... mert választani kell

A DK szavazóinak többsége nem akarna meleg szomszédot...

2016/11/17. - írta: Válasszunk

Az Index idegenellenességről szóló cikkében akadt egy remek táblázat. Az Index megrendelésére, a Závecz Research felmérte, ki és milyen szomszédot fogadna el, és erről pártszimpátia alapján is készített egy táblázatot. És kiderült egy apróság: A DK szavazói előítéletesebbek a melegekkel szemben, mint akár a pártkötődéssel nem rendelkezőek, akár az MSZP szavazói. Sőt ezzel az átlag választónál szemben is. Amikor az ember ilyen eredményt olvas felmerül a kérdés, "vajon a saját válasza" hova kerülne a táblázatba.

Pártkötődés-e az, ha egy pártot vállalhatatlannak, borzalmasnak, de "jelenleg a legkisebb rossznak" tartjuk? Ha megkérdezik, hogy "ha holnap lenne a választás, kire szavaznék" akkor rögtön azt gondolnám: Ha holnap lenne a választás, már hónapok óta lenne kampány, sok programot látnánk, pontos jelölteket, kiderülne az, hogy van-e új vállalkozó. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy ki és kivel indul közösen. A szempontok adottak. Tudom, hogy ezeknek most ki felel meg a legjobban. De, ha holnap lenne a választás, jóval több párt készülne fel, és talán többen is próbálnák megszerezni a szavazatom. 

El nem kötelezett, pártot nem választó... de mégsem bizonytalan. Mert a szempontok biztosak. Oké, a párt nélküli oszlopból osztom az észt. A táblázat szerint, mi "párt nélküliek" befogadóbbak vagyunk a DKnál akár a nagycsaládosokkal, erdélyi magyarokkal, rockzenészekkel, zsidókkal, afrikai egyetemi hallgatókkal (feketékkel), amerikaiakkal, melegekkel szemben. A minden nap látott cigányokkal, kínaiakkal, valamint az arabokkal és a szír keresztényekkel szemben viszont úgy látszik a DK-sok befogadóbbak.

Volt aki megjegyezte: Vagy mutatják magukat befogadóbbnak a kérdezőbiztosok felé. A DK számra fontos a politikai korrektség, magukat akkor is befogadónak mutatni, ha belül kétségeik vannak, nem teljesen úgy gondolják. Hogy ezért mennyit torzít a kérdőív azt nem tudjuk. De amikor azt látjuk, hogy a DK szimpatizánsok 11 csoport közül 6 irányában inkább elutasítóak (nem éri el a befogadásra való hajlandóság az 50%-ot), egy esetben éppen 50%, de csak egyetlen helyen érik el a "legalább 56%-ot" (szigorúan 55% feletti érték) a befogadás melletti szavazatok... akkor ők nem tűnnek egy befogadó csoportnak.

A FIDESZnél 2 csoport befogadására való hajlandóság ér el az 56% feletti tartományt, az MSZP-nél 3, a míg a Jobbik szavazók és a pártot nem választók esetében 4 ilyen csoport van. De van egy másik érdekesség is ami az adatokból kiolvasható. Ha kivesszük a táblázat arabokra és szíriai keresztényekre (migránsválságra) vonatkozó sorait és csak azt nézzük, hogy általános, mindennap helyzetben ki mennyire befogadó vagy kirekesztő, a többi csoportnál való válasz átlagát nézve, akkor azt látjuk: 51,65%-os eredményével a DK a legkevésbé befogadó. Az átlagos érték pedig bizony 55.56% lenne. Igen, ezért is volt az 55% mérce korábban.

A DK a nagycsaládosokkal szemben jóval kevésbé befogadó az átlagnál, de az átlag 83%-ához képest mért 10%-os lemaradás nem annyira meglepő. Az erdélyi magyar bevándorlók kapcsán viszont a 76%-os átlagos elfogadással szemben a DK-sok esetében 50% az arány. Csak egyetlen apróságot szeretnék megjegyezni: Az EUn belül való szabad letelepedés, a munkaerő szabad vándorlása az EU alapértéke. Az egyelten ezt mérő pontnál a DK szavazói 26%-kal elutasítóbbak az átlagnál és 22%-kal a második legelutasítóbb csoportnál.

Az Afrikából, hivatalos vízummal, törvényeket betartva érkező egyetemi hallgatókkal szemben A DK-sok 47%-a befogadó... Mondjuk úgy 53%-uknak nem kellene fekete szomszéd. A Jobbik szavazóinál éppen fordítva van az arány, nos akkor most melyik oldal a xenofób?

Homoszexuális szomszédot a DK szavazóknak csupán 42%-a fogadna el. Egy százalékon belül vannak a Jobbikhoz képest homofóbiából. A pártot nem választók 51%-a fogadna el meleg szomszédot. Szignifikáns és látványos a különbség. Tegyünk hozzá még valamit: A DK sokkal erősebb Budapesten, mint a falvakban. Budapesten a hasonló csoportok átlagos elfogadottsága magasabb. Így a DK átlagos szavazója a saját környezetéhez képest még kirekesztőbbnek, előítéletesnek tűnik, mintha az országos átlaghoz mérnénk.

Ugye ez az EUn belüli szabad letelepedést érintő elutasítás (erdélyi magyar) esetében is elmondható plusz különbség! De mégis inkább a melegek elfogadását érzem itt fontos kérdésnek: Lehet parádézni a Pride elején szavazatot remélve a szexuális kisebbségektől, lehet azt mondani nem "PC" sok hozzájuk kapcsolódó témában véleményt mondani. Csak mindez mérhetetlenül kétszínű és gerinctelen akkor, ha a szomszédotokba nem fogadnátok be őket.

Én hiszek abban, hogy a csoport egyes tagjaiból a csoportra lehet következtetni, lehet a problémákról beszélni. Sőt, kell is. Mert csak így csökkenhet a feszültség, amiből ellenkező esetben gyűlölet lenne. Sok melegjogi szervezet propagandájával nem értek egyet. Részben a tudomány mai állására, részben sok ismert példára, részben a náluk látott előítéletességre hivatkozva van amiben más véleményen vagyok, sőt ami miatt sokukról inkább negatív a véleményem. 

De úgy gondolom a hasonló véleményből az egyénre következtetni előítélet. Ezen az alapon diszkriminálni szexuális kisebbségeket alapjogot sértő előítéletesség. Átlagban sok más csoportot 50% körüli eséllyel fogadnátok be, ez a 42% ettől szignifikánsan eltér. Mielőtt másokat kezd el a pártotok homofóbiát kiáltani talán ezen kellene elgondolkodni.

És akkor mi a helyzet az arabokkal, a szír keresztény menekültekkel? Elnézést, de egyszerű a helyzet. Egy afrikai egyetemi hallgató lehet fekete, de jöhet a közel-keleti régióból. Lehet muszlim vagy lehet keresztény. Azzal együtt, hogy ő idegen, a lakosság többsége befogadná. És biztos vagyok benne, hogy akik nem, azok egy részének nem az afrikaival, a hitével van baj, vagy azzal, hogy ő bevándorló, idegen. Sokkal inkább azzal, hogy egyetemi hallgató, zenét hallgat, bulizik, nehezebb mellette pihenni.

A migráns kérdés alapja egy egyszerű probléma: Aki az első biztonságos országból tovább jön, ezzel lebontja a határőrizetet, határvédelmet, pedig ez sok ember életét, biztonságát fenyegeti, azt vallásától, származásától és sok mindentől függően ezen döntése miatt lehet elutasítani. Mert, ha neki nem fontosak sem a törvényeink, sem a biztonságunk, akkor nem érzem jó szomszédnak. És a többi szomszéddal is empatikus vagyok, így ő van rossz helyzetben.

Aki ezen egyszerű adatot, ismert tényt ignorálja, és azt mondja, "jajj szegény, ahonnan indult ott háború van", az is egy általánosító kép alapján előre ítélkezik. Nem figyelve olyan dolgokra, mint az egyén értékválasztása, döntései és az, hogy kihez és hogyan áll. Mert nem az egyénre, hanem az előítéletre hallgat, ami most éppen másik irányú.

Marad még a cigány és a kínai befogadása: "Jajj, ők a rasszizmus áldozatai" mondja az egyik oldal. Vagy így van, vagy nincs. Csak a többséget inkább olyan szempontok befolyásolják, hogy "ha idejön veszít az értékéből a lakásom". Vagy éppen az, hogy "egy vitában ő előhúzhatja a rasszizmus kártyát, és jön a fél DK, így nem egyenlő feltételek szerint lennénk egy vitában". Vagy sajnos, akár a tapasztalat. Itt ugyanis fontos, hogy a DKnak kevesebb a vidéki szavazója, de számos olyan leszakadó proli negyedben is kevésbé vannak jelen, ahol az etnikai konfliktus és a helyik bűnözéssel kapcsolatos tapasztalat összekapcsolódik. 

Ezek a különbségek a demográfiával együtt indokolják a helyzetet. Azt leszámítva, hogy az MSZP ami sokszor olyan helyen is erős, ahol megvan ez a konfliktus minden nap, bizony még így is elfogadóbb a DKnál.

Tanulság: Az erőltetett PC nem megoldást jelent a problémákra, csak segít ideig-óráig elfedni őket, miközben tovább feszíti a húrt. Valószínű, hogy az USAban Trump választási sikere erre ad választ. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8411968749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása