... mert választani kell

Vágó István mond vajon igazat, vagy Puzsér?

2018/05/08. - írta: Válasszunk

Puzsér szerint Vágó előtt voltak a kérdések és a választok. Vágó szerint Egy kérdésemre azonban magam már korábban megadtam a választ. Arra, hogy miért nem perelek az otromba és könnyen cáfolható rágalmazás és jó hírnév megsértése miatt. Nos, mert a bíróságon egy levegőt kellene szívnom ezzel az ordító egérrel.” Ebben a kérdésben nehéz igazat tenni. Vágó István érvei gyenge lábakon állnak. Azt mondja nézzünk meg egy adást, látjuk mi van az ő képernyőjén. Azt tudjuk, hogy nekünk, nézőknek, nem akarják megmutatni a választ. Ez elrontaná a néző játékát.

Technikailag megoldható lenne az is, hogyha olyan kamerára kapcsolnak, ami ezt a képernyőt veszi, akkor a képernyő váltson. De elvben működik az is, hogy a háttér fix színét polarizálja csak egy kijelző. A kamera számára semleges a kép, polarizáció alapján szűrni képes szemüveggel már nem, így felirat  is megjelenhet. De lehet súgógép és számos más apróság is. Sőt ahogy bluebox létezik felépíthető olyan rendszer is ami nem egy színt keres, hanem adott minta alapján azonosítja hol lenne a képrenyő felülete és oda effektként kerülhet oda a kérdés egy bemutatása. 

Ez utóbbinak nem csak a csalás lehetősége az értelme, de az is, hogy a néző számára ott jól látható a kép, a műsor minőségét javítja. Egy felépített képhez bármelyik jó. És nem hiszem azt, hogy bármennyi ismétlés megnézése segítene a kérdést eldönteni. És ezzel Vágó István is tisztában van, akkor is, amikor éppen az ismétlések megnézését javasolja. 

„miért van az, hogy a bunkók elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki többet tud, mint ők?” – teszi fel vágó a kérdést. Fordítsuk meg a kérdést: Miért van az, hogy Vágó István elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki tudja, hogy amit a tévé mutat nem feltétlenül az igazság és a teljes igazság? MIért van az, hogy Vágó István aki a kérdés kapcsán láthatóan nem gondolta végig a lehetőségeket képtelen azt felmérni, hogy előfordulhat az, hogy a másik fél ezt megtette? 

Vágó István azt mondja a licence a kérdések megismerésének tilalmáról szól. Kérem szépen, a kérdést Vágó István legkésőbb a játékossal együtt megismerte. „...a kérdések megismerését a játékvezető számára a licenc tiltotta, amit a jogtulajdonos rendszeresen ellenőrzött is?” A postja általános tilalomról beszél, de ez a kérdés felolvasásakor már biztosan nem volt korlát. Vágó István a válaszokról és a háttérinformációkról nem mond semmit. 

De lépjünk tovább. A kérdések összeállításánál felhasznált források listáját sem feltétlenül tekintette védettnek, a licence és ez valószínűleg nem is lehetett szupertitkos. A közeljövőben várhatóan aktuális témákból felkészülni és utána szükség szerint elfelejteni egy átlagos diák szintje, nem pedig különösen nagy tudásúként beállítható különleges emberé. De az igazság ennél egy kicsit cifrább, a kvízműsorok többségének jellemzője az, hogy a kvízmester aki élete nagyobb részén ezzel foglakozott, eleinte maga állított össze kérdéseket olyan kérdéseket tesz fel amik a lexikális tudást tesztelik. A kvízmesternek viszont még egy barchoba jellegű játékban sem kell sokat  következtetnie.

Vágó viszont nem egy műsorban, nem egy helyzetben volt, így egy licencre mutogatva adni választ kicsit furcsa. És Vágó a Legyen Ön is Milliomos-ba már a felépített arculattal érkezett. Az itteni licence korlátozásokra mutogatni azért sem elegáns, mert Vágó István ezzel a kialakult kép felépítésének helyszínéül teszi meg a műsort, ami hazugság. Másrészt nem tudjuk, hogy a korábban Vágó által szerkesztett, által összeállított kérdésekkel is operáló műsorok után a Legyen Ön is Milliomos még a kép további építésének a helyszíne volt, vagy mivel itt kevésbé tűnt mindenttudónak az igazság kiderülésének, a kép első sérülésének a helyszíne. 

Rengeteget beszélünk arról, hogy a lexikális tudásra építő oktatás miért nem jó, miért káros. Miért lenne fontosabb a szövegértés, következtetés, matematikai intelligencia, stb. és a kvízmesterség mítosza ebben a kérdésben pont a lexikális tudást sztárolja. A következtetés képességét, innováció képességét elfelejti, de fontos az, hogy lexikális tudás egyaránt átfogja Socrates műveinek szövegét és Kiszel Tünde bugyijának színét. A kvízprofesszor tudásához egyformán értékes forrás egy nagylexikon, egy telefonkönyv és egy celebek villantásairól beszámoló pletykalap. A valóban értékes készségek értékét, a tudás hasznosságát relatívizáló hazug kép ez a mítosz. 

Ilyen helyzetben nem következtetni kell, hanem csak visszamondani egy választ emlékezetből, amit már láttunk valahol. A kritikus gondolkodás képessége nélküli, sok más tekintetben kellően tudatlan ember is képes így nagy mennyiségű adatot emlékként tárolni. Olyan válaszokról van szó, amiket nem azért tud, mert intelligens emberként rájön dolgokra, sok válasz közül a probléma megértésével megtalálta a jót, hanem arról, hogy olvasott, memorizált, és beseggelt dolgokat, másokra véletlenül emlékszik.

És ebből építette fel az intelligencia látszatát. Azt a látszatot, hogy ő akkor is tudja a választ, ha arra egy intelligens embernek először rá kell jönnie, azt még nem olvasta valahol. A lexikális tudás és az intelligencia különbségéről szól Puzsér kritikája. 

„Vágó István üljön le velem szemben, és válaszoljon száz kérdésemre vágás, fülmonitorozás és egyéb kereskedelmi tévés trükkök nélkül! Könnyítésként felajánlom a kvízprofesszornak, hogy jelölje meg azt a tíz témakört, amelyekben a legjártasabb, és a kérdések csakis azokat érintik majd.” – Puzsér javaslata egy meglehetősen durva övön aluli ütés. Vágó István szinte bármely területet megnevezhetne, neki csak az adott témakörrel foglalkozó MSc szintű kérdések vizsgakérdéseiből kellene olyanokat választania, amihez következtetés kell, ami sokféle adattal működik, de az összefüggéseket kell nagyon ismerni. Lehet bőven úgy kérdezni, hogy egy a lexikális tudásból élő kvízmesternek esélye se legyen a 100-ből 75 kérdésre tudni a választ. 

De tudományos folyóiratokban lévő mélyebb következtetések kapcsán is lehet olyan kérdezni, amivel Vágó István nagy valószínűséggel nem találkozott. 

„ha már mindenképp csesztetni akar, miért nem keres egy olyan területet, ahol arra rá is szolgálhattam?” – érkezik az újabb kérdés Vágó postjában. Pedig Puzsér Róbert pontosan ezt teszi. Csak ennek megértéséhez nem visszamondani kell azt, amit egyszer elétettek. Rá kell jönni, hogy nem a kvízshowban felmutatott tudását (korábban látott, hallott, olvasott dolgok visszamondását) kritizálják, hanem azt, hogy ahhoz képest minden más, ahol Vágó önmaga szerint is rászolgált és ma is rászolgál a kritikára milyen teljesítmény.

Az a felépített kép, ha kellően hamis is, mert a bulvárra is kiterjedő lexikális tudást alapvető képességek fölé sorolja tökéletes volt. Ez az, amiből Vágó István ma is él. Amiért elfelejtjük neki, hogy sokszor eléggé részrehajló volt. Ez az amiért elfelejtjük az erre épülő rendkívül rossz látszatot. Pedig nem kis vád arról beszélni, hogy a részrehajló, hatalmi pozícióban lévő ember körül milyen látszat alakul ki, és a látszat már önmagában is alkalmas sok probléma okozására. 

Csak ezzel a tökéletesre formált, ám hazug volta miatt kétes értékű képpel összehasonlítva megannyi mást Vágó munkássága élet során, sorban érzi úgy Puzsér, hogy ezek az újabb arcok silányabbak, és még a tökéletesen felépített illúziót is rombolják. Ez nem a korábbi kvízműsorok (ahol Vágó szerkesztő volt) során felépített képet minősíti. Nem is az ottani kutatómunka és aközben szerzett tudásból a későbbi műsorban repedésekkel őrizgetett képnek szól. Hanem minden másnak. Döntően azoknak, ahol alapja van a kritikája. Azt pedig a kritikára személyeskedéssel reagáló, az ügyben kétes hitelű állításokat tévő Vágó István sem tagadja, hogy vannak ilyenek. 

Vágó István panaszkodik, hogy Puzsér Róbert nem hivatkozik a postjára. Tök jó! Csakhogy van egy kis gond. Puzsér Róbert esetében a nyilvánosságnak szánt kommunikáció felülete döntően egy Facebook Page, egy hírességhez kötődő oldal. Akad embed, könnyen szedjük ki a post linkjét a felületről, stb. Vágó István egy személyes profilt használ olyan kommunikációra, amire érzésem szerint inkább az oldal való érzésem szerint. Így a linkhez előbb meg kell ossztani a postot, aminél a preview sem mutat még linket. A saját falra megosztott postnál könnyű kiszedni a linket, vagy értesítésnél. 

Csakhogy (át)Vágó István becsületessége ebben a kérdésben is haloványabb, mint a saját maga által szerkesztett műsorokban felépített imázsa. Nem csak azért, mert a hivatkozás megosztását a saját döntései nehezítik meg, és nem olyan a helyzet, mint amikor a Rákosi és a Kádár rendszer megmondóemberi olyan művekről beszéltek amiket a kritika mögött lévő hatalom tiltott le. Jelenleg ugyanis ilyen letiltás, jellemtelenség egyáltalán nincs. Másfelől mert Vágó István megszólalása a többség számára továbbra is elérhető.Így a Vágó által számonkért típusú jellemtelenség (elérhetetlen információ minősítése, másiknak esélyt sem adás) nem történt meg.

Csakhogy az oldalak esetében a letiltás csak a hozzászólást korlátozná, addig személyes profil esetén a hozzáférést is. Elegendő egyik fél részéről tiltani a teljes kétirányú láthatatlansághoz. De Puzsér oldalát Vágó ilyenkor továbbra is olvashatja, de Vágó személyes profilja Puzsér számára olvashatatlan, sok szempontból linkelhetetlen lesz. Márpedig Vágó István személyeskedő és bunkó válasza mögött olyan kapcsolat sejlik, ami mögött kérdéses, hogy Puzsér Róbert egyáltalán közvetlenül látja-e a postot, vagy másoknak kell megmutatni neki. 

De beszéljünk egy kicsit mélyebben a problémáról. Vágó István az újabb postja ellen is elvárná a hivatkozást. De mivel ott a választ Puzsér posztjának megosztásánál írta, azt már megosztani sem lehet úgy, hogy Vágó választát osszuk meg. Ott helyben válaszolni ugye nem lehet. Ha pedig nincs link, és feltételezzük, hogy Vágó falát bárki megtalálja, akkor jön Vágó személyeskedő, hazug vádaskodása. Azaz durván nehezíti meg a védekezést.A több tízezer követő és még több alkalmi látogató felé közvetített dolgoknál nem oldalt, hanem személyes profilt használni annyit jelent, hogy a nagy többség nem válaszolhat, nem lehet ott a másik oldal. EZ viszont aljasság. 

A valószínű hát mögött beszélés és a Vágó döntései által potenciálisan lehetetlenné tett dolog személyeskedő hangvételű számonkérése szintén súlyos jellemtelenség.

Vágó István közszereplő. Politikába masszívan beleszólt közszereplőként. A kemény kritikát is tűrnie kell. És azt tudjuk, hogy nem volt szabad tudnia a válaszokat. De a mostani viselkedésében is van nem egy olyan dolog amit  erkölcsi vagy egyéb normák tiltanak. Ha ez akkor sem számít, amikor éppen a szabályok, normák mögé akar bújni, akkor mindenképp el kellene hinnünk, hogy a licence feltételeit betartották? Vajon a nézők által látott, nem egyszer kifogásolt, a műsor hitelét is kicsit veszélyeztető részrehajlás belefért a licence jóhiszemű gyakorlásába? 

És sikerült elérnie azt, hogy itt nem a kvízkérdések kapcsán a válaszok elolvashatóságáról, lexikális kvíztudás  vs. valódi műveltség / intelligencia kérdéséről legyen szó, hanem arról is, hogy az általa említett tiltást ki lehet-e játszani, és az általa bemutatott erkölcsi normák fényében mit feltételezünk róla. 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valasszunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2413898872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2018.05.08. 23:34:02

Ebből a posztból egy dolog derül ki: a szerzője súlyosan sérült lelkileg.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.09. 10:42:33

@Artúr a kutya: Tudod igazán szépen kezded a kommentelést. Megvan a maga varázsa annak, amikor ő úgy gondolja, hogy csak személyeskedéssel kezdi az interakciót a másik emberrel. Hiszen ez esetben, mivel érvet nem vonultat fel, már ki is kényszeríti, hogy a válasz is a viselkedésével, személyével foglalkozzon.

Azzal, hogy amivel nyitottál, arről az ember a szüleitől megtanulja azt, hogy így nem nyitunk. Normális esetben. Ha nem, ott a neveltetéssel, szülőkkel van baj.

Te a témában semmit sem vitatsz. A tényekkel, lehetőségekkel nem foglalkozol. Csak azt akarod kiprovokálni, hogy a szüleidet szidják. Biztos "nagyon szereted őket". Biztos ezt érdemlik...

Ezténírtam 2018.05.09. 15:26:16

Vágó természetesen tudta a válaszokat előre és hazudott, ha nem így lenne, perelne
Puzsér természetesen tudja, hogy Vágó tudta a válaszokat, ha nem így lenne, nem beszélne hülyeségeket csak azért, hogy kitegye magát egy várhatóan vesztes pernek
Az nyilván nem vitatható, hogy Vágó egyébként vélhetően jelentős intellektuális háttere (ami az utóbbi időben ugyan megkérdőjeleződött, amikor beállt a bolond mögé háttértáncosnak) szükséges volt a műsor gördülékeny menedzseléséhez, de attól még hazudott és ő nem kvízprofesszor, csak egy okos és tájékozott ember, aki mostanában igyekszik lerombolni mindent, amit korábban felépített...

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2018.05.17. 15:53:26

@Válasszunk: ebből is csak az látszik, amit először írtam. Lelkileg sérült vagy. Több szót nem érdemelsz.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2018.05.17. 17:01:05

@Artúr a kutya: A nulla érv nélküli személyeskedés inkább rólad mond hasonlót. De gondolom ezt magadtól is tudod, már sokszor hallottad

Artúr a kutya (törölt) · http://arturakutya.blog.hu 2018.05.22. 21:03:25

@Válasszunk: gondolod, én tehetek arról, hogy lelkileg súlyosan sérült vagy? A személyeskedés teljesen más. Ez csak szimpla ténymegállapítás volt. De már így is többet foglalkoztam veled, mint amennyit érdemelsz.
süti beállítások módosítása