... mert választani kell

A népszavazás tanulsága

2016/10/02. - írta: Válasszunk

Létezik egy kis apróság amivel számolni kellett volna: Az, hogy a gyávaság nem térül meg. Sem a kormánypártoknak, sem az ellenzéknek. A választás kapcsán ugyanis a vidék-város különbség okai között van egy fontos szempont: A két eltérő környezetben máshogy működik a választás titkossága. Vidéken sem látni azt, hogy kire szavazol, de azt sokan látják, arról sokan pletykálhatnak, hogy elmentél-e szavazni. Innen pedig a közösségnek való megfelelés is plusz nyomást jelent a választókon. Ez a plusz nyomás elegendő ahhoz, hogy a népszavazásokon való részvételt befolyásolja.

Érdemes megnézni, hogy számos népszavazáson viszonylag alacsony volt a részvétel. Ilyen népszavazás volt 2008-ban is. Éppen csak megvolt az 50% részvétel. De emlékszünk a kedvezményes honosítás / kettős állampolgárság kapcsán tartott szavazásra? Érvénytelen volt. De lépjünk csak egy kicsit tovább: 1989ben egy érvényes népszavazással indítottunk. Az akkor egy kicsit más politikai közegben, sokak által joggal fontosnak tartott kérdésekben tartott első, szimbolikus népszavazásként könnyen vitte át az érvényességi küszöböt. 1990-ben viszont rögtön jött egy eredménytelen népszavazás: 14%-os részvétellel. 

1997-ben jött a következő népszavazás. Akkor a 2/3-os többséggel rendelkező kormánypártok átírták a népszavazás szabályait, hogy a népszavazás érvényes legyen. Ekkor sem volt meg az 50%-os részvétel. Sejthetjük, ha az akkori szabályokat alkalmaznánk, akkor most nem lenne kérdés az érvényesség. Érdekes, hogy pont a baloldal volt az aki egy népszavazás előtt a kívánt kimenetel eléréséhez átszabta a választási szabályokat. Ezért ma diktatúrát kiáltanának.

Beszéljünk 2003-ról. 45.62%-os részvétel mellett döntöttünk az EU tagság mellett. A mostani népszavazás támogatottsága ehhez hasonlít, de többen szavaznak a kvóták ellen, mint akkor az EU tagság mellett. Ha hozzá tesszük, hogy akkor nem volt széles körű bojkott meghirdetve, akkor az ottani részvétel rámutat: egy kevés téttel rendelkező népszavazásnál átvinni az 50%-os küszöböt butaság. Ehhez képest a mostani eredmény kimondottan erős üzenet. 2004-et pedig már említettem. Mint a 2008-as helyzet éppen csak megvan helyzetét is. Úgy is mondhatnánk: 1990 óta egyetlen olyan népszavazás volt ahol megvolt az 50%, politikailag erősen felfokozott hangulatban, ahol mindkét oldalnak oka volt kampányolni.

Ezek után megkérdezem: Vajon bármely baloldal által felvetett népszavazás kapcsán, ha a jobboldal hirdetett bojkottot működik-e majd a népszavazási kontroll? Két baloldali bojkott után egyértelmű lenne, hogy a bojkott, mint eszköz legitim. Ha a mostani érvénytelenséget a FIDESZ kudarcaként hirdetik, akkor azzal a népszavazási kezdeményezés, mint az ellenzéki kontroll fegyvere véglege meggyengül. Elsősorban ezért kellett elkerülni azt, hogy a következő bojkott előtt a baloldal bármilyen kérdésben népszavazást kezdeményezhessen.

A FIDESZ a migráns kérdéssel nem népszavazást, hanem választást akar nyerni. Ugyanakkor más népszavazásokon egy baloldali siker, akár eredménytelen népszavazás esetén is, komoly következményekkel járhatna. Azt szokták mondani a népszavazások kapcsán, hogy mindig könnyebb az Igen mellett kampányolni. Vajon miért választotta a FIDESZ a NEM melletti érvelést? Mert így azt tudja mondani, hogy az EU által javasolt betelepítés mellett nem volt szavazat. Ők ugyan a NEM mellett kampányoltak, ami kb. bármit jelent, de az igen melletti szavazatok az EU akaratának megerősítését jelentik.És az a fontos, hogy a betelepítést kevesen támogatták.

Egyetlen jelentős párt sem támogatta. A szavazók sem támogatták. Ennél erősebb támogatás nem kell Orbán Viktornak Brüsszelben, hiszen a betelepítés támogatásának a hiánya (amihez a távolmaradók is hozzátesznek) jó érv. A rossz kérdésért, a gyenge eredményért akár felelősséget is lehet vállalni, és lehet kezelni. Ezzel szemben később a kormány ellenében téttel indított népszavazásokon sokkal nehezebb lesz az ellenzéknek bármilyen eredményt elérnie. Hiszen most, az érvényességhez kellő szavazatok hiányát kell valahogy kommunikálniuk. Erre nehezebb választ adni.

Főleg azért, mert a FIDESZ könnyen mondja azt, hogy a mostani népszavazáson önmaga annyi embert mozgósított, mint sok szavazáson a pártok összesen. És valószínű, hogy egy baloldali téma a kormánypárti bojkott mellett ennél lényegesen kevesebb szavazót mozdítana meg. 

Tegyük fel a kérdést: Ha egy hónap múlva lenne népszavazás oktatáspolitikáról, boltzárról, stb. és az egyik oldal bojkottra játszana és csak a másik oldal mozgósít meg lenne-e az 50%? De tovább megyek: Az EU kapcsán ismert probléma, hogy a jelenlegi helyzetben számos olyan kérdés van, ahol azt látjuk a "félig véghez vitt integráció" nem megoldás, hanem probléma forrás. A szorosabb integráció feltételéül lehet szabni népszavazást. Érvényes és eredményes népszavazást tartani pedig nehéz. A mostani szavazásnak, és a korábbi EU csatlakozásos népszavazásnak is ez a tanulsága.

Márpedig az üzenet világos: Az EUnak sok válság kapcsán sok reformra van szükség, olyan kérdésekben is, ahol konszenzusos döntés kell. Egyetlen országon elbukhat és sok kérdésnél lehet jól szavaztatni. Ha az EU a "többség diktatúrája" elvén akar olyan döntéseket lenyomni ami sok országban okkal népszerűtlen, és utána a döntés által támogatott folyamat a döntést sürgetőknél sem arat osztatlan sikert, akkor fel kell arra készülni, hogy az EUs integrációs szükséges elmélyítése nem fog kellő támogatást élvezni. 

Ha az ellenzék meg akarta volna védeni a népszavazás eszközét, akkor bele kellett volna állnia egy az Igen melletti vesztes kampányba, ahol az igenre adott sokféle magyarázatnak következményei lehetnek. Ez esetben a kormány most győzelmet kommunikálhatna, de máskor egy milliós szavazatszámmal megjelenő népszavazást jóval kevésbé lehetne lesöpörni az asztalról.

Az ellenzék elvesztett egy fontos eszközt azzal, hogy nem állt bele a harcba. A kormánypárt pedig elvesztette a lehetőséget arra, hogy egy érvényes népszavazás eredményével a háta mögött politizáljon azzal, hogy a kérdéssel megnehezítette az igen melletti érvelést. Mindkét döntés mögött ott van a gyávaság.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8611760419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orbán Viktor (törölt) 2016.10.03. 14:56:17

mi van?
süti beállítások módosítása