... mert választani kell

Laárék állításai körül pár dolog nagyon nem stimmel

2018/01/03. - írta: Válasszunk

Akad 4 állítás. Laár Andrásé, a fia mai postja, a rendőrség eddig közlései, és Király Edu postja. Induljunk ki abból, hogy nem tudjuk melyik állításoknak hihetünk és milyen mértékben. Laár András és a fia sem ugyanazt mondja, de vannak közös pontok amik érdekesek, és vannak teljesen hihetetlen állítások, és vannak olyan vádak amik biztosan igazak. Az első ilyen páros Laár Lakatos Dávid postjával kapcsolatos. És nem a Laár család jön ki belőle jól. Sőt legalább annyira önleleplező jellegű a Laár fiú postja, mint Havas Henrik TVs szereplése, mert ugyan a szavaival a saját igazát erőlteti, a tettei viszont magukért beszélnek.

"Jelen állás szerint Király Edu minimum orgazdasággal vádolható, csak ezt nyílván nem lenne kellemes leírnia.

Ezért írom le én."

Ezt állítja a Laár fiú. Vizsgáljuk meg ezt az állítást. Mi is az orgazdaság? 

379. § (1) Aki c) lopásból, ... származó dolgot vagyoni haszon végett megszerez, elrejt, vagy elidegenítésében közreműködik, orgazdaságot követ el.

Az orgazdaságot csak adott céllal és szándékosan lehet elkövetni. Ha akár a cél nem bizonyított, akár a szándékosság, akkor ezzel vádolni valakit nyilvánosan viszont nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás. Laár Lakatos Dávid postjában semmi olyan dolog nem merül fel ami akár a szándékosságot, akár a célt bizonyítaná. Ilyenről a rendőrség sem beszél, pedig kérdezték, ha lenne rá bármilyen bizonyíték az nem úgy kerül elő, hogy a rendőrség először a sértett fiával közli. 

Ugyanis, ha ez szolgálati titok, akkor Laár Lakatos Dávid sem tudhat róla. Ha nem az, akkor a sajtó is tudna róla. Ha pedig valamire nincs így bizonyíték akkor nem lehet igaz az állítása, miszerint Király Edu minimum ezzel vádolható. És ezen a ponton a Laár családból minimum egy ember, a fiú rosszhiszeműségére látunk egyértelmű jeleket. Erre a család behatással van, leállíthatná. A Laár család rosszhiszeműségével kapcsolatos vád, a még most is belerúgnak abba az emberbe szintű vád a napnál is világosabb bizonyítékot kapott. 

Tudom, csúnya dolog az a sok ha. Mert egyfelől szóismétlés, másfelől feltételes mód. Bizonyítékok nélkül nem állítok, de aki végiggondolja a dolgot következtethet. 

"A gyanút a helyszínen nem lehetett egyértelműen tisztázni, ezért a rendőrök a budapesti férfit előállították. Később a kapitányságon a rendőrség a férfi szerepét tisztázta, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor."

A tisztázás, a nem lett gyanúsítottként kihallgatva, nem került őrizetbe igencsak ellentmond a Laár fiú állításainak. Igen érdekes az, hogy nem csak nem erősíti meg a fiú vádját a Rendőrség válasza, hanem azzal ellentétes. 

Lépjünk tovább.

Hihető-e Laár Lakatos Dávid állítása? Király Edu profilját megnyitva látni lehet Soundcloudos és egyéb linkeket. Fel lehet mérni ezek mennyi ideje vannak meg, Azaz tudjuk, hogy ilyen erősítőre szüksége van. Neki nem éri meg kedvezménnyel se eladni, se ár alatt visszadni erősítőt. De az is következik ebből, hogy munkahely + zenei hobbi + más látható tevékenységek mellett orgazdai tevékenységre ideje se nagyon lett volna. Kezdjük látni, hogy túl sok olyan jel van ami látványosan ellentmond Laár Lakatos Dávid fő állításának

Ha pedig az állítása valótlan, abból mind jogi, mind erkölcsi kérdésben súlyos következmények vonhatóak le. De feltehetjük a kérdést, a családja miért hagyja ezt? Ha hagyja ők jóhiszeműek?

"Amúgy Király Edu még azt sem tudta megnevezni, kitől "vette az erősítőt áron alul". Emiatt, és a megtalált mikrofon miatt vitték be a rendőrök, hogy ezeket az infókat kiszedjék belőle. Aki ismeri a szuper nyomozós, bűnügyi sorozatokat, tudhatja, hogy a rendőrség, a nyomozók nem variálnak. Ki akarják szedni az információkat a delikvensből."

És ezek után nincs gyanúsítotti kihallgatás. Ugye sejtjük, hogy az ifjabb Laár és a Rendőrség állítása között itt is kisebb szakadék tátong. Nem is olyan kicsi: Hiszen aamennyiben valóban lenne okuk a rendőröknek bármi bűncselekményt feltételezni, orgazdaságot, lopást akkor elemi érdeke lenne a nyomozóhatóságnak az, hogy a gyanúsított ne tudjon dolgokat elrejteni (házkutatás sikerét ellehetetleníteni), összebeszélni, bizonyítékokat manipulálni. Aki már olvasott police.hu hírt az tudja, ha nem tisztázódik a dolog, akkor amíg lehet bent marad a delikvens és jön a házkutatás. Akkor pedig nem írt volna gyorsan a Facebookra.

Bekerült a képbe egy mikrofon. Amiről korábban sem a Rendőrség nem beszélt, pedig egyértelműen igazolná őket, és nincs olyan nyomozati érdek amiért titkolni kell. De a feltörés kapcsán eltűnt dolgok kapcsán Facebookon is érdektelen volt egy drága profi mikrofon. És Laár András sem tartotta ezt korábban említésre méltónak. A történetek ilyen furcsa, már-már misztikus új elemei mindig érdekesen hangzanak olyan ember szájából akinek a szavahihetőségét alapos okunk van megkérdőjelezni. 

A fenti kétes életszerűségű dolgok után ki az aki szerint magától értetődő elhinni azt, hogy a mikrofon csak úgy véletlenül megtalálható a tokban? De beszéljünk időtávokról. Azt állítja Laár Lakatos Dávid, hogy Király Edu nem korrekt, mert nem írta meg, hogy időközben a sorozatszámokról kiderült valami. A gond csak az, hogy az inkorrektség állítása feltételezi azt, hogy valami olyat hallgatott el amit tudott. Egy később bebizonyosodó dologról mennyi idő, míg őt értesítenék? Mert erre nem a telefon a forma, hanem a tértivevényes küldemény. És Laár Lakatos Dávidnak tudnia kellene azt, hogy ezt a címzett megkapta.

Azért vádolni valakit inkorrektséggel, mert nem közölt valami olyat, amit valószínűleg akkor sem tudhatott, ha igaz, minimum véleményes, és ismét felmerül az a kérdés amiben Laár Lakatos Dávid tetteit a törvény mércéjéhez mérnénk. 

Fogadjuk el ennek ellenére ténynek a mikrofont, a később kiderülő sorozatszám egyezést. Mi bizonyosodna be ez esetben? Laár Lakatos Dávid hozzáállása kapcsán az ami a szemünk előtt történik. Az, hogy ezzel a családjának nem volt baja, ez ellen egy hozzászólást sem tettek. 

  • Ha tippre mész és konkrét típusú eszközt lop vagy lopat valaki, mert kell neki, azt nem adja vissza
  • Aki profi orgazda, kapcsolatokkal az nem csinál olyan marhaságot, hogy visszaviszi. Pár hónap múlva eBay.
  • Ritka az aki "csak egyszer" tör fel autót... Akkor lenne ujjlenyomat és az ujjlenyomatévtel után bukott volna.

Marad az, hogy Király Edu jóhiszemű vevőként szólt, Laár Lakatos Dávid vádaskodásáról már nem a jóhiszeműség jut eszünkbe, és a Laár családnak nincs semmi baja, hogy a családjuk nevében, a médiát megjárva ez megy, ez ellen nem lépnek fel, a megtalálóval szemben az összes olyan vád ami őket ilyennek mutatja igaznak tűnik. Az Inkorrektség vádja pedig levélteleportáló készülék és sok más hasonló finomság hiányában a részükről hiteltelen.

Lelkiismereti és vallásszabaadság van. Laár Lakatos Dávidnak és Király Edunak joga van a lelkiismereti szabadsággal, saját értékrend választással élve olyannak lenni amilyenek. Laár Lakatos Dávidot és Király Edu-t is megilleti ugyanakkor az ártatlanság vélelme, a jó hírnévhez való jog. Mindaddig ártatlanok, amíg a bíróság bűnösnek nem mondja ki őket. A rágalmazás általában magánvádas, de a sértett indítványa nélkül biztos nem lesz belőle ügy, így feltételezem, hogy Laár Lakatos Dávid ártatlan is marad. Szólásszabadság van, véleményünk lehet róla, következtetés, indoklás is belefér. 

Laár Lakatos Dávidnak egy dologban igaza van: 
"ELŐBB TÁJÉKOZÓDJATOK ALAPOSAN, MIELŐTT GONDOLKODÁS NÉLKÜL SZÉTOSZTJÁTOK A GYŰLÖLETKELTŐ FÉLINFORMÁCIÓKAT!"

Ez a mérce az Index újságírójának is szól, aki Laár Lakatos Dávid postját, vádjait a STENK rovaton belül az Indexre megírta, az Index címlapra juttatta. 

Nem vagyok újságíró. Nem is írok olyan jól. Főleg nem akkor, amikor kapkodok, nincs szerkesztő sem aki ellenőrizzen. De azt én is tudom, hogy az újságíró feladatta a tények ellenőrzése, keresztkérdések feltevése, a források összevetése. Ez pedig az érintett cikk kapcsán elmaradt. Azokat a kérdéseket sem sikerült feltenni, amiket itt megvizsgáltam és még sok mást sem. 

Ha az ellenőrizetlen hisztit ugyanúgy értékeljük akár olvasóként a Facebookon, akár Index szerzőként a STENK rovatban, mint egy normálisan ellenőrzött, valóban átgondolt cikket, akkor teljesen felesleges az újságírás, maradjon a Facebook, bezárhat akár az Index is, mert így semmi értelme. Ez a politikai célt szolgáló hisztiket, hazugságokat és sok mindent felértékel, az újságírást pedig a 0 szintig leértékeli. 

Ha az Index újságírást folytat, visszakérdez, Laár Lakatos Dávid is lehiggadhat, adhat normális választ, árnyalhatja a történetet, anélkül, hogy lejáratja vagy akár bajbakeveri magát. Úgy adni teret a közlésének, hogy azzal akár saját magát, akár a családját lejárathatja, mint képzettlen kommunikátor aki indulatból megírt postja kapcsán nem tudjuk mi a bűn, és mi a hiba nehezen fér bele a sajtóetikába. Mónika show szintjén él vissza a másik ember indulataival. 

Így akar az Index érintett újságírója mérvadó véleményformáló, hiteles, a demokráciához elengedhetetlen szerepű újságíró lenni? Mennyire róható fel a Laár családnak, hogy teret engednek a dühöngésnek, ha az újságírás értékét a vécén lehúzva ugyanezt az Index is megteszi? 

Ebben a világban, az ez által formált környezetben, ez alapján születő kommentek mellett mennyire kérhető számon bárkin, akár Laár Andráson az emberség? És ha kiderül, hogy a mentős tényleg jóhiszemű volt, akkor vajon Laár András a fia által elkövetett bűnök miatt is kárpótolja a mentősünket? 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2713547819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

potie23 2018.01.04. 12:41:05

Nyugalmad érdekében.Egy dolog tisztázzunk.
Ha valaki tudja,hogy lopott cuccot vesz, az büntetendő,jogilag erre vonatkozik az Elidegenítésben közreműködik rész.Erkölcsileg is kifogásolható egyébként,hogy a lopott cuccot megveszed nem pedig feljelented a tolvajt.Eredetéről semmit nem tud igazolni,ezért nyomozni kell.Nyomozásnak tényeken kell alapulni.Tudja igazolni az eredtét?Nem.Akkor meg kell vizsgálni azt az eshetőséget,hogy nem ő a tolvaj,ezért kell kihallgatni.És logikátlan a feltevésed is,rendőri intézkedést kérsz számon,amit nem is András csinált.Érdekes,hogy adott nyomozót,Hatóságot nem kéred számon aki intézte az ügyet, hanem azt akinek se joga se illetékessége nincs ezen Hatóság működésére.És Edu miért nem tesz panaszt ha annyira sértve érzi magát.És mit kérsz számon?Hogy nyomozni mertek egy ügyben?

Bővebben, jogszabály magyrázzattal:

www.vidakovics.hu/cat-buntetojog/orgazdasag/

Btk 379

"
Az orgazdaságot tettesként bárki elkövetheti az alapcselekmény elkövetésében bármilyen minőségben részt vevő személy, illetve a dolog tulajdonosa kivételével."

Bármilyen minőség tehát eladó,vevő,közvetítő.Ezért állíttoták elő Edu-t.Egyébként érdekes,hogy nem röffensz fel azon,hogy miért nem értesítette a hatóságot,hogy valaki lopott cuccokat árul...

aum 2018.01.04. 12:56:16

Kedves Válasszunk, rád is igaz, hogy előbb kellett volna megvárni, míg minden érintett fél nyilatkozik és utána bejegyzést írni. Ennek megfelelően részedről is egy "bocsi" illett volna a korábbi Edu-párti, Laár fikázó írásodért.
Képzeld el, hogy ellopják a nagy értékű és elég egyedi holmidat, ami aztán elég valószínűleg előkerül valakinél. Szerintem te is szaladnál a rendőrségre. Természetesen nem vagy benne 100%-kosan biztos, éppen ezért a rendőrség is azt javasolja, hogy egy nyomozó segítse a tisztázást. Elég tiszta sor. Egyedül az nem világos, miért kellett a megbilincselés? Ez ugyanis kényszerítőeszköz, amit csak alapos indokkal lehet alkalmazni. Talán ellenállás volt?
Ami valóban kissé eltúlzott, az az orgazdasággal megvádolás Dávid részéről. A jogszolgáltatás (szándékosan nem igazságszolgáltatást írok) piszok kacifántos és konkrét esetben tényleg a bíróság ítélete az egyedüli mérvadó. Mérlegelhet úgy a bíróság hogy okkal gondolhatta a lopott erősítő vásárlója a gyanűs eredetet, pédául az áron aluli felkínálás, hiányzó papírok, anonim eladó, stb, miatt és ezért megáll a vád. De éppen minősíthet úgy, hogy a jószándékú megkeresés miatt Eduárd cselekménysora társadalmilag nem veszélyes, hiszen bár vett egy gyanús holmit, de miután megtudta, hogy az tényleg lopott lehet, inkább a megkárosított tulajhoz juttatta vissza. Én inkább az utóbbira voksolnék és ezt erősíti Laár András viszonylag békés megnyilatkozása. Mivel tényleg két alapvetően jószándékú zenészről van szó (sőt, a kitűnő dobos, Dáviddal együtt háromröl), a legüdvősebb a felek békülős, parolázós, a "végén csak megoldottuk" gesztusa lenne.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.01.04. 14:35:37

@potie23: De itt szó sem volt arról, hogy tudta. Azt viszont kihagyod, hogy ott a végett szó. Célszatos bűncselekmény. Keress rá a fogalomra :)

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.01.04. 15:03:21

@aum: Abban lévő állítások kapcsán a probléma amit jeleztem ma is áll.

Azt mondod szerinted én ezt vagy azt tettem volna.

Nem. Én nem ezt tettem volna. De nem vagyok Laár András.

Ez azt jelenti, hogy amikor valaki ilyennel felhívna, névvel, kijelzett telefonszámmal, akkor természetes lenne mind a Google, mind a Facebook által felkínált keresők használata. Megnézem ki is az illető. Gyanakvó természetű vagyok: Miért vette meg az erősítőt?

Zenész? Boltja van?

Ha zenész és kell neki, ott a soundcloudos link az már egy jel. Ha boltja van, az egy másik jel. Ott az áruk eredetét, a boltban és nem máshol az utcán, igazolnia kell tudni.

- Bocsi, beszéljünk meg egy találkozót, de az ilyet mindig elfelejtem... Megdumálhatjuk Facebook Messengeren, akkor le van írva, átküldöm a managernek és benne lesz a naptárba

Ha belemegy, és addig névvel tette, felismerhetően, visszakereshetően, szóval miért ne tenné, már tudom, hogy a profil tényleg az övé.

Facebookon, ha már írásban kommunikálsz, megkérdezed mit vigyél magadra a találkozóra. Sejted, ha pénzt említ az egy jel.

Ha már tudod a nevét, esetleg fotót is kérsz a megtalált erősítőről, hogy hátha észreveszel valami különbséget, akkor már az eddigiekre van jó adat, jöhet a ravasz beugratós javaslat:

- Hol találkozzunk? Valahol amerre jársz, vagy ha a lopottat vetted meg úgyis vallomást kell tenned, ha nem akkor azonnal tisztázzák, tiszta a holmi a kapitányságnál?

És ez az első telefonbeszélgetés, mielőtt a rendőrrel megbeszélhetné az ember, hogy felhívná. Aki jó szándékú az bele fog ebbe is menni, aki nem az meg bajban van, mert sok adatot adott ki magáról és most kihátrálni rossz. Onnan meg "hozzon mindent, ami segíti a vallomástételt" helyzet van.

A kösz, hogy bejöttél, bocs a kényelmetlenségért mellett.

aum 2018.01.04. 15:31:12

Megint a sok "Ha". Minek saját szakállra nyomozgatni, okoskodni? Laár és a menedzsere nem nyomozók.
Van egy folyamatban lévő nyomozás, feltehetőleg Laárnak is megmondták, bármi új információja van, azonnal hívja a rendőrséget. Megtette. Hol itt a gond?
Lehet, kicsit keményebben sült el a tisztázás, de tényleg így működik a rendőrség.
Én is zenész vagyok, rengetegszer vettem használt cuccot és mindig írattam adásvételit, ha ismeretlentől vettem. Nem ez a normális, kérdezem? Eduárd király itt erősen hibázott, értelemszerűen meg kellett kicsit dolgozni kérdezz-felelekkel a kapitányságon.

zolee001 2018.01.04. 17:32:50

Kissé unalmas már ez.
Van egy levitézlett zenész akinek van egy ratyi erösitöje és benne hagyja a kocsiban ,ha ennyi esze van.
Ellopták ,igy járt.
Bemész a boltba és veszel másikat,ennyi
süti beállítások módosítása