Az Elios ügy sokféleképpen magyarázható, ha csak az OLAF jelentéseire hagyatkozunk. Akár jól is kijöhetett volna belőle mind Tiborcz, mind Orbán, mind a FIDESZ. Az, hogy nem így történt, csak nekik köszönhető. Ha Tiborcz az első vádak kapcsán feláll, és elmondja, hogy Magyarország mérete okán is ideális terepe sok világújdonság bevezetésének, az MMS is itt került bevezetésre, ezzel hozta el a kamerás mobilok korszakát, és éppen így cél az, hogy a LEDes közvilágításban is az elsők között legyünk, az egy érv a projekt mellett.
El lehet mondani, hogy a LEDes panelek fejlődnek, a lámpákban ezek cserélhetőek, ez a project hosszútávon megtérül. A 100.000 óra nem feltétlenül jelent műszaki élettartamot, de ezt az élettartamot ők is vállalták, a beszállító is, annak érdekében, hogy a technológiai elterjedjen. Szükség esetén a paneleket cserélik, akár jobb, típusra is, a kandellábereket nem kell, a drága beruházás megtérül. A szabályokat a közös érdekből tágítani akarták, de felrúgni, áthágni nem.
Sajnos a jelenlegi rendszer rosszul működik, és erre szükség van. Ha ugyanis ők találnak ki valamit, amire sok pénzt költenek, akkor azt más valósítaná meg, aki ezt a munkát nem végzi el, nem költ rá, csak más munkájának gyümölcsét learatják. Az ideális megoldás az lenne, ha az ilyen előzetes tanulmányok, tanácsok kapcsán felépített know-how-t általában megvásárolnák a pályázók, erre viszont nincs jó rendszer, aki innovációval próbálkozik és elmondja, mit tegyen az önkormányzat az trükkök nélkül sosem szerezné vissza az előzetesen befektetett munka értékét.
És sosem lehet tudni, hogy a befektetett munka kapcsán ki vesz fel majd pénzt, de a kitalálók a győzelemben bízhatnak csak. Túl jól ismert jelenség ez. Hogy nonszensz, hogy sokszor az nyer aki kenőpénzt fizet és nem az aki előre beletette a munkát. Volt trükk, de jóhiszeműen, ez az önkormányzatoknak is meg fog térülni, és a LEDes panelek fejlődésével egyre jobb lesz.
Ki lehetett volna állni azzal, hogy nem lesz mindig FIDESZ kormány, és Orbán Viktor sem adná a lányát egy olyan emberhez, akit nem tart tisztességesnek, aki esetleg nem lesz mindig mellette, mert egy ilyen ügy következményei az egész családot, esetleg az unokákat is bajba sodorják. Hogy bár szeretnék, ha a FIDESZ maradna kormányon, de a szabad választás, a demokrácia azt is jelzi, ezek a vállalkozások nem lesznek mindig kormányközeliek, sokszor politikai okokból is a vizsgálatok célkeresztjében lesznek. És Ráhel és számos leendő unoka elemi érdeke az, hogy tiszták maradjanak.
Ebben lehetne hinni.
De az Elios ügyben az a legbeszédesebb, hogy a résztvevők nem állnak elő semmi ilyennel, hanem sunyítanak, lapítanak, titkolóznak. És azt szokták mondani, hogy az lapít és sunyít ilyenkor, akinek vaj van a füle mögött. És nem az OLAF jelentés a kellemetlen a választás előtt, hanem ez a konklúzió.
Ha Tiborcz nem szólalt meg, akkor Orbán Viktor még mindig azt mondhatja, hogy szeretné hinni, hogy becsületes emberhez adta a lányát, de itt ő maga is gyanakszik, viszont szeretné kivárni a vizsgálat eredményét. Rámutatva akár arra is, hogy a Microsoft ügy sem egyszerű. Hiszen a Microsoftot érintő korrupciós ügyben sem a Microsoft vezetése a korrupt. Nagyon sokszor az az ember befolyásol ügyeket, aki cégen, cégcsoporton belül jutalékot, jutalmaat, prémiumot kap az üzletért, vagy ilyen jutalomból részesedik.
Akár azzal, hogy aki így akar sok jutalékot szerezni azt olyan cégek vonzzák, ahol sok terv eljuthat a politikához, van erre hely, és a döntéshozó szervezetekben mindig is megvoltak a megvehető emberek, nem lehet mindenkit lecserélni így az sokszor több kormányzaton át öröklődik. És lehet Lex Elios címszóval szigorú törvényt hozni, ami már ezekre a szerződésekre is vonatkozik és garantálja, hogy a vállaltnál rövidebb élettartamú lámpákat cserélje is szépen az Elios és beszállítója szükség szerint, ha szabvány, vagy más miatt kell, akár jobbra is. Ebben is lehet hinni.
Aki úgy vett részt a pályázatok értékelésében, hogy közben az egyik pályázónak is dolgozott, és elfelejtett szólni az összeférhetetlenségről, azok egy részét szépen elő lehet venni. Ha másra vallanának, akkor magukról is azt mondanák, hogy szervezett bűnözésben voltak benne, így az ügy nem érne túl messzire.. Az összeférhetetlenség miatt jöhetne egy kisebb eljárás, ha nem évül el, és hasonló nagyságrendű felfüggesztettek, mint egyes ingatlanpanamák ügyében. De akár lehet találni olyan embert is aki letöltendőt is kap és akár Simicskához is köthető.
Ha ezt sem teszik meg, akkor ki ne gondolna arra, hogy egyes érintettek miatt nincs eljárás? Ez a FIDESZ számára a legrosszabb forgatókönyv, és egyben a leggyanúsabb is, hiszen azt sugallja, hogy bármi is lenne, ebből fontos emberek nem tudnának kimászni. Az így elásott ügy viszont sokszor nem az eredeti kérdésről szól. Az Elios ügy sokkal kisebb ügy, mint az Alstom ügy, vagy mint amekkora összegek kapcsán a Vegyépszer körül volt anno vita, vagy akár sok más nevezetes ügy. Ami kiemeli az részben a résztvevők személye, részben az ügy kezelése.
Tény az OLAF jelentés kapcsán sok mindennel szemben jelent meg ellenvélemény. Például azt is igazolta a lámpák gyártója, hogy az OLAF jelentés őt alvállalkozónak tekinti, valójában beszállító. Erre pedig más szabályok vonatkoznak, és fontos az eltérés. Az OLAF itt valószínűleg tévedett. Az egyes cégeknek eltérő áron adott eszközök mögött rutinszerűen alkalmazott mennyiségi kedvezmény van és nem csalás.
Azon sincs vita, hogy a lámpák 60.000 órás élettartama mögött nem tapasztalat van, hiszen sehol sem voltak annyi ideig használatban. Ez számított élettartam, ami kapcsán a számítási mód koráltai határozták meg a korábbi 60.000 órás becslést, de a gyártó a 100.000 órás becslés mellé mérési adatokat, a pontos képletet teszi hozzá. Az adott típusra kiírt közbeszerzés vádjánál jelzi: A paraméterek szabványból származnak, a lámpák fénye a szabványnak megfelelő.
Egy dologról nincs szó a kérdés kapcsán. A lényegről. Arról, ami az egész mögött van. Az önkormányzatok nem tudják kitalálni mire van szükségük, mire és hogyan kell pályázni. Itt sem tudnak szabályosan versenyeztetve bevonni cégeket egyes stratégiák felállításába, megtervezésébe. Azt találja ki valaki. De, ha ő hozza a know-howt, ő tette bele a pénzt, ő dolgozott rajta, akkor ne a konkurenciája nyerjen alapon indokoltnak tűnik a trükközés, a rendszerszintű korrupció.
Mert a politikus nem rendelkezik programmal, a közszférában lojalitás és kapcsolatok alapján állást szerzett, hozzá nem értő, önigazolásból felesleges és pazarló bürokráciát teremtő aktatologatók pedig nem rendelkeznek releváns szakértelemmel.
A hatékony, számonkérhető, felelős politika során a választót képvieselné a politikus. Az erre alkalmatlan kókler számára nincs más opció, mint magától értetődőnek, kötelezőnek mondani ideológia képviseletét, mert így nem kell sem következményeket, sem az összefüggéseket, sem sok választó jogait, jogos érdekeit. Így viszont a politikus helyett számos munkát pont azok végeznek el, akik után megrendelést is akarnak szerezni. És ebből csak a közbeszerzést megtrükközve lehet pénzük, mert ami az elvégzett munkáért járna, azt a politikus és sok hasonló kinevezettje viszi haza az érdemben el nem végzett munkáért.
Ez pedig egyszerre jelenti a demokrácia kiüressedését, egy politikai szélsőség elterjedését és a veszélyesen rossz gazdaságpolitikát. És ebben az országban az Elios egyik beszállítója az egyetlen aki el tudta mondani, szerinte miért nem úgy kell ezt az ügyet értékelni ahogy az OLAF teszi. Nekik sok dologban igazuk volt. Az viszont beszédes, hogy mások meg sem próbálják elmondani a mellettük szóló mentő érveket. Ha maguk sem hisznek abban, hogy bármi ilyen felmerülne és számítana, akkor mit mondjunk mi?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.