... mert választani kell

Mi lehet a baj két felnőtt ember nem erőszakos kapcsolatával?

2016/05/31. - írta: Válasszunk

Nem egyszer hallottam ezt a kérdést. A kérdéssel az a baj, hogy nem megválaszolni nyilván azt jelentené, hogy a vita eldől. Aki kérdezett annak egy fontos érve megválaszolatlan marad. Megválaszolni viszont igen messze van a politikailag korrekt állásponttól. Mondjuk úgy büntető feljelentést is érhet, hiszen a válasz, ha igaz, megalapozott és jó érv is, akkor is alkalmas a teljes LMBT közösség elleni gyűlöletkeltésre. Ugyanis, ha baj van azzal, ahogy ezt a kapcsolatot definiálják, sok ilyen kapcsolattal, akkor mindannyiuktól lehet félni, lehet rájuk haragudni. Igen, ez azt jelenti, hogy nem kis vádakat fogok megfogalmazni.

A legalapvetőbb vád már a kérdésfelvetéssel kapcsolatos. Nem a látható erőszak hiánya tesz egy kapcsolatot elfogadhatóvá. Hanem a szabad akaratból, a tények ismeretében való törvényes beleegyezés. Na ezért nem fér bele a gyerekekkel való kapcsolat (a Kate Hunt ügy sem, aminek elkövetőjét több Pride rendezvény ünnepelte), de a másik fél ittasságának, bódult állapotának kihasználása sem. Ez utóbbi felnőttek esetén is probléma. Azaz az erőszak hiányára helyezni a hangsúlyt a beleegyezés megléte helyett alapvetően a szexuális ragadozók ferdítése. Mindenki eldöntheti, hogy amikor melegjogi aktivisták a Pride mozgalmat a hátuk mögött tudva élnek ezzel a ferdítéssel az milyen problémát jelez.

Egy kicsit ártatlanabb kérdésnek tűnik a Gayle Newland ügy.Hamar kiderül, hogy a megtévesztéssel nyert beelegyezés sem feltétlenül jó. És igen, úgy gondolom bárkinek joga van eldönteni, hogy milyen partnerrel szeretne kapcsolatot létesíteni. Igen: Ezen a téren az is indokolt, hogy vallási okokból, vagy azért mert fontos a biológiai szülői szerep egy családban, stb. a transznemű párt kizárja valaki. Ezt a döntését pedig tiszteletben kell tartani. Amit happy endként ünnepel sokszor az LMBT közösség, hogy a coming out után hogy maradt meg a pár, az a történet arról szól, hogy a kapcsolat korábban a tények ismeretében való beleegyezés nélkül folyt.

Nos ahol nincs meg a hírértékkel bíró különleges happy end, ott bizony ez erőszak, amit utána a másik fél a szégyen miatt sem mer jelenteni, meg azért sem, mert "transzfóbként őt hurcolnák meg" és ezt a terhet egy életen át magával cipeli. Az ebben benne lévő probléma, hogy az áldozat transzfóbnak nevezhető, meghurcolható például probléma szerintem. Az ilyen kapcsolatokat támogató közösség miatt sokak által megélt kockázat már baj szerintem.

Azok akik ilyenkor a "transzfóbok" meghurcolásával a kockázat tűrésére és a hitükből eredő értékrend eldobására akarnak kényszeríteni másokat, szerintem problémát jelentenek. Még akkor is, ha az adott ügyben megtévesztés, hasonló nyomásgyakorlás játszik, fizikai erőszak nem.

De tudod mi a baj még? 

Az amit látok. Az igazság szerint kétféle LMBT kötődésű embert látok magam körül. Az egyik részük számára evidens, hogy a saját párját annak hibáival, hátrányaival együtt szereti. Nem kompenzál, mert alapvetően boldog. De ők nem is teszik fel a címben lévő kérdést, mert pont ugyanott látják a problémát, ahol én. És azt mondják a fenti kérdésre millió és egy jó válasz lehet a helyzettől függően. Például lehet vele baj a hűtlenség. Mert az egymáshoz való hűségük például fontosabb, mint a "másik lehetőség a több / jobb orgazmusra". 

A biztonság, egészség, az esetleges gyereknek nyújtható biztonságos érzelmi környezet is. És ahány dolog volt egy ember életében fontosabb a "több, jobb orgazmusnál", legyen szó akár karrierről, akár másról mind egy-egy lehetőség arra, hogy az ezt veszélyeztető alkalmi kapcsolattal valami baj legyen. Pont ezért nem erőszakosak, nem tolják a szivárványt ott a képünkbe ahova az nem feltétlenül való, nem akarnak minden filmet, minden játékot az önigazolás jegyében átírni.

A másik csoport az aki ezt nem érti. Sok érték hiányzik neki tudat alatt, és frusztrált. Ezt viszont úgy tudja és úgy akarja kompenzálni, hogy ott is erővel tolja mindenki pofájába, hogy a "megtagadott élvezet frusztrációt okoz", "miért választana valaki kevesebb / rosszabb orgazmust", "mi baj lehet ..." alapon azt, hogy mindent egy dolognak rendel alá, hogy az másokat joggal zavar.

Na náluk szinte mindenki látáns buzi homofób aki ezzel nem ért egyet. Szándékosan választva itt a buzi szót annak sértő éle miatt. A szinte alól van pár szerencsés kivétel. Bár egyesek szerint, hogy ezt a vádat még nem vágták a fejemhez egyetlen szempontnak köszönhetem: Hogy nem működne.

Nem működne, mert elmondom, hiába "meghatározottabb" ez a férfiaknál látok "látens buzit" heteroszexuális kapcsolatban. És van választása. És tudom azt, hogy börtönben, beavatáskor, stb. sok hetero fiúnak is megy azonos neműekkel a kapcsolat. A "mi mennyire vonzó, mi a jobb" kérdés alapján meg lehet húzni sokféle helyen önkényes határvonalat a homoszexualitás, biszexualitás, heteroszexualitás között. És ezeket a határokat meg lehet úgy is húzni, hogy "szinte mindenki egy oldalra kerüljön" vagy "mindenki középre kerüljön".

Ebben a helyzetben látens buzizni elég ahhoz, hogy mivel a másik hitelét kérdőjelezi meg az illető, egyéniséget támad, stb. sőt akár "nőkkel szemben impotensnek mutatja" bűncselekmény legyen a látens buzizás. De messze nem lenne elég ahhoz, hogy a mondanivalót megkérdőjelezze, sőt még csak meg is erősíti. Hiszen, ha a megszólaló boldog heteroszexuálisok "látens buzik" akkor ugyanez a lehetőség a "nem látens társaiknak" is rendelkezésre áll.

És nem lehet egyszerre megtapasztalni azt, hogy a hűség miatt a másik a fontos, a gyerek a fontos, a család a fontos sok dologban megkeresni a boldogságot és közben hangosan azt mondani, miért is választana valaki ezeket a "több / jobb orgazmus, az aktuális vágyak helyett". Ha pedig ez az ellentét lemondást jelent, a lemondás után hiányérzet marad, és ezért kell kompenzálni, akkor a "mi a baj a kapcsolattal" kérdés kapcsán az jut eszembe, hogy a sok kaland mellett is magányos, boldogtalan és ürességet hagy maga után.

És igen: A hetero pasiknál / csajoknál is így van ez az egy éjszakás kalandokkal, a szex hajszolásával akkor is, ha ott sem az jut eszükbe, mi van még az életben. Mit lehet még közösen megélni a párjukkal. Sok embernél éppen ez a váltás vezet el a boldogsághoz. Amikor a homofób emberről gondolod azt, hogy "látens homoszexuális" akkor lehet némi igazság a dologban. Attól fél, hogy előtte is ott a választás. És ő is elveszítheti mindazt amit többre tart most egy orgazmusnál.

Ahogy fél a szektáktól, a scientológiáról és ki tudja még mi mástól amitől az ember érthetetlenül megváltozik, úgy fog félni ettől a változástól is, mert nem érti, mi és hogyan vezet el ide, de látja azt, hogy mit veszíthet ezen az úton. Az ő bizonytalanságuk a választás biztosságáról szól. 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr938761352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2016.06.02. 08:08:28

Fejben dőlnek el a dolgok, jelentős részben. Nem szeretem a "látens homokos" kifejezést, mert keveredik benne a szezon a fazonnal. Az általános homofóbia gyökere az, hogy a férfi testben is megvan a fizikai készség az azonos nemű befogadásra, sőt, az élvezetre is. Fizikailag. Azonban a szex nem csak fizikai kontaktus, hanem kémiai és lelki is. Utóbbi kettő nagyon fontos, sztem. A baj pont azzal van, hogy sokan a testükben rejlő fizikai lehetőséget azonosítják a szexuális beállítottsággal, holott a tudatuk és a kémiájuk is természetes beállítottságú. E kettő közti ellentmondás bizonytalanságot okoz, amit a férfiak nem bírnak. Muszáj tehát döntésre jutniuk, a felől, hogy ők micsodák. Így aztán szélsőséges esetben valaki meleg lesz, a másik véglet pedig gyűlöletet fejleszt ki magában a kérdéssel szemben. Holott, egyszerűbb volna tisztáznia magával, hogy a test fizikai adottságai és a kémiája, lelki beállítottsága,igényei egy húron pendülnek-e vagy sem. Ha nem, azaz a nők szépsége, érintése vált ki belőle örömöt, akkor tökmindegy, hogy a teste fizikailag alkalmas volna azonos neművel folytatott kontaktusra is, nem homokos, még látensen sem.
A biszexualitást épp ezért nem nagyon értem, mert nehezen tudom elképzelni, hogy valaki férfi létére olyan kémiával rendelkezzen, amely mindkét nemmel való kapcsolatra alkalmassá teszi, hisz igen eltérő a nő és a férfi kémiája.
süti beállítások módosítása