Színek - Avagy Orbán Viktor jót akar?

A magyar politikai kultúra legnagyobb hazugsága, hogy a politikust már-már mitológiai lényként kezelve vagy jóként, vagy gonoszként ábrázoljuk. A valóság azonban az, hogy egyik se. A politikus elképzel magában egy világot, ami vagy jó, vagy nem. Vagy megvalósítható, vagy nem. Vagy támogatott ötlet a szavazók részéről, vagy nem. És erre épül a nagy terv. Mivel ő ezt a tervet jónak gondolja, jót akar. És mivel sok dolog kapcsán még nem vitatkozott eleget, nem vett észre érveket, hát lesznek benne hajmeresztő marhaságok. És lesz benne egy csomó olyan ötlet, ami önmagában nem elég, de egyik alternatívaként a 4-5 közül már jó lenne. 

A fentieket egészíti ki egyfajta stílus. Van aki adott módszereket, elképzeléseket lát, és van aki szövetségi rendszerben gondolkodik. És amit a szövetséges mond, akinek elhiszi, hogy ért a témához, na az szentírás. A szövetségest védeni, erősíteni kell. Az ellenfelet meg nem árt korlátozni. Ezt egészíti ki Orbán Viktor harciassága, de ennek a másik, pozitív, oldala a harcos tenni akarás. És az, hogy a régi rendszerben oka volt rosszat feltételezni, így némi paranoia és düh egészíti ki ezt. 

Eddig volt példa fényre és árnyékra is, de jól látszanak a mostani helyzethez vezető hibák. Ugyanis, Orbán Viktor van annyira jó ember, hogy nagyon keményen kiállna a barátaiért, megvédené őket. De ezek a barátok olykor méltatlanok erre. Máskor pedig egy rossz ötletet is azért kell keresztülvinni, mert egy jó ember tévedése, ez pedig számos fölösleges harcba viszi bele. A fölösleges harcok után pedig szükségszerűen támadni fogják. A támadásokat személyes ügynek veszi. A harc új szintje a bosszú.

Nincs nagyobb vád egy demokratikus rendszerben gondolkodó politikussal szemben, mint a bosszúállás vádja. Mert ez azt jelenti, hogy nem csak személyes indok vezérli a választók érdeke helyett, de a bosszú egy jogállamban aljas indok, és a legkisebb bosszú még több támadásnak teszi ki. És szépen lassan, a támadások és kritikák kapcsán már csak aljas támadásokat lát oly sok kritikában, ezzel megjelennek mindkét oldal részéről a mások oldalt, annak politikusait, szavazóit démonizáló előítéletek.

Megjelenik egy lejtő, amin nehéz megállni, visszafelé mászni pedig szinte lehetetlen feladat. És ezen a lejtőn lesz a politikai elit. Jó darabig lehet beszélni nem csak a jó szándékról, a terve jó oldalairól, hanem arról is, hogy az ő bosszúja, hibája sem rosszabb a másik oldal mindenkit fenyegető hibáinál. Nem azt mondva "fogadjuk el, mert a másik is..." az baromság lenne, és a két politikust egy szintre hozná. Hanem azt, hogy nem a múlt, hanem a jelen kapcsán ő az akivel pár hónap múlva messzebb leszünk a "pusztulástól."

Mert a másik oldalon is vannak veszélyes dolgok. Csakhogy ők nem feltétlenül lejtőn vannak, és ilyen politikai ellenfél nélkül képesek lehetnek egymással versenyezni, és akkor már lesz kormányzati elképzelés, lesz esély a győztes mellett kiállásra, kompromisszumra, és akkor már ők talpra tudnak állni. Míg ők az "egymást visszahúzó" tevékenységük megállítható, addig a lejtőn könnyű egyre gyorsabban és gyorsabban csúszni, egyre nagyobb lendületet venni.

A hatalomtechnikai koncepció okán persze érthető a fékek és az egyensúlyok rendszerének lebontása, sok antidemokratikus lépés. A kritika immár diktátorról beszél, amit viszont ő, a saját demokrácia képével, a fejében lévő tervvel tartva mindezt méltánytalan támadásnak érzi. És hogy hova vezet ez a lejtő?

Európa legvérengzőbb, legborzasztóbb gonosztevőit nem a rossz szándék vezette, hanem hatalomtól megrészegül, paranoid, a világot barátokra és ellenségekre osztó előítéletes őrültek. Akik a nagy terv útjában álló vélt ellenségek sokasága ellen követtek el borzalmas bűnöket. És attól, hogy a nagy terv mögött elképzelt utópiát, jó szándékot látunk, és sok intézkedés oka is a tervhez kötődik, valódi problémára adott jobb-rosszabb megoldás, még látni a bosszút, a jellemhibát. És látni azt, hogy mindez hova vezet. 

Bízom benne, hogy erre a politikával szemben a kormánypártokon belül is születik alternatíva. Van aki USA barát vs orosz barát kérdésről beszél. Könyörgöm: Kit érdekel itt az USA? Sokszor elmondom, hogy amikor az esküdt nézi a vélt egyéni érdekét az is korrupció, és nem jobb, mint  FIDESZes mutyi. Sokszor mondom el, hogy Obama rossz útra viszi az USA-t. De az USA, az EU java és sok más nyugati "hatalom" a szövetségesünk. És ezzel jól járunk. Ha valaki itt is csak vélt ellenséget lát, és ezzel ki tudja kit és hogyan fordít ellenünk, hány olyan konfliktusba kerülünk így benne, amiért drágán megfizetünk, akkor kell tudni megálljt mondani.

És majdnem mindegy, hogy ezt a megálljt ellenzéki pártok mondják, vagy párezer útzárat játszó önjelölt forradalmár vagy a párton belüli ellenzék. A fontos ebben a helyzetben az, hogy megálljt kell mondani. A párton belüli ellenzék, a pártszakadás csak azt jelenti, hogy utána az értékeket nem kell lerombolni, hogy ki lehet javítani a hibákat, hátraarc nélkül tudunk a normalitás és a működő demokrácia irányába lépni. És ez a stabilitás, az így megvédett jópár valódi vívmány érték. 

De ebben a forgatókönyvben az a fontos, hogy meg kell állítani az őrület uralmát. Ami sajnos nem feltétlenül egyszerű. Mert az ellenségkép építés, az előítéletesség a választópolgárok egy részére is kiterjedt, egy demokráciában pedig őket nem lehet leváltani. Maximum a súlyosabb pszichiátriai betegek választójogát lehet korlátozni.