Miért foglalkozom keveset a Sargentini jelentéssel?

Az igazság az, hogy nem foglalkozom vele keveset, csak éppen blogpost még nem lett róla. A Sargentini jelentés kapcsán érdekes a diskurzus: Ha rámutatunk pár olyan pontra, ahol kiderül, hogy hazudik, akkor könnyen jön a válasz: Oké, hogy az ott vizionált antiszemitizmus nincs, de ugye milyen fontos dolgokkal foglalkozik. Majd jön ez akkor, ha épp a gárda kapcsán hazudik. Vagy egy-egy civileket, sajtót érintő kérdésben pontatlan és előítéletes. És az egyik oldalról konklúzió mindig az, hogy de hát ezzel együtt is az érdekünkben történik, mert ugye a korrupció. Csakhogy a korrupció nem a lényege a jelentésnek, hanem egyetlen mellékes pontja, úgy, hogy az EU korrupció ügyében más, jobb, mechanizmusokkal is rendelkezik.

Sok más kérdésben az EUval volt korábban vita, megjelent egy korrekt, a vita rendezésénél kialakult álláspont. Most pedig a jelentés ezt csak az egyik oldal panaszait hallgatva előítéletesen írja felül. Ezen az alapon nem lehet a jogállamiságot, a tisztességes eljárást képviselni. A Sargentini féle jelentés nem az egyes részkérdésekről szól, amik kapcsán külön-külön is lehet eljárás. Hanem az összefüggésekről, összképről. Ha pedig valakit, akár országot, akár kormányt vádolnak, akkor ott komoly bizonyításra lenne szükség. És ilyen eljárásokban egyetlen tisztességtelen lépés minden olyan bizonyítékot beszennyez, amivel összefüggésbe került. Azokból semmi nem lenne felhasználható.

Az, hogy csak a jogállamiság szempontjából kulcsfontosságú pontok (antiszemitizmus kérdése, gárda kérdése) kapcsán van következetes hazugság, a jelentés többi részél egyoldalúság, elfogultság, a tisztes elfogulatlan bizonyítást kizáró tisztességtelenség egy komoly probléma. Az EP elsősorban arról döntött, hogy ehhez a jelentéshez, ehhez az eljáráshoz a nevét adja-e, ezt a normát, ezt az eljárásmódot, ezt a becstelenséget elfogadja-e, európai értéknek nyilvánítja-e?

Az a paradox helyzet állt elő, hogyha a jelentést elutasították volna, ott alapvetően működött volna a jogállamiság, az az Orbán vs EU vitái kapcsán az EUt mutatta volna korrektebbnek. Ha az EU oldalán ez is belefér és bármi belefér a politikai harcban, akkor Orbán érvelése a politikai harcról megalapozott. Ebben az esetben a korábbi hasonló torzítások után elindított szabadságharcban ennél kisebb mértékben tiporni jogállami értékeket, mert csak visszaütve lehet sokakat megvédeni egy teljesen legitim álláspont a részéről. 

És a Sargentini jelentés akkor is precedenst jelent a kérdésben, ha az EU következő fórumán jó eséllyel elbukik a 7-es cikkely szerinti eljárás. Hiszen ez azt jelentené, hogy egy olyan eljárás ami csak a jogállamiság garanciájáról szólna, először a jogállamiság súlyos megsértésére lett felhasználva az EU politikai rendszerének egy része által így az EU működése ilyen kérdésben vállalhatatlan. 

Csakhogy nem az az igazán kiábrándító, ha egy ártatlant mentenek fel később ilyen visszaélések után. Az is tűrhetetlen persze, rossz és súlyos kártérítés a következménye, de legalább részben korrigálható. Az a legrosszabb, amikor egy bűnös ellen szőnek másmilyen koncepciós vádat, és választanunk kell a koncepciós vád megerősítése és a felmentés között. Az utóbbi mellett szólnak az emberi jogok és megannyi morális elv, de sajnos ebben az esetben sokszor bűnösök ússzák meg a felelősségre vonást.

Vagy a hibás rossz politika kerüli el az EUs szintű felülvizsgálatot. Ami akár korrigálhatná is azt. A Sargentini féle jelentésnek nem az a súlya, hogy bármiben is mellettünk áll. Hanem az, hogy van benne pont annyi tisztességtelenség, ami miatt a hazai kormányt fel kell menteni bármely jogállami norma szerint. Akkor pedig a vizsgált kérdésekben már nagyon nehéz lesz bármit máshogy vizsgálni. Pedig bőven van olyan kérdés amit a Sargentini féle jelentés érintett.

Mondjuk például a korrupció. 

De van egy sokkal nagyobb gond. A 7-es cikkely szerinti eljárás nem azt mondja ki, hogy a kormány diktatórikus, hanem azt, hogy egy országban veszélyben van a jogállam. Erre mondtam azt, hogy sok esetben cégek azzal nyernek, hogy nem mersz ellentmondani, félsz a bíróságtól. Úgy gondolod nem lenne esélyed, mert a másik befolyásosabb, nagyobb. Ahol ez az érzés sok helyen felmerül, ott nem a jog uralma a jellemző.

Ha valakit a PC nevében lehet kirúgatni, megállítani kutatását, stb. akkor az esetleg később rendeződő helyzet is behozhatatlan hátrányt jelent. Aki az ő politikai hovatartozása miatt okoz neki így jogtalan hátrányt, sok dolog eltűrésére kényszeríti, másból kizárja őt, az elvben büntethető is lenne,. Az ilyen problémák kapcsán valóban veszélyben lehet a jogállamiság Magyarországon.

A hetes cikkely mögötti koncepció azt mondja ki, hogy nem érdekes, hogy ez utóbbi jogsértést a kormány követi el, vagy Soros által szponzorált szervezetek: Ha ilyen történik akkor a szavazati jog megvonható, a kormány felelősségre vonható, mert ha nem ők az elkövetők, akkor is nekik kellett volna ezt megakadályozni. Mint ahogy azt is, hogy sokan a szolgáltatók jogsértései esetén félnek a bírósághoz fordulni és a jogba vetett bizalom alacsony így az emberek is egyre kevésbé követnék a jog által is védett normákat. 

A vizsgálat során nem a kritikusok véleményét kell korlátlanul átvenni, hanem részben a kormány álláspontját, részben a még keményebb fellépést sürgetők álláspontját is meghallgató korrekt és kiegyensúlyozott képet kell alkotni. Azért, mert ennek az eljárásnak a célja nem a kirekesztés, a bosszú lenne, hanem részben megoldást keresni a problémára, részben ahol ez nem lehet, mert rosszul működik az állam, ott a büntetéssel ezt a politikát kellene leválasztani az európai politikáról.

Piszok sok kérdésben a párbeszéd elmaradt, máshol nem vett tudomást Sargentini a sikeres párbeszédről sem, megint máshol hazudik. Így az eljárás a fenti nemesebb célok elérésére alkalmatlan. A bosszú, így a politikai bosszú is aljas indok.