Katona meg a pap oda megy ahol kap. A régi mondás a szexre vonatkozott, de a politikára is alkalmazható bizonyos szemszögből. Egy új politikai formáció onnan tud híveket, támogatókat gyűjteni, ahol vannak el nem kötelezett választókat talál. Olyanokat akiket meg tud szólítani, akikért nem versenyeznek sokszor annyi eszközzel a nagyok. Akiket a többi pár valamiért vállalhatatlannak tart. A politikai szélsőségek is ilyenek. Ez a választás azonban nem feltétlenül jelent preferenciát, nagyon sok esetben kényszert jelent. Ugyanakkor az adott párt gyűjtőpárttá alakulása során a "vállalhatatlan" emberek, és az ő megnyerésükre tett ígéretek komoly akadályt jelenthetnek. Még akkor is, ha ezekből nem szabad az összes tagra, politikusra, támogatóra általánosítani. 

A TASZ éppen az AIDSről ír. Ők persze nem az egyetlen jogvédők, és nem is csak erről írnak. Az AIDS témája nálunk eddig viszonylag háttérben maradt. Nem is véletlenül. Persze az is tény, hogy a Go West  című számot, egy segélykoncertet már említettük egy alapvetően a "politikai korrektség" témakörét boncolgató postban. Nem is érezném túl aktuálisnak a témát, ha nem ugyanez a TASZ szólalna meg megannyi politikai kérdésben, szakértőként, azt a látszatot keltve, hogy ők aztán értenek mindenhez, amiről beszélnek. Aztán az átlag ember mert elhiszi... mert esetleg az AIDS kapcsán csak olyan alkotásokból tájékozódik, mint az "And The Band Plays On" című HBO alkotás, vagy a Philadelphia című nagysikerű mozifilm. Nomeg az Internet.

Tudják mi a baj az Összefogással? Az, hogy gyakorlatilag nem létezik. Tegyük fel győznek. Az első 20 percben lesz a környékükön nagy össznépi hurrá. 20 perc után viszont kiderül, ezek a pártok, szervezetek nehezen tudnak összefogni. Hiszen van köztük atomenergia ellenes. Van köztük aki a sok szempontból problémás francia gyártóval tárgyalt titokban. És persze akad olyan, aki orosz gyártású atomerőművet szeretne, csak máshogy és a tárgyalási módszerrel nem ért egyet. És a három csapatból egyiknek sem lesz meg a többsége. Megterhelve egy rakás olyan gondolattal, akár alkotmányozás kapcsán, ami 2/3-ot igényel, igen mókás helyzet az ahol minden gondolat kisebbségben van. És az adott politikai erők egymással csak végszükség esetén állnak szóba.

Vajon mibe kerülne az MSZPnek politikailag ilyenkor beállni Gyurcsány mögé? Ha viszont nem teszik meg, akkor Gyurcsány is ellenérdekelt lesz az MSZP segítésében. És közben számos FIDESZ közeli tisztségviselő lesz ellenérdekelt abban, hogy bármiben is segítsen egy megkérdőjelezhető legitimitású döntést. Valódi összefogás nélkül egy efféle mindent bele választási szövetség elsősorban a kormányozhatatlanság ígéretét tudja elhozni akkor, ha nincsen közös és konkrétumokat is ígérő program. Az ilyen kérdésekben való megegyezés lehetősége pedig igen távolinak látszik. 

Ez viszont azt jelenti, hogy érdemi programmal, annak megvalósítására vonatkozó tervekkel döntően a Jobbik rendelkezik, ha bármi áron váltani akarnánk, ők lennének a kormányképes alternatíva. Mert az összefogás, ha a választás másnapján szétesik nem az. Azt viszont tudjuk, hogy a bármi áron nem működik. Sokan sosem szavaznának a Jobbikra. De térjünk vissza az Összefogásra. Rendben? 

Virtuális többséghez, virtuális politikust! Gondolom a jól hangzó szlogen pontosan rámutat arra, mi a baj az egész összefogással. Mert egy 3D renderelt képen lévő virtuális politikusnak biztosan nem lenne hamis a diplomája, biztosan nem fogadna el kenőpénzt, biztosan nem verné meg az asszonyt. És még elég jól kinéző alap modelleket is lehet kapni. Sőt: Ők tennének valami illetlen dolgot, és egyetlen rossz törvényt sem szavaznának meg. Csak éppen nem látjuk, hogy egy virtuális politikai tömb, vagy egy virtuális politikus mit is tudna tenni. Mennyi idő kellene vajon egy kormányalakításhoz? Mennyi idő kellene vajon az SZJA reformhoz? A trafik kérdés felderítéséhez? Mennyi idő kellene ahhoz, hogy egy ilyen formáció működhessen. Ne feledjük: Nincs előre egyeztetett program, nincsenek közös célok, nincsenek letárgyalva az alkuk.

Ahhoz, hogy a nem létező Összefogás jellegű virtuális politikai formáció bármit is tehessen, vagy csodának kell történnie... Vagy kellene valaki aki ezt a bábot mozgatja. Egy virtuális politikus esetében csak pár csúszkát, a modell végtagjait kell megragadni a Carrara-ban, DAZ Studioban, majd jön a render gomb és a változás. Ha lenne valaki ilyen felhasználó az összefogás mögött, akkor persze az összefogás is szabadon formálható. Enélkül ugyanis semmit sem tudnának elfogadni, és a szükséges sürgős döntések előtt éppen úgy beindulna a huzavona, a kinek miben lehet engedni kérdés, mint az összefogás bejelentés előtt, vagy éppen a listaállítás kapcsán. Egyesek elképzelt kis képzeletbeli világában persze így is működik a kormányváltás, lesz tejjel-mézzel folyó Kánaán... De azért nekem vannak erős kétségeim, ugye nem baj? 

Ezeknek az alkuknak pedig nem a választó akarat lesz az alapja. Azaz ez is autokratikus irány. És innen közel annyit ér a FIDESZ antidemokratikus módszereivel való szakítás, hogy ezeket más módszerekre cseréljük le. Mintha egy divatlap nagyban beharangozná, hogy szakít a modellek alakjának retusálásával... és onnan renderelt képeket használna. Ha a mozik kapcsán a profik képeiről nem mindig mondod meg, hogy CGI akkor a lapban sem tűnne fel alapon. Előrelépés lenne? Nem. De lehet hangosan kiabálni, hogy ki is csinálta meg a változást. 

Csakhogy a virtuális politikusban, a virtuális politikai formációkban van még pár dolog ami közös. Nehezen vonhatóak felelősségre. Belső vagy külső szempontokra mutathatnak és visszatérhetnek egy új néven. Ez pedig komoly gond, ugyanis a számon kérhetőség fontos lenne. De ugye a DKn nem lehet az MSZPs kampányígéretet számon kérni, így pedig az Összefogáson is nehezen. Ha pedig nincs is érdemi program sok helyen, csak egymásnak részben ellentmondó elképzelések, és csak az hangzik el, mi az amit más programjából "lerombolnának" (ezek egy részét hasznos lerombolni, más részét nem) az probléma. 

De tegyük fel, hogy az Összefogás sem számít győzelemre. Az ismert kutatások eredményeinél is jobban ismerik a korlátaikat. Ekkor a céljuk lehet a 2/3 megakadályozása. Csakhogy a FIDESZ már amúgy sem akad újra alkotmányozni. Marad hát az, hogy látványosan megverjék a Jobbikot. A következő választáson se a Jobbik legyen az elsődleges kihívó. Ami még érthető is.

Kellemetlen élmény amikor egy vacsoránál egy kormánypárti politikus is pocséknak minősíti az adott kormányzat munkáját, de teljes meggyőződéssel teszi hozzá: Ez a legkisebb rossz. És tulajdonképpen igaza van. Még akkor is, ha nem feltétlenül értünk vele egyet. Ugyanis nem azért érzi "legkisebb rossznak", hogy a saját székét védje, hanem számos más ok vezérli. Egy politikus, aki a politika előtt is dohányzásellenes volt, könnyen éli meg eredményként azt, hogy a vendéglátó egységekből kiszorult a cigiszag. Egy vasútbarát közlekedéspolitikus éppen így fog lelkesedni azért, mert pár vasútvonal kapcsán lett pozitív változás, van ötlet és lehetőség az előrelépésre, van pozitív jövőkép. Ez mind nagyon szép és jó, és el is hiszem neki hogy lelkes, eredménynek, jónak tartja. Csak egy baj van. Ezzel nem feltétlenül ért egyet a füstös kiskocsmákat, közúti közlekedést kedvelő politikus. Számára más lesz a legjobb. Pont az ellentéte. 

Tudják mi a különbség a diktatúra és a demokrácia között? Demokráciából lehet törvényesen diktatúra, ha a nép úgy akarja, de fordítva nem megy. A demokrácia pedig csak a demokratikus elveket képviselve működik. Vannak ezek közül alapvető elvek is, és vannak kevésbé alapvetőek. A demokráciát sokféleképpen értelmezzük. Van aki szerint: "Nagy divat manapság – főleg így a kampányidőszakban – középen állónak tűnni, és hevesen ekézni a jobb és baloldalt egyaránt," kezdetű szöveggel jön az "aki nincs velünk az ellenünk van" indoklás, és úgy gondolják náluk a vélemény nyílvánítás szabadságát a kommentek és a trackbackek tiltása szolgálja. Mert nehogy már azonos felületen megjelenjen vélemény és ellenvélemény... Az ilyen "szabad minket követni, ha mégis mást teszel megbélyegzünk" irányt hívják diktatúrának. Akkor is, ha a democrat blog szerzői másnak hazudják magukat.

Nem szeretem az ELMŰ-t, sok kisebb-nagyobb gondot tudok én is mondani az áramszolgáltatóval kapcsolatban, aki csak egy kicsit odafigyel számos történetet ismer, ha máshonnan nem, hát különböző internetes oldalakról. A gond az, hogy itt is vannak olyanok akik szerint vannak egyenlők és egyenlőbbek. Nézzük meg egy állatorvos esetét, és gondoljuk végig mi is kellett a probléma megjelenéséhez. Figyeljünk jól: Nem csak 1, nem csak 2 dolog fogja eldönteni, hogy bekövetkezik-e a kikapcsolás vagy sem.

Vannak tények, gondolatok amiket leginkább a blogok világából lehet megismerni. És sok esetben a blogok, közös forrás nélkül is hasonló következtetésekre jutnak. Majd az egyes postok alatt felvetett igazságok kirajzolnak egy teljesebb képet. A Brüsszelből Nézve blog az EU felelősségéről ír Ukrajna kapcsán. De elhangzanak ott az orosz érdekek. A legtöbb újságíró persze óvatosabban fogalmaz. Érthető, és nem csak az adott helyzethez kötődő okokból. Mindenesetre az okokat lehet sorolni, és lehet tudni, hogy az Ukrán helyzet kitörése várható volt, és az is tény, hogy mindez sokaknak érdeke. Akár az orosz félnek is. És sokan mások, sokmindent elszúrtak. Akár az EU is.

Paks kapcsán meganyiszor hangzott el: Most majd még jobban függünk az oroszoktól. Mintha az atomerőmű napi működéséhez olyan sokszor tennének hozzá valamit is. Mintha ahhoz minden nap kellenének az oroszok. Mindannyian tudjuk, hogy nem így van, de az orosz függőség említése egy apró politikai hazugság. A gond csak az, hogy amikor az energia függőségről van szó, sosem csak az merül fel: Mi van, ha a ruszki árat emel? Ha nem akar adni? Ezt a két helyzetet még könnyű kezelni. Hanem az is felmerül, hogy mi van, ha az "Orosz-Ukrán viszony" okán akarná valaki elzárni a gázcsapot. Vagy az Ukrán-EU viszony okán. Ez a függőség a gáz és az olaj kapcsán tehát nem csak az oroszokkal való viszonyunktól, hanem Ukrajnától, és a két posztszovjet állam egymáshoz való viszonyától is függ.

Az Indexen éppen kedden jelent meg egy cikk a tömeges bukásokról. Lehet arról beszélni, és talán kell is, hogy ez mekkora részben a tanárok és mekkora részben a szülők hibája. De úgy gondolom, hogy az első félévben összejött bukás mennyiség még nem az ottani tanári munka eredménye. Hanem mondjuk az előző iskola tanárai, a kontraszelekció, az oktatáspolitika, a "National Geographic / Spektrum alapú társadalom" számos adottsága is felelőssé tehető. Hiszen azt, hogy amikor ők belépnek egy új iskola kapuján, már nem akarnak tanulni biztos nem az új iskola okozza. De könyörgöm: Hogy a fenébe mutatna fel eredményeket egy diák akkor, ha a társadalmi minta éppen a tanulás elutasítását mutatja.