... mert választani kell

Ideje elfogadni, hogy nem 2006 van

2017/05/06. - írta: Válasszunk

2006-ban sokan szavaztak bizalmat Gyurcsány Ferencnek, még a Balatonőszödön elmondott beszéde után is. A beismert hazugságokról szóló beszéd mérhetetlenül pofátlan volt. És nem csak a hazugságok beismerése miatt. Képzeljünk el kétféle helyzetet: Az egyik, hogy Gyurcsány Ferenc ez után őszinte tisztességes, és azt, hogy ez után sem egyenes. E két helyzet között a beszéd pillanatában nem tudunk különbséget tenni. Viszont bárki megértheti: Nem mindegy, hogy melyikről van szó. Úgy eljátszani, hogy ez tulajdonképpen "igazságbeszéd", hogy közben is eldurran egy-két hazugság, finoman szólva is problémás.

Gyurcsány Ferenc akkori állításai között ott szerepelt az, hogy a semmittevéshez, eredménytelen kormányzáshoz nem adja a nevét, ahhoz más madame kell. Tudják mi történt? Amikor nem volt meg mögötte a támogatás, a nagyon kevés kis elképzelését elkaszálták maradt. Azaz az igazságbeszédként is beállítható balatonőszödi előadásának egyik legfontosabb kulcsmondata volt hazugság. De el lehet mondani azt is, hogy utána valahogy hiányoztak azok az ötletek és megoldások amiket hitelesen képviselt volna. A később ellenzékben megfogalmazott programok is ritkán mutatnak túl a hatalom megragadásán, mert a közös kormányzáshoz kijelölt célok rendszeresen kimaradtak az összefogás kapcsán való egyeztetésből.

Azaz ismét semmittevéshez, kormányozhatatlan országhoz adná az arcát. Kérdezem én, számon kérhető-e bárkin, hogy ezt 2006-ban nem látta előre? Tovább megyek: Egészen a 2014-es választási kampányig nem tudtuk előáll-e valami hiteles megoldási javaslattal Gyurcsány. Egészen addig a pontig amíg ki nem derült az, hogy ez nem lesz így lehetett hinni abban, hogy őszinteségre törekszik, ad majd megoldást.

Aki akkor őt a legkisebb rosszként elfogadta, ma jobboldalra szavaz, azt jobb oldalon szívesen látták. Ha valaki azt mondaná változik annyit a helyzet, egy határon túllép az Orbán kormány, és ezért most a legkisebb rossz ismét baloldalon van, akkor Gyurcsány bandájától jönne a gyűlölködés, hogy eddig mit nézett el az illető a másik oldalnak. A baloldalnak elnézett bűnöket le se szarják.

Gyurcsány egyik ismert döntése volt, hogy a "kettős állampolgárságról" (valójában kedvezményes honosításról) szóló népszavazás során a bojkott támogatása volt. Ami kapcsán fontos érv volt, hogy a kérdés szövege egy veszélyes szabályozást jelentene, felelősen, kevesebb visszaélésnek teret engedve kellene a kérdést szabályozni. Tudják mi az érdekes? Sem a kormány általi felelős szabályozás nem történt meg az ő kormányzása idején, pedig volt rá ideje... Sem a visszaéléseket kizáró bevándorlás politika mellett nem áll ki azóta Gyurcsány. Hiszen elegendő lenne azt mondani: A mostani migrációs krízisben is különbséget kell tenni a tisztességes és a tisztességtelen migráció között.

Tudják mi az érdekes? Gyurcsány ma sem tesz így különbséget, aki a törvényeket betartva megáll az első biztonságos országban, együttműködik, de papírokkal jönne tovább a katasztrofális helyzetet jelentő menekülttáborból, annak az érdekében semmit sem tesz. Pedig az ő migrációjukat könnyű lenne segíteni. Papírjaik vannak, több EUs országban pénzzel is megváltható a letelepedés. A menekültet támogatókkal összekötve, segítve a munkavállalását sok ilyen ember jöhetne. De aki tisztességgel jönne az értéktelen. 

Aki viszont egy "jobb élet reményében" törvényt sért? Jöhet. Ha a rendőrök elől bujkálva más vagyonát teszi tönkre? Szeretettel várják. Ellenőrizhetetlen, nemzetbiztonsági kockázatot jelent? Tökéletes. Még a tökéletesen befogadó Németországban is azt mondja a többség nem akar integrálódni? Mégis szívesen látnák. Az ugyanabból a háborúból jövő törvénytisztelő társát viszont nem. 

Egy mélyszegénységben élő hajléktalannak, egy putriban élőnek, sok más embernek az életkörülményei semmivel sem voltak jobbak, mint amit ma egy menekülttáborban lehet tapasztalni. Előítéletekkel is szembesültek. Ők nem jöttetek egy jobb élet reményében. Nem kaphattak EUs útlevelet, és reményt egy londoni állásra és egy lyukra amit ott szobaként kaptak. Ők dögöljenek meg. Pedig tisztességgel jöttek volna. De ugye a veszélyek, a kockázatok... Kérdezem én: Aki akkor elfogadta, hogy bevándorlás kapcsán a biztonság a döntő, az miért ne küldené el most Gyurcsányt és bandáját melegebb éghajlatra?

Aki pedig azt elutasította, joggal kérdezi: A magyar nem kellett, a papír nélküli veszélyes idegen meg kéne? De Balatonőszöd, sőt a beszéd kiszivárgása, vagy még a szociális népszavazás sem tette lehetetlenné azt, hogy Gyurcsány Ferenc akkor és ott, a biztonságra és a határon túli magyarok méltányolandó kéréseire figyelemmel letegyen egy javaslatot az asztalra. Pedig azt a jobboldal is megszavazhatta volna. 

Nem csak vállalta a semmittevést, hanem amikor lett volna lehetősége valamiben cselekedni, és nem átverni a választóit, mégis a semmittevés mellett döntött. És azóta is úgy megy az összefogás, hogy az után kormányozhatatlan ország és semmittevés jönne inkább. 2006-ban, Balantonőszöd után sem tudhattuk biztosra mi jön ez után. Azóta tudjuk. És azt is láttuk hogyan kezelték 2006-ban a tiltakozásokat. Hogy a rendszerváltás óta egyetlen más kormány alatt sem vertek szét úgy tüntetéseket, pláne nem úgy, hogy járókelők is megsérültek volna.

Azt is tudjuk hány helyen megy szembe Gyurcsány bandája az emberi jogokkal nyíltan. És nem szeretnénk, ha ebből eredő pár tiltakozás kapcsán, mondjuk a tiltakozók mellett járókelők, turisták is megvakulnának. És Balatonőszöd után ez nem azonnal derült ki.

Voltak dolgok amiket elhittem. Például azt, hogy botrány, hogy pár iskolában raktárban porosodik a levedlett számítógép, míg sok gyerek esetében borítékolható, hogy digitális analfabéta lesz, mert az ő iskolájának olyanra sem futja, és másból is kevés van. Botrány, mert potenciálisan ezzel elveszítjük a legjobb informatikusokat, de talán sok jó orvost, kutatót is. És utána ezzel az egész ország veszít, az elit iskolába járó gyerek is. Az esélyegyenlőség, és egy ennyiben baloldali politika azért az érdekünk, hogy ne dobjuk el a tehetségeket, hanem mindannyian profitáljunk az adottságaikból.

Ez nem a megsegített szegényről szól, hanem rólunk. Igenis csökkenteni kellett a különbségeket, és lehet, hogy az elit sokat veszít, de az, ha az ország nagyobb része egy kicsit nyer, akkor még megérheti. És ezért piszok sok gaztettet el lehetett nézni Gyurcsánynak is. De tudják ki kezdte el lebontani ezeket a különbségeket? Orbán. Gyurcsány pedig tiltakozik ellene. Amikor sok gaztettet elnéztek neki az azért volt, mert hittek abban, hogy ez egy csomag része, és abban a csomagban ott lesz valami jó. Ott lesznek olyan előre mutató megoldások, amikkel Gyurcsány viszont a mai napig adós maradt.

Aki ma hisz még Gyurcsányban az hülye. És ezen semmit sem változtat az, ha valaki előveszi: 2006-ban még én is hittem neki. Akkor hittem, hogy egy kicsit jobb lehet, Orbánéknál Ma már sajnos tudom, hogy sokkal rosszabb. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9612483307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.07. 08:23:28

Kiszivárgott a beszéd? Dehogy. Ő maga tette közzé, csak elszámolta magát.

Zsoltbacsi 2017.05.07. 10:11:39

Sokmindennel egyetertek, de Ferenc testver nem az oszodi beszed miatt bukott meg. Sokkal nagyobb jelentossege a miniszterelnoki vitanak, es az azt koveto intezkedeseknek (vizitdij, adoemeles, kedvezmenyes afa kulcs megszuntetese)

Itt van 2 akkori kozvelemenykutatasi grafikon, mindkettobol vilagosan latszik, hogy mar az oszodi beszed kikerulese elott elpartoltak az emberek az mszptol, epp ezert nem is volt Orban erdeke, hogy EPP AKKOR hozza nyilvanossagra...

m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/fidesz_mszp(1).gif
m.cdn.blog.hu/ma/mandiner/image/gyurcsany_orban(1).gif

(Az oszodi beszed szept 17en lett nyilvanos, abban a pillanatban mar 30 szazalekkal vezetett a Fidesz minden kozvelemenykutato szerint.)

@MaxVal BircaMan HJCD: -val is egyetertek, sok erv szol amellett is, hogy o tette kozze,de ez valoszinuleg sosem fog kiderulni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.07. 16:35:39

@Zsoltbacsi: Teljesen mindegy ki hozta nyilvánosságra. Ki szivárogtatta ki. Amit mondtál ahhoz hozzá is lehet tenni, hogy azzal az értelmezéssel, hogy az a "hazugságokkal szembeforduló igazságbeszéd" lett volna ezt a zuhanást remélte megállítani. De az adott beszéd az ami nem csak az akkori pillanatnyi népszerűségekre, hanem elsősorban az azóta való megítélésére nyomta rá a bélyeget. És elsősorban azért, mert hazugságokkal, szembeforduló igazságbeszédként ma már nem igazán értelmezheti ezt gondolkodó ember. Ugyanis a szembefordulás nem történt meg.

De a beszéddel elhangzottakkal szemben, cselekvésre képtelen kormányzás, és ezzel együtt megjelenő rendőri erőszak igen.

Zsoltbacsi 2017.05.07. 19:08:59

@Válasszunk:

Szerintem elbeszelunk egymas mellett. Mikozben a mondanivalod lenyegevel termeszetesen egyetertek, azt fenntartom, hogy az oszodi beszed hosszutavu hatasara nincs bizonyitek.

deneskata 2017.05.08. 14:18:27

Minek ilyen lerágott csonton rágódni? Gyurcsány tábora ma annyira csekély, hogy kár is rá szót pazarolni.
Másfele kell fordulni, ha hatékony ellenzékbn reménykedünk.
Mert azt ugye a blogíró sem gondolja, hogy ha nincs Gyurcsány, akkor Orbánra szavazunk?
Én megfogadtam már 2010-ben: egyikre sem, soha többé. Ez számomra azt is jelenti, hogy se az MSZP-re, sem a Fideszre nem szavazok többet.
Úgy gondolom, nem vagyok egyedül.

bridgeman 2017.05.08. 14:25:20

Gyurcsányozás, magyarozás és migránsozás 2017 -ben? És az jön ki, hogy Gyurcsány sokkal rosszabb volt, mint Orbán?

Már a kérdések se relevánsak. És a válaszok sem teljesen állják meg a helyüket. Egy szó sincs azokról a területekről, amikben 2010 után a fidesz gyengébben teljesített, mint az mszp.

Ez így egy szokatlanul rafinált fideszes propagandának tűnik.

cselaxi 2017.05.08. 14:49:29

@bridgeman: Igazad van. Amúgy egy külföldi mondás: "Ha két magyar szövetkezik, az egyik áruló."

apterus 2017.05.08. 15:10:53

A Gyurcsányozást 2017 május 8-án az indokolja, hogy a vasárnapi debreceni időközin a DK kétszer annyi szavazatot kapott, mint az MSZP. Nem rafinélt fideszer propaganda, baloldali harc a túlélésért.

na4 2017.05.08. 15:19:54

Ki ez a Gyurcsány?

nu pagagyí 2017.05.08. 15:30:14

2017 van. Van nagyobb bajunk is Gyurcsánynál, úgy hívják Orbán.

nu pagagyí 2017.05.08. 15:40:29

@apterus: Megnyugtatlak, ez egy fideszes blog. Olvasd el a korábbi bejegyzéseket is és világos lesz.

ben2 2017.05.08. 16:05:36

@nu pagagyí:

Nektek mindig Orbán volt a legnagyobb baj függetlenül a valóságtól. Már az öszödi lebukás utáni szerecsenmozsdató médiakampány lényegi mondanivalója is annyi volt, hogy igaz, hogy hazudott, igaz, hogy elkúrta, igaz, hogy a tömegbe lövetett, de legalább nem Orbán, így minden meg van bocsátva.

nick papagiorgo 2017.05.08. 16:06:12

@bridgeman:
"Egy szó sincs azokról a területekről, amikben 2010 után a fidesz gyengébben teljesített, mint az mszp."

Hát mondjad :)

Igazából az van, hogy ha a gazdaságot nézzük, a Fidesz szerintem utcahosszakat ver az MSZP-re, ezért is van pl. hogy a baloldal gazdaságilag egyáltalán nem tudja komolyan támogatni a Fideszt, sőt egyáltalán gazdaságpolitikájuk sincs (én az ezeréves klasszikus szoci paneleket, mint fizessenek a gazdagok, segítsünk a négymillió éhezőn meg a cigányokon, stb, nem tekintem gazdasági programnak). Az sem gazdasági program, hogy "lopnak".

A Fideszt igazából politikailag lehetne támadni, lenne is miért adott esetben, de a baloldal ebben is hihetetlenül gyenge, itt is megmarad a paneljeinél, jelesül fékek és ellensúlyok, veszélyben a sajtószabadság, veszélyben a demokrácia, mentsük meg a CEU-t stb. amit az átlagszavazó vagy nem is ért, vagy ha ért, akkor sem érdekli. Már Magyarország lakosságáról beszélek, nem a körúton belüli tüntető/bulizó tömegekről, akik jó sokan vannak, de választást nem lehet nyerni velük. Jó részük nem is fog a baloldalra szavazni pl. :)

Willkommenskultur 2017.05.08. 16:07:42

'2006-ban sokan szavaztak bizalmat Gyurcsány Ferencnek, még a Balatonőszödön elmondott beszéde után is.'

Mi a kurvaanyádat hazudozol?

'A beismert hazugságokról szóló beszéd mérhetetlenül pofátlan volt. És nem csak a hazugságok beismerése miatt.'

Mi a kurvaanyádat hazudozol?

bilolyogus 2017.05.08. 16:11:15

@nu pagagyí: Ebből is látszik:
"De tudják ki kezdte el lebontani ezeket a különbségeket (elit és a szegények között)? Orbán."

Ez olyan szép mondat, mintha azt írta volna, hogy Orbán magas és karcsú. És tisztességes, nála csak a teljesítmény számít, ezért nyer mindig Pénztáros Lőrinc - hiszen okosabb, mint Zuckerberg.

Pedig ezzel a felhatalmazással tehetett volna jót is az országgal.

bridgeman 2017.05.08. 16:11:21

@nick papagiorgo: szegénység, gyerekszegénység, egészségügy, oktatás, visszamenőleges hatályú törvénykezés, nyugdíjvagyon, rövidebb munkanélküli segély.

Gzadaságilag nem ver senki senkit utcahosszal. Az EU kistafírozza az országot, ezért nem nagyon látványos a leszakadás. Az MSZP pedig beszopta a gazdasági világválságot - ezért tűnik az egyik rosszabbnak a másiknál.

nick papagiorgo 2017.05.08. 16:20:00

@bridgeman:
a szegénységet, meg a munkanélküli segélyt hagyjuk, a baloldal szerint (már említettem) van 4 millió tökszegény ember, csak az a csoda, hogy ha tényleg ennyi van, akkor miért nem az MSZP vezet, aki elvileg a "szegények pártja".
A munkanélküliség jóval kisebb, mint az MSZP alatt (ez mondjuk a világgazdasági konjunktúrának is köszönhető), na most akkor hogy vannak, dolgoznak, de szegényednek közben? :)

Egészségügy, oktatás: ebben lehet igazad, bár én úgy fogalmaznék, hogy mindig is szar volt, nem lett se jobb, se rosszabb.

Az tény, hogy az MSZP beszopta a válságot, és ez is "sötétíti" a képüket, de ez nem Orbán érdeme vagy hibája, ez tőle független dolog. Az viszont tény, hogy az államadósságot meg a költségvetési hiányt az MSZP mindig is leszarta, és hitelekből teremtett "jólétet", még akkor is, amikor nem volt válság.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.08. 16:30:25

@Willkommenskultur: Tudom, hogy nálatok kurvaanyázni azért is szokás, mert ezzel reklámozod a családi vállalkozást, de tartsd meg ezt a stílust annak a két embernek aki téged erre nevelt.

Ugye jelenleg a Botka vs Gyurcsány konfliktusról szól a post, ahol bizony Gyurcsány azt állítja, akkor őt pl. Botka is megszavazta. Csakhogy azóta történt egy, s más.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.08. 16:51:02

@bridgeman: 1. A történet jelenleg az MSZP vs DK konfliktusról szól. Ebben nincs miért a FIDESZ kérdésével foglalkozni.

Visszanézed a 2014es postokat Orbán többször volt paranoiásnak, paranoid skizofrénia gyanús esetnek említve. Akkor róla van szó, most nem.

2. Az, hogy ma mi releváns ezekből részletkérdés. Gyurcsány a 2006ban kapott támogatásra utalt. Azóta ez is, más is történt.

3. Piszok sokszor mondtam el: Orbánról fel sem merül, hogy jó vagy akár csak elfogadható lenne.

De nincs olyan helyzet, hogy össze kellene hasonlítanom azt, hogy a mostani korrupció, ami az összeférhetetlenségről szól, vagy a hasonló összegű korrupció amiből az Alstom ügy EU rekord vesztegetési ügy a rosszabb, esetleg az olajszőkítéses ügyek korrupciós hátterét. Megtehetném, van amikor meg is teszem. De az egész ügy arról szól, hogy lehet persze arról is beszélni, mi az amit Hitler jól csinált, a neki köszönhető Volkswagen, a neki köszönhető Autobahn, hogy az ő V2 projektje nélkül az űrkutatás sem ott tartana, hogy... De álljon meg a menet, érdekelne ez valakit?

Létezik egy olyan vonal amit, ha egy politikus átlép ideoilógia, politika, stb. terén, akkor vele szemben azt az ellenfelet is megválasztjuk, aki ennyire még nem sötét ugyan "csak háborús bűnös, tömeggyilkos". És nem példa erre, hogy "de az EU", mert az antiszemitizmus és az ottani gyilkosságok is a legfejlettebb országok felől terjedtek.

Gyurcsány átlépte ezt a vonalat. És innen SOKKAL de SOKKAL több embert mozgósít önmaga ellen, mint amennyit önmaga mellett tud mozgósítani.

2018 kapcsán felmerülhet a Momentum, a FIDESZ, a Jobbik, az LMP, stb. sok kihívó. Gyurcsányt el kellene felejteni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.05.08. 16:55:50

@bridgeman: Gazdaságpolitika kapcsán: Az MSZP nem csak beszopta a gazdasági válságot, de nem is nagyon lépett rá semmit. És 2008ban nagyon kellett volna lépni, de Gyurcsánynak ekkor már esélye sem volt. Viszont a beszédében beígért lelépés elmaradt.

A szegénységről az jut eszembe, hogy aki nálunk nagyon szegény, annak a jelentős része albániában még mindig gazdagnak számítana. Ha a szegénységi küszöb kapcsán egyre több szolgáltatásnak, egyre több eszköznek kell meglenned ahhoz, hogy ne számíts az országon belül nagyon szegénynek, akkor persze nőni fog a szegények aránya... De ők is jobban élnek.

Magyarországon kevés az adófizető, sok az eltartott, ezért rekord magas adók mellett rekord pocsék közszolgáltatásokra van pénz. Ezen kell változtatni. És igen, ehhez a munkanélkülieknek jutó segély visszavágása elfogadható lépés.

5perc 2017.05.08. 18:15:53

Annyira ez az orbán sem bátor, hogy valódi kormányzást végezzen, helyette szélmalmokkal harcol látványosan. Nulla dolog vált jobbá az "elmúlt 7 évben".

sírjatok 2017.05.08. 18:36:36

@5perc: jah az meg hogy a hiteleket manapság épp visszafizetik, nem pedig felveszik, nyilván semmi. Államháztartási hiány is jobb pl. Ma annyi a minimálbér, mint hét éve az átlagbér. Csomó gyerekkedvezmény. Devizások utolsó pillanatban történő kimentése. Csak amik így hirtelen eszembe jutnak.

A szélmalmokkal harcolásról meg annyit, hogy Gyurcsány még 2015 nyarán is letagadta, hogy lenne migránsválság, az index itt hörgött, hogy Orbán xenofób, stb, oszt jé, Orbánnak lett igaza.

Ad Dio 2017.05.08. 21:19:17

@bridgeman:

Utcahosszot ver rá... csak az a baj, hogy egy józan paraszti ésszel megáldott becsületes akárki meg a Fideszre verne utcahosszot...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2017.05.08. 22:39:44

@sírjatok:

A kötvénykibocsájtás is hitelfelvétel (letelepedési pld.)

Az IMF-t visszafizettük, de egy rosszabb konstrukciójú hitelből.

Minimál-átlagbér erre kérek egy konkrét hivatalos linket.

bigdata 2017.05.09. 06:37:09

@Zsoltbacsi: a megszorítások jóval az őszödi beszéd előtt jöttek, persze hogy a népszerűsége már lejtmenetben volt. Ettől függetlenül az őszödi beszéd, amiben saját maga, saját szavaival megerősítette az események ellenzéki narratíváját, porba döntötte a hitelességét egy életre. A bukásához viszont a válság és az IMF kellett, ezek nélkül kihúzta volna 2010-ig, mivel 2 kormánypárti frakció is képtelen volt felismerni, ebből a hitelvesztésből nem lehet felállni, pedig elég lett volna egynek kihátrálni Gyurcsány mögül. Meg is lett a jutalmuk. A DK-val pedig az történik most, ami a fidesz krémjével fog, ha Orbán egyszer véget ér. Olyan szinten diszkreditálódtak a kritikátlan, agresszív, alternatív valóságot építő hazugság cunamiban, ahonnan nem lehet emelt fővel visszatérni az "emberek" közé, kénytelenek az ámokfutás kis köreiben élni tovább. Orbán meg egész egyszerűen áruló, elárulta a sajtószabadságot, a demokráciát, az európai integrációt, a polgári Magyarországot, a politika minimális becsületét, az atlanti orientációt, a felzárkózást, a rendszerváltást, a 2010 után végre tisztességes kormányzást és konszolidációt remélő választókat. Ez egyre több választó számára elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan, a bizalom visszavonhatatlan elvesztésével járó egyirányú utca. Sajnos a kritikátlan seggnyalásra hajlamos hívek nem tanultak a hasonszőrű Gyurcsány esetéből, továbbra sem értik, hogy a hatalom illékony, és ha elmúlik, semmi nem legitimálja többé a becstelen húzásokat.

bigdata 2017.05.09. 06:49:59

@sírjatok: a katasztrofális Gy után persze egy gyenge-közepes kormányzat is jó, pénzügyi szinten. Csak a léc legyen elég alacsonyan, hogy átugorhassuk. A fantasztikus sikerhez persze az is kellett, hogy Bajnai az IMF nyomására rengeteg kiigazítást véghezvitt, hogy az EU és az IMF megkötötte Orbán kezét, nem hagyta újra felnyomni a költségvetési hiányt, így csak kicsit sikerült szétbarmolni a gazdaságot, hogy a évente gdp 3-4%-ára rúgó támogatás jön az EU-tól, hogy a külsö kamatkörnyezet történelmi mélységbe engedte lemenni a hazai kamatokat, stb.
Az áruláson viszont ez nem változtat.

bigdata 2017.05.09. 07:00:42

@Zsoltbacsi: "hogy az oszodi beszed hosszutavu hatasara nincs bizonyitek."
Differenciál diagnózis: egy adóemelés vajon évtizedekre hiteltelenné tesz egy miniszterelnököt? Egyesek simán nyernek választást ugyanabban a ciklusban. Marad a másik megoldás. A választók egy eltérő narratíva mentén értékelték a megszólalásait, lépéseit, mint korábban. Bizonyíték persze nincs, nem is lesz, mivel nem lehet egy képzett pszichoanalitikust küldeni minden választóhoz.

gmihaly621 2017.05.09. 07:09:32

Oszt miiért is nem írta meg máig sem azokat a kibaxottul jó tanulmányokat a baloldalról az őszödi böszme ?

Zsoltbacsi 2017.05.09. 08:02:00

@bigdata:

"Differenciál diagnózis: egy adóemelés vajon évtizedekre hiteltelenné tesz egy miniszterelnököt? "

Pontosan, ha elotte fel evig azzal kampanyol, hogy sosem volt meg ilyen jo a helyzet, pannon puma meg hasonlok. Az se tett jot a megitelesenek, hogy jan 1evel levitte az adokat a fennt felsorolt okok miatt + elfogadott egy 5 eves adocsokkentesi tervet....

"A bukásához viszont a válság és az IMF kellett, "

Erdekes, a regioban egyik kormany se bukott bele a valsagba, szoval en ezt is a dk narrativahoz sorolom. Raadasul ebben is hazudott: "nem kell felni, nem fog fajni"

De ha mindez nem lenne eleg, szerintem a legnagyobb bune, hogy nem hajlando tanulni a hibaibol, es ha veletlen megis megvalasztanak miniszterelnoknek, akkor 100%, hogy onnan folytatna, ahol 2009ben abbahagyta. Biztos emlekszel, tobbszor is elmondta, hogy "mi nem hibaztunk, de ha megis, akkor mar megbunhodtunk" Ezenkivul erdemes megnezni a kormanyprogramjukat, tele van olyan dolgokkal, amik lattan nekem ketseges, hogy felfogta-e az elmult 10 evet... Peldaul megint beinditana a megelhetesi gyerekgyartast (termeszetesen a kozeposztaly kontojara). Azzal, hogy adomentesse tenne a minimalbert, megint az lenne, mint az o idejeben, hogy az alkalmazottak fele nem jarul semmivel se hozza a kozoshoz (3,4 milliobol 1,9 minimalberes volt 10 eve).

Es termeszetesen a migracio kezeleset is o baszta el a legjobban meg a tobbi ellenzeki parthoz kepest is! A legelejen meg a plakatkampany elott is minden kozvelemenykutatas azt mutatta, hogy nem kellenek a migransok az embereknek. Meg a dk szavazoi kozott is tobbsegben voltak az elutasitok. Most mar tagadja, meg eltavolitotta a facebook posztjait, de sokan emlekszunk, hogy meg alairasgyujtest is kezdemenyezett a befogadas mellett. Na most mit varsz attol, aki nem csak az egesz orszaggal, de meg a sajat valasztoival is szembemegy?

bigdata 2017.05.09. 11:27:39

@Zsoltbacsi: mint írtam, mindegy, hogy én mit várok tőle, az is mindegy, hogy te mit vársz tőle. Akiket 4 év alatt beszippantott a saját valóságába, a fájdalommentes kiszállás határán túlra, azok a megváltást várják tőle.
süti beállítások módosítása