... mert választani kell

Ellentüntetni szánalmas dolog

2017/07/13. - írta: Válasszunk

Tudom, a PRIDE már elmúlt. Ellenben azt is tudom, hogy szándékosan vártam a probléma tárgyalásával. A 2018-as választás előtti utolsó PRIDE volt ez, és hosszú idő óta az első ami legalább részben kordonok nélkül zajlott. Fogunk még erről eleget beszélni a választásig hátralévő időben, nem feltétlenül kell akkorra időzíteni a kritikát, amikor ünnepelnének. Egy napot, hetet ki lehet hagyni. Ünnepeljenek. A lelkiismereti- és vallásszabadságba bőven belefér az, hogy ők úgy gondolkodnak, mi pedig máshogy. És az egyes keresztény egyházak vélt vagy valós bűnei kapcsán is furcsán nézne ki egy ellentüntetés karácsonykor vagy húsvétkor.

Az ellentüntetés mint megoldás ráadásul teljesen alkalmatlan az érdemi politikai vitára. Egyfelől azért, mert az egymással ordító csoportok között nem lesz kulturált vita. Másfelől pedig azért, mert ellentüntetésre igen nehéz igazi tömeget vinni. Ha ami ellen tiltakozol népszerű és sikeres, akkor ők könnyebben mozgósítanak. Ha pedig nem elég nagyok ahhoz, hogy a közösség aggódjon miatta, akkor az egész ügy érdektelen, te sem tudsz mozgósítani. Harmadrészt pedig, mert nem a mondanivalóddal, nem a másik oldalon tapasztalható problémáddal, hanem a sértő ordibálással fognak foglalkozni a beszámolók. Már el is vesztetted a vitát, és aki kimegy veled ellentüntetni az saját magát is hitelteleníti.

Szánalmas és nyomorult dolog ellentüntetni. És piszok rossz dolog akkor támadni, buzizni, stb. amikor a másik ünnepel. Ünnepli a szabadságát, hogy végre kordonok nélkül elfogadottan tud vonulni. És amikor kimész gyűlölködni, akkor mindjárt számon fogják rajtad kérni azt is, amit minden keresztény embernek meg kell tanulni: Gyűlöld a bűnt, de szeresd a bűnöst. És Jézus a főparancsolatban nem tett különbséget ember és ember között. Sőt az emberek iránti feltétlen szeretet és Isten szeretete között sincs fontossági különbség. Ezért van két fele a főparancsolatnak. 

Megkérdezték tőle melyik a legfontosabb parancsolat. Miért nem egy fontos dolgot mondott? Vagy, ha már ki kell mondani nincs egyetlen legfontosabb, miért nem tízet? Azért, mert valóban ez a 2 a legfontosabb parancsolat. És nincs más olyan parancsolat vagy egyéb szempont, ami mentén diszkriminálhatnál ami fontosabb lehetne ezeknél a parancsolatoknál. Azt mondod természetellenes amit csinálnak? Rámutat a genetikai hátterére, állatvilágban a példákra, és ismét elveszted a vitát. Az eredmény pedig annyi, hogy az emberek megszokják: a Prideon vonulóknak van igazuk, és ellenük vak és buta gyűlölködés megy. És ezt fogják akkor is gondolni, amikor valaki megalapozott érvekkel, kérdésekkel készülne. 

Pedig idén meleg aktivisták is felvetették a problémát: Nem kellett volna a Pride rendezvényeire pedofilt meghívni. El lehet mondani, hogy jelenleg a legtöbb pedofil sem maga választja azt, hogy pedofil legyen. Ennek a természetes voltára hivatkozni éppen olyan dolog, mint bármely más szexuális orientáció természetes voltát említeni. El lehet mondani, anélkül, hogy a vágyait kiélné ő sem feltétlenül érezné az életét teljesnek, ott is lehetséges a frusztráció. És a szexuális orientáció önmagában ott sem elég a betegséghez. Az viszont, ha frusztráció és negatív tüntetek nélkül nem tud uralkodni magán, az már igen. Ha a természetes hajlamainak enged az pedig bűn. Mert az ember pont azért ember, mert a hajlamain tud uralkodni. 

LGBTQIA... szaporodnak a betűk, de a sokszor elítélt, de "természetes az adott emberrel vele született" szexuális orientációk sorába pedig ilyen alapon oda tartozik a P is, mint pedofil. És bocsánat, de a Pride előtt is volt szó a Pride hét rendezvényeire meghívott pedofil "művészről", az erőszakosságról és sok másról. Persze: Sok esetben az erőszaktevő cselekvése mögött is veleszületett adottság van, természetes és ha nem éli ki... Szóval akár a P mellett odatehetnénk egy erőszaktevőkre utaló betűt. Ha már angol betűszó legyen ez R. Vagy akár oda tehetjük az N-et is, mint Nekrofil. 

Eszünkbe juthat a Kate Hunt ügy, ahol bizony a beleegyezési korhatárt el nem érő leszbikus szeretőjét a kedves nagykorú hölgy "megszöktette", veszélyeztette (nem csak a szex kapcsán) és mégis a Pride sztárja lett a világban. Mert ugye veleszületett, a vonzalom, a "szerelem" nem válogat. És az egész képből a normális emberi önkontroll és felelősségtudat marad ki az érvelés szintjén.

Aki ott volt a Prideon ezt ismerve az emellett állt ki. LGBTQIAPRN+ lehet az új rövidítés rájuk. Ebben a buliban fontosabb volt az, hogy mindenki kiélhesse a vágyat, és a PRN rész nevében hívott emberekre is értem ezt, mintsem az, hogy általában lépjünk fel a diszkrimináció, az előítéletek és a gyűlölködés ellen. Egy tüntetés kapcsán a törvény és akarategységről beszél. És én is értékválasztásról beszélek. Mert bárki számára nyitott volt a lehetőség inkább a gyűlölködés, előítéletesség ellen beszéljen pár nappal előbb / később és kihagyja a Pedofil művészt is meghívó csoportot. Kihagyja a természetes címke mögött lévő pedofilra és sok másra is ráhúzható érvek alapérték szintre emelését. De az előítéletek és a szükségtelen, káros diszkrimináció ellen beszélve mégis kiálljon a melegek mellett is és beszéljen a homofóbia ellen is. 

Aki nem ezt tette meg, hanem azt az értékrendet támogatta amibe bele illett meghívni a pedofil művészt, az a tudatos választása, az akarategység okán a pedofília és a szexuális erőszak támogatója is lett egyben. Ha pedig pártok (Momentum, DK, stb) önálló gondolatok és a számukra könnyen megrendezhető alternatíva helyett, mérlegelés után beállnak a rendezvény mögé, azonosulva a pedofil előadó meghívásával és azzal, hogy a PRIDE által védett sokszínűség részei ezek is, akkor a következő kampányban ez éppen úgy a jellemzőjük lesz, mint a 4 évvel későbbiben. Ezt nehéz lesz magukról lemosni.

És lehet arról beszélni, hogy aki pedofilokkal együtt olyan érvek mentén ünnepli a sokszínűséget ami a pedofil erőszaktevőt is az "ünnepeltek" közé emelheti arra bíznánk-e gyereket? Akarjuk-e, hogy a közösségre bízott gyermeket ilyen értékrendnek tegyék ki. Sokan találkoznak ezekkel a visszás helyzetekkel, és könnyű innen általánosítani, és könnyű onnan előítéletesnek lenni. De nem árt tudni: Nem minden meleg vagy leszbikus ilyen. Nagyon sokan kerülik, ellenzik a pride-t. 

Mert az identitásukban ott van, hogy ők elsősorban emberek. Az ösztönöknél vannak fontosabb dolgok az életben, csak éppen a lelkiismereti szabadságba belefér az, hogy ők azzal legyenek akit szeretnek. És akit szeretnek azt a hátrányaival együtt is szeretik. Azzal együtt is, hogy nem kapnak meg mindent, amit "mást szeretve" megkapnának. (Pl. lehetne gazdagabb párjuk is) Akik egymás mellett élést, kompromisszumot, normális viszonyt keresnek. Ők is melegek, leszbikusok.

De van akin belül felborul az egyensúly, egy valami túl fontos, és így nem az előítéletek ellen tüntetnek, hanem a hasonló koncepció korlátlan elfogadásáért. Elfogadva azt, hogy ebben a fellépésben és ebben a koncepcióban az elítélhető pedofilok is vannak. Számukra ez a korlátlan hatalmú főparancsolat. Ha pedig valami ennyire meghatározó az nem csak a szexuális orientációról szól. Hanem részben értékválasztásról, részben ezzel kialakított függőségről. 

A viselkedésnek ezzel az oldalával kapcsolatban viszont az jut eszembe, hogy autómelegek márpedig nincsenek... És az erőszakos homofóbban is pont az van meg, mint a másik oldal felvonulóban: A szexuális orientációja kapcsán valamit korlátlanul más fölé helyez, józan önkontroll nélkül megy bele így vállalhatatlan helyzetekbe. És ahogy a Pride vonulói sem az előítéletek mellett beszéltek, hanem csak egy dolgot helyeztek minden más fölé, mint egy rossz függő, úgy az ellentüntetők is ugyanezt tették a saját szexuális orientációjukkal. 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr312657189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Keen25 2017.07.24. 10:59:54

Kedves Valasszunk. Olvasgatom a blogodat, es ennel a cikknel, bejegyzesnel megalltam. Oszinten, nem tudom ertelmezni. A bejegyzes eleje tamogato, keresztenyi gondlatokat oszt meg.
Masik feleben pedig egy ember meghivasa alapjan allitasz fel egyenloseget a Pride - pedifilia, nekrofilia stb tengelyen.
Ez olyan, mint mondjuk az AKOS koncertre meno embereket himsovinisztanak belyegezni, vagy a fina megnyito alapjan az egesz bagazst drogosozni. Eleg eros sarkitas.
A pride lenyege az, ami anno a feketek menetelese soran is volt. Egyenloseget kernek, kovetelnek. Ahogy anno a feketek z usaba nem ulhettek elol a buszon, vagy valahogy nem jutottak be egyetemekre, es kellett valami, ami a "feher faj" arcaba tolta ezt az egeszet. A Pride melegjei nem gyerekeket akarnak kurogatni, csak ugy akarnak elni ahogy te, en: Zavartalanul, onmagukat felallalva. A liberalizmus (nem a mai szitokszo) apaja az elni es elni hagyni.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.07.24. 12:18:49

@Keen25: Tévedsz. Nem egyetlen pedofillal van a bajom.

Hiszen a *most* meghívott Kate Hunt, és a korábban nemzetközi szinten hívott agyon ünnepelt Kate Hunt nevű pedofil bűnelkövető már eleve nem egy. De kicsire nem adunk, az érvelésedet lehet kettőre bővíteni. Igaz az Ákos ügyben nem hallgattad végig az interjút amiben sokszor emelte ki az egyenlőség fontosságát, de semmi gond, bárki szavait ki lehet forgatni. Az itt lévő meghívottak szavait viszont nem forgatták ki. És egy Ákos koncert hallgatói sem Ákossal közösen, mellette állnak ki egy olyan témában ami problémás.

Ellenben a pedofilok melletti kiállás a közösség jelentős részében trend.

És a postban megfogalmazott egyik fontos gondolat mellett is szépen elmentél.

"El lehet mondani, hogy jelenleg a legtöbb pedofil sem maga választja azt, hogy pedofil legyen. Ennek a természetes voltára hivatkozni éppen olyan dolog, mint bármely más szexuális orientáció természetes voltát említeni. El lehet mondani, anélkül, hogy a vágyait kiélné ő sem feltétlenül érezné az életét teljesnek, ott is lehetséges a frusztráció. És a szexuális orientáció önmagában ott sem elég a betegséghez. "

Tulajdonképpen a PRIDEn többnyire elhangzott ideológia fő gondolatmenetében az LGBT bármelyike helyére változatlanul beültethető a pedofília, azonos választást is hagyva az érintettnek arra, hogy kiéli-e, és az érvek mindegyike pont ugyanolyan alapon marad igaz.

A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, ha ugyanezeket a szempontokat a szexuális kisebbségek esetén a törvény döntő szempontnak tekinti, mert természetes, mert nem tehet róla, mert... akkor minden olyan csoportnál döntőnek kell tekinteni amire igaz. Ez pedig az adott ideológiát ássa alá.

Ezzel szemben egyenjogúságot lehet kérni, követelni például emberi jogok alapján. Igaz az különbséget tesz a veled született jogok és a szerzett jogok között, és az utóbbiért cselekedni kell. Lehet követelni gazdasági elvek mentén. Ha mi nyújtunk jobb helyet sok csoportnak, akkor itt lesz olcsóbban a jobb munkaerő és az ország fejlődik. Lehet a negatív példáktól elhatárolódva az előítéletesség ellen beszélni és ezzel lebontani az ellenük való diszkriminációt is.

A Pride nem ezt választotta. Hanem egy olyan ideológiát, olyan irányt, ami a postban is megjelent érvek (más is behelyettesíthető oda) miatt folyamatosan veszélyes, és ezzel a veszéllyel összhangban is kezdtek el viselkedni. Ez az ő döntésük, ő felelősségük. És nem elsősorban azért, mert most ott van egy pedofil. Hanem azért, mert az érvelés ilyen irányát természetesnek elfogadva nagyon veszélyes útra lépünk.

Ha leírom ezt, ha nem, ez igaz. És látják. De figyeld meg, hogy az adott ideológia mellett, annak következményei ismeretében tüntetők (pl. nem meleg Momentumosok) mellett mit írtam még le:

" Sokan találkoznak ezekkel a visszás helyzetekkel, és könnyű innen általánosítani, és könnyű onnan előítéletesnek lenni. De nem árt tudni: Nem minden meleg vagy leszbikus ilyen. Nagyon sokan kerülik, ellenzik a pride-t.

Mert az identitásukban ott van, hogy ők elsősorban emberek. Az ösztönöknél vannak fontosabb dolgok az életben, csak éppen a lelkiismereti szabadságba belefér az, hogy ők azzal legyenek akit szeretnek. És akit szeretnek azt a hátrányaival együtt is szeretik. Azzal együtt is, hogy nem kapnak meg mindent, amit "mást szeretve" megkapnának. (Pl. lehetne gazdagabb párjuk is) Akik egymás mellett élést, kompromisszumot, normális viszonyt keresnek. Ők is melegek, leszbikusok."

Azaz a durván veszélyes ideológiát amit okkal ítélnek el sokan választom le azokról akik nem ezt képviselik, de a kialakuló előítéletek szenvedő alanyai. Egy politikai rendezvény, ideológiai mellett való kiállás ugyanis választott tulajdonság, amit a hátrányai (kit támogatsz még) és a következményei miatt választasz. Az, viszont, hogy sokan egy veleszületett tulajdonságukban egyeznek a vonulókkal nem választott tulajdonság, és az e mentén való előítélet, diszkrimináció baromira káros és veszélyes út.

Keen25 2017.07.24. 13:33:03

Koszonom valaszodat. Par dolog mellett azonban ertetlenul allok. Egyreszt. A Pride, szamomra pozitiv dolog, mert valami mellett all ki. Olyan dolog mellett, ami szamomra kovetendo, elvart. Mindez az embertarsunk jogainak elismerese, az o nemi, vallasi, politikai, nemi stb stb. hovatartozasatol fuggetlen jogegyenloseg.
A forma sokak szamara visszatetszo, hiszen "mennek tuntetni a buzik". Mennek.
A pedofilia. Ezt erzem csufnak a reszedrol, mert bar teny, hogy a pedofil nem valasztja meg a vonzodasanak iranyat, de targyat igen. Illetve, hogy a kategoria nem csak orvosi, hanem buntetojogi is.
Az emlitett K. H. 16 eves koraban kezdett kapcsolatba egy 12 eves lannyal. A kapcsolat egyebkent koztudott volt, es azota is tart. (nem, nem kisebbiteni akarom a dolgot, de itt nem egy negyvenes feher ferfi esete all fennt a 6 eves fiu / lany vonatkozasaban)
Tovabba. az LBGTCKSDDTEKKRR+++ csoportok egy valamit pontosan tudnak. a kozott, hogy otthon, hotelben wc-ben a felnott partneredet kurod seggbe, vagy egymast egy felcsatolhatoval, illetve hogy kiskoruakat rontanal meg, eg es fold a kulonbseg. Nem lattam meg LMBGTXXKKARL-+ aktivistat azert kampanyolni, hogy legalizaljak a pedofiliat....

Es nem mentem el. barmelyik betu helyere, melle be lehet tenni a pedofilt, a zoofilt, a nekrofilt, a sociopatat, a pszichopatat, es az osszes filt, es patat.
Vannak olyan fogalmak, amik vegtelen esetben expandalhatoak, meg ha ennek nagy resze is csak sci-fi.
Rengetegen ellenzik a pride-ot. Pont az extravaganciaja miatt, pont azert, mert a pornem arcaba tolja, figyelj, rossz buzi vagyok, setalok, es nem tehetsz ellene semmit. Egyebkent a kulonos az, hogy ahogy a melegek megitelese elfogadottabb, ugy langyosodik a polgarpukkasztas is. Egy evtizede meg ko kemeny provokacio volt, mindenkinek megmutattak, hogy ha bizonyos reszek nem tisztelig meg oket azzal, hogy legalabb a letezesuket nem golyozaporral fogadjak el, akkor nesze... Ennek a vegeredmenye volt az elindult parbeszed. eloszor mocskolodva, kopkodve. 10-30 ev mulva mar olyan oromunnep lesz, lehet, mint egy husveti kormenet. Amikor az emberseget es az emberiesseget unnepeljuk, nemre, szinre vallasra politikai hovatartozasra valo megkulonboztetes nelkul, egyutt.

A torveny elotti egyenloseg szamomra azt jelenti, hogy mindegy, hogy no vagy, vagy ferfi. Mindegy, hogy voros, szoke, pattanasos, vagy barmi. a toveny elott te egy allampolgar vagy, egy adoszam. Nem vesz figyelembe semmit.

Akos: Mindenkinek konnyu kiforgatni a szavait. Meg egyszerubb, ha o komolyan is gondolja. (akkoriban argus szemmel figyeltem, hogy a koveri modszer lesz, vagy kijelenti, hogy.... nem emlekszem a kijelentesre... De ha tevedtem, itt kovetek meg mindenkit, foleg a muveszurat.)

Mindenesetre az ideologia kiterjesztesetol, meg ha meggyozodesed, ovlak is. Minden tarsasagban vannak idiotak, radikalisok. De a miattuk valo elmeleti "barmit be lehetne helyettesiteni" rendkivl veszelyes. Ez pl. olyan, mint ha Bayer Zsolt rendezvenyeken valo megjelenese, es gondolatai alapjan kijelentenenk, hogy minden Fidesz-KDNP szavazo egy mocskosszaju bigott eroszakra buzdito, gyulolkodo fasz.

Keen25 2017.07.24. 13:33:44

@Keen25: elnezest, de munka kozben nincs idom az atgondolt velemenynyilvanitasra. emiatt a cspongas, es a szetesettseg.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.07.25. 12:40:59

@Keen25: Azt mondod, hogy valami mellett áll ki. Annak idején a vélt vagy valós egyenlőtlenségek kapcsán a nem zsidók egyenlősége mellett is kiálltak hasonló módon. Lehetne azt mondani valami, valaki mellett kiállni, kiváltképp az, ha az egyenlőségről van szó, jó dolog. Aztán kiderült, hogy a nácizmus az emberiség történetének egyik legsötétebb korszakát elhozó velejéig romlott rendszer volt.

Annak idején a szodómiai is büntetőjogi kategória is volt, és orvosilag is foglalkoztak vele. Komolyan gondolod azt, hogy amikor a pedofília ma van hasonló helyzetben és sorra jönnek a precedensek akkor lenne sok meghatározó különbség?

Persze Kate Hunt esetében csak kicsit nagyobb a korkülönbség az elfogadottnál, és ő mekkora sztárja a nemzetközi Pride mozgalomnak. A gond az, hogy nem csak korkülönbség volt, hanem a gyereket veszélyeztette annak megszökése kapcsán, ez hatott tanulmányi eredményekre, szülői kontrollra. Ezek a közvetett hatások a továbbtanulás esélyeit rontják, a rossz befolyás a magát már szinte felnőttnek tekintő pedofiltól, akire a kora (és mert már szinte felnőtt) is felnéz az áldozat piszkosul kockázatos. És ez is büntetőjogi kategória. Meg részben orvosi is.

Szóval a "nem 40 éves volt, pláne nem faszi aki súlyosabb büntetést érdemelne, mert éljen a diszkrimináció" irányú érvelés a PRIDE mozgalom részéről igencsak gyenge lábakon áll. De egyúttal azt az érvedet is kirúgja, hogy valami vagy valaki mellett kampányolnak. Mert ugye egyúttal sikerült hangulatot és gyűlöletet kelteni azon homofóbnak bélyegzett szülők ellen akiket a fenti következmények zavarnak.

Azaz az általad pozitívnak gondolt dolog melletti kiállás a józan önkontroll ellen is kiáll, de a felelős szülői magatartás, a felelős tanári magatartás ellen is. Nomeg az ellen is, hogy Kate Hunt áldozata normális esélyekkel felnőhessen. Azaz a másik oldal jogainak tiprása, a másik oldal bűnösként való kikiáltása is megjelenik. Ez az X csoport érdeke (számára előnyök, jó szex, stb) fontosabb, mint a másik oldal alapjogai alapon működő politika. Mint ilyen pedig politikai szélsőség.

És ez a minta az akkor előkerülő elég sok családot érinti akik kapcsán ugyanezt az irányt ünnepelték. Bizony sok áldozat kiesett már emiatt az iskolából sok életet sikerült tönkretenni. De akik ebben részt vettek azokat ünnepeljük, mert valami mellett álltak ki. Akik az áldozatok jogaiért, az érdekes módon nem ezt a titulust kapja meg.

Tudod a fentiek kapcsán ott a beleegyezési korhatár mögött egy fontos koncepció: Ki tudja mérlegelni a következményeket. Éppen így igaz az, hogy a beleegyezés kapcsán az angolban az informed consent a divat. Azaz tudni kell mibe egyezel bele. Nem tudom emlékszel-e a Pillars of Eternity körüli ügyre, ahol a játékba került sírfelirat (támogatótól) cenzúrázása volt a tét. Olyan időszakban amikor több ügy is volt, hogy valaki megtévesztéssel szerzett beleegyezést. Igen, volt nő aki "eljátszotta a férfit" de legyen bekötve a másik szeme, volt olyan aki csak elfelejtette elmondani, hogy transznemű.

Akitől az informed consent lehetőségét elvették és ezzel bemocskolva érezte magát, azok egy része szólt, de sajnos volt ebből már a világban öngyilkosság is. Az áldozatok családja, barátai szólni mernek. Na ők a "geci transzfóbok". Akik szólásszabadsága nem ér semmit, de közösen lehet őket üldözni, ellehetetleníteni. Milyen jó valakiért kiálló buli ez a mozgalom, ugye? Aki meg ennek az áldozataiért áll ki az már nem... Nem érzed a kettős mércét?

A legtöbb esetben a Pride résztvevői mellett EGYETLEN dolog szólt. Bár tudják a demonstráció akarategységről szól. De nem látják át a fenti visszaéléseket. Aki viszont maga is észleli a mostani kiállás ezért veszélyes de TUDATOSAN lép erre az útra mert inkább mint, hogy vele szemben kritika lehessen az már döntően a szándékosságról szól.

Ákos eredeti nyilatkozatában 3* szerepelt az egyenlő megbecsülés. Csak éppen azt nem közölte az Index. A mi a feladat kérdésre adott válaszban ott volt a hite szerint, a vallási meggyőződésre utalás. Ezt a részletet megint sikerült kihagyni. Azt, hogy ezt hogyan állította párhuzamba az egyenlőséggel szintén. Hogy ezek csak példák voltak szintén. Úgy gondolom az ekkora torzítás már konkrét hazugság, hírhamisítás volt az érintett lapok részéről. Erre normális ember nem válaszol. Mert tudja, bármit mond, hamisítani azzal kapcsolatban is lehet.
süti beállítások módosítása