Férfiválasz a Momentum férfinapi posztjára

A nemzetközi férfinapról sokaknál divat megfeledkezni, üdítő kivétel, hogy a Momentum nem feledkezett meg róla. Kár, hogy ebbe az örömbe rengeteg üröm is vegyül. Mert tény az, hogy valós problémákra mutat rá, ám a van egy kisebb baj a kérdésben. A szerző belengeti, hogy a munkahelyi balesetek következményei után ígér egy témát: "Meg mindazon negatív dolgokról, melyeket kizárólag, vagy jellemzően a férfiak élnek meg." Tudjuk mivel folytatja, a nők helyzetével, a panaszaik jogosságával, majd azzal, hogy ő feminista, és juj erre mit szokás mondani. 

"Megismerkedtem munkásságukkal, az ügyekkel, amelyekért harcolnak és amelyekért kiállnak és ezek az ügyek az esetek többségében a várakozásaimtól teljesen eltérően nagyon is életszerűek, életszagúak voltak, a problémák mögött rejlő egyéni emberi igazságtalanságokat és tragédiákat egyáltalán nem volt nehéz látni." Hangzik el a post kulcsmondata. Csakhogy itt egy dolog maradt ki valahogy a postból. A Momentum politikusa úgy döntött, nem kell szembenéznie a nyilvánvaló szemponttal: A várakozásai megalapozatlan előítéletek voltak, és befolyásolták a viselkedését.

Nem kell végiggondolni azt, hogy milyen ideológia tanította neki az előítéletet, hol vezetett ez olyan helyzethez, ahol részt vett igazságtalanságban, ahol szavazóként, a politika résztvevőjeként igazságtalanságot, vagy akár más emberi jogainak megsértését támogatta. Mindezt nem kell megtennie, panaszkodnia viszont lehet, hogy a maga által választott címkét támadások érik. Szegény címke.

De mi a baj azzal a szerencsétlen címkével? A feminizmus képviselő többnyire kétféle hozzáállást tanúsítanak. Az egyik az, amikor a kritikusok, szkeptikusok felé ordítva kommunikálják, hogy ez az egyenjogúságról szól. A másik hozzáállás az, amikor számos más kérdésben, pl. kvóták, isztambuli egyezmény, kell-e Hillary Clintont támogatni Sanderssel szemben, joga van-e egy nőnek Grid Girlnek lenni, belefér-e az, hogy ő pornószínésznő akar lenni, stb. jelenik meg egy kemény hozzáállás. 

Azokat a kánkán-táncosnőket, akik a gazdasági függetlenségüket megteremtve letették az egyenjogúság alapját, ma megbélyegeznék. Mondván amit csinálnak állítólag tárgyiasítja a nőket. Hogy az nem viszi előre a nők kérdését, hogy ők nem elég tudatosak. Mert ugye millió és egy kérdésben megjelent egy feminista álláspont, és megjelent erre vonatkozó feminista kánon. 

Jól sejtjük: Ha abban hiszünk, hogy a feminizmus valóban csak az egyenjogúságról szól, akkor a feminista programok összes többi sajátságát el kell utasítanunk. Ez esetben az egyenjogúságot, egyenlőséget hirdető ideológiák közötti versenyben a feminizmus az egyetlen aminek az alap egyenlőségen, a közös alapon túl nem lenne semmi mondanivalója, víziója, jövőképe.

Ha viszont a feminista politika, a világmagyarázat, a modern nyugati feminista kánon egészéből indulunk ki, és azt látjuk, hogy a nem feminista, sőt antifeminista nők képviseletéről beszélve a feminizmus az ő akaratukkal is szembe megy, és megannyi szélsőséges tett és intézkedés ment végig, majd az ezeket ért kritikára adott válasz arról, hogy a feminizmus csak az egyenjogúságról szól, nem volt igaz, akkor egy politikai szélsőséget látunk. 

A harmadik magyarázat az, hogy egyik sem lényeges eleme a feminizmusnak. Az előítéletek terjesztése, az emberi jogokkal szembemenő intézkedések egyaránt egy olyan politikai termék része, ami az elkövetőit a hatalmában tartja. Természetesen a 3 lehetőség 3 eltérő konklúzióra vezet. Hiszen az első esetben csak értéktelenséget látunk, és olyan embereket akinek kárt okoztak a feminizmus nevében.

Ebben a kérdésben az értéktelen címkéhez ragaszkodni a másik ember emberi méltósága helyett nem túl pozitív. A második esetben még sötétebb tett ez, hiszen a címke, a zászló alatt elkövetett  minden bűnben való tudatosan vállalt bűnrészesség. A harmadik út sem lenne kisebb aljasság. De két egymást kizáró álláspont (csak egy dologról szól, vagy másról is) legfeljebb egy lehet igaz, de azt, hogy mindkettő hamis lenne nem zárhatjuk ki.

Aki az előítéletei hamisságával szembenézett, annak el kellett jutnia a hibái és az őt mozgató ideológia hibái kérdéséhez. Fel kellett tudni ismerni, és meg kellene próbálni tenni ellene. És nincs itt egyetlen szó, egyetlen betű sem arról, hogy itt férfiak kérdéséről lenne szó. Mert nem erről van szó.

Ha egy cégnél nem a biztonsággal foglalkoznak, hanem a női kvótával, ha azzal kell foglalkozni, hogy bár mást mond a biológia, mást látunk a sportpályán, de valaki ugyanolyan jónak mondja magát, és ehhez kell mindent átszervezni, ahelyett, hogy a biztonságra költenének, akkor az üzemi baleset, egy közlekedési baleset, vagy egy ipari katasztrófa nem válogat. 

Ha a családon belüli erőszak kapcsán elfelejtjük Erin Pizzey tapasztalatait, vagy a CDC kutatását és sok mást, nem az fog történni, hogy az előítéletesség miatt a nőknek lesz jobb, hanem az fog történni, hogy addig söpörjük a szőnyeg alá amíg az addig bántalmazott férfi vissza nem üt. És érzésem szerint olcsóbb lenne ebben a helyzetben a férfit idejében segíteni, menedéket adni, mint a visszaütés után a nőt temetni. Ez a kimenetel, függetlenül attól, hogy elítélik azt aki visszaütött, vagy jogos védelem mellett felmentik, két családot tesz tönkre, két baráti körnek árt, pénzbe kerül a közösségnek és a munkaadóknak. És persze mindenkinek árt. 

Készülök több poszttal, a jogállamiságról, demokráciáról szól, meg persze a hetes cikkely szerinti eljárásról és a kérdésről, hogy bizonyos szempontból mi a kormány bűne. De számos valós probléma megoldása helyett előítéletekre fókuszálva, mások jogait sértve működik sokszor az aktivizmus. 

Elmondja a Momentum cikke, hogy a hajléktalanság jobban sújtja a férfiakat. De egyetlen jóérzésű férfi se szeretné azt, hogy ez férfijogi kérdés legyen, és csak a férfi hajléktalanok kérdésével foglalkozzunk. A diszkriminációt, a törvény egyenlő védelmének felrúgását ugyanis nem tartjuk megoldásnak. Azt viszont fontosnak tartjuk, hogy a politika ne növelje a diszkriminációt, ne előítéletek mentén bűnösítse az újszülöttet, mert fiú (Isztambuli Egyezményben lévő előítélet már az újszülöttet bűnösnek tekinti). 

Azzal viszont igenis foglalkozzunk, hogy ma az átlagemberek jelentős része nem mer fellépni egy szolgáltató, egy bank, egy követeléskezelő ellen. Mert azok nagyobbak, jobb ügyvédjük van, még akkor is, ha nincs igazuk. Ha nem mersz perelni, akkor bármit is mond a jog, nem a jog, hanem a félelem érvényesül, az uralkodik. Ha pedig a félelem uralkodik és nem a közösen meghozott jogszabályok, akkor a demokrácia sem lehet teljes. Éppen ez a helyzet akkor, ha az emberek nem bíznak a hatóságban, a bíróságban és hiába lenne megfelelő jogszabály, ha nincs bejelentés, nem lehet alkalmazni, nincs per, nem dönthet a jogszabály alapján a bíró. 

Amikor jogunk van demokráciában, jogállamban élni, és ennek kapcsán az EU ezt elvárja, és erről szólna a 7-es cikkely szerinti eljárás, akkor teljesen mindegy az, hogy a demokráciát a kormány felrúgja, vagy csak nem állítja meg azt, aki rombolja a demokráciát, a következmény a kormánnyal szembeni EU-s fellépés. Érdekes dolog az, hogy a Sargentini féle jelentésben biztosan hamis állítások szerepeltek, de a jogállamiság érvényesülésének a fenti sarokpontjairól nem hallunk. 

A férfinap egyik fontos szempontja az lenne, hogy ne az izmus kerüljön elő, ne az ideológia, a megkülönböztetés, a kirekesztés. Hanem fogadjuk el, hogy az előítéletes, hazug izmusnál akkor is fontosabb a másik ember, ha történetesen férfi. Még akkor is, ha a korábbi tévedésekkel, előítéletekkel nehéz szembenézni, még nehezebb bocsánatot kérni, és legalább ennyire nehéz összefogni a valós problémák ellen.