Szurikáta ügy, nevelési elvek, pedagógusok

Azt hittem van az a pont, ahol a szurikáta ügyben eleget mondtam. Azt hittem, csak a közemberekről, visszhangkamráról van szó. Azt hittem, hogy aki egy kicsit is szakmai, akár álletvédelmi szempontból, akár pedagógusként, annak lehet kicsit egyoldalú a véleménye, de talán nem lesz olyan szintű mellébeszélésre példa, hogy egy ötéves is átlátna a szitán. Egy Facebookos blog meggyőzött arról, hogy tévedtem. Meggyőzött arról, hogy igenis beszélni kell többet arról, hogy milyen emberek, milyen nevelési elvek szerint nevelik a gyerekeinket. Van amiben igaza is lenne Andreának, de van pár olyan állítása, amivel nem csak a kis igazságmorzsákért járó krediteket nullázta le, de saját magáról állított ki a postjában szegénységi bizonyítványt. 

Úgy gondolom, hogy Andrea legalább 2 dologban súlyosan inkorrekt. Az egyik, hogy a biztonságot nyújtó körülmények kapcsán a szurikátának traumát okozó elkülönítésről beszél. A postjában leírja, ő hogyan kezelt egy helyzetet pedagógusként. Remélem nem arra tanítja a rábízott nebulókat, hogy a vadálatok elválasztása az embertől traumát okoz. Ugyanis egy vadállatnak nincs szükség emberi társaságra. Egy plexi lap pedig képes megakadályozni minden benyulkálást, és a szurikáta is a párjával marad. Ami annál közelebbi kapcsolat, az jelenleg is tilos.

És amennyire a nevelési elvekből következőnek látja az eseményeket, annyira szükségszerűnek kellett, hogy ezt lássa az is aki az állat biztonságáért felel. Ez, ezen a ponton problémás. Ráadásul Andrea a pedagógus mentegetése során azt magyarázza 20 egy tanár. Andrea viszont arról nem szólt egy szót sem, hogy a tanár nem csak az általános problémákat, hanem a konkrét gyerekeket is ismerte, és döntési helyzetben volt arról, hogy hova viszi el a gyerekeket, milyen programokra megy el. Ha tudja, hogy valaki fegyelmezetlen, csak azért is megszeg tiltásokat, akkor el lehet menni olyan helyre is, ahol ezzel sem magát, sem mást nem veszélyeztet a gyerek, állatokat sem. 

Andrea története szerint tehát van valami olyan misztikus erő, ami miatt a pedagógus nem felelős, mert megakadályozza, hogy a tanárember ilyen helyzetben előre gondolkodjon. Szerintem viszont olyan pedagógusra nincs szükség, aki amikor lehetősége van, akkor sem tudta mérlegelni a gyermekek és a környezetük biztonságát, vagy ilyen felelőtlenséget ferdítve menteget, követhető példának tekint. 

Andrea azt mondja, hogy csak szépen szólhat. Mintha nem adhatna intőket, figyelmeztetőket, és ne lenne meg az a lehetősége, hogy a különböző programok, kirándulások lehetőségét a gyerekek viselkedéséhez, érettségéhez viszonyítsa. Bizonyára amikor a gyerekeket, a várható problémákat, szülői reakciókat és a saját pedagógiail lehetőségeit ismeri és el kell dönteni milyen kirándulást, programot vállal el a gyerekekkel, akkor ott jön minden pedagógus réme, az agyelnyomó kakimanó.

Aki nem tudja mi a különbség aközött, hogy valaki elkapja a harapás után a kezét, és ebből baj lesz, vagy szándokosan vág földhöz állatot, az előtéletes, gonosz és hazug módon beszél a gyerekekről. Miközben arról beszél pedagógusként mit tehet meg. Így nem csak a felelősséget keni el, de a gyerekekkel szemben hőbörög is. Ha itt rosszindulatú és előítéletes, és nem képes belátni azt, hogy a gyerekeket ismerő szakember felelőssége az is, hogy hova viszi el a gyerekeket, mit és miért kockáztat, hanem csak a gyerekre, szülőkre haragszik, akkor ezen az alapon eszköztelen is marad. 

Ugyanis a legfontosabb eszköz alapfeltétele, a gyerekekkel szembeni maradéktalan korrektség. Ez teszi a tanárt a gyerek szemében partnerré. Érvelve, a gyereket meggyőzve is lehet valamennyit nevelni. Fel lehet kelteni a gyerek érdeklődését, lehet ezen keresztül is hatni rá. És ha ez nem felel meg, ott van sok esetben a pozitív visszacsatolást jelentő jutalmazás, dícséret. A negatív visszacsatolást jelentő figyelmeztető, intő, stb. Ha az ilyen fegyelmező intézkedések nem felelnek meg, akkor feladatokban lehet differenciálni. Lehet dönteni arról, hova viszi el a gyereket. 

Lehet abban is gondolkodni, hogy szülőket bevonni a hasonló programokba segíteni, ideális esetben a problémás gyerek szüleit. Ha szülői értekezleten merül fel a téma, hogy az ilyen szempontból kockázatos, fegyelmezetlen és nem is fegyelmezhető gyerekek mellett csak akkor lehet ilyen és ilyen program, ha a gyerek szülei résztvesznek kísérőként és megelőzik a bajt, akkor 

Ha a gyerek kezelhetetlen, ez sok helyen veszélyes és az otthoni nevelés a gyerek megfelelő szellemi fejlődését akadályozza, a kezelhetetlenség veszélyhelyzetet idézhet elő, akkor először lehet beszélgetni a szülővel jelezni, hogy ez miért probléma. Ha a helyzet fennmarad, továbbra is veszélyes akkor akár segítséget lehet kérni, akár az intézmény vezetőjétől, akár szakszervezeten belül, akár más szakmai szervezeten belül. Ez esetben fel lehet mérni akár a szülő hibájából kezelhetetlen helyzetben a jogi és egyéb lehetőségeket is. 

Feltehetőleg a legtöbb esetben a szülő előbb lép, mintsem a komolyabb lépésekre sor kerülne, de azt mondják egy tértivevényes levél is csodákra képes. Nem kell sok: Csak felhívni a szülő figyelmét arra, hogy a gyereknek joga van a megfelelő testi- és szellemi fejlődést biztosító neveléshez ez pedig elsődlegesen a szülők kötelessége. Elmondva azt is, hogy miért. Ha a gyermek jogai sérülnek, a gyermeket ilyen szempontból elhanyagolják, akkor a tanárnak kötelessége lépni. 

A tanári hivatás borzasztóan nehéz pálya, elsősorban azért, mert sok esetben a tanár felelős a rábízott  gyerekért, és akár a gyerekek tetteinek következményeiért is. Aki ezt vállalta és az általam ismert eszközöknél esetleg jóval többről tanult, tud, attól elvárható, hogy ezt a tudását használja is. És való igaz, a gyereknek mindent megengedő nevelési elvek, ha a szép szó és rábeszélés nem használ, károsak is lehetnek, de itt a tanároknak lehetősége van mind a szülők, mind a közvélemény figyelmét idejében felhívni. Miért csak azok szólalnak fel, akik a MAgyar Bálint nevével összekapcsolt nevelési elveket féltik?

Miért nincs olyan, aki a PISA teszt eredményeikapcsán tanárként hívná fel az emberek figyelmét, hogy a felmenő rendszerben bevezetett változások mellett a felelősség a rossz eredményért azé, akinek az elvei szerint ezek a gyerekek tanulnak, nevelkednek, és nem azé aki később kormányra került? 

És vegyük észre, hogy Andrea még egy dologban hibázott súlyosan. A gyerek elkapta a harapás után a kezét, ebből lett  a baj. De az előzménye nem az volt, hogy bármiben ártani próbált volna, hanem kíváncsi volt. Ha egy tanár a kíváncsiságot nem tudja kihasználni, nem tudja lekötni a gyereket az probléma. És elhiszem, hogy 20 gyerekre jut egy felnőtt, de a tanár csak tudja melyik diákkal nem lesz baj, melyikre kell odafigyelni. Az utóbbiból pedig vagy sokkal kevesebb van, vagy az adott osztálynak a környéken sem lett volna keresnivalója.