... mert választani kell

Pártekéző: Lehet Más a Politika... De milyen?

2014/04/05. - írta: Válasszunk

Az LMP legnagyobb értéke a nevében lévő őszinteség. Nem jobbat, őszintébbet, korrektebbet ígérnek, hanem egyszerűen csak mást. Ez ugye lehet rosszabb is, így nem lehet azt mondani, hogy már a nevük is megtévesztő. Nem. Ők ebben korrektek. Sok kamupárttal és politikai szövetséggel ellentétben a nevük időtálló. Sőt még azt is kibírja, ha kormányra kerülnek. Mert ugye lássuk be furcsa ötlet a "kormányváltás miniszterelnöke" akit le akarnak váltani. Furcsa lenne 2018ban egy Együtt 2014... Ennyit a hosszútávú perspektívákról. De az LMP... Ott lehet más a párt politikája is. Ha a liberalizmus kevésbé megy, hát lehet zöldpárti, ha éppen az sem, hát már be van tervezve a feminizmus. Akár ellenzékben, akár kormányon bukik a dolog, lehet ígérni valamit. Nem jobbat. Csak mást. 

Ahogy a FIDESZ egykori nevével szemben már rég nem Fiatal (A demokratába ne menjünk bele), az MSZP nem szocialista... sok más párt neve vicces. Például a Jobbik is sokszor a rosszabbik választás. Az LMP bezzeg határtalan jövőképpel rendelkezik. A politika mindig lehet más. Csak nem éppen egyféle politika amit sikerül képviselni. Jól működik ez a zöldpártoknál. Mert ugye ott is lehet mindig mást akarni. Nem egy adott dolgot alátámasztva érvekkel. Hanem mindig mást. 

Ne használjunk foszilis energiahordozót, mert fúj és nem fenntartható. De biomasszát sem, mert füstöl, a termelésbe bevont területeknek árt. Ne használjunk szélerőművet, mert zajterhelés, veszélyeztetett élőhelyek, a gyártás, karbantartás környezetterhelése. A naperőművel is vannak gondok, mert túl nagy területet vesz el, és ott pl. lehetne erdő, vagy éppen élőhelyek. A vízerőmű, vízlépcső sem nyerő. De az atom sem. Mindig lehet az éppen aktuális ellen tiltakozni, mást követelni, de megoldást nem adni. Nem jobb, nem ilyen vagy olyan, csak más.

A legtöbb politikus azért hazudik, mert titkolnivalója van. Akár kötelessége valamit titkolni, akár csak személyes érdeke fűződik bizonyos dolgok letagadásához, a valós program helyetti hamis ígéretekhez, azzal valamit elfed. Kötelesség akkor van, amikor pl. az állam érdeke is azt diktálja, hogy hazudjon. Vagy a keserű pirulát kell szép csomagolásba becsomagolni, mindannyiunk érdekében. Érdekből pedig akkor, ha tudja a valós programja nem lenne népszerű, de akár hosszútávú víziókkal, mellébeszéléssel, hazugsággal ellephető.  

Az LMP valóban más. Szél Bernadett ugyanis semmit nem nyert azzal, hogy mondjuk az atomerőművek technológiai fejlődése kapcsán, a fokozott biztonsági intézkedéseket veszélyforrásnak hazudta. Nem. Azzal csak azt érte el, hogy kiderült, hogy hazudott. Mint ahogy a tömeges emailek filterezése elleni nyilvános tiltakozás előzménye az, hogy bizony ők maguk kérték a filterezést. Erről ugye a CINK is írt. De tegyük fel a kérdést: Ha mondjuk az ő hazugságai ellen tiltakozó levelek írására buzdítanánk pár helyen, akkor vajon csak a filterezés kérése maradna, vagy a nyilvános tiltakozás is?

Persze vannak olyan csoportok akiktől megszoktuk a hazugságot. Így ő is, és sok zöld, vagy éppen feminista duma megszokott szintjét hozta. A megszokott szinten. Ez csak rutin. De igazán sok tétje nincs. El tudjuk képzelni azt, hogy az LMP reális céljai a bejutáson túlmutassanak? A kis pártok által olykor teremtett politikai cirkuszt megszoktuk.Ők a politika celebjei. Akik sokat nem tesznek le az asztalra, de lehet róluk írni, beszélni és jól mutatnak a képernyőn. Nem azt mondom, hogy egy igazi szépség, de nem rosszabb, mint sok politikusnő, vagy celeb. Torgyán, Győzike is képernyőképesnek ítéltetett a szakma által. A

És az LMP kínál jó nőt is a parlamentbe. És az, hogy a "hazai doktor szöszi nem is szőke" nem vesztettünk semmit. Nem nyújt alternatívát. Nem kínál megoldást. Sokszor amit mond az a legnagyobb sötétzöld baromság. ÉS? Ezen is lehet annyit nevetni, mint a karakteres személyiség Torgyán doktoron. És semmivel sem kerül többe vele a parlament, mint nélkül. Mondhatjuk azt, majdnem ingyen van. A gond csak az, hogy olyanok elől veszi el ez az irány a levegőt, akik megvalósítható tervekkel jelentenének új pólust. Mert az LMP, mint bejáratott név mellett nem csak mást, de jobbat is nehezebb ígérni. 

Az igazság szerint azoknak akik a parlamenti pártként elérhető publicitással, ismertséggel sem képesek kormányképes, szalonképes alternatívát nyújtani nem jó sokadszor is esélyt adni. Pláne akkor, ha az elmúlt 4 évre jellemző "hatalmi vákuumot" sem tudták kihasználni az "ellenzéki oldalon" és nem tudtak elsődleges kihívóvá válni. Mert ahogy az LMP (és a Jobbik) nem lett kormányképes az elmúlt 4 évben, úgy a következőben sem nagyon tud azzá változni. De két ilyen párt ahhoz elég, hogy a kormányképes változást akaró kicsiknek legyen egy nagyobb konkurenciája, és megnehezítsék akár a bal akár a jobboldal megújulását. Bárki, bármit csinál, az oldalakon belül mindig lesz egy "ismertebb alternatíva", így a legjobb próbálkozás is falba ütközik.

És nem fog számítani az sem, hogy a mutyival szemben mást ígérő annyira nem más, hogy a vagyonnyilatkozat kitöltésekor a vagyon eltitkolásában már annyira rutinos valaki, hogy mondjuk az Index cikke is rávilágít, a képviselői fizetés sem szerepel a vagyonnyilatkozatban. Ilyen pl. Schiffer András esete. Ha ez sem pontos, akkor felmerül a kérdés: Az LMP vezetése vajon gyalog / tömegközlekedéssel jár? Esetleg vidéki gyűlésekre is leteker időnként? Vagy esetleg a verda amit használnak csak más nevén van? Akár céges lehet, 

Könnyen mondhatjuk: Az embereket már rég nem érdekli a politika. De igaz ez? A véleményem szerint nem. Az Indexen nyilatkozó Szalai Ákos-t pl. a nyilatkozatáért azonnal ki kellene rúgni a munkahelyéről. Nem a véleményt büntetve. Hanem csupán azért, mert ne akarjon tudományos munkát végezni, egyetemen tanítani olyan ember aki nem számol azzal, hogy "más szerez ismereteket helyettünk". Sok kutatás, fejlesztés, ha mindenkinek magának kellene elvégezni akkor irracionális lenne. Ki a fene építene a saját tudása érdekében LHCt a hátsókertbe a saját pénzéből egyéni beruházásban? De a CERN-t azért megbízzuk ilyennel. Nem? Ne foglalkozzon más helyett ismeretek megszerzésével az az ember, aki szerint amit nem jó egyénileg megismerni, annak megismerésére más (pl. egyetemeken, tudományos intézeteken, sajtón keresztüli) megoldásra sincs szükség. Mert nem érti a saját munkájának a lényegét és  így szükségszerűen alkalmatlan is a munkájának ellátására. 

A politikával, az ígéretek elemzésével sem egyénileg kell foglalkozni, így az egyéni teljes körű információgyűjtés irracionális időigényéből kiindulni butaság. Mert azt más végzi el helyettünk. A kampányidőszak utolsó napjaiban 1-2 megbízható hírforrásra kell ránézni, és ez máris minimális ráfordítást jelent, és tömegben hatékony. Ennek a mintának a követése és követendőként bemutatása (mert más szavazatot is hoz) az egyén szintjéről minimális erőfeszítést igényel, és mivel ez a magatartás nem csak a politikában segít, így ez meg is térül. 

Egy lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. A demokrácia akkor működik, ha nem nekünk magunknak kell értékelni minden olyan szempontot, amit nem is tudnánk értékelni, hanem a mi tájékoztatásunkkal foglalkozók teszik ezt meg. A média, a szabad sajtó szerepe a demokráciában pont ilyen. Ugyanakkor, ha a sajtó a botránytól várt kattintás / bevétel miatt nem egyenes, az éppen úgy probléma a demokrácia szempontjából, mintha a cenzúra miatt nem az. 

Pont ezért mondom azt, hogy a választás legnagyobb tétje nem az, hogy ki nyer. Hanem az, hogy kit veszünk komolyan a következő 4 évben. Ki az aki elszívhatja a levegőt, a publicitást a többi alternatíva elől. Mert a demokrácia egyik legfontosabb szempontja az amit itt is láttunk: Az LMPvel immár a nagyobb csoportokra sor került itt. A kisebbek között a 4K! kapott publictást, mert az SMS vezetőjének korábbi spammelése, hozzáállása. De vajon hol van a többi kicsi? Akár aki tudott listát állítani, akár aki nem.

Az FKGP plakátokon hirdeti: Újra lehet rájuk szavazni. Most van róluk először szó. Egyszerűen azért, mert bárki aki politikáról ír, tudja azt is, az ő ideje, erőforrásai is végesek, de az olvasó sem jegyez meg 20 pártról írt dolgokat. Lehet szelektálni. De ebben a szelekcióban számít az is, hogy akikről "mindenhol szó van" arról így is úgy is írni kell. Mert az mindenképpen "kilő egy helyet" az olvasó által fejben tarthatók között. Így a többi versenyzőnek kevés hely jut. FIDESZ, KDNP, MSZP, DK, EGYÜTT PM, Jobbik, LMP. 7 párt, többre nem is nagyon lehet figyelni. 

A választás nem csak arról szól, hogy ki fog kormányozni. Hanem arról is, hogy kinek az üzenete jut el hozzánk a következő 4 évben. Ki az aki súlytalanná, érdektelenné válik. Ki az akinek a helyére, új, jobb, érdemi kihívó kerülhet. Egyénileg nem tájékozódunk sokat a politikáról. De most eldönthetjük ki szerepelt gyengén, ki az aki nem érdemli meg újra a parlamenti pártoknak kijáró publicitást. Őket kiejthetjük, és a helyükre jöhet új kihívó. Mert akiknek nem jut figyelem a sajtótól, blogoktól, más véleményformálóktól (papot is beleértve) az brutális hátrányból indul. Aki nem tudott a publicitás esélyével egyszer élni, az nem érdemli meg. Így az lenne az ideális, ha nem sak 5% alatt lenne az eredményük, de a támogatások szempontjából fontos 1%ot sem érnék el. Tudom: Naivitás ilyet kívánni. Van elég sötétzöld, elég feminista ahhoz, hogy támogatást kapjon az LMP.

Tudják a feminista politika is addig jó az érintetteknek, amíg a női kvóta nem úgy kerül elő, hogy a kórház ahol kezelik őket, nem a jobb orvost vette fel, hanem a nőt. Nem a jobb vezetőt vette fel, hanem a nőt, ezért a gazdálkodáson is látszik a különbség, rosszabb a felszerelés. De nyugodjunk meg, ahol egy feladaton bármi múlik ott ugyanez meglátszik. Kellemes az amikor az ilyen megoldások gazdasági következményei miatt eleve kevesebb jut az egészségügyre, stb. amikor a feminista vagy a gyermeke egészsége ezen múlik, máris nem az elvek lesznek a fontosak. 

Számos olyan kérdés van a politikában is amin életek múlnak. Nem szeretnék olyan politikát látni amiben ilyen pozícióban nem az van akit a többség támogatna. Nem az van aki alkalmas rá. Hanem valaki egy kvóta miatt. A "nemférfiakat" előnybe hozó pozitív diszkrimináció, ami a társadalom kárára, a rosszabb jelöltet hozná helyzetbe pont olyan, mint a "nemzsidók" pozitív diszkriminációja mondjuk a 30as években. Szél Bernadett semmivel sem folytat szalonképesebb politikát mint Szálasi vagy mint Vona Gábor. Csak ő publicitással sem tud élni, pedig őt nem akarják agyonhallgatni, nem támadják minden irányból. 

A listázás, diszkriminatív kvóták erőltetői viszont sok esetben hazudnak. A választópolgárok többsége, bizonyos biológiai okok miatt, nő. Igen. Részben mert várható élettartama magasabb. Részben mert sok genetikai hátterű betegséggel szemben védettebbek. Részben mert a többségük alacsonyabb kockázatú életvitelt folytat. De a női politikusok nem csak a parlamentben vannak kevesebben. De kevesebben is készülnek erre a pályára, így bizony kevesebb női politikus közül kerülnek ki a "jobbak". Ez hat. Ha egy női politikusnak sokkal kevesebb versenytársával kellene megküzdenie egy helyért, mint egy férfinak, sokkal kevesebbet kellene letennie az asztalra, az nem éppen egyenlő munkáért, egyenlő bér helyzete. 

Aki a szabad választást bármely diszkriminatív listával korlátozná, azzal nehéz mit kezdeni. Létezhet olyan párt ami bizonyos demokratikus alapértékeket korlátoz alapos okkal. Ha sok esetben a magántulajdonhoz való jogot, a jogbiztonsághoz való jogot sérelem éri, az a diktatúra első lépcsője. Mégis, azt lehet mondani, hogy sok esetben a felelősségre vonás, elszámoltatás lépcsője is. És egy jó adag pénzügyi, gazdasági kiszolgáltatottságot jóval kisebb mértékű politikai kiszolgáltatottságra cserél el a rendszer, így a demokráciától távolodva nő a szabadság valamilyen szinten. 

Vagy éppen a politikai váltógazdaság, az ebből eredő instabilitás következményeit is lehet aggasztónak tartani. Mert ettől is sokan kiszolgáltatottak. Nem csak a kormányzatnak, de akár szervezett bűnözői csoportoknak is. Ezt a kiszolgáltatottságot el lehet cserélni kisebb gondot jelentő politikai, jogi kiszolgáltatottságra. Aki nem politikai szélsőségekben gondolkodik, és a demokratikus intézményrendszerhez kötődés is lehet szélsőség, az bizonyos kompromisszumokat elfogad.

De a szabad választás joga alapvetően sérthetetlennek kell, hogy legyen, és a választott képviselőket a választók akaratának kell kiválasztani, a jelölt alkalmassága alapján, nem pedig mesterségesen generált kvóták segítségével. Tovább megyek: Ez nem elsősorban a férfiakkal szemben diszkriminatív. Hanem szinte minden olyan kisebbséggel, csoporttal, stb. szemben ami valamely okból alul reprezentált az országgyűlésben, és nem kap kvóta rendszerrel támogatást, és esélye sincs pl. képviselőt bejuttatni a parlamentbe.

A pozitívnak mondott diszkrimináció valójában mindenki mással szemben negatív diszkrimináció, aminek nem csak közvetlen áldozatai (akik nem kapnak meg egy pozíciót), hanem követett károsultjai (akik a kevésbé alkalmas ember rosszabb teljesítménye miatt szívnak) is vannak, a hatása pedig tovább gyűrűzik. A legtöbb ilyen diszkrimináció pedig súlyosan visszaüt.

Súlyos diszkrimináció a nők alacsonyabb nyugdíjkorhatára, a várható magasabb élettartam ellenére. Bár mindkét nem képviselői otthon maradhatnak a gyermekkel, valójában az ilyen időszak kitolásánál is sokszor a "nők jogai" a fontosak. Mik az eredmények? Az alacsonyabb nyugdíjkorhatár miatt kevesebb "szolgálati idő", így sok esetben kevesebb nyugdíj. De egy nő egy cégnél kevesebb ideig lenne vezető emiatt, kevesebb ideig adna át tudás, kevesebb ideig lenne vele állandó vezetés. Így a cégnek kevésbé éri meg belőle vezetőt csinálni. Nem azért, mert nőnek született. Hanem mert a nyugdíjrendszer "pozitívan" diszkriminálja. 

Schiffer András kapcsán ugye érdekes volt a vagyonnyilatkozatát feszegető kérdés, és könnyű lenne azt kitárgyalni ez milyen okokból érdekes. Ez is felér egy fél karaktergyilkossággal, de nem igazán erről lesz szó. Hanem egy olyan apróságról amivel sokkal nehezebben tud a párt valamit kezdeni. Ez pedig a PM kiválása. Az LMP az előző választás során nem volt igazán zöldpárt. Más volt a hangsúlyos. A párt megváltozott. Miért kellene egy olyan iránynak aki a Bajnai féle szakértői kormányzáshoz hasonlóan ideológiától független szakértői kormányzást hirdet a nevét adnia Szél Bernadett dolgaihoz?

Ha aki nem így képzeli el a jövőt és kiválik áruló. Akkor ezek szerint ez a párt elvárja, hogy mindenki a szűk körű vezetéssel értsen egyet és csak hajlongani, gombot nyomogatni kellenek a többiek? Mert az borítékolom, hogy az LMP centrista, minden irányban koalícióképes víziója ezen az eseten bukott el. Ha ugyanis bárkivel is bizonyítani akarják a koalíciókészségüket (Előző ciklus mindenkivel szakítása helyett) arra valószínűleg nem lesz lehetőség az árulóknak bélyegzettekkel és szövetségeseivel. Marad a Jobbik és a FIDESZ. Nos akkor mekkora a túlzás az, hogy aki egy koalíciókészségét hangoztató pártra szavaz az annak potenciális koalíciós partnerét is támogatja? Vagy más szóval: Aki az LMPre szavaz Orbánra is szavaz. És mondjuk a szabad és egyenlő választójog, és ezzel a demokrácia korlátozását (kvóták, listák rendszerét) támogathatja?

A koalíció lehetősége pedig több, mint elméleti lehetőség. A jelen választás egyik tétje az, hogy lesz-e a FIDESZnek 2/3-a, és ha nem lesz kivel tud "összebútorozni", hogyha szükség van a 2/3-a. Melyik ellenzéki párt hirdeti a mindkét irányba való koalíciókészségét? Na ugye... És a programjuk kapcsán biztos nem Paks kérdése, vagy az általuk kért, de utána általuk el is ítélt filterezés körüli álláspont az ami felé a FIDESZ nyithat. Hanem a demokrácia további korlátozása. 

Az LMP - Jobbik koalíció lehetőségét a "nem férfi, nem cigány, nem zsidó" kvótákkal most hagyjuk. De még nem is a koalíció kapcsán "mit lehet elérni" kérdés a baj. Hanem az, hogy amikor az LMP a minden eddigivel szembe menő pártból koalícióképes lett, amikor a választói döntése nélkül ökopárt lett, stb. akkor már egyszer szembe köpte a választóit. Az már minimum 1 köpönyegforgatás. Az LMPből több okból is váltak ki emberek. Mert nem mindenki értetett egyet azzal, hogy valaki a saját képére formálná, a saját személyes politikai ambíciói alá rendezné a pártot. És lehet ünnepelni, hogy ezzel a "potenciális SZDSZ utód" szerep eltűnt, a liberálisok távozásával is.

De tegyük fel a kérdést: Szalonképes-e az, amikor egy párt az arculatát meghatározó csoportokat, a mögött álló választóbázist ilyen könnyen faképnél hagyja? Mert szerintem ebben a helyzetben a képviseleti demokrácia alap koncepciójával megy szembe a párt. Nem a választót, hanem a vezető elképzeléseit követi, ez pedig pont az amiért Orbán Viktor-t autokratának szokták tartani. 

UPDATE: "Juhász a kérdésre, hogy mit ígérne a választókörzetében élőknek, azt mondta, olyan az LMP-ben nincs, hogy egy parlamenti képviselőjelölt a körzetének ígérget, mert ha előnyben részesítene országos politikusként valakiket, akkor visszaélne a képviselőségével." - Forrás: Index

Alapvetően minden képviselő feladata a választóinak (akár rá szavaztak, akár nem) képviselete lenne, ezek a választók pedig helyben vannak. Ha egy képviselő nem tesz különbséget azok között akiket képviselnie kellene és akiket nem az önmagában probléma, de ha egy párt erre ideológiát is kitalál és általános az a demokrácia alapjainak a megcsúfolása. 

Ráadásul a parlament funkcióinak jelentős részét közvetlenül is veszélyezteti. Hiszen így a parlamentben nem derül ki mely régióknak, miért van szüksége pénzre, egyes régióért nem "lobbizik" senki, így ez az adott térség leszakadásához vezethet. Az LMP ilyen politikája tehát káros. 

Tudom: Az LMPvel így is lehetne más a politika. Csak nem jobb, hanem rosszabb. Ha kicsit gyúrnak rá, rosszabb akár egy Jobbik 2/3-nál is...

Címkék: LMP Pártekéző
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr615890547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása