az állításaiddal nincs miért foglalkozni. Azok súlytalanok, lényegtelenek. És ebben az esetben, ha nem akarjuk, hogy megválaszolatlan szemetet szórj el, akkor sok blog gazda kezében az egyetlen megoldás a kitiltásod.

Ez az utolsó figyelmeztetés. Hivatkozz a forrásra, és ha a szezonális hatást benézted, akkor vagy korrigálj (pl. 2010 Január környéke helyett a 2009 Augusztus - Október adatot használd, és most tedd mellé a közmunkások számát) vagy csak ismerd el a hibát, és használjuk más forrását. Azét, aki hajlandó azt megnevezni.

Ha nem teszed meg, akkor kénytelen leszek veled kapcsolatban levonni a megfelelő következtetést.
süti beállítások módosítása