Sokan mondják: Milyen alapon kritizálunk bármely ítéletet, amikor nem voltunk ott, sok vallomást visszavontak, stb. A kritika alapja mindig az a pont, hogy a bíróság hozott anyagból dolgozik ezt az anyagot pedig a rendőrségtől, ügyésztől, ügyvédektől, szakértőktől kapja. Márpedig az átlag magyar ebben a négy csoportban nem bízik. A tisztességes eljáráshoz való jogot nem a rendszer változatlanul hagyása sok további egyeztetésig, hanem a bizalomvesztést okozó hibák azonnali javítása szolgálja. Természetesen nem csak a szakértőket elővéve, de a szakkérdések, tudományos bizonyítékok kérdését tisztázva. 

És a fenti 4 csoporttal szembeni bizalmatlanság összefügg. Így pedig egyetlen ítélet helyességében, a tisztességes eljárás meglétében sem tudunk bízni. Ennek kapcsán nem elsősorban a Rezesova ügyet fogom elővenni, hanem pár mindenki számára ismert jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

Az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos aggályok oda vezetnek, hogy az állampolgárok egy része nem is merne jogi úton érvényt szerezni az igazának. Ez sok esetben a jogos igényekről való lemondáshoz, a jogsértések elfogadásához, más esetben viszont sajnos önbíráskodáshoz vezet. Ennek elkerülése viszont létfontosságú lenne. Az ügy sürgőssége ezen okok miatt sokkal súlyosabb és fontosabb érv, mint azok igényei a "még több jogorvoslatra," akik az eddig kialakult helyzet kialakításában is részt vettek, ugyanakkor azért nem sokat tettek, hogy a helyzet jó irányba változzon. Induljunk el egy gyakori jelenséggel.

Számos esetben látjuk a lefoglalt számítógépeket, halljuk a szakértői véleményeket. A gond csak az, hogy a számítógépes rendszer átvizsgálása az a jog szerint házkutatás lenne és nem sima szakértői munka. Ekkor kellene az adatot lefoglalni, méghozzá olyan módon, hogy azt ne lehessen megváltoztatni. Ehhez nem árt a hiteles digitális aláírás, időbélyegzéssel az adatról készült másolaton. De sokan még ezt kiegészítenék hagyományok és defense in depth okán az egyszer írható és lepecsételt adathordozóval. Mert ez utóbbi esetben nem merül fel, hogy egy védelmi intézkedés valamely biztonsági hibája esetén a bizonyíték és az eljárás hitelessége sérül.

Ez az ami el szokott maradni. Ráadásul az egyes tárolt adatok kapcsán a kárérték kiszámításánál sok mindent nem vizsgálnak. Az egyik ilyen, hogy elmaradt haszon csak akkor van, ha warezolás nélkül bárki is megvette volna a terméket. Nos akinek erre nincs pénze az nem vette volna meg a terméket. ráadásul többnyire nem vizsgálják, hogy a tartalom hogyan került a gépre, mert lehet magáncélú másolás is a forrás (engedélyezett), lehet biztonsági másolat (ha van eredeti példány is, és ez szabad felhasználás).

Így pedig igen furcsa elmaradt haszon nagyságáról, elkövetési értékről szakértői véleményt adni, a fenti alapvető szabályok be nem tartása mellett. De tegyük fel, ha Pistike nem warezolná az MP3-at akkor vajon megvenne minden CD-t, kevesebb zenét hallgatna, rádiót hallgatna, youtube felületén nézne klippeket, vagy spotfy-t hallgatna? Igen valószínűtlen az elmaradt haszon kapcsán csak a legdrágább alternatívával számolni.

Sőt konkrétan hazugság a kereskedelmi árrést, a fizikailag előállított példány gyártási és szállítási költségét, stb. a jogtulajdonos elmaradt hasznának tekinteni. Ha pedig itt olyan pénzt akarnának megkeresni ami normálisan nem is lehetne az övék, és ezért másokat megpróbálnak megtéveszteni, azt bizony nehéz a törvényességgel összeegyeztetni. És ez esetben egyszerűen nem igaz, hogy egy már szakszerűtlenül kezelt bizonyítékból más tud korrekt szakértői véleményt adni.

Ez a jogbiztonságot fenyegető gyakorlat, amiért egyetlen szakértőt sem meszeltek el. És ez évek óta így van. A helyzet eléggé fekete / fehér. A nyomozóhatóság, a törvényességi felügyeletet jelentő ügyészség, és az ügyben szintén durván hibázó szakértők tevékenységét is minősíti a fenti helyzet. És meg merném jegyezni, hogy hasonló esetben a bíróságnak is illene eljárást kezdeményeznie...

Egyszerű, bárki által látható hibákról van szó, amiket pillanatok alatt lehet orvosolni. A szakértők elkezdhetnék betartani a szabályokat, valóban csak az igazat írni, elszámoltatni azokat a kollégáikat akik súlyosan mulasztanak, mégsem gondolnánk úgy, hogy a szakkérdések tisztázása a hazai jogalkalmazás erősségei közé kerülne. Ugyanis a szakértői vizsgálatok jelentős része már a kérdések felvetésénél, a nyomozati munka kapcsán elbukik.

De ha ezeket nem sikerül orvosolni, amikor alapvető kérdéseket nem tesznek fel (okozott kár kapcsán pl.) és ez durván viszi félre az ügyeket, akkor bizony el tudjuk képzelni mi van az olyan ügyeknél, ahol nem vennénk észre a hibát. Ahol nyomozni kell és ahol az összkép megértése valóban több tudást igényel. És ismerjük a Totalcar történetét is arról, hogy amikor meg is találják a tolvajt a nyomozás akkor sem jut el sehova. Ismerjük a telefon eltűnése miatti durva nyomozást, ha a politikai nyomást gyakorol, és az érdemi nyomozás nélkül lezáruló ügyeket. 

Az ismeretlen tettessel induló ügyek jelentős része nem jut el odáig, hogy legyen gyanúsított. Amikor eljut valami, akkor sokszor hallunk nemzetközi együttműködésről, tettenérésről, ismert visszaeső tettesnél megtalált holmiról, stb. és sok olyan esetről ami arra mutat, hogy nem a bizonyítékok, tudományos tények és vizsgálatok sora vezetett el a tetteshez, hanem az élet megszült egy bizonyítandónak tűnő történetet. Ami vagy igaz, vagy nem. 

Rögtön 3 eset lehet: A történet igaz és ez bizonyítható, mindannyian örülünk, megvan a bűnös, a bizonyítás: A történet hamis, ez bebizonyosodik, mégsem a gyanúsított az elkövető, ez is jó dolog, hiszen nem ítélünk el egy ártatlan ember. A baj akkor van, ha a történet hamis, de nem azért, mert más követte el a bűnt, hanem azért, mert ugyanaz az ember máshogy követte el a bűnt. Mivel a vádban leírt tényállás nem igaz, lesz egy felmentő ítélet, az ügyészség hiába fellebbez, azonos alapon nem lehet az elkövetőt elítélni. Egy jogerős felmentés után a helyes képet összerakva sem igazán sikerülne a hibát korrigálni. 

Ilyen esetben ki ne lenne elégedetlen az igazságszolgáltatás munkájával? A "szakértői vélemény alapján felmentették az elkövetőt" helyzet rombolja a szakértői munkába vetett bizalmat. Ez nem a szakértők hibája, nem lehet őket felelősségre vonni. De sejtjük: Ha nagyon akarnának, tehetnének ellene. Például akkor, ha már nyomozati szakaszban kiderülne, hogy a nyomozóhatáság által prezentált történet nem biztos, hogy igaz, ugyanakkor a szakértői vizsgálatok során keletkező tudományos bizonyítékok a nyomozás során követhető nyomokat jelentenének. 

Ha valaki nézi mondjuk az Investigation Discovery és más hasonló adók ismeretterjesztő műsorait, akkor látja azt, hogy a világban a tudományos bizonyíték nyomot is jelent. Itthon viszont nagyon ritka, hogy ez vezetne el az elkövetőhöz. Kimondottan szokatlan. 

Ugyanakkor a tudományos bizonyítékok hitele ha megkérdőjeleződött, akkor érthető az is, hogy a rendőrség nem megy utána az ilyen nyomoknak. A fenti informatikai kérdés kapcsán egzakt, könnyen eldönthető szempontokról beszéltünk, ideje olyan kérdést keresni, ahol a szakértő saját mérlegelésén, tapasztalatán sok múlik. Ismerjük a Zsanett ügyet. Akik ma hisztiznek, hogy miért merjük a vörösiszap ügyben felvetni a kétségeinket azok jelentős része a Zsanett ügyben maga is kritikát fogalmazott meg. A bizonyítékok szerint a beszámolója élményszerű volt. 

Utána kiderült, ismerte azt akit megvádolt. Nem is akkor történt az eset amikor mondta. És amit elmondott, arra a cellainformációk alapján nem lehetett elég idő. Ellenben a kötelességüket megszegve őt elkísérő rendőrök ellen már csak az "ismer és mégsem enged el" alapon haragvó Zsanettnek volt indítéka is hazudnia. Az ügyben fél Magyarország viszont Zsanett mellé állt. Aztán amikor kiderült a történet nem igaz... Nos akkor a rendőrökben könnyen felmerül, hogy más esetek ahol ugyanilyen a feljelentés, ugyanezt mondja a szakértő, ugyanezt mondja a média nyomására a közösség is valótlan vádat jelentenek. Ez pedig egy valódi áldozat számára szükségtelen plusz kálváriát jelent. 

A szakértő jelentős részben egyéni mérlegelésen alapuló "tudományos bizonyítéka" olyan dolgot valószínűsített, ami később valótlannak bizonyult. Ez természetes jelenség, ugyanakkor a rendőrség, az ügyészség, stb. a hasonló szakvélemények tartalmát ezek után nem veszi készpénznek. 

Nincs olyan ügyvéd, ügyész, zsaru, bíró akinek ne lenne hasonló története a szakértői véleményekről, ezek olykor hamis vádat alátámasztó voltáról. A Rezesova ügyben való hamis mentő körülmény is probléma. Az, hogy megrendült a bizalom a szakértői munkában, nem követi a nyomozás a tudományos bizonyítékok jelentős részét sem komoly problémát jelent. A harmadik helyzet a részigazságok és a teljes igazság viszonyát feszegeti.

A részigazságok megfelelő módon való bemutatása alkalmas olyan következtetés és ítélet elérésére ami bizony köszönőviszonyban sem lenne az igazsággal. Ehhez alapvetően fontos kérdés az mekkora szakterületet fed le egy szakértő, és vajon az állításai kapcsán megjelennek-e valószínűségek, hogy az általa kimondott szempontok az igazság melyik részletét, milyen mértékben fedik le.

Ha egy szakértőt megkérdezünk valami lehetséges-e, akkor ami csak 1:10000000 eséllyel lehetséges, azt is lehetségesnek kell, hogy mondja. Már akkor, ha becsületes. Ő sem hiszi el, hogy az történt, de mégis lehetséges. Mit kellene írnia ebben a kérdésben a "lehetséges-e" kérdésre? Az igaz állítás is olyan látszatot tud kelteni aminek már nincs köze az igazsághoz. 

Ismerjük a vörösiszap ügyet. A szakértői vélemény szerint az a gát idővel biztosan ledőlt volna mindentől függetlenül, a kezdetektől kezdve halálraítélt volt. Ha jól teszem fel a kérdést ugyanez az állítás minden épületre igaz. A kezdetektől halálra ítélt házadra is. Baj? Nem, mert senkit sem érdekel, hogy amikor már rég lebontotta valamelyik utódod, akkor magától is leomlana ha állni hagyták volna. 

Mert mondjuk a 20 éves használatra tervezett építmény 200 év alatt 5% eséllyel, 2000 év alatt 50% eséllyel, 20000 év alatt 99.999% eséllyel leomlana. Ha a kezdetektől ott marad az építmény "csak idő kérdése mikor omlik le" és a fenti valószínűségek is beszédesek. A kérdés az, hogy amikor ez nem 2000 év alatt omlik le, hanem 35 év alatt, de előre nem látható, el nem hárítható okok miatt történt ez, azért ki felel? Érzésem szerint senki, mert előre nem látható, el nem hárítható tevékenységek már csak ilyenek.

Még akkor is így van ez, ha a hiba akár a földben, akár az anyagokban meglesz. A nagyobb terelés növelheti a kockázatot, de nem ez lesz az omlás oka. Az is igaz, hogy sok forgatókönyv szerinti várható élettartamot elmondani ma is lehetetlen volna, így az egyetlen konszenzus csak a gát halálra ítélt voltát jelenti. Csakhogy a bizonytalan időpont kapcsán ki ne mondaná azt: Ki a fenét érdekel, hogy a gát leomlana mondjuk 100 év múlva, ha az előtt 70 évvel úgyis lebontanák. Az omlás várható időpontja és a gát tervezett élettartama közötti különbség a fontos. Ezt viszont nem sikerült tisztázni.

Joggal érzi mindenki azt, hogy ez kevés. És azt, hogy egy gát, ház, stb. nem áll örökké nem csak a szakértők tudják. A talajtörés, mint ok csak akkor teljes, ha tudjuk azt milyen kockázati tényezők hozzák várhatóan előbbre az omlás időpontját, milyen intézkedések tolhatják ki ezt későbbre. Ezen szempontok közül melyik, mikor volt jelen. Na ez az ami hiányzik. És azt látjuk, hogy nagyobb balesetek, ipari katasztrófák független szakmai vizsgálatánál pedig ezen szempontokat fel szokták deríteni, ezek alapján biztonsági ajánlásokat fogalmaznak meg, mert ezek igen fontos részletek. 

Nézzünk két állítást:

1. A gátszakadást talajtörés okozta, ezt az üzemeltető előre nem láthatta, ennek a kockázata a tározó megépülte óta megvolt. Csak idő kérdése volt, hogy a gát ilyen szempontból mikor szakad át. A problémát az üzemeltető nem láthatta, arra felkészülve nem lehetett, így azt megelőzni sem tudta. 
2. A gátszakadást talajtörés okozta. A talaj terhelhetőségénél az adott tározó lényegesen nagyobb terhelést jelentett, így a a talajtörés és a gátszakadás bekövezése elsősorban idő kérdése volt. A problémát az üzemeltető nem ismerte, így azt megelőzni sem tudta. Ugyanakkor a hasonló ismeretlen probléma lehetősége bárhol fennáll, ezért ennek a lehetőségével számolni az elvárható gondosság része lehet. (A bíróság mérlegelése szerint)
   Ugyanakkor a gátszakadás valószínű időpontját számos szempont befolyásolhatta. A nagyobb terhelés, így különösen a tározó kapacitásnak további bővítése, a tározóban hullámzó nagy mennyiségű folyadék miatti változó terhelés a kockázatot növelő tényező volt. A gát kezdeti tervek szerinti alacsonyabb kapacitás a talajtörés esélyét csökkentette, annak várható időpontját kitolta. A későbbi kapacitás bővítés, a nagyobb mennyiségű hullámzó folyadék ezzel ellentétes hatást ért el.
   A halálos balesetek megelőzése kapcsán a gátszakadást megelőzni nem volt lehetőség, hiszen az előre nem volt látható. Ugyanakkor a tározót olyan módon üzemeltetni, hogy sem a talajtörés, sem más gátszakadás ne okozzon tömegkatasztrófát valószínűleg lehetséges lett volna. Ez további szakértői vizsgálatokat igényel több szakterület képviselője részéről. 

A fenti két állítás mindegyike konzisztens a szakértői vélemények megállapításaival. Ugyanakkor az ügy kimenetele szempontjából a kétféle megközelítés egyáltalán nem ekvivalens. Az előbbi állítást választani az utóbbi helyett az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat rombolhatja. 

De tételezzük fel, hogy a gát várható élettartama szempontjából az üzemeltető végig az optimális, kockázatot csökkentő megoldást választotta (nem ez a helyzet, de nem vizsgálták). Az egyetlen egy gond az, hogy ennek a balesetnek nem kellett volna halálosnak lennie. A legtöbb tározó kapcsán egy hasonló gátszakadás nem jelentett volna halálos katasztrófát. A bírósági eljárás során vizsgált kérdésekből az maradt ki, hogy itt miért jelentett Olyan ez, mint egy autóbaleset amit mindenki túlélt volna, könnyű sérülésekkel, ha bekötik az övet, és a gyerekülés előtti légzsákot a használati utasítás szerint kikapcsolják. És az övért, légzsákért sokszor nem az a felelős, aki autója rosszkor volt rossz helyen (előre nem látható műszaki vagy egészségügyi okból). Ellenben mivel a gyerek be se volt szíjazva, de a gyerekülés előtt a légzsák is megy, lehet belőle nagyon súlyos következmény. 

A "biztonsági öv" és a légzsák biztonsági kapcsolója helyett itt a veszélyes anyagok tárolása esetén előírt biztonsági intézkedések, a hatóság által előírható intézkedések, a cég munkavédelmi előírásai játszanak. Amikor az anyagra a cégnek magának kell bevallania, hogy irritáló vagy maró / mérgező az anyag, és ehhez a bevalláshoz tartania kell magát és ettől függ, hogy lesznek ilyen intézkedések (beköti az övet) vagy sem. Na itt a bevallott veszélyesség nem felelt meg a valóságnak.

Ha megfelelt volna, akkor jó eséllyel a veszélyeket is felmérő tanulmányok készültek volna, és a működés feltétele az, hogy a kockázatelemzés ne tárjon fel számottevő nem kezelt kockázatot. Nem tudjuk előre megmondani ehhez más tárolási mód, kiegészítő védelem, riasztás, stb. kell vagy csak az eredeti kapacitás fölé nem lehetett volna bővíteni (akkor a kiömlő vörösiszap valószínűleg nem ért volna el sehova), mert a hasonló tanulmányok következtetéseit, a kockázat kezelésével megbízható mérnökök döntéseit nem látjuk előre. De biztos, hogy ezek az emberek a saját szakmájuk szabályait betartva cselekedtek volna. 

A valótlanul csak irritálónak tekintett vörösiszap viszont ezeket a köröket zárta ki. És bár akad olyan kommentelő (lánykori nevén troll) aki ezt szívesen letagadja, a hasonló kockázatelemzés rutinszerű. Mint az is, hogy amíg a kockázat magas, addig nincs engedély. Amikor a mérnökök bárhogy kiküszöbölik a kockázatot, megjön az engedély. A különbség éppen az, hogy bármely általad megválasztott módon tudod-e a kockázatelemzés szerinti várható kockázatot megfelelő mértéken belül tartani.

A légzsák nem kikapcsolása és a rossz minősítés között az a különbség, hogy annak, hogy egy út alatt olyan baleset érjen ahol ez számít kevesebb az esélye mint 0.01%. Annak, hogy az üzemben az adott rend szerinti működés alatt olyan baleset történjen ahol ez a különbség számít viszont kicsit több, mint 99.99%. Számos más magyar tározó, az EUban ismert példák arra mutatnak, hogy vannak nagyon egyszerű megoldások amik biztosítják, akkor se legyen gond, ha a gát átszakad... Akkor sem, ha a szél miatt hullámzik benne némi folyadék, akkor sem, ha belecsúszol, stb. és ezek egyszerű, olcsó megoldások. Ellenben ez pénzbe kerül.

Az egész eljárás során azzal a kérdéssel nem foglalkoztak, hogy a világon máshol egy gátszakadás esetén jó eséllyel nem ölt volna a vörösiszap, itt viszont mégis ölt. Az egész eljárásban ennél fontosabb volt az szakkérdés tisztázásnál, hogy "valamikor" (mondjuk a tervezett élettartam 10*ese után) akkor is leomlott volna, ha nem bővítik a kapacitást, nem nő a terhelés, a hullámzás miatt nem változik a terhelés dinamikusan, stb. 

Ahhoz, hogy ez a katasztrófa öljön a következő szempontok együttes jelenléte kellett:

• Talajtörés vagy egyéb ok miatt a gát átszakadása / leomlása
• Ekkor még a tározó használatban legyen
• A gátszakadás esetén bármi is kijusson a tározóból. Sok vörösiszap tározónál erre esély sincs.
• Ez az anyag el is jusson pl. lakott területre vagy olyan helyre ahol ölni tud. (Mennyiség)
• Ott ne legyen meg a megfelelő védelem a probléma ellen. 
• Az ottaniakat "felkészületlenül" érje a tény, hogy ez az anyag életveszélyes.
• Amikor kiderül a probléma, ne legyen kapacitás (katasztrófavédelem, orvosi ellátás) a következmények elhárítására vagy ez lehetetlen legyen

A hét szempont közül egyetlen egyet sikerült tisztázni az ítéletben, a maradék 6 körüli felelősség kimaradt. Ez viszont alapvetően ássa alá az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. 

Az ügyben egyetlen egy szakértő sem mutatott rá arra, hogy ő a talajtörést vizsgálta, de a halálos kimenetelhez a talajtörés, a gát leomlása önmagában nem elégséges feltétele, a halálos kimenetelért való felelősség kapcsán a többi szempont vizsgálata, más szakterületek képviselői által, fontos lenne. 

Azt tudjuk, hogy egy átlag embert a légzsák nem kikapcsolásáért leültetnek. Nincs szükség leírt szabványra, szakmai szabályra, és bizony minden kis részletben kiderítik a felelősséget. Ha a közösség tagjai által "nagy és fontos ember" szerepben lévő emberek esetében a hasonló kérdéseket senki sem vizsgálja.

Ez a törvény előtti egyenlőség kérdését, a bírósági eljárások során a törvénytelen befolyás kérdését vetik fel, amik kapcsán az ellenőrzés legfontosabb eszköze a transzparencia. 

A zenék és filmek értékénél a szakértő csak a tények egy önkényesen megválasztott halmazát vette figyelembe, ebből vont le téves következtetés, a kellő alaposságú vizsgálatot mellőzve. A Zsanett ügy kapcsán az "élményszerű" minősítés lehet igaz is, csak éppen a kétségek tisztázására lehetett volna sok más módszer is. Nomeg a "megtörténhetett" kapcsán oda lehetett volna tenni, mennyire bizonytalan ez. Egy ítélet kapcsán ne derüljön ki, hogy a szakkérdések jelentős része megválaszolatlan marad és csak az egyik fél érdekeinek megfelelő kérdéseket tisztázták. Mert ez a helyzet az egész eljárás tisztaságát kérdőjelezi meg és azt a nézetet táplálja, hogy kellően nagy embert itt nem ítélnek el, nagy emberrel szemben nem számíthat az átlagember a törvény védelmére.