... mert választani kell

Puzsért éppen karaktergyilkolják?

2018/10/13. - írta: Válasszunk

A kérdés akár  egy kemény hangú elutasításhoz vezethetne. De FAM panaszai mellett nem lehet úgy elmenni, hogy csak elküldjük melegebb éghajlatra. Mert FAM egy jelenség, mint ahogy Puzsér is. Azt a jelenséget amit ők alkotnak, értékelni is lehet. FAM követelésének engedve nem elsősorban egy az Apu brandjükhöz kötődő felületen, hanem itt a blog.hu-n. Mert ugye ez a blog.hu az Indexhez, illetve ahhoz a balliberális médiaelithez kötődik, amit ők sokszor kritizálnak. Így itt helye és ideje van az őket érintő kritikáknak. És ezt a kérdést egy kedves, amúgy valóban baloldali ismerősöm véleményére reflektálva kezdeném.

Ha egy műsorban FAM-ot antropológusként mutatják be, akkor elvárható lenne némi szakmaiság, némi tudományosság Péter szerint. Ebben a kérdésben azért ott és akkor megvédtem a puzséri produkciót: Lehet, hogy FAM antropológus, lehet, hogy ezt elmondják, de ott elsősorban Puzsér barátjaként van jelen, és egy fröccsözés közben való beszélgetést imitáló műsor esetében a szakmaitlanság természetes. A Sznobjektív esetében nem. 

De a nagy igazság az, hogy antropológusból van többféle is. Akad aki mondjuk külföldön, neves kutatóintézetben végez komoly tudományos munkát. Antropológia előtt szociológiát is tanult, és a tudomány semleges nézőpontját képviselve a komoly tudós archetípusát testesíti meg. És van az aki egyiptológusként kezdte, majd a Buddhizmus kutatójaként meglepően keveset kutat, annál többször szól hozzá az antropológusi címet előrángatva mondjuk a Gender témához. Az utóbbi fajta antropológusból több van.

Igaz, hogy a jelentős részük olyan fontos társadalmi kérdésekkel foglalkozik, nap mint nap, mint, hogy "Nagyobb krumplival és üdítővel adhatom?" Elvégre is, a valamilyen papírt kellett szerezni alapon induló életpályák jelentős része a McDonaldsban ér véget. Ha az utóbbi fajta antropológusok közül kiemeljük azt a top10%-ot aki a McDonaldsból eljut a romkocsmák világáig, ahol a vendéggel már beszélgetni is kell, mindezt borravalóvonzó domborulatok nélkül, akkor egy másik fajta szakmaiságot lehet feltételezni. 

Nyilván a fenti helyzetben, akár celebről, akár a celebségből kimaradó tudósról van szó, az eredményekkel kontrasztba állítva ki kell mondania a fontos ember beszélgetőtársa szerepkörbe került csaposnak is, hogy ő ezzel mennyi mindenre vitte. Mert az identitás alapját még a szexnél is jobban meghatározzák a vélt vagy valós sikerek. Freud ennek okaként feltételezné az egyszerű igazságot: a potenciális partnert ezekkel lehet ágyba vinni.

Szóval az értelmiségi identitás alapja sokszor műveltséget, neveltetést és stílust villantani. Ez épp úgy meghatározó, mint az egyszeri playmatenél a csöcsvillantás. S ha már FAM művelt, neveltetésére büszke értelmiségi, akkor hát lássuk az eredményt ami alapján ezt a neveltetést, műveltséget meg lehet ítélni. Nem csak az a baj, hogy Puzsér és FAM számos műsorában elgurul náluk a gyógyszer. Ez a bulvárnak, a kellően trash médiának a része. A gond az, hogy sokszor ezt kevés dolog egyensúlyozza ki.

Nem titok, hogy volt egyszer egy Apu gate, ahol az Apu brandhez kötődő csoport kapcsán merült fel, hogy ne ott menjen a kritikájuk. A napokban ez újra előkerült. Nem is foglalkoztam volna vele különösebben, ha... Nem látnék benne egy tendenciát. 

FAM és Puzsér magyarázza azt, hogy ne egy "Apuhoz köthető" felirat alatt menjen az ő kritikájuk, ne ott promotálják ezt. És az utóbbi viselkedést erkölcstelennek tartják. Vagy igazuk van, vagy nincs, de ebben tökéletesen egyetértenek Puzsérrel. Tök jó ez, csak megteremti egy kérdés felvetésének az alapját: Ők sokszor ostorozzák a tech cégeket. Van amikor okkal, van amikor ok nélkül. De ezt sokszor olyan felületeken, olyan felirat alatt teszik, mint a YouTube, a Facebook, stb. szóval tech cégek brandjei alatt.

Tök jól néz ki az arculat, hogy ők a vitába beleállnak, és a tech cég rossz, mert kettős mérce. Csak éppen a kettős mércét, a gerinctelenséget ez valósítja meg. S ha már felmerül a kérdés, hogy azon a felületen vagy ne: Ha ott megy, akkor panaszkodik. Ha nem ott megy, akkor meg ugye felmerül a szempont, szegény FAM vitája nehogy már kikerüljön a csoportból. Mondhatnám azt, hogy nem ártana eldönteni, hogy kikerüljön vagy, nem. Csak van egy kis baj.

Ha Puzsért éri a kritika FAM reagál. Ha FAM kapja a kritikát, akkor pár rajongója fogja mondani, hogy hiába várja el FAM, hogy ne ott, hanem máshol folyjon a vita, a nyilvános fikázásuk, lesz egy pár önjelölt védelmezőjük, fogadatlan prókátoruk. Akiket nem hat meg, hogy a ne ott nemjen, de máshova ne vidd pont a hellyel kapcsolatos kritika hitelét érinti. 

Nevetséges lenne azt várni, hogy FAM és Puzsér a tech cégek ostorozása közben takarodjon a Youtuberól. De azt nem lenne nehéz megérteni, hogy az Apuhoz kötődő oldalak jelentős részben róluk is szólnak. 

Közben van némi szó arról is, hogy a politikai passzivitás szégyen. A passzivitás abból ered, hogy várunk, hogy majd a másik, majd összejön a kritikus tömeg. Volt Erdogan ellen egy bejelentett tüntetés. Puzsér ugyan megígérte a felszólalást, de ilyen kevés embernek nem... Azaz tökéletesen hozta a politikai passzivitás mintáját, amit amúgy ostorozni szokott. 

A témával a Pesti Srácok és a 444 is foglalkozott. A 444-en Puzsér mosakodott, a Pesti Srácok viszont cseppet sem meglepő módon az Erdogan ellenes tüntetők oldalát mutatta be. 

A vitából kivonulás ostorozása mellett, ha sok esetben keresték meg, nem ártott volna vitatkozni. Ha ő állítólag mindenkivel, mindig kész a vitára, akkor X témában a megkeresés után mondja meg mikor és hol jó neki. A válasz pedig elmaradt. A saját, sokszor megalapozottan kritikus véleményét lehet innen részben Puzsér saját tevékenysége, részben a Puzsér-FAM páros ellen fordítani. 

Az igazság szerint, ha a másik felet, ahogy a sajtóetika és a becsület megkívánja sokszor elhívták volna, ha már az jelentkezett új érvekkel, ellenvéleményekkel, akkor nem csak a nevükhöz kötődő róluk szóló felületen jött volna a kritika, hanem a saját tartalmukban is. Kicsit furcsa úgy beszélni a vitába beleállásról, hogy ez elmaradt. Ha másik oldalt keresett Robi, eleve a vesztest hívják meg. 

A Safe Space kritikusai alatt elvárják, hogy a deklaráltan velük foglalkozó oldalon sokféle vélemény ne jelenjen meg, legyen nekik Safe Space. Azzal együtt, hogy ők is megannyiszor elmondják, hogy a Safe Space koncepciója hogyan sérti mások emberi jogait. 

Puzsér jogosan mondja azt, hogy Gyurcsány indulása is Orbánt erősíti. Mert Gyurcsány kapcsán a kevés és ellentmondó ötlet mögött nem volt átgondolt program, és a Safe Spacehez hasonló szélsőséges koncepciókkal, a hatalom érdekében való erkölcstelenséggel, igénytelenséggel párosult. Puzsér nem akar normális kampányt, de gyakorlatilag nincs programja.

A kimondott szép és populista cél mögött sincs megvalósításra terv, de a város többi feladata kapcsán nem vesz részt a vitában, hogy mit és merre jó megoldani. Csendben van bérlakásügyben, családok kilakoltatása kapcsán, a gazdasági érdek vs városkép kérdésében. Vagy akár a város kulturális életében szükséges önkormányzati szerepvállalás kapcsán is. Azaz Puzsér a saját szakterületén sem fogalmaz meg programot, célokat, hanem kivonul a vitából.

Mellette viszont ott van a hol jelenhet meg kritika kapcsán a Safe Space, a közszereplők ellenőrizhetősége kérdésben kitörő vihar. A partner általi stílusvillantás. És az, hogy ezekből lenne meg a hatalma. Puzsér kapcsán nem egy meglévő karaktert gyilkolnak meg, ahhoz, hogy karakter legyen némi elvhűség is kellene. Itt egy új karakter épül fel. Azé a politikusé, akivel szemben sokan akár még Gyurcsányra is képesek lennének szavazni. 

Aki a politikába beszáll, az meg nem árt, ha tudja: nem csak a róluk szóló, de nem őket kiszolgáló oldalakon fogják őket előszedni, hanem a média minden területén. 

S hogy baj-e az, hogy a róluk szóló oldalakon kapják a kritikát, a kiérdemelt támadást, és megannyi mást? A róluk is szóló oldalon felvetődött a Roll20 körüli kérdés. Ahol egy cég a negatív kritikákat cenzúrázta, és a közösségi térben való pártos cenzúrát joggal érezte a közösség súlyos korrupciónak. Mert a korrupció az elveket érdekből eláruló emberek miatt romlásról szól inkább, a lopásról kevésbé. 

A Roll20 körüli botrány ezért volt pont egy "Apus" oldalra való...

De még fontosabb azt tudni: Ha Puzsér és FAM joggal várja el minden oldalról, hogy a saját arcainak képmutatását leleplezve verje az asztalt, csinálja a balhét, és tegyen a képmutató és hazug politika ellen, akkor pont az általuk kinevelt tábornak kell a leghangosabban kikelni Puzsér és FAM saját privát biztonságos terei ellen. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7114299397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása