Az Index azt mondja, 2014-ben meglepő lett volna, ha valaki az Orbán - Simicska kapcsolat fordulatáról beszél. Vagy éppen sok más dologról. Én viszont azt mondtam, hogy az olcsó olajból azért profitálhatunk. Vagy azt, hogy a sok ellenzéki tüntetés végül Orbánt erősíti. Vagy azt, hogy az ellenzék által hozott témák és az útdíj megítélésének kontrasztja is rámutat, hogy az ellenzék ideológiája nem feltétlenül hoz tömegtámogatást. Hogy rá lehet cáfolni a tüntetésekre egy békemenettel, de értelmetlen lenne, mert nem "villant" nagyobb tömeget, mint egy választás.
Leírtam: "Idén is elérhető lesz az Index címlap, de bizonyos kérdésekben idén sem lesz a legtöbb portálon kiegyensúlyozott tájékoztatás. A média körüli vitában mégsem sok vélemény hiánya, hanem részben a pártlapok, részben a "csak a spektrumot" nézők és a kereskedelmi tévék kapcsolata lesz a hangsúlyos." És nem lep meg, hogy a lapokból sok fontos dolog is kimaradt. Akár az Ákos ügy kapcsán. De az sem lep meg, hogy míg az Index egy újságírója kikel magából egy Star Wars spoiler miatt, amiből csak a késelés kimenetelét (túléli-e az illető vagy sem) és a jelenet fontosságát nem lehetett tudni... Addig az utóbbit maga az újságíró, az előbbit pedig egy Index címlapra is kirakott kép árulta el.
És merem megjegyezni, nem lepett meg Trump sem, Lengyelország orbanizációja sem, a menekült kérdés sem, de a Simicska story sem. Mert mindegyiknek voltak előjelei. Nem úgy történik a dolog, hogy az év elejétől "ez a meglepetések éve lesz" és minden előjelek nélkül történik.
Ha valaki azt mondja, Orbán és Simicska összeveszik, összedől a Közgép, 2014-ben lehet, hogy sokan furcsán néztek volna, de sokan a menekültválság derekán sem gondolták azt, hogy sok megoldást végül nem csak mi csinálunk majd, hanem terjed a példa. De, ha azt mondjuk a 2015-ben nem veszik össze Orbán egyetlen volt barátjával, szövetségesével, nem lesz senkiből visszaszorított mellőzött, megszűnnek az erre is építő hatalmi játszmák a Fideszben, hát nem lett volna olyan ember aki elhiszi. És volt már feszültség, nyomásgyakorlás ide-oda sok ember felé a Fideszben.
És tény az, hogy Simicska mindig is ott volt a listán. De tény az is, hogy ez hosszabb távon gyengítette Orbán rendszerét. Mert ez nem felejtődik el könnyen. De ugye Orbán gyűjti a választóknál a jó pontokat. A menekültügy kapcsán ugyanis borítékolható volt, hogy Orbán megnyeri az ideológiai vitát. Az egész ideológiai vita ugyanis egyetlen dologról szól: Láttunk menekülteket, akik megérkeztek az első határra, és onnan együtt működtek a hatóságokkal. Rendezetten, a szabályokat betartva jöttek, és elfogadták mondjuk Európában a nemek közötti egyenlőséget, és vigyáztak másnak ne okozzanak kárt.
És láttuk, akik jönnek nem ilyenek. Az első biztonságos országot rég elhagyták és oda mennek, ahol több pénzt kapnak, a semmiért. Ezért viszont már biztonságos országokban vétlen embereknek is korlátlanul okoznak kárt. Az átlagember amint ezt a különbséget észleli és elolvassa, hogy bizony a menekült definíciójához, az elismerés feltételéhez is hozzá tartozik az együttműködés a biztonságos országgal, már el is dönti: Itt nem menekültekről, hanem illegális bevándorlókról vannak szó.
Illetve ez rossz megfogalmazás. Mert, valójában mindkét szó igaz rájuk. Mondjuk egy Erdélyből érkezett menekült annak idején könnyen lehetett menekült Magyarországon. El is ismertük annak. De ha törve-zúzva, törvényt sértve, mások jogait semmibe véve akart volna jobb életet keresni mondjuk Németországban, vagy az USAban ott bizony ezt nem díjazták volna. Azt se díjazták, aki a nyelvet tudva, beilleszkedve papírokkal menekült volna tovább. Ezt a mércét tapasztaltuk, láttuk, ezt érezzük természetesnek, ehhez mérünk.
Kicsit olyan ez a kérdés, mint azt mondani, hogy a devizahitelek válságát ne lehetett volna előre látni. Ha az ember nem lát tovább az Indexnél, akkor valóban így van. Ha viszont az USA jelzálogpiaci válságára is odafigyelt, látta, hogy az bárhova továbbgyűrűzhet, minden jelzáloghitel finanszírozása drágább lehet... akkor eleve felmerült benne, hogy jó-e itt bármilyen jelentős kockázatot vállalni. És mindegy, hogy itt árfolyamkockázat, kamatkockázat, vagy a kettő kombinációja a jó. Ebben a helyzetben aki tájékozódott az a biztonságot kereste.
Egyetlen gond van: A sajtót jelenleg a hirdetők fizetik. Nekik pedig csak az az ember ér valamit, aki adblock nélkül nézi az oldalt, azaz jelenleg "botrányra" van szükség, rövid cikkekre, "egyértelmű mondanivalóra" és nem a fontos gazdasági, politikai, stb. témák kiegyensúlyozott és hiteles támogatására. Ha valaki az Ákos interjúról úgy számol be, hogy bele kerül a cikkbe, hogy Ákos először elmondja, hogy egy egyetemes értékrendben hisz, hogy a baja a "csak a pénz számít" elgondolással van... Hogy az egyenjogúság mellett is érvel. Hogy a mások felé való fő kérése a hite tiszteletben tartása... Akkor nincs hír. Ezek nélkül viszont meglett az év botránya.
És ez azért fontos, mert jól látható, hogy Orbán Viktor maga sem érti, hogy mi az amit csinál. Ő belül még mindig az a fiatal srác, aki a külső támadásoktól félve csak más garázsában mer politizálni, kevés emberre hat, bezárkózik. És hiába nyer meg sok ideológiai csatát a probléma helyét látja, a megoldáshoz vezető út irányát legfeljebb sejti, de a probléma és a megoldás lényegét ritkán van ideje megérteni.
Tudja az, hogy sokan panaszkodtak a sajtóra, jött egy szigorú médiatörvény. Sokan panaszkodnak a liberális oldal túlkapásaira, ami a sajtó és a politika által felfújt vélt sérelmek orvoslása kapcsán másoknak valós sérelmet okoz, de csak azt tudja, a liberális oldalt egyre többen szidják, legyen hát illiberális. A gond az, hogy már maga ez a szó is borzalmas, mert a liberális értékeket éppen úgy tagadja, mint a liberális túlzásokat. Az értékeket átmentő, de a túlzásoktól védeni hivatott rendszert okosabb lenne posztliberálisnak nevezni.
A "borzalmas, de ő legalább távolról megpróbálja a választóit is képviselni, nem csak ...-fóbnak nevezve üldözni őket" vélemény mellett betöltött legkisebb rossz szerephez viszont nincs szükség a problémák érdemi megértésére, valódi kibeszélésére. És Simicska mellett a kormánypárti sajtó nem tudta, talán nem is igazán akarta őt megvédeni sok problémától. A boltzár ügy, a netadó, az útdíj, stb. kapcsán nem voltak mellett jó érvek a sajtóban, így az ezt birtokló emberben megrendült a bizalom. Hogy erre éppen úgy reagált, mint bármikor, abban nincs semmi meglepő.
Orbán éppen arra a társadalmi igényre reagált mint Trump, vagy amire a francia szélsőjobb, vagy az orbanizálódó Lengyelország kapcsán a helyi erők. Ezt az igényt pedig pontosan látni lehetett. Mert a PC és sok más kapcsolódó fogalom ellen már a világban is egyre többen szólalnak fel. Joggal. Ugyanis az állam egy ideje már a vélt sérelmeik miatti áldozat szerepet szorongató csoportokkal szemben a többségnek is egyenjogúságot követelne. És bizony kritikus a médiával, a rendszerrel szemben. És észreveszi, hogy azok a liberális gondolkodók akik szavait kötelező alapvetésnek állítják be, míg őt a választót leszarják, senki által nem lettek megválasztva.
Ha ez az igény elhoz egy új többséget, egy új mérsékelt rendszert, akkor könnyen lesz Orbán újra az év embere. Pont az illiberális demokrácia miatt. És pár apró részlet miatt könnyen puffog, könnyen mondja azt, hogy nem tökéletes, de mégis be tud tagozódni egy keletkező új nemzetközi trendbe. Úgy, hogy ő van az élen. Lehet arról szólni, hogy mit ír a nemzetközi sajtó... De ha sok cikk, hírügynökségi beszámoló szerzője magyar, és közben egyre több ország akarja folytatni az orbáni politikát, annak minden durva és súlyos hibája ellenére, akkor el lehet dönteni mi is tükrözi Európa véleményét.
Az Index azt mondja meglepte őket a VW botrány, hogy ők a nagy botrányt a pénzügyek területén, kínai gyártók környékén, stb. várták volna. Pedig két nagy botrány is évek óta érett már. Az egyik a Juniper féle történet, amiről az IT biztonsággal foglalkozók is beszélnek. A másik pedig pontosan a dízelbotrány.
Hogy honnan lehetett ezt tudni? Mondjuk onnan, hogy nagyon rég óta téma, hogy a fogyasztási normákat így-úgy nem lehet betartani, hogy a trükkök, a downsizing sok lépése hogyan öli meg a használhatóságot. Ezzel szemben pontosan tudjuk, hogy az egész egy egyszerű dologról szól.
Az Európai Unió számos mérnököt alkalmaz azért, hogy kitaláljanak egy olyan normát, aminek csak kisebb, könnyebb, hatékonyabb, hibrid autóval lehet csak szabályosan megfelelni. Az autógyárak válasza az volt, hogy még több mérnököt alkalmaztak azért, hogy felderítsék, hogyan lehet ezeket a normákat nagyobb, pazarlóbb, többnyire nem hibrid autóval kijátszani. És ebben évek óta a határokat feszegették.
Aki azt hitte, ez a végtelenségig mehet az tévedett. Az USAban ugyanis senki sem érdekelt abban, hogy az Európai gyártók ezzel továbbra is sikeresek legyenek, a zöld lobbi viszont erős. És sok trükkről így vagy úgy, de kimondható, hogy csak trükk és szabálytalan. És egyetlen autógyártó sem szeretné a mérés által érintett tartományokban elrontani az autót, mert van amikor erre szükség van. Jön a megoldás: a motorvezérlésnél ne csak a pillanatnyi fordulatot, a gázpedál állását, hanem mondjuk az elmúlt x másodperc adatait is vegyük figyelembe. Ezzel próbáljuk meg hatékonyabban megjósolni milyen helyzet van. És véletlenül felismerhető a pontos mérési ciklus is...
A helyzetet felismerő, helyzetre reagáló motorvezérlés alapvető fontosságú ötlet. Ellenben a mérési helyzet és a valós, eltérő viselkedést eredményező helyzetek elkülönítése bizony elvezet a dízelbotrányhoz. És csak találgatjuk, hogy a rendszer honnan érzékeli azt, hogy mérés van. Szerintem akár innen is lehet. Az innováció tehát szükségszerűen vitt közelebb minket egy dízelbotrányhoz. A jobb autókat gyártó, innovációban élen járó, az USAban is viszonylag sok autót eladni képes nagyobb gyárak környékén volt várható az eset.
Azt, hogy pontosan melyik nevesebb gyárat kapják el először, azt csak az autók minősége, jellege alapján lehetett megtippelni. Hogy idén vagy 3 éven belül valamikor csak megtippelni lehetett. De a szabvány célja és az autógyárak viselkedése közötti különbségről tudni lehetett, hogy előbb-utóbb töréshez vezet.
Egyetlen év híreit sem lehet kitalálni napra pontosan, minden szereplőt megnevezve, rámutatva, hogy pontosan hogyan történik. De a folyamatok benne voltak a levegőben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.