... mert választani kell

Európai érték vagy német érdek?

2016/06/25. - írta: Válasszunk

Sokakat meglepett Schiffer András nyilatkozata. Sokkoló volt, mert javarészt EU szkeptikus szólamként a kiszakadni vágyókat érősítő érvként látszik. Valójában nem a kiszakadást, hanem a megújulást sürgeti. És sokkal fontosabb kérdés, hogy ebben igaza van-e, vagy rossz helyen, rosszul látja a problémát. Hajlok rá, hogy az utóbbi a probléma. Schiffer Andrád számos dolgot alapvetően vesz, amik cseppet sem alapvetőek, és amik természetesnek vétele nagyon komoly hiba lehet. 

Schiffer András természetesnek veszi, hogy ott van a Pride megnyitóján, a melegjogokat természetes, európai vagy már-már egyetemes emberi értéknek veszi. De nem kérdezi meg, hogy vajon mitől egyetemesebb, fontosabb ez az érték, mint az EU jelentős része által egyetemes értéknek tekintett szabad migráció. Ami a német gazdaságnak hagyományosan jó, a francia gazdaság sokszor örült neki. De alapvetően 2 helyen okoz nagyon nagy problémát. Mindkettőre ki fogok térni majd, de kezdeném saját magunkkal. 

Azon EUs országokba amik rosszabb helyzetből indulnak, így a jó munkaerőért való versenyben lemaradnak, ez pedig csökkenti a felzárkózás esélyeit. Közben viszont meg kell küzdeni itt egy másik problémával: A munkaerő szabad áramlása a kulturális és értékrendi sokszínűség nélkül nem menne. Ennek a sokszínűségnek viszont ára, költsége van. Például a menzákon kellene halal és kóser menü, stb. ami megnövelné a költségeket. Erre nincs pénz. 

Ha költünk rá: Mi vagyunk a rossz fiúk, mert felelőtlen költekezés miatt pénzügyi mentőövet kérünk. Ha nem költünk rá, és ezért nem is tudunk mindenkit befogadni, akkor mi vagyunk a xenofób szemetek, Európa fekete-báránya. Ez a sokszínűség azért nem természetes, mert még ma sem finanszírozható. 

Jól látható, hogy a munkaerő szabad áramlása az EU és a gazdasági térség egyik alapértéke. És az a német álláspont is érthető, ha a német állampolgár szírre fel vagyunk készülve, akkor a menekült szírre is, így a menekültek között vallási, nemzetiségi alapon diszkriminálni problémás lenne. Csak az a gond, hogy a német állampolgár szírre sem lehetünk felkészülve. A német állampolgár szír viszont érti ennek a gazdasági realitását. Ha olyan a vagyoni helyzete megoldja ami neki kell, ha nem, akkor eldönti, hogy elmegy, vagy elfogadja a gazdasági realitást.

Nos a menekült esetében nem olyan a helyzete. Ha a kvóta kötné hol kell lennie, nem tud elmenni. Az elfogadás viszont, mivel nem élt együtt más kultúrákkal fokozottan nehéz lesz. Nincs hozzá kötődő közeg, van viszont konfliktus. 

És a migrációs kérdés nem a "szegény menekültekről szól". Aki az első nem háborús országban kap menedéket és segélyezni kell, annak segélyezésével kb. senkinek sincs baja. Aki mivel ott vallása, egyedülálló nő volta, stb. miatt üldözik, veszélyben van ott is elmegy a második országba. Ezzel sincs baj. A tovább engedésük már gond, de amíg nem itt okoznak bajt, semmi közünk nem lenne hozzá. És ha ez sok befogadó országnak is érdeke, politikailag, gazdaságilag azt fogadnak be akit akarnak.

És érdekből, válogatva, elvárom azt is, hogy aki be tud illeszkedni mi is fogadjuk be. Mert megoldana problémát. 

Az ügy arról szól, hogy a németeknek érdekük sokat engedni. De az áradatot nem bírjuk. Ezért segítsük ki, mi szegényebbek, a semmiből Németországot, hogy ő még jobban elhúzzunk, mi meg belefulladhatunk a költségekbe. 

Költsünk EUs szinten arra, hogy eltűnjenek a nemi alapú bérkülönbségek. Tök jó. De raboljuk ki azokat akiknél bértábla van, többnyire minimálbér van, hogy ezzel a gazdagabb országban élők között eltűnjön a bérkülönbség. Azaz a magyar minimálbéren élő melós segítse ki a gazdag német / svéd mérnököt, mert ott a pár % bérkülönbség elfogadhatatlan... De német-magyar bérkülönséggel nem számol.

Tessék már elfogadni, hogy a német-magyar különbséget mérsékelve bizony nem csak a magyar többségi társadalomnak, de a magyar romáknak is jobb lesz a helyzete. Meg a nőknek. meg mindenkinek. És utána a kisebb különbségeket is el lehet tüntetni.

A másik problémás helyzet azon országok, ahol jó a szociális ellátó rendszer, de hely vagy lehetőségek hiányában nem tudnak minden bevándorlót jó munkával, jó lakással ellátni. Megjelennek a visszaélésszerű és a természetesen visszás helyzetek. Akinek csak egy szoba felére jut pénze, az nem tudja kivinni a családját, de tartási kötelessége van, el kell őket látni. A család egy szegény országban van, de ő felveszi az angol benefitet. Ha pedig éppen nincs meló, és a stabil állás itt nem feltétlenül jellemző, akkor csak magának és az otthon élő rokonságnak kér benefitet. De közben szerelget, barkácsol, megpróbál megélni (szürkegazdaságban, feketegazdaságban is) a benefit mellett. Viszont mivel sok mindent piszok olcsón vállal el, mert még így is jobb neki, mint otthon. 

Sejtjük, hogy az egyes régiók leszakadása, az ezek irányába való szolidaritás hiánya is ide vezet. De a melósnak ez is életet ment, így érdeke odamenni, ezzel lenyomja a béreket, az angol melós se kapna így többet. Eddig egy pályakezdő emberi körülmények között lakhatott, ebben a helyzetben a lenyomott béreken neki is csak egy szoba fele jut. Neki buli haverokkal, munkatársakkal lakni. A hely a számítógépnek, sok szórakozásnak elég. A szülei, nagyszülei viszont idegesek emiatt az életmód miatt és felismerik az okát. 

Fogalmuk sincs, pontosan mi az EU, egy bonyolult valami, amit nem értenek. De azt tudják, hogy ebből a kialakult helyzetből nem kérnek. Nem lehet olyan rossz "egyedül", mert az EU előtt is kibírták, rájuk még más várt felnőve. És a történeteikre az általuk olvasott tabloid is ráerősít. És itt mindegy, hogy pakizik, vagy fucking polish jelzővel illet egy magyart, a probléma a számára ugyanaz. Ugyanaz az EU polgár gyári munkással, és a sátortáborozóval. 

Ha a finanszírozhatatlan sokszínűség vélt alapértéke mégsem alapérték, és ezért nem támogatja igazán a szabad és ellenőrizetlen migrációt, akkor viszont éppen ezért nem támogat sok mást sem. Hiszen ez esetben el kell különíteni alapvető emberi jogokat. Állami ösztönzőket amik eredményhez nem, de az állam számára általában hasznos munka követéséhez rendelnek előnyöket. A valós teljesítménnyel, áldozatvállalással, stb. elért szerzett jogok jelentik a harmadik csoportot. A negyedik pedig a szolidaritásból, ameddig jut, legyen a másiknak is alapon adott jogok. 

Az EU gy olyan szervezet, ahol minden pici különbség eltüntetésére való korlátlan erőforrás pazarlást evidenciaként kezelik, részben a nagytőke érdekében, részben ideológiai okokból... Csak éppen az egyes országok közötti különbséget nem. És amikor a "nincsből is el akarnak venni" és erre bárki nemet mond, jönnek a sértő jelzők, a magországok rasszizmusa. 

Ez a multikulti, "progresszív" alapállás és a munkaerő szabad áramlása az EUn belül alapérték, de az egyes országok "önálló" volta miatt az országok közötti különbséggel nem foglalkoznak. Pedig a szolidaritás érdekében azt is el kellene tüntetni.

Őszintén szólva. A gyengébb országokban való befektetések után egyes cégek kaphatnának adókedvezményt kötelezően az anyaországban is, vagy a gazdagabb EUs országokban. Ha közös projektként infrastrukturát épít több EUs állam (egy szegényebb és pár szponzor) azt is lehetne kedvezményekkel jutalmazni. Ebből több fejlődne, és nem csak "stadion legyen vagy 30 centis kilátók sora" alapon elfolyna a pénz.

Lehet Magyarországra is sok menedékkérő. Mondjuk "EUs pénzből építve, munkát adva sok ott dolgozó magyarnak, valami elnéptelenedett helyre felhúzunk egy kisvárost" alapon. Arab éttermekkel, iskolákkal, integrációs központokkal, ott mondjuk német cég által létrehozott munkahelyekkel. Mert ilyen dolgokra vagy másra alkalmas, fejleszthető terület még van az országban. Csak ehhez sok gazdagabb EUs polgárnak be kéne látni, hogy erre is kell küzdeni, ha valóban akarják azt az integrációt. 

Valóban európai érték a szolidaritás. Csak az a baj, hogy erről sok ország rögtön elfelejtkezik, amint sokba kezd kerülni. De erre hivatkozva akarja kirabolni azokat a szegényebbeket. A probléma innen ered. Ez pedig az EU párti progresszív kampányok hitelét könnyen megkérdőjelezi. És ez a hitelességi válság vezetett el a Brexithez is. 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr428843162

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wildhunt 2016.06.26. 10:50:04

Az EU-nak el kellene döntenie, hogy ideológiai, vagy gazdasági project. Az angoloknak abból lett elegük, hogy ha egy EU-s döntés gazdaságilag nem igazolható, akkor ideológiailag, ha meg ideológiailag hibás, akkor gazdaságilag kötelező elfogadni.

Bafana 2016.06.26. 11:03:21

Nem vagyok LMP szavazó, de még szimpatizáns sem! De Schiffernek ebben az elemzésében tökéletesen igaza van!

Neo07 2016.06.26. 11:27:47

Nem ártana egy kis szövegfésülés és átfogalmazás, mert nehezen követhető. Egy példa:"...hogy ő még jobban elhúzzunk..."

Csak két megjegyzés:
1.A "menekültek" -- pláne ekkora tömegben -- nem fognak beilleszkedni.
2. A munkaerő szabad áramlása "alapérték" , az ami hibás elgondolás. Az elvándorlás következményeként a közép-európai országok gazdasága gyengül, csökken --amire nincs ellentételezés -- lélekszám lecsökken, talán véglegesen, a befogadó országok társadalmilag szintén nincsenek felkészülve rá, lásd a szavazás kimenetét. (egyébként a rasszizmus vádját elkerülendő beszéltek k-európaiakról.)
Eredmény: egyik országcsoportban sem tud működni a bérek szabályozása (az egyikben fel, ma másikban le). Mindkét országcsoport gazdasága eltorzul az EU-"alapérték"mesterséges beavatkozásától.

Mi most egy viszonylag erős, független ország helyett egy birodalom periferiális provinciája vagyunk, ami soha nem emelkedhet fel.

Ez az EU egy ugyanolyan társadalomkísérlet, mint annak idején a kommunizmus volt. El fog bukni.

nemecsekerno_007 2016.06.26. 12:02:21

Egész érdekes írás. Árukapcsolás :) 1 migráns, 2 új munkahely. Első ránézésre egész logikusnak tűnik. Persze az ördög a részletekben van :)

if you 2016.06.26. 12:18:20

ó@Wildhunt: Egyetértek azzal a kiegészítéssel,hogy vállalja-é strukturális problémák megoldását és ezzel a szakadék szélé környékén lévő tömegéket is be emeli! Régóta látszik,ez nem csak mi,vagy Kelet-Európa problémája!

2016.06.26. 12:31:31

A tipikus közhelyhalmaz.
Megint egy okostojás, aki nem látja a fától az erdőt.

Punxsutawney Mormota 2016.06.26. 13:14:22

@Balango: Mert Te igen? Akkor hadd halljam, olvassam a saját elemzésedet!

Wildhunt 2016.06.26. 13:36:27

@if you: Én már akkor is reménykednék, ha méltóztatnának felismerni ezeket a problémákat.

HaCS 2016.06.26. 14:42:13

"Ezért segítsük ki, mi szegényebbek, a semmiből Németországot, hogy ő még jobban elhúzzunk, mi meg belefulladhatunk a költségekbe. "

(szerző)

"A német önzésre épülő, többsebességes Európa széthulláshoz vezet."

(Schiffer András)

Szerintem ugyanarról a jelenségről beszélnek más vetületben.

timargabor · http://kard.blog.hu 2016.06.26. 15:14:35

"Mondjuk "EUs pénzből építve, munkát adva sok ott dolgozó magyarnak, valami elnéptelenedett helyre felhúzunk egy kisvárost" alapon. Arab éttermekkel, iskolákkal, integrációs központokkal, ott mondjuk német cég által létrehozott munkahelyekkel."

Óvatosan az ilyen ötletekkel, vagy még inkább sehogy. A Trianonhoz vezető út is valahogy így kezdődött.

2016.06.26. 16:46:10

Nem ertem Shiffert. Elolvasta vajon valaha az EU donteshozatali rendszeret? Pont arrol szol, hogy a nemet es francia hegemonia ellen kettos tobbseg kell, es ezert barmely dontes moge kellenek a kis es kozepes meretu orszagok is, kulonben nincs ervenyes dontes. A kettos tobbsg azt jelenti, hogy nem eleg meghatarozott szamu lakossagszamnak osszeallnia egy ugy mogott, mert akkor egy nemet-francia-lengyel trio mindent egyedul eldontene es csokolom. Nem, ehhez meg kell, hogy elegendo szamu allam is osszealljon az adott ugy melle, es igy a kicsiket nem lehet kihagyni. Ha latott volna mar EU-s targyalast, akkor tudna, hogy egy eloterjesztest benyujto orszag altalaban vert izzad, amig megszerzi a szukseges kettos tamogatast. Szoval ne egyszerusitsuk mar le az EU-t zsigeri indulatokra, mert abbol csak tovabbi indulaos kilepesek lesznek. Mindez tisztan tudatlansagbol. Shiffer Andras, csalodtam benned! Az, hogy Mari neni a sarki kozertben nem ismeri az EU mukodeset, az bocsanatos dolog, alkalomadtan el kell neki magyarazni, higy az Eu miatt tud az egyik unokaja kulfoldon tanulni, a masik unokaja meg kulfoldon dolgozni. Nincs ezzel semmi baj. De, hogy egy politikus ekkora butasagot mondjon, az viszint nagyon sulyos, es meg terjeszti is a tudatlansagat....

2016.06.26. 18:52:12

@Punxsutawney Mormota:
Én nem gondolom magamat olyan okosnak, hogy politikai tárgyú blogban osszam az észt.

Punxsutawney Mormota 2016.06.26. 20:00:31

@Balango: Tényleg? Pedi ahogy leugattad a posztírót nagyon úgty tűnt, hogy kialakult, egzakt, a tényeket és a lehetőségeket maximálisan figyelembe vevő, higgadt és egzakt véleményed van.
Azért írtam, hogy nosza, dobd ki a véleményedet, kíváncsi vagyok rá.
süti beállítások módosítása