Ismerjük a Pukli ügy újabb menetét. Egyes baloldali blogok karaktergyilkosnak szánt postjait.A nagy baj az, hogy a post nem Pukli úrról állít ki igazán véleményt, bármennyire is őt állítja be árulónak. Nem Pukli úrról mond rosszat, amikor felteszi a kérdést: "Most abba nem is megyünk bele különösebben, hogy egy tanár, egy pedagógus hogyan takarhat fel egy olyan kormány mögé, amely emberek, köztük gyermekek vízbe fúlására, háború elől menekülésére mutat tökéletesen érzéketlenséget, rosszabb esetben undorító cinizmust?"

Mert ugye az ember elgondolkodik. Pukli úr pedagógus. Azt várhatja el, hogy a politika képviselje őt, és a diákjait. Tőle nem lehet semmi olyat elvárni amit nem vállalt el, és valójában csak oktatás kérdésének kezelésére jelentkezett. Ha a politika ettől eltérő elvárást, politikai érdekek képviseletét várja el, akkor az a politikai csoport nem demokrataként a választót képviselve, hanem diktátorként a választó politikai nézeteivel kapcsán feltételeket diktálva viselkedik.

Teljesen jogos a tiltakozás számos ügyben a mostani politika ellen. És nem a lopás miatt, hiszen ha ugyanannyi erőforrásból több minden valósul meg most, akkor valószínűleg az előző kormány idején többet loptak el, igaz az nem feltétlenül egy helyre került, pofátlanul új ultragazdagokat teremtve. Még csak nem is azért, mert amit a kormány csinál az sokszor bevallottan pocsék munka. Mert ez ügyben akkor lenne értelme szólni, ha lenne jobb alternatíva.

Pusztán azért is van értelme szólni, mert a kormány hozzányúlt olyan rendszerekhez, amik érzékenyek. 1998-ban az első Orbán kormány megszüntette az olajszőkítést. Nyugodjunk meg, ezzel is sokat loptak emberek. Azóta lett online pénztárgép, a "lefizetjük az orvost, legyen meg a leszázalékolás" néven ismert sportágnak is keresztbe tettek valamilyen szinten. Mondják ahol fát vágnak, hullik a forgács: Vannak olyanok akiknek ezek a szükséges reformok igazságtalanul is hátrányt okoznak. 

Ismerjük azt, hogy a gyógyszergyár emberei rábeszélik az orvost a drágább, de nem jobb gyógyszerre is. A közpénzből így is lesz magánpénz. Bele kell nyúlni. Mint abba is, hogy a tankönyvpiac úgy működött, hogy az utolsó pályázatok során a tankönyvek engedélyeztetése, engedélyek megújítása során felmerült, hogy még mindig Windows 95-öt, a könyvtárban elérhető betárcsázós internetet oktatna egyik-másik tankönyv. És a kiadók ezen a szinten is díjakat nyernek.

Valamit tenni kell. És borítékolható a rossz eredmény. Mert ugye ahhoz, hogy az új könyv meglegyen, a feladatot valóban meg akarják oldani lazsálás helyett lojalitás kell. Akit a lojalitása miatt választottak egy fontos feladatra, ahol csak ő lesz a terepen és reggel, délben, este azt hallja, hogy a lojalitás milyen nyelvcsapásokról szól, az olyan könyveket, műsorokat, stb. is fog készíteni. A hasonló irányú túlzott lojalitást pedig még a kormánypártok vezetésében is hibának, nem érdemnek látja a többség, de ezzel együtt fejlődésnek, jó lépésnek az eddigi probléma megoldását.

Egyetlen gyerek sem fullad meg a tengeren azért, mert Orbán Viktor nem engedi be. Nincs tengerpartunk. Annál több gyerek fullad bele a tengerbe azért, mert a biztonságos közeli menedék helyett a veszélyes utat választja ő vagy a családja. A jóllét egy olyan ígérete miatt, ami teljesíthetetlen, és az ígért kánaán helyett sokszor gettóba vezet az út. Párizs környékén a bevándorlók lakta negyedek gettósodását, az ottani veszélyeket, az ebből születő konfliktusokat ismerjük.

Amikor nem a közeli, biztos menedéket keresi, ahol még akár az anyanyelvén is könnyű lenne oktatást megoldani, hanem az életét veszélyeztetve tengerre száll egy gyerek, az nem csak  az életét veszélyezteti, de a hazug ígéret miatt vállalt veszélyes út alatt biztosan kizárja őt az oktatásból is. És később, mivel nem a saját kulturális környezetében kellene tanulnia, így bizony a tanulása kapcsán hosszabb távon is nehézségekkel szembesül.

Baj-e az, ha valaki azt kívánja a lehető leghamarabb biztonságban legyen, a környezetében kapjon jó oktatást, és a lehető leghamarabb visszatérhessen a hazájába? Mindezt ahelyett, hogy az életét kockáztatva, sok dologgal lemaradva ide érkezzen, és egy gettóba szorulva az európai baloldal "elnyomott" szavazója legyen?

A fenti történetek közös pontja az, hogy mégis szükség van tiltakozásra. Szükség van rá, mert sokszor a kormányon ellenvélemények, az ellenkező érvek meghallgatása nélkül megy át egy ötlet. Sokszor a rossz munka kapcsán el lehet érni, hogy azt kijavítsák.

És szükség van az állampolgárok saját tiltakozására, nem azért, mert a mostani kormány helyett egy rosszabbat akarnak. Hanem azért, mert a hazai ellenzéki pártok nem képviselik őket, így a problémákat és a tényt, hogy a problémák tömegeket érintenek és fontosak megfelelő hiteles ellenzéki képviselők hiányában nekik maguknak kell megmutatniuk. És meg kell lepődniük, hogy a korábban engesztelhetetlen diktátornak beállított FIDESZ mégis nyitott valami tárgyalásra, a magát demokratikusnak mondó ellenzék semmiből sem enged és csak elvár tőlük. És persze az ellenzéki kontrollhoz való viszonnyal együtt a hazai demokráciáról alkotott kép is változik. 

Ez a tapasztalat az, ami a korábbi tiltakozók jelentős részéből törzsszavazót szül, és ez jelenti 2018. egyik potenciálisan a választás eldönteni képes szempontját. Ez az új rezsicsökkentés amivel az ellenzék nem tud mit csinálni. Mert, ha a kormány enged és a párbeszédnél meg lehet érteni a jó szándékot, az ellenzék viszont nem képviseli azokat akiknek gondja van, hanem csak szolgálatot vár tőlük, az igen erősen befolyásolja a preferenciákat.

De idéznék még egy gondolatot a Pukli úr ellen uszító postból: "Ép ésszel nem gondolhatta, hogy amikor az ő hívó szavára is kockás ingben dideregtek az emberek a esernyők alatt, akkor csupán azért mentek ki, mert helyre akarják állítani a szabad tankönyvválasztást, és túl soknak tartják a napi nyolc tanórát."

Volt ott az oktatással kapcsolatban elég sok más téma is. Amikor politikai pártok hívnak kormányellenes tüntetésre embereket, akkor valahogy nincs tömeg. Amikor konkrét ügyben azok is kimennek akinek elegük van a baloldalról pedig tömeg van. A legtöbb ember, ha valamit mond, hogy mi nem tetszik neki, nem hazudik, taktikázik, hanem elmondja a panaszait, hogy változtatni lehessen róla.

Ha pedig egy politikai párt nem tudja elképzelni sem azt, hogy valaki ne legyen genetikusan hazug... Akár azon az áron is, hogy a taktikai hazugság neki is a családjának is árt, az saját magáról, baráti köréről állít ki egyfajta bizonyítványt. Emlékezünk az örökbecsű baloldali mondásra: "Hazudtunk reggel, délben, meg este. Hazudtunk minden hullámhosszon." Egyetlen egy oldalt sem lehetne az idők végezetéig egyetlen ilyen szállóigévé vált mondás alapján megbélyegezni. De aki kapcsán politikusok, hozzájuk kötődő újságírók, bloggerek egyaránt azt bizonyítják, hogy az adott oldalon a hazudozás, becstelenség a politikai identitás elvárt része azt nehéz máshogy kezelni.